Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-13 / 211. szám

www.ujszo.com | 2021. szeptember 13. AUTÓ-MOTOR 5 Lehet, hogy így festenek majd a jövő autói (A-ezenö felvétele) IAA Mobility 2021: így fest az autószalonok alkonya? DEMECS PÉTER München. Mára koronavírus-járvány előtt kórdóses volt a nemzetközi autósza­lonok jövője, a járvány pedig úgy tűnik, csak felgyorsította az autókiállítások végleges befejezését. Nem mon­dom, hogy Münchenben nem volt látnivaló, de nagyon érezni lehetett, hogy ez már nem az, ami régen volt. Európában minden évben két jelentős autószalon volt. Év elején került, megrende­zésre rendszerint a legnívó­sabb kiállítás Genfben, majd a másodikon Frankfurt és Pá­rizs osztozkodott ősszel — egyik évben tartották Német­országban, a következőben pedig Franciaországban. A genfi szalon jövője kérdéses, mint ahogy a párizsié is, a frankfurtit pedig már végleg beszüntették. Épp ez utóbbi­nak a helyére lépett a mün­cheni szalon, ám teljesen más koncepcióval. A BMW i Circular . Nem a klasszikus gépko­csikra, hanem az elektromos meghajtásra, a mobilitás le­hetőségeire összpontosított, így aztán nagyítóval kellett keresni a kiállításon a klasszikus, belső égésű mo­torral rendelkező autókat. Látni lehetett, hogy bár az Európai Bizottság klíma­csomagja még nincs elfo­gadva, a piac már készül ar­ra, hogy az Európai Unióban 2035 után megtiltják a belső égésű motorral ellátott gép­kocsik árusítását. Például a kiállításon bemutatott leg­újabb Renault Megane már csak elektromos meghajtás­sal lesz elérhető. A BMW standján is hiába kerestek volna klasszikus autókat. A BMW i Vision Circular lát­ványautó kapott központi szerepet, amely a 2040-re előirányzott kompakt BMW modellcsaládot vetíti előre. A négyüléses, teljes egészé­ben elektromos meghajtás­sal szerelt jármű bőséges utasteret kínál, mintegy négy méter hosszú alapterületen. Az autót teljes egészében új­rahasznosítható anyagokból gyártották, minimalizálták rajta a díszítő elemeket, a ló­gót is lézerrel vésték a ka­rosszériába. Az autón nincs metálfényezés, az eltérő színt úgy érték el, hogy hosszabb ideig égették a ka­rosszéria hátsó részét. „A BMW i Vision Circular ta­nulmányautó tervezése so­rán a kezdetektől fogva fi­gyelembe vettük a gazdasági körforgás jelentőségét. Mint ilyen, a koncepció innovatív ötletek sorát foglalja magá­ba, amelyek a fenntartható­ságot új, inspiráló kisugár­zással ötvözik - ezt a meg­közelítést Circular Design névvel illetjük” - nyilatkoz­ta Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető forma­­tervezője. Elismerte, hogy az új koncepció és az újrahasz­nosítható anyagok felhasz­nálása miatt teljesen újra kell tervezni a márka autóinak dizájnját, ami óriási kihívást jelent. Azt, hogy úgy néznek­­e ki a jövő autói, mint a Cir­cular, nehéz megmondani. Nekem mindenesetre tet­szett, bár sok olyan véle­ményt is hallottam a kiállí­táson, hogy ettől borzasz­tóbb autót már régen láttak. Hát várjuk ki a végét. Mis is volt, de... Az átlagemberekhez köze­lebb álló, s így a kiállítás egyik legfontosabb autója viszont kétségkívül az első hétsze­mélyes Dacia, a Jogger volt, amelyet közvetlenül a főbe­járat előtt állítottak ki. A Mercedes is kitett magáért, s a kiállításon több újdonságot is felsorakoztatott. Nem hi­ányzott az EQE látványautó, vagy a Smart-családba tarto­zó kis SUV koncepciója. Mivel a kiállítás fo motívu­ma a mobilitás volt, számos más, elektromos meghajtást, kerékpárokat vagy innovatív technológiai megoldásokat fejlesztő cégek is jelen voltak, ám az ő standjaik iránt mini­mális volt az érdeklődés. He­lyenként olyan-érzésem volt, mintha a pozsonyi autószalon földszintjén sétálgatnák az In­­cheba kiállítóközpontban, ha­lálra unott hoszteszek közt, akik már nem is bíznak benne, hogy valaki eltéved a kiállítás ezen részére. További negatí­vum a kiállítás koncepciója volt, amellyel abszolút öngólt lőttek maguknak a szervezők. A müncheni kiállítóközpont­ban levő autószalon ugyanis csak az egész kiállítás egy pa­rányi része volt. A legna­gyobb kiállítóknak ugyanis a belváros szinte minden főte­rén voltak standjaik, amelye­ken ugyanazt lehetett látni, mint a szalonon, csak épp in­gyen. Értem én, hogy ezzel akarták közelebb hozni a ki­állítást az emberekhez, más­részt viszont kérdem: mi ér­telme volt akkor a kiállítóköz­pontnak, amely ráadásul a vá­ros szélén volt, s ahova belé­pőt is kellett fizetni? Mindez tovább minimalizálja a láto­gatottságot, s növeli az esélyét annak, hogy az első Müncheni Nemzetközi Autószalon lesz egyben az utolsó. AMegane már csak elektromos változatban lesz elérhető (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom