Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-11 / 210. szám

www.ujszo.com | 2021. szeptember 11. RÉGIÓSPORT 119 Zsigmond mestemégyese Bősön ÁGH ISTVÁN Sziporkáztak a hazaiak a Parkerdei stadionban, ahol a nyugat-szlovákiai ÍV. focili­ga délkeleti csoportja 5. fordu­lójában nyolcat (8:0) vágtak naszvadi ellenfelüknek, s a győztes csata után a mezőny csallóközi újonca átvette a vezetést a tabellán. A találkozón Zsigmond Kevin mestemégyessel, Ján Holík pedig triplájával került a figyelem fóku­szába. A vendéglátók tetszetős, zömmel egyérintős kombinációkkal gyakran hozták zavarba az ellenfél védelmét, s az akciók befejezésénél sem remegett meg a lábuk. Már a 10. percben vezetést szereztek, a 24. percben pedig 3:0-ra elhúztak a vendéglátók, a csapatok 4:0-s állás­nál vonultak félidei pihenőre. For­dulás után ismét négyszer rezdült a nagy melegben fáradni látszó ellen­fél hálója. A futballkoncert utáni gratuláci­ókat mértéktartó módon fogadta a győztesek trénere, Johancsik Patrik. „Ezúttal kijött a lépés, hoztuk a kö­telezőt. A gólhelyzetek értékesíté­sével is elégedett vagyok. Az vi­szont aggaszt, hogy sok a sérültünk. Az ötödik fordulón vagyunk túl, szinte alig maradt hadra fogható já­tékosom. A mérkőzés elején kény­telen voltam lecserélni László Já­nost, a félidőben jobbnak láttam, ha Végh Dominik sem folytatja a csa­tát. Balszerencsémre én is megsé­rültem. Méghozzá a cserepadon, ahol deréktáji idegbecsípődés tüne­teit észleltem” - fogalmazott a ven­déglátók trénere. A rutinos Zsigmond Kevin az új idényben csupán 289 percet percet Vendógfölény a második zsigárdi fogathajtáson Zsigmond Kevin (balról a második) négy gólt lőtt (öry Tibor illusztrációs felvétele) töltött a pályán, de immár hat talá­latnál tart. Udvardon duplázott, ez­úttal négyszer volt eredményes. „Egy ízben, még korosztályos fo­cistapalántaként kilenc gólt lőttem egy meccsen. A felnőttek között több ízben is tripláztam, így volt ez legutóbb tavasszal a hodosiak elle­ni hazai bajnokin. Örülök a mai góltermésnek, négy gólt ugyanis a felnőttek között egy bajnokin még nem szereztem. Remélem, a követ­kező meccsekre is tartalékoltunk még elég puskaport” — nyilatkozta lapunknak a mérkőzés hőse, aki a sokáig emlékezetes párharc befeje­zése után társbérletben Juraj Sveccel a góllista élére került. Ed­dig mindketten hatszor voltak eredményesek. A vendégeket a hősiek egykori futballistája, Czuczor Attila vezette edzőként csatába, aki ellenfelek élén már több ízben is megfordult egy­kori sikerei helyszínén. „Öt légió­sunk van, de ma nem volt probléma, kinek szavazok közülük bizalmat a kezdőcsapatban. Az ukrán Vaszil Demigyenko és Magyar Zsolt ismét szóhoz jutott, de további három tár­suk különböző okokból nem tartott velünk. Rajtuk kívül további játé­kosok is lemondták a részvételt. Klubelnökünknek, Hengerics Gá­bornak is játszania kell. Ilyen a ré­giófoci...” - ecsetelte a problémákat a találkozó előtt a naszvadiak edző­je. A mérkőzés befejezését követő­en az erőviszonyok ismeretében megjegyezte: „A hazaiak minden tekintetben felülmúltak bennünket. Nekünk nem Bősön kell pontokat zsákmányolnunk...” A végén zúgott a vastaps, örültek is neki a győztes alakulat futballis­tái, a nézők megtalálták számításu­kat. Egyikőjük megjegyezte: „Még nagyon az elején tartunk. Ha így folytatjuk, jövőre ismét bajnoki cí­met ünnepelhetünk.” ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Negyedik versenyével, idén im­már a második zsigárdival folyta­tódott a dél-szlovákiai amatőr fo­gathajtók nyílt sorozata. A ma­gyarországi vendégek uralták a mezőnyt. Igaza lett Kolozsi János házigazdának, ha jönnek az anya­országi magyarok, akkor bárme­lyikük nyerhet, az élmezőnyben végezhet. Hét kettes fogattal in­dultak, és ezúttal sem engedték ki a kezükből a győzelmet: akadály­hajtásban a gencsapáti Geröly Ti­bor, vadászhajtásban a győri Fü­­löp Zsolt végzett az élen. Utóbbi mögött is négyen magyarországi­ak voltak. Csak hatodikként ért célba a legjobb dél-szlovákiai, a feketenyéki Gasparovics László. Mindössze a felsőszeli Vankó Im­rének sikerült a vendégfogatok közé ékelődnie: akadályhajtásban második lett. „A magyarországi hajtők min­den hétvégén versenyeznek, sokat edzenek, s ez magabiztosságuk­ban jelentkezik - mutatott rá a vendégsikerek okaira Kolozsi Já­nos, aki ezúttal nem hajtott. - Van­kó Imre valóban jó formában van, alig szorult Geröly Tibor mögé. Nagyon jól sikerült a verseny, amihez a magyarországi verseny­zők is hozzájárultak, pedig éppen akkor tartott a budapesti Kincsem parkban a négyes fogatok Európa­­bajnoksága, mégis minket része­sítettek előnyben. Sok néző össze­jött, mert a verseny mellett kíván­csiak voltak Pintér Tiborra és lo­vasszínházi előadására.” flmk) Amikormára serlegfelemelése van soron HÉTVÉGI FOCIMENETREND ■ Ili. liga POZSONY, 6. forduló - szombat, 16.30: Inter Bratislava-Ru­­sovce (jv.: Henöek), Vrakuna-Kalinkovo (Tománek). Vasár­nap, 16.30: Malacky-PSC Pezinok (Durco), Rovinka-RaCa (Polakovic), Nová Dedinka-Bernolákovo (Hudy), Devínska No­va Ves-Most pri Bratislave (Vasé), Tomásov-Dunajská Luzná (Bohun). Pénteken játszották: MSK Senec-lvanka pri Dunaji. TIPOS III. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, 6. forduló-szombat. 16.00: Nővé Mesto nad Váhom-FC Nitra (Bezák), Kalná nad Hronom-Povazská Bystrica (Sima), Veiké Ludince-Nové Zám­­ky (Bartko). Vasárnap, 16.00: Imef-Castkovce (Drobec), Levice-Myjava (Fehér), Galanta-Safa (Pecek), FC ViOn Zlaté Moravce - Vráble B-Belusa (Gasparovic), Malzenice-Parti­­zánske (Kukán D.), Lednické Rovne-Nlarcelová (P. Krivosík). TIPOS III. LIGA, KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 7. forduló - szombat, 15.30: Dolny Kubín-Martin (Foltén), Lipt. Hrádok-Rimavská Sobota (Belko), Lucenec-Liptovská Stiavnica (Gregorec). Va­sárnap, 10.30: Bánová-Podkonice (Plavecky); 15.30: Kovácová-Rakytovce (Kutet), Kalinovo-Oravské Veselé (Kovác), Fifakovo-Cadca (Konéek), Krásno- Zarnovica (Sottnlk). TIPOS III. LIGA. KELET-SZLOVAKIA, 8. forduló - szombat, 15.30: Rudöany-Giraltovce (Zidisin), Krompachy-Snina (Liéko), Lipany-Stropkov (Benedik), Tátrán Preéov-Kalsa (AnguS). Vasárnap, 10.30: Slávia TU KoSice-Vranov nad Topfou (Fiiipák); 15.30: Sobrance-Spiéské Podhradie (Las), Svidník-Poprad (Suba), Raslavice-Spisská Nová Vés (Vrábeí). ■ IV. liga POZSONY, 6. forduló - szombat, 16.30: Lamaé-Závod (Fi­scher), Vistuk-NSK 1922 Bratislava (Hajnala). Vasárnap, 16.30: Cunovo-Kostoliste (Bogdáü), Limbach-Jablonové (Pi­­atka), Jakubov-Karlova Vés (Tramita), Slovensky Grob-Oo­­mino Bratislava (Hádek), Veiké Leváre-Láb (Uram), CFK Pezi­­nok-Cajla-Sváty Jur (Dúbravec), Jarovce-Vajnory (Kozuch). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELET, 6. forduló - szombat, 16.00: Kolárovo-Tvrdosovce (D. Kovácik), Tovarníky-Neded (Volt), Stúrovo-Kozárovce (Srnec). Vasárnap, 16.00: Hurbanovo-Dvory nad Zitavou (Otrubcák), Nesvady-Pata (M. Svollk), Sahy-Gabcfkovo (Gúla), Kovarce-Beéenov (Berec), Velky Meder-Veiké Lovce (Barát). . KÖZÉP-SZLOVÁKIA, DÉL, 7. forduló - szombat, 15.30: Ba-dín-Tornafa (Cicmanec), Salková-Poltár (Matej). Vasárnap, 15.30: Medzibrod-Detva (Valíéek), Plieéovce-Málinec (Hor­ny), Slovenské Darmoty-Zvolen (Schober), Cierny Balog- Banská Stiavnica (Procházka), Hajnáéka-Príbelce (Vician). KELET-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT. 8. forduló - szombat, 15.30: Krásnohorské Podhrádie-Sokolany (Revák). Vasár­nap, 15.30: Dvorníky-Vceláre-Íahanovce (Sersen), Topotany- Geca (Guba), Kráfovsky Chlmec-Cejkov (Fúsek), Budkovce- Sp. Vlachy (Ruzbarsky), Caüa-Kosická Nová Vés (Eperjesi), Medzev-Strázske (Homofa), Pavlovce-Kechnec (Molitoris). ■ V. liga POZSONY, A CSOPORT, 5. forduló - szombat, 10.30: MSK Is-kra Petrzalka-Miloslavov (Jozef Bocák). Vasárnap, 10.30: In­ter Bratislava B-Danubia Velky Biel (Valentyni); 13.30: Kráfová pri Senci-NSK 1922 Bratislava B (Kostrna); 16.30: Chorvátsky Grob-Krasfiany (Kravárik), Kaplna-Záhorská Bystrica (Knopp), Malínovo-Mariathal (lapzártáig nem jelölték a játékvezetőt), Devínska Nová Vés B-lgram (Kostrna). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉL, 6. forduló - szombat, 16.00 Zvoncín-Janíky (Páleník), Soporría-Velké Blahovo (Brna). Va­sárnap, 16.00: Malá Maca-FK Zlaté Klasy (Sevéik), Brodské- Jahodná (Pivaréek), Lehnice-Novy Zivot (Fufiák), Topofníky- Jelka (Szöllősy), Trstice-Cenkovce (Marián Setéik), Kóstolná Kracany-Mostová (Belansky). Szn.: Vydrany. KÖZÉP, 6. forduló - szombat, 15.00: Krusovce-Horná Kráfová (Slovák); 16.00: Topoféany-Velké Záluzie (Janéek); 17.00: Aleksince-Soléany (Varga). Vasárnap, 16.00: Riäfiovce-Branc (Kaéiéka), Zbehy-CeTadice (Mráz). Rumanová-FC ViOn Zlaté Moravce C (Lackovicová), Báb-Nevidzany (Sturdík). Szabadnapos:Jacovce. KELET, 5. forduló - szombat, 16.00: Svodín-Pozba (Pintér). Vasárnap, 16.00: Podhájska-Okoliéná na Ostrove (Floris), Dulovce-Sváty Peter (Zember), Lipová-Zemné (Kohót), Kmetovo-Zeliezovce (Simonek), Dolny Ohaj-Komjatice (Ble­­ho), Salka-Muzla (P. Zafko), Surany-Podluzany (Zorvan), Velky Kyr-Bánov (Búri). KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 0 CSOPORT, 7. forduló - szombat, 15.30: Tomáéovce-Cebovce (Ralbovsky). Vasárnap, 15.30: Revúca-Tisovec (id. Markovié), Jesenské-Olováry (Vrchov­­sky), Radzovce-Velky Blh (Zeriava), Velky Krtís-Hnúsfa (Túrna), Balog nad Ipfom-Buzitka (Singlárová), Vinica-Opa­­tovská Nová Vés (Hanes). JAKO V. LIGA. KELET-SZLOVÁKIA, KASSA-GÖMÖRI CSO­PORT, 6. forduló - vasárnap, 15.30: Krásna-Budimír (Michel), Ceéejovce-Zdaóa (Gonos), Saca-Perín (Trojéák), Kysak-Poproé (Macfar), Ruskov-Roznava (Gabétur), Loko­­motíva Kosice-KokSov - Baksa (Gorel), Sena-Malá Ida (Ju­hás). ZEMPLÉNI CSOPORT, 6. forduló - vasárnap, 15.30: Borsa-Lastomír (Basoé), Cierna nad Tisou-Velké Kapuéany (Fotta), Vinné-Nacina Vés (Petrassovits), Zaluzice-Cicarovce (Pavlo), Michatany-Vojcice (Dusek), Úpor-Maly Hores (Zi­­emba), Krisovská Liesková-Petrovce nad Laborcom (Zrebík). ■ Területi bajnokságok POZSONY,VI. LIGA, 3. forduló - szombat, 17.00: Hamu­­liakovo-S.Ú.R. Vasárnap, 16.30: Vrakuna-Reca (Stolárik), Volkswagen-Ruzinov (Chalka), Slávia Ekonóm-Kozmos (Var­gová). Pénteken játszották: Dragons-Cataj. DUNASZERDAHELY, AG SPORT (VI.) LIGA, 6. lorduló - szombat, 16.00: Vrakún-Holice (Kövér), Ohrady-Baka (Bors), Horné Potöö-Okoc-Sokolec (Ürögi). Vasárnap, 10.30: Michal na Ostrove-lzop (Klempa), Velká Paka-Balon (Czucz); 16.00 Stvrtok na Ostrove-Malé Dvornlky (Világi), Dolny Stál- Krátoviéove Kraéany (Ürögi), Sap-Orechová Potön (Szőke). VII. LIGA, 6. lorduló - szombat, 16.00: Blahová/Bellova Ves-MieíDvo (Dohorák), Trnávka-Kútniky (Brunczlík), Med­­veíov-Orechová Potön B (Zsigray) Vasárnap, 10.30: Trhová Hradská-Cilizská Radvan (Ürögi); 16.00: Nárad-Padán (Sóki), Veiké Dvorniky-Blatná na Ostrove (Kőver), Rohovce-Cakany (Bors), Horny Bar-Trstená na Ostrove (Kosár). IDŐSEBB IFIK (U19), VI. LIGA, 5. lorduló - szombat, 13.30: Jahodná-Okoc-Sokolec (Nagy), Dolny Stál-Baka (Csörgő), Kóstolná Kracany-Blatná na Ostrove (Szabó). FIATALABB DIÁKOK (U13), KUKKÖNIAIV. LIGA, 4. forduló - szombat, 10.00: Janíky-Okoé - Sokolec (Zelinsk^). KOMÁROM, MEVA VI. LIGA, 6. forduló - szombat. 16.00; Iza-Sokolce n/o(Tóth H). Vasárnap, 13.00: Bajé-Chotín (Mo­gyorósi); 16.00: Pribeta-Nová Stráz (Mlinkovics), Bátorove Kosihy-Srobárová (Halász), Bóc/Moéa-Zemianska Oléa (Jakubáé), Marcelová B-Zlatná (Tóth H.), Ciéov-Vrbová nad Váhom (Horváth), Kameniéná-Modrany (Lovász). GALÁNTA, VI. LIGA, 6. forduló-vasárnap, 10.30: Sládkovi­­éovo-PustéÚfany (Lelovics), Velká Maca-Dolná Streda (Mrl­­lák), Tomásikovo-Horné Saliby (Sárközi); 13.45: Váhovce- Öierny Brod (Královic); 16.00: Cierna Voda-Sintava (Izsót), Dőlné Saliby-Velké Úlany (Sas), Matúékovo-Kosúty (Forró). GALÁNTA-VÁGSELLYE, II. OSZTÁLY (Vágsellye-Galánta, VII. liga), 7. forduló -szombat, 16.00: Vléany-Betonáris Sala (Zembera), Kráfová nad Váhom-Zihárec (Lednicky). Vasár­nap, 10.30: Jánovce-Tesedlkovo (Salát); Pusté Sady-Vi­­nohrady nad Váhom (Mrllák), Kráfov Brod-Selice (Sárközi). IDŐSEBB DIÁKOK (U15), 3. forduló - szombat, 12.30: Váhovce-Matúskovo (Hérák). Vasárnap, 13.30: Veiké Úfany-Abrahám/Hoste (Forró), Soporna-Trstice (Hérák), Ma­lá Maéa-Dolné Saliby (Izsót), Pusté Úlany-Jelka (Salát). FIATALABB DIÁKOK (U13), 2. lorduló - szombat, 10.30: Trstice-Cierny Brod: 13.30: Váhovce-Sládkoviéovo, Mostová- Koéúty. Pata-Galanta B. KEZDŐK (U11), 4. forduló - szombat. 10.30: Váhovce-Jelka: 11.00: Dőlné Saliby-Abrahám/Hoste. Vasárnap, 11.00: Velká Maéa-Horné Saliby, Pusté Úfany-Ciemy Brod, Sládkoviéovo- Zihárec, Soporna-Trstice. Elmarad: Mostová-Kosúty (pótlás: szeptember 13.). Szn.: Pa­ta. A fiatalabb diákoknál és a kezdőknél lapzártáig nem jelölték a játékvezetőket. NYITRA—VÁGSELLYE-ARANYOSMARÖT, VI. LIGA, 6. fordu­ló -vasárnap, 10.30: Mojmirovce-Vyöapy-Opatovce (Zembe­ra), Horny Ohaj-Kolínany (Novák); 16.00: Klasov-Tmovec nad Váhom (R. Rajnoha), Ivanka pri Nitre-Zitavany (Angyal), Janikovce-Dolné Obdokovce (Macho), Jarok-Cakajovce (Gál), Moéenok-Nitra-Chrenová (L. Kováé), Nitrianske Hrnéiarovce- Velky Cetín (Darnadi). LIGA, B CSOPORT, 6. forduló - vasárnap, 10.30: Hos­­fová-Dyéka (Németh), 16.00: Jelenec-Cechynce (Mikié Ba­rát), Vinodol-Dolné Stitáre (Hádek), Zitavce-Golianovo (Zembera), Őifáre-Pohranice (Mikié). VII. LIGA, C CSOPORT, 6. lorduló - szombat, 16.00: Topof­­cianky-Veléice (Haréa). Vasárnap, 16.00: Slazany-Beladice (Londák), Hosfovce-Obyce (M. Rajnoha), Hosfle-Ladice (Lednicky), Cierne Klacany-Tekovské Nemce (Manek), Te­­sárske Mlynany-Martin nad Zitavou (Tvrdy). Szn.: Néverice. IDŐSEBB IFIK (U19), VI. LIGA. B CSOPORT. 6. forduló - szombat. 13.30: Tmovec nad Váhom-VIéany (Stank), Matúé­­kovo-Neded (Izsót). Vasárnap, 13.30: Tomásikovo-Horná Králová (Sárközi), Dőlné Saliby-Cierna Voda (Sas), Vozokany- Velká Maca (Lelovics), Tesedíkovo-Malá Maca (Smolinsky). ÉRSEKÚJVÁR, MEVA SPORT VI. LIGA, 7. forduló - szombat, 16.00: Komoca-Jatov (Labai). Vasárnap, 16.00: Hul-Michal nad Zitavou (Farkas), Mana-Rastislavice (Labai), Cechy-Se­­merovo (S. Sklenár), Úfany nad Zitavou-Trávnica (Lakatos), Palárikovo-Cerník (Bánás), Vlkas-Nána (Szabó). MEVA SPORT VII. LIGA. 7. forduló - szombat. 16.00: Kolta-Kamenica nad Hronom (Szabó). Vasárnap, 16.00: Bruty-Belá (Nációvá). Radava-Bardortovo (Sovsky), Dominik Nővé Zámky-Zemné B (Smreéek), Dedinka-Strekov (Tros­­kovié), Btna-Nová Vieska (Bathó). Szn.: Kamenny Most. LÉVA, VI. LIGA, 6. lorduló - vasárnap, 15.00: Jur-Hronské Klaéany; 16.00: Pohronsky Ruskov-Kalná B. Tekovské Lu­zany-Velké Turovce. Vasárnap, 16.00: Stary Tekov-Nová De­­dina, Cajkov-Hontianska Vrbica, Zemberovce-Hontianske Trsfany, Hronské Kosihy-Novy Tekov. Szn.:HornéTurovce. VII. LIGA, II. OSZTÁLY, 7. forduló - szombat, 16.00: Vyskov­­ce nad Ipfom-Keí. Vasárnap, 11.00: Rybník-Farná; 13.00: Plááfovce-Besa, Cata-lpelské Úfany; 16.00: Bory-Sarovce, Maié Kozmálovce-Sikenica, Plavé Vozokany-Horné Semerov­­ce. Kalinéiakovo-lpefsky Sokolec, Lok-Mytne Ludany. LOSONC, VI. LIGA, 7. lorduló-szombat, 15.30: Ruziná-Pa­­nické Dravce (Ziak). Vasárnap. 14.00: Cinobana-Kokava nad Rimavicou (Stanislav Jaémeník): 15.30: Podreéany- Lovi­­nobana (Budinec), Divín-Stará Halié (Marián Jaémeník), Halié-Vidiná (Supka), Mytna-Biskupice (Kojnok), Santrio Láza-H rnciarske Zaluzany (Ziak). Szabadnapos: Uhorské. NAGYKÜRTÖS, VI. LIGA, 7. forduló - vasárnap, 13.00: Ze-lovce-Kamenné Kosihy (Zolczer); 13.00: Daéov Lom-Sklabiná (Dado); 13.30: Dolná Strehová-Stredné Plachtince (Zafko), Nenince-Malé Zlievce (Szabó); Lesenice-Príbelce B (Duréov), Hruéov-Záhorce (Dobos), Busince-Modry Kamen (Öuris). RIMASZOMBAT, VI. LIGA, 4. forduló - szombat, 16.00: JelSava-Sirk (Supka). Vasárnap, 16.00: Oztfany-Kráf (Rep­­ka). Szabadnapos: Lubeník. ROZSNYÓ, VI. LIGA, 7. forduló - szombat. 16.00: Dlhá Ves- Drnava (Pofmák). Vasárnap, 10.30: Roznava B/Rudná-Betliar (Sofranko); 16.00: Roznavské Bystré-Gemerská Poloma (Uharéek), Lipovník-Krásnohorské Podhradie B (Molnár), Dl­há Lúka-Hrhov (Gyenes J.), DobSiná-Rakovnica (Gálik). Elmarad: Gemerská Hörka-Paéa (a vendégek nem lépnek pá­lyára). Szabadnapos: Vysná Slaná. KASSA-VIDÉK, I. OSZTÁLY, 5. forduló - szombat. 15.30: Mokrance-Valaliky (Bajo). Vasárnap, 15.30: Rozhanovce- Turfta nad Bodvou (Bodnár), Bidovce-Panovce (Laurinc), Haniska-Ploské (Vaéko), Tátrán Jasov-Koéické Oßany (E. Hegedűé), Sviníca-Zdoba Olsany (T. Hegedűs). TŐKETEREBES, VI. LIGA. 8. forduló-vasárnap. 12.30: Slo­venské Nővé Mesto-Trakany (Hepka); 15.30: Nizny Zipov- Streda n/B (Ondráéek), Z. Hradiste-Velky Hores (Tokár), Plechotice-Kuzmice (V. Kaééák), Hran-Vefaty (Miklóá). NAGYMIHÁLY, VI. LIGA. 8. lorduló - vasárnap, 12.30: Trhoviéte-Krásnovce (Tuéek), Hatalov-Vysné Remety (Kaf­fan); 15.30: Palín-Tusice TNV (Tűsek), Záhor-Maléice (Ma­zár), Rakovec nad Ondavou-Poruba (Mihafov), Kustn-VeFké Slemence (Mirda), Dúbravka-Zbince (Kaffan). (ái)

Next

/
Oldalképek
Tartalom