Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-27 / 222. szám

8 I KULTÚRA 2021. szeptember 27. | www.ujszo.com A régió sajtófotóinak legjava Idén a járványtematika dominált a Slovak Press Photo versenyen, amelynek magyar díjazottjai is vannak Móricz-Sabján Simon: Szilveszter online denki fotósnak tekinthető a zsebek- s ben lapuló telefonoknak köszönhe- t tőén, ilyen csodás felvételek is szü- ; lethetnek, mint Dániel Stehlík Kő- 1 zös felelősség című képe. Ugyan- j akkor a lapoknál dolgozó profik • pont emiatt az állandó verseny- s helyzet miatt igyekeznek jobban - 1 ezt tőlük tudom. Sokan közülük ; t éveken át foglalkoznak egy-egy té- ; s mával, többször visszamennek a s sa közé, ahol bemutatják őket. Aki tehát a világ legjobbjaira-kíváncsi, annak Budapestre kell utaznia, a Nemzeti Múzeumban szintén múlt pénteken nyílt meg a kiállítás. A Slovak Press Photo-ra a hazai szakmabeliek és kezdők mellett a környező országok fotósai is bene­vezhetnek, és neveznek is szép számmal, demonstrálva a régió egy­ségét és az itt élők hasonló gondjait. JUHÁSZ KATALIN (A szerző felvétele) helyszínre, alaposan megismerik azokat, akiknek a történetéből fo­tósorozatot készítenek, végigkö­vetnek egy-egy megható vagy fel­kavaró történetet. És egy fotó gyak­ran többet mond száz szónál - ez a régi mondás manapság hatványo­zottan érvényes, hiszen vizuális vi­lágban élünk, jóval kevesebbet ol­vasunk, mint amennyi képpel talál­kozunk. A Slovak Press Photo egyébként nem keverendő össze a World Press Photo versennyel, amely a világ legrangosabb ilyen viadala, és amelyre idén 130 ország 4315 fo­tóriportere nevezett 74 470 fotóval, és amelynek fődíját szintén egy Covid-témában jártas fotóriporter nyerte el. A World Press Photo győztes képei nálunk sajnos immár tíz éve nem láthatók, Pozsony nem tartozik a világ azon 100-110 váro­Kilenc kategória, több mint 150 fotós öt országból, 1300- nál is több benevezett kóp, ötfős nemzetközi zsűri. Ezek a Slovak Press Photo számai. A sajtófotók versenyén termé­szetesen a járványtematika dominált, ás több magyar győzelem is született. nalas, másrészt, mert ez a tizedik Slovak Press Photo, amely Zuzana Caputová államfő, Natália Milánó­vá kulturális és Ján Budaj környe­zetvédelmi miniszter, valamint Ma­­tús Valló pozsonyi főpolgármester védnöksége alatt zajlik. Szóval a szervezők kigondolhattak volna valami szebbet, jobbat, nagyszabá­­súbbat a szintén védnök Zuzana Auf-richtová Pozsony-óvárosi A döntősök és díjazottak alkotá­sait ezúttal nem a szokásos helyszí­nen, a pozsonyi Prímási palotában láthatják az érdeklődők, hanem sza­badtéri kiállításon, a forgalmas po­zsonyi Vajansky rakparton. Ez első blikkre remek döntésnek tűnik, a megvalósítás azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Négy, építkezési állványra emlé­keztető fémkonstrukciót helyeztek ki erre az ideális, forgalmas hely­színre. Ezekre kerültek ki a moli­nók a fotókkal. A felső sort már nem igazán látni, a feliratok nehezen ol­vashatók, és ottjártunkkor, szombat délután a nap átsütött a molinókon, azaz a fénnyel szemben elhelyezett képeken árnyékot vetettek az áll­vány fémcsövei. Ez a kiállítás mél­tóbb tálalást érdemelt volna. Egy­részt azért, mert rendkívül színvo­A fődíjas kép, Daniel Stehlfk Közös felelősség című alkotása A pozsonyi kiállítás méltóbb megvalósítást érdemelt volna polgármester támogatásával. Kiál­lítás esetében ritkán szoktam aján­lani az online megtekintést a fizikai jelenlét helyett, de most azt kell mondanom, kattintsanak inkább a https://slovak-press-photo.sk hon­lapra, ahol árnyékok és kényszerű nyaktoma nélkül tekinthetik meg ezt az izgalmas anyagot. Természetesen a járvány a domi­náns téma. A portrésorozat kategó­ria győztese, a magyar nevű, ám szlovák Richard Dömös egy mind­annyiunk számára ismerős pillana­tot örökített meg barátai, ismerősei közreműködésével, amikor a teszte­lésnél feltolják az orrba azt a bizo­nyos pálcikát. A kisgéresi szárma­zású, Budapesten élő Asszonyi Esz­ter szintén díjnyertes fotósorozatát saját Covid-betegsége ihlette: a bi­zonytalanság, a félelem jelenik meg a képeken. A magyarországi Móricz- Sabján Simon egy szomorú szil­veszteri „bulit” dokumentált, és megnyerte vele a Hétköznapi élet kategóriát. A Grand Prix, azaz a ver­seny abszolút fődíja pedig egy zsol­nai diáké lett, aki lekörözte a profi­kat, amikor a szokásos tesztelésre várva teljesen véletlenül elé tárult a győztes látvány. Ma, amikor gyakorlatilag min­„Baksa János odavan”, avagy Január Herceg Tova szállt Hosszú bstegsóg után, öt nap­pal 73. születósnapja után maghalt Baksa-Soós János, választott nevón Január Her­ceg Tova ICY, a Kex együttes alapítója, a magyar rocktörtó­­net első igazi „frontembere". A Kex 1968 decemberében ala­kult, 1971 őszén pedig Baksa-Soós János Németországba emigrált, há­tat fordított a zenének, grafikusként kezdett dolgozni. A hatalom szabá­lyosan elűzte őt, mert túlságosan szabad akart lenni. Nélküle nem működött a zenekar, amely rövid fennállása alatt szinte egyfolytában koncertezett. Az összes menő helyre meghívták őket, fellépéseik ünnep­nek számítottak, ők „ágyaztak meg” a 80-as évek undergroundjának. A magyar rockzene történetében példa nélküli, de világviszonylatban is ritka, hogy ilyen rövid ideig fenn­álló, nagylemezig el sem jutó együt­tesnek ekkora nimbusza legyen. Ze­neileg is példát mutattak, hogyan le­het a legkülönbözőbb stílusok fel­­használásával jól működő eklektikát teremteni. Szövegeikben pedig bát­ran használtak költői képeket. Baksa-Soós megmutatta, milyen is az igazi frontember: egyszerre volt bohóc és bölcs, Frank Zappa és Jim Morrison, düh és kétségbeesés nél­kül lázadva minden hatalom ellen. „A számokat nem elsősorban éne­kelte, inkább előadta, eljátszotta, visszafogott, pantomimszerű moz­gással kísérte. Inkább színész volt, mint énekes, olyan valaki, aki a rockkoncert közben is készséggel bújt bele a legkülönbözőbb szere­pekbe, helyzetekbe és jelmezekbe. Éppúgy volt ugráló bohóc, mint szalmahajú harlekin, nyegle bajuszú paprikajancsi, belvárosi Don Quijo­te, aki fityiszt mutatott a hatalma­soknak, dróton rángatta a rajongóit, a kritikusait, poénpetárdákkal rio­gatta a nyárspolgárokat, fapofával rúgta seggbe a zenésztársait, s aki egyaránt virtuózán játszott az érzel­mekkel és az értelemmel” - úja róla Baksa-Soós János, a csendes lázadó Sebők János a Rock a vasfüggöny mögött című könyvében. A Kádár-rendszer üldözte - több­ször megverték, besúgók jegyzetel­ték poénjait. Pedig sosem politizált nyíltan, csak mindenre reagált, ami körülötte történt. Ő kínált elsőként fellépési lehetőséget Cseh Tamás­nak. Az 1972-es Jancsó-film, a Még kér a nép végén, amikor Balázsovits i Lajos belegázol a folyóba, Cseh Ta- l más ezt énekli elesett baj társakra cé­lozva: „Szántó János odavan, Baksa János odavan.” így állítottak emlé­ket annak, hogy Baksa-Soós János elhagyta Magyarországot, és a ma­gyar rockzene örökre elvesztette őt. Földes László Hobót is ő tessé­kelte fel a színpadra, aki így búcsú­zott tőle közösségi oldalán: „1968- ban Ő indított el a pályámon, a Kex­­ben énekeltem először zenekarral. Első daluk szövegét is én írtam, Csillagok, ne ragyogjatok volt a cí­me. A Hobo Blues Band első leme­zét az Elszállt egy hajó a szélben át­dolgozásával szerettem volna kez­deni, és az abban elhangzó Mondd meg, ki vagyok? Mondd meg, mi va­gyok én? refrénre válaszolt volna a Ki vagyok én?, amit a szintén a na­pokban elhunyt Póka Egonnal ír­tunk. Ám a Kex-dalt disszidens művész alkotásának nyilvánították és nem engedélyezték a felvételt. Ennek ellenére az a szomorú dicső­ség jutott nekem, hogy több ember­nek játszottam Baksa Jancsi dalait, mint ő maga. Az Elszállt egy hajó mellett A család és a Zöld sárga is ál­landó része volt és része ma is műsoraimnak. Miután megismerhettem a Rol­ling Stones és a Doors munkásságát, nem szégyelltem kijelenteni, hogy Baksa egyedül többet tudott, mint Mick Jagger és Jim Morrison együttvéve, és ezt ma is így gondo­lom”-írta Hobó. Quk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom