Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)
2021-09-22 / 218. szám
2 KÖZÉLET 2021. szeptember 22.1 www.ujszo.com A parlament tegnap sem foglalkozott az állampolgársági törvény módosításával A törvényhozás minden bizonnyal nem oldja fel a kettős állampolgárság tiltását, a jelenleg hatályos jogszabály szigorú szabályozásán viszont enyhíthetnek, így valamivel egyszerűbb lehet majd megszerezni a jövőben más ország Útlevelét (Demecs Péter felvétele) CZÍMER GÁBOR Pozsony. A parlament tegnap újra elnapolta az állampolgársági törvény módosítását, amely értelmében a szlovákiai magyaroknak továbbra is tilos lenne a magyar állampolgárság felvétele. A törvényhozás ugyancsak nemet mondott kormánypárti képviselők egy csoportjának kisebbségvédelmi határozatára. A parlament első olvasatban még márciusban fogadta el a kettős állampolgárságot tiltó törvény módosító javaslatát. Többszöri halogatás után tegnapra sorolták be a javaslat tárgyalását második olvasatba, amit azonban most megint elhalasztottak. A parlament az októberi ülésén foglalkozhat az indítvánnyal. Ahogy arról beszámoltunk, a jogszabálymódosítás értelmében, ha valaki legalább öt évig külföldön él, felvehetné az adott ország állampolgárságát, de például a Szlovákiában élő magyarok számára továbbra is tilos maradna, hogy magyar útlevelet szerezzenek. Gyimesi György, a kormánypárti OEaNO parlamenti képviselője a törvénymódosítással és annak elnapolásával kapcsolatban elmondta, az októberi ülésre halasztás mellett két módosító javaslatot is beadtak. „Az egyik az én javaslatom, amely visszaállítaná a 2010 előtti állapotokat” - mondta arra utalva, hogy Robert Fico (Smer) kormánya a kérdéses jogszabállyal 2010-ben tiltotta meg ,a kettős állampolgárság felvételét. Előtte lényegében bárki szabadon megszerezhette egy másik ország útlevelét. Gyimesi arról is beszélt, egy másik módosító javaslat értelmében csak azt a feltételt módosítanák ötről három, illetve két évre, hogy mennyi ideig kell egy másik ország területén élnie valakinek ahhoz, hogy megszerezhesse annak állampolgárságát. Nincsegység A képviselő rámutatott, a törvénymódosítás kapcsán nincs egység a koalícióban, amit az indítvány parlamenti tárgyalásának folyamatos halasztgatása is mutat. „Vannak hangok, amelyek azt mondják, nem akarnak már a javaslaton módosítani, de vannak, akik még változtatnának” - mondta. Hozzátette, a koalíciós pártok közül a Sme rodina már elejétől fogva elutasítja a kettős állampolgárság tiltásának feloldását. A képviselő szerint az SaS párt egy része sem szeretne további engedményeket tenni. „A mi frakciónkon belül is többen egyetértenek azzal, hogy állítsuk vissza a 2010-es ellentörvény előtti állapotot” - tette hozzá Gyimesi. A képviselő nem optimista azzal kapcsolatban, hogy a törvényhozás végül feloldja-e a kettős állampolgárság tiltását. „Személy szerint szkeptikus vagyok” - mondta. Hozzátette, az azonban jó jel, hogy a koalíciós partnerek hajlandóak erről még tárgyalni. Az OEaNO másik képviselője, Kristián Cekovsky kérdésünkre elmondta, a kettős állampolgárság problémakörét még nem zárták le. „Ebben a pillanatban minden kérdés nyitva van” - mondta, de nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a tiltás törlése is terítéken van-e vagy sem. Alkotmányellenes A törvénymódosítással kapcsolatban a Bél Mátyás Intézet egy elemzést adott közre, amely azt írja, hogy a most terítéken lévő módosítási javaslat alkotmánysértő. A dokumentum szerint, amelyet az MKP elnökségi tagja, Nagy Dávid és a Híd korábbi alelnöke, a Bél Mátyás Intézet jelenlegi vezetője, Ravasz Abeljegyez, a módosítás megsérti az egyenlőség elvét. „Főleg az okoz problémát, hogy az embereket két kategóriára osztja: azokra, akik jogi akadályok nélkül juthatnak második állampolgársághoz, és azokra, akik nem élhetnek ezzel a lehetőséggel” - idézi az intézet közleménye Nagyot. Ravasz pedig rámutat, a mostani javaslat szerintük amellett, hogy diszkriminatív, változatlanul végrehajthatatlan maradna. Ugyanis, ha valaki felveszi egy másik ország állampolgárságát, önmagának kell ezt a szlovák hatóságok tudatára adnia. Ha ezt nem teszi meg, a szlovák szerveknek nincs jogszerű lehetősége arra, hogy kiderítsék, az illetőnek van-e egy másik útlevele, vagy sem. Amennyiben a módosítást a parlament elfogadná, az intézet a jogszabály alkotmányosságának vizsgálatát kéri az illetékes intézményektől. Lapunknak Fiala-Butora János jogász korábban elmondta, a mostani módosítás a 2010-es ellentörvény által okozott helyzetet úgy próbálja megoldani, hogy az időközben kivándorolt és így érintetté vált szlovák állampolgárok szituációját orvosolja. „A szlovákiai magyarok helyzetét azonban nem oldaná meg” - mondta, és hozzátette, hogy ez egy diszkriminatív megoldás, így a kettős állampolgárság kérdése ezzel valószínűleg nem záródik le. Szerinte a törvény a módosítás után is alkotmányellenes lenne, hiszen az alkotmány szerint senkit nem lehet akarata ellenére megfosztani az állampolgárságától. Nem a kisebbségekre Az OEaNO és az SaS képviselőinek egy része tegnap a parlament elé terjesztette azt a határozattervezetét, amelyben különböző kisebbségek melletti erkölcsi kiállást fogalmaznak meg, de amit azonban a törvényhozás elutasított. A határozattervezetben azt is kérték volna, hogy az illetékes hatóságok fokozott figyelmet fordítsanak a kisebbségek elleni verbális erőszak felderítésére. Külön kiemelik, hogy a választott tisztségviselők megnyilatkozásainak vizsgálatára is szükség van. A határozatban az etnikai, faji, vallási, vagy egészségi állapot, illetve a szexuális orientáció alapján történő diszkrimináció ellen emelnek szót. Ugyan kormánypárti javaslatról van szó, a koalíciónak pedig a törvényhozásban 92 képviselője van, az indítványra csak 55-en szavaztak igennel, köztük sok ellenzéki és független képviselő. A kormánypártok közül az SaS szinte teljes frakciója, az OEaNO-frakciónak valamivel több mint fele, az ellenzékből pedig Peter Pellegrini vezette Hlas képviselői voksoltak a javaslat mellett. Az OEaNO frakciójában ülő Gyimesi tartózkodott. Kérdésünkre ezt azzal indokolta, elutasítja, hogy a nemzetiségi kisebbségeket a szexuális kisebbségekkel együtt kezeljék. A másik okként azt nevezte meg, szerinte nem hiteles egy ilyen nyilatkozatot elfogadni, amikor a kormány elutasítja a Minority SafePack nemzetközi kisebbségvédelmi csomagot, sőt egy uniós szintű perben a csomaggal szembeni oldalt támogatja. „Ezt én egy tudathasadásos állapotnak látom” - mondta az egyébként kormánypárti képviselő. Elhanyagoljuk a gyerekek pénzügyi nevelését ÖSSZEFOGLALÓ A szlovákiai gyerekek pénzügyi ismeretei erősen korlátozottak, amiárt a szülők és az iskolák is felelősek - derül ki a 365.bank legfrissebb felméréséből. A szakemberek szerint az iskoláknak nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy a diákok legalább az alapvető pénzügyi ismereteket elsajátítsák. Pozsony. „A spórolással és a hitelekkel kapcsolatos témákban a gyerekek alig 46 százaléka igazodik el”mondta el Pavol Babos, a felmérést elvégző 2muse ügynökség ügyfélkapcsolati menedzsere. Szerinte ennek a fö oka, hogy a szülők nagy része csak elvétve szán időt arra, hogy a pénzügyekkel kapcsolatban is felvilágosítsa a gyerekeit, és ha mégis, általában csak elméleti síkon mozognak. A 11 és 15 év közötti gyerekek nagy része, nagyjából 77 százaléka ugyanakkor azt állítja, hogy a pénzügyi ismereteit a szüleiknek köszönheti, miközben csaknem minden második szülő panaszkodik arra, hogy az iskolákban ennek a témának nem szentelnek kellő figyelmet. „Az iskolarendszer reformja elkerülhetetlen. Sajnos, a pénzügyi tudás azon területek közé tartozik, amelyeket elhanyagoltak, ami hosszabb távon alaposan megbosszulhatja magát” - állítja Andrej Zafko, a 365.bank igazgatója. Szerinte ez egyébként már a mai felnőtteken is meglátszik, akiknek szintén hiányoznak a legalapvetőbb pénzügyi ismereteik, emiatt pedig gyakran olyan adósságokba verik magukat, amelyeket nem tudnak visszafizetni, a pénzüket pedig képtelenek hatéko-A szakemberek szerint az iskoláknak jóval nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a diákok pénzügyi ismereteinek a bővítésére (TASR-feivétei) nyan fialtatni, nem beszélve arról, hogy emiatt egyre többen esnek csalók áldozatává. A szakemberek szerint az iskoláknak jóval nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a diákok pénzügyi ismereteinek a bővítésére, odafigyelve arra is, hogy kiegyenlítsék a gyerekek szociális helyzete miatt keletkezett különbségeket is, amelyek Szlovákiában a legnagyobbak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül. „A jelenlegi áldatlan helyzet több tényezővel is magyarázható. Gondok vannak a tanárok felkészítésével és a pénzügyi ismeretek elsajátítására szánt szűk időkerettel is” - mondta el Zuzana Labasová, a Komensky Intézet programmenedzsere, aki szerint a tanterv olyan átfogó reformjára lenne szükség, amely az életben alkalmazható tudásanyag átadását tekintené a főcéljának. (mi.TASR)