Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-03 / 203. szám

8 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2021. szeptember 3.1 www.ujszo.com Az utolsó tálib hadművelet indult Tálib elit egységeka kabuli repülőtér előtt. Az iszlamisták ugyan Amerikát nem szeretik, azonban a fegyvereiket, felszerelésüket módfelett. (Tasr/ap) RÖVIDEN Washington kiáll Ukrajna mellett Washington. Az Egyesült Álla­mok továbbra is szilárdan kiáll Ukrajna euroatlanti törekvései, szuverenitása és területi integri­tása mellett az orosz agresszióval szemben -jelentette ki Joe Biden amerikai elnök, aki a Fehér Ház­ban fogadta VolodimirZelensz­­kij ukrán államfőt. „Megvitat­tuk, hogy az Egyesült Államok miképpen tudja ezután is támo­gatni Ukrajnát demokratikus re­formjai keresztülvitelében” - tette hozzá az amerikai elnök. A Biden-kormány még a hivatalos találkozó előtt újabb 60 millió dolláros katonai támogatást ígért Ukrajnának, egyebek között „a határai mentén jelentősen meg­növekedett orosz katonai tevé­kenység, a kelet-ukrajnai tűzszünet megsértése és egyéb provokációk miatt”. (MTI) A jobbikos Jakab Péter is célba ért Budapest. Jakab Péter, a Jobbik elnöke tegnap bejelentette, hogy összegyűjtötte az ellenzéki elő­választáson a miniszterelnök­jelöltséghez szükséges 20 ezer aláírást. A politikus kollégái az induláshoz szükséges aláírások másfélszeresét, 31 800 aláírást adtak le. Jakab közölte, a Job­bik által támogatott mind a 47 egyéni képviselőjelölt szintén összegyűjtötte az induláshoz szükséges 400 ajánlás több­szörösét. Jakab arra kért min­denkit, hogy szeptember 18. és 26. között szavazatokkal is tá­mogassák őt az előválasztáson, ahogy fogalmazott: „Mutassuk meg őfelségének ott a budai várban, hogy ki a legény a gá­ton.” A 2022-es országgyűlési választáson a közös ellenzéki kormányfőjelöltségre pályázók közül eddig Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) és Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció politikusa adta le az ajánlásait. (Tx, ú) ÖSSZEFOGLALÓ Kabul. Az Afganisztán szinte teljes területét uraló tálibok úgy döntöttek, hogy katonai hadműveletet indítanak a Pandzsír-völgy elfoglalására. A tálibok azután hozták meg ezt a döntést, hogy kudarcba fulladtak szerdán a Pandzsír-völgyi ellenál­lókkal folytatott tárgyalások, ame­lyek Parvan tartomány székhelyén, Csirikarban zajlottak. A tálibok „lo­gikátlannak” tartják a pandzsíriak ál­tal támasztott feltételeket. Az al- Dzsazíra pánarab hírtelevízió úgy tudja, hogy az ellenállók katonai ve­zetője, Ahmad Maszúd négy feltétel teljesülése esetén kötött volna békét a tálibokkal: azt akarta, hogy az el­lenállók megtarthassák a fegyverei­ket és hadfelszereléseiket, és a tiszt­ségek 30%-át megkapják a majdani afgán kormányban. Ázt akarták to­vábbá, a tálibok ne igazoltassák és ne üldözzék azokat, akik Pandzsírba akarnak beutazni. Az Afganisztán­ban augusztus közepén ismét hata­lomra került tálibok az összes tarto­mányt ellenőrzésük alá vonták, ki­véve Pandzsirt, de az 1996-tól 2001- ig tartó uralmuk alatt sem tudták ki­terjeszteni rá a hatalmat, mivel a tar­tomány nehezen megközelíthető hegyvidéki völgyben terül el, amelynek szűk bejárata könnyen védhető. A tálibellenes ellenállók vezetője, Ahmad Maszúd, a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ah­mad Sah Maszúdnak, a tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia. Pandzsír egyelőre ellenáll A tálibok egy hete ostromgyűrűbe zárták a völgyet, és az elmúlt napok­ban több összetűzésről érkeztek hí­rek, a tálibok megpróbálták lerohan­ni az ellenállók előretolt helyőrsé­geit. Az elmúlt két napban a Pan­­dzsírral szomszédos Baglán tarto­mányban lévő Andar-völgyben és a Pandzs írből Baglanba vezető Havak­­hágónál folytak harcok. Fahim Das­­ti, a pandzsíri Nemzeti Ellenállási Erők (NRF) szóvivője szerint a táli­bok mindkét helyen vereséget szen­vedtek, mintegy 350-en közülük el­estek és több mint 280-an megsebe­sültek, illetve 35 tálib került fogság­ba. „Az ellenállók erői megmutat­ták, hogy képesek megvédeni állá­saikat. De nemcsak Pandzsír védel­méről van szó, később a háború más irányokban is terebélyesedni fog” - figyelmeztetett Dasti, aki szerint a tálibok egyetlen előretolt helyőrsé­get sem tudtak elfoglalni. A tálibok és a bankok Az afgán központi bank új, a táli­bok által kinevezett vezetője biztosí­totta a bankokat arról, hogy Afga­nisztán új vezetői jól működő pénz­ügyi rendszert szeretnének kiépíteni, de azt egyelőre nem részletezte, mi­lyen alapokból képzelik el annak fenntartását. Hádzsi Mohammad Id­­risz, a központi bank ügyvivő elnöke a héten az Afganisztáni Bankszövet­ség tagjaival és más bankárokkal tár­gyalt, és elmondta nekik, a tálibok ki­emelt fontosságúnak tartják a bank­szektort. Idrisz hangsúlyozta, a táli­bok igyekeznek megoldást találni a likviditási problémákra és a növekvő inflációra. A bankárok egyike meg­jegyezte: a tálibok nagyon nyájasak voltak, és azt kérték a bankoktól, hogy mondják el nyíltan aggályaikat. 1996 és 2001 között, a radikálisok előző uralma idején Afganisztánban nem volt működő bankszektor, és a hite­lezés is haldoklóit. A tálibokhoz hű Idriszt, aki nem rendelkezik pénz­ügyi végzettséggel, múlt héten ne­vezték ki az afgán jegybank, a Da- Afghanistan Bank (DAB) élére. Zabihullah Mudzsáhid, a tálibok egyik szóvivője közölte, legjelentő­sebb gazdasági partnernek Kínát tartják, mely befektetésekkel kész segíteni az ország újjáépítését. Ki­emelte, hogy kínai partnerekkel ter­vezik modernizálni az afganisztáni rézbányákat. „Kína belépést nyújt a világ összes piacára” - mondta a tá­libok szóvivője. Célként a tálib kor­mány nemzetközi kapcsolatrend­szerének javítását és elismerését ne­vezte minél több állam részéről. A belpolitikában a gazdasági válság és a munkanélküliség felszámolását jelölte meg elsőrendűként. A szóvi­vő kifejtette, hogy a kabuli repülőtér újranyitásában Katar és Törökor­szág ajánlott fel segítséget. Ami a Moszkvával való kapcsolatokat ille­ti, a szóvivő azt mondta, csak kívül­ről látszik úgy, hogy megromlott a viszony az orosz féllel, Moszkva to­vábbra is fontos közvetítő szerepet tölt be. Ami a nőket illeti, kifejtette, hogy a kormányban nem lesznek női miniszterek, de a nők továbbra is dolgozhatnak a minisztériumokban vagy rendőrként, ápolóként, bírósá­gi munkatársként, valamint járhat­nak egyetemre is. Pakisztán megtelt Pakisztán átmenetileg lezáija egyik forgalmas határátkelőjét az afganisz­táni határszakaszon - jelentette be tegnap a pakisztáni belügyminiszter. Sejk Rasid Ahmed elmondta, hogy a Csaman határátkelőt záiják le. Csa­­man településen keresztül lehet át­lépni a délnyugat-pakisztáni Belu­­dzsisztán tartományból az afganisz­táni Kandahár tartománybeli Szpin- Baldak városba. Naponta több ezer afgán menekült át Pakisztánba a csa­­mani átkelőn az utóbbi hetekben, azt követően, hogy augusztusban a táli­bok kerültek hatalomra Afganisztán­ban, és még ezrek várakoznak jelen­leg is a határátkelő közelében az af­gán oldalon. Pakisztán gazdasági és szociális problémákra hivatkozva je­lezte, hogy nem tud újabb menekült­­hullámot befogadni. A szomszédos Afganisztánból az 1970-es évek óta érkeznek menedékkérők, és jelenleg már eléri a 2,7 milliót a Pakisztánban élő afgán menekültek száma. (MTI, ú) Uniós gyorsreagálású erő kellene Brüsszel. Josep Borrell, az ELI kül- és biztonságpolitikai főképvi­selője, valamint Claudio Graziano tábornok, az EU Katonai Bizott­ságának elnöke úgy nyilatkozott: ahhoz, hogy az unió reagálni tud­jon a határain túli konfliktusokra, meg kell kezdenie egy 5000 fős gyorsreagálású haderő létrehozását. A nemzetközi haderő kaoti­kus afganisztáni kivonulása valószínűleg katalizátorkéntfog szol­gálni az Európai Unió (EU) közös védelmének fejlesztéséhez, amelynek részét kell képezze az állandó gyorsreagálású haderő - vélekedett Josep Borrell. Az uniós védelmi és külügyminiszterek erről is tanácskoznak szlovéniai informális találkozójukon. (mti) Uj Szó & TREND “■■■■■■ FÓRUM 2021. SZEPTEMBER 14. TISZTI PAVILON, KOMÁROM Délnyugat-Szlovákia jövője Második alkalommal rendezi meg a sikeres regionális konferenciát a News and Media Holding kiadó erős sajtótermékeinek, az Új Szónak és a Trendnek az együttműködésével. A közszféra, az üzleti elit, valamint a kisvállalkozók, a szakemberek és a szélesebb nyilvánosság képviselői egy fórumon vitatják meg a Délnyugat-Szlovákia termékeny régióját érintő témákat. Bővebb tájékoztatás: Olexová Anna • +421 905 900 612 • anna.olexova@newsandmedia.sk trendkonferencie.sk

Next

/
Oldalképek
Tartalom