Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)
2021-09-10 / 209. szám
www.ujszo.com | 2021. szeptember 10. KÖZÉLET 3 Körvonalazódik az abortusz szigorítása BUGÁRANNA Pozsony. A parlament szeptemberi ülésén ismét terítékre kerül a várandós nőkre vonatkozó jogszabályok módosítása. Anna Záborská (Keresztény Unió) javaslata néhány újdonságot is, tartalmaz, de a módosítás legnagyobb ellenzője, Jana Bittó Cigániková (SaS) továbbra is elutasítja a művi terhességmegszakítás feltételeinek szigorítását. Szeptember 16-án kezdetét veszi a törvényhozás következő, menetrend szerinti ülése. Úgy tűnik, Záborská, a 72 éves egykori európai parlamenti képviselő fáradhatatlan, amint azt a házrend lehetővé teszi, indítványozza az abortusztörvény módosítását. Igaz, volt már rá példa, hogy fiatalabb kollégája megelőzte az ügyben. Martin Cepcek (aki azóta az OEaNO számára is vállalhatatlanná vált, ezért kizártak a frakcióból) rendkívül radikális módon „reformálta” volna meg az abortusz szabályait. A szélsőséges javaslatot elvetették a képviselők, de több (liberális) politikus visszasírta Záborská mérsékeltebb korlátozásokat tartalmazó tervezetét. Tavaly október végén a jelen lévő 117 képviselőből 58- an támogatták Záborská hasonló tervezetét. „Humánus megoldás" A javaslat több pontban megegyezik elődével, de újdonságokat is tartalmaz - 48 óráról 72 órára tolnák ki a várakozási időt, amely során a várandós nők a kérvény benyújtását követően meggondolhatják magukat a terhességmegszakítással kapcsolatban. Megtiltanák az abortuszra irányuló reklámokat, és kérdőívben mérnék fel, miért döntenek a terhesség megszakítása mellett a nők. Ezen felül lényegesen magasabb járulékot hagynának jóvá az egészségkárosodott gyerekek szüleinek, és bevezetnék a szükséglakásokat a terhes nők részére. A tanácsadó szervezeteket a kormányhivatal forrásaiból anyagi támogatásban részesítenék. Az újdonságok között hangzatos ígéretek is megjelentek, mint például a 4. gyerek után járó támogatás megemelése, valamint az autóvásárlással járó regisztrációs díj 70%-os csökkentése a nagycsaládok részére. Záborská törvénybe foglalná a titkos terhesség intézményét is, melynek köszönhetően a kismama a terhesség 6. hónapjától betegszabadságra mehet. A konzervatív képviselő meggyőződése, hogy segíteni kell, attól függetlenül, egyetértünk-e az abortusszal, vagy sem, „mert ez a humánus megoldás”. „Mindig hangsúlyozom, hogy jogalkotási tevékenységünk azokra a nőkre irányul, akik váratlanul teherbe estek, anyák akarnak lenni, de jelenlegi helyzetük félelemmel tölti el őket, hogy képesek lesznek-e gondoskodni gyermekükről. A bizonytalanság miatt gyakran nem látják a lehetőségeket, melyek segíthetnek rajtuk. Arra összpontosítottunk, hogy célzott segítséget nyújtsunk azoknak a nőknek, akik anyák szeretnének lenni. Segítséget kínálunk számukra, ők döntik el, elfogadják-e. Senki nem tilt meg nekik semmit” - nyilatkozta lapunknak Záborská. Kérdésünkre, hogy a pandémia alatt szükséges-e ezt a témát feszegetni, azt mondta, az „élet védelme min- • den időszakban fontos”. Majd leszögezte, a téma már 30 éve jelen van a társadalomban és a politikában. „Katasztrófa" Cigániková, a téma másik főszereplője rámutatott a javaslat hiányosságaira. Elismerte, a törvényben van néhány pont, mellyel egyetért, de tartalmaz kimondottan rossz dolgokat is, melyekre fel kell hívni a figyelmet. Az egészségügyi bizottság elnöke pontokra szedve bírálta a javaslat egyes intézkedéseit, az egészségkárosodott gyerekeknek járó támogatás szerinte nem a járható út. „Ezt a pontot kimondottan betegnek tartom. Miért akarjuk arra motiválni a nőket, hogy egészségkárosodott gyerekeket szüljenek?”-kérdezi, majd hozzáteszi, „a valódi következmény az lesz, hogy a gyerekotthonokba megjelennek az egészségkárosodott gyerekek”. A várakozási idő meghosszabbítására ironikusan reagált,„ha nem lennének képviselők a parlamentben, a nők nem gondolkodnának”. A törvény beterjesztőinek cinizmusát abban látja, hogy megnövelik az esélyét annak, hogy a nők kicsúsznak a határidőből, és nem tudnak átesni a beavatkozáson. A második szakvélemény beszerzése kapcsán elmondta, ez már ma is működik, de egyáltalán nem az orvos dolga, hogy más szakembert keressen. A reklámok betiltását nem helyesli: „Félek, ha a reklám betiltását Záborská asszony teijeszti be, igazából a nők törvényes jogaikról való informálásának betiltásáról van szó” - fejezte ki aggodalmát. A statisztikai adatok gyűjtésével csak akkor értene egyet, ha az önkéntes alapon működne. Ha kötelezővé tennék, nagy valószínűséggel torzított képet kapnának. „Melyik fiatal kisvárosi nő írná be a nyomtatványba, hogy megerőszakolta a barátja?” - kérdezi Cigániková. „Elismerem, hogy ebben a javaslatban vannak jó dolgok is, néhány mellett szavaztam is az első olvasatban az előző választási időszakban (például az anonim szülés lehetőségeinek kiszélesítése mellett). A törvény egészébe véve azonban tiszta katasztrófa, és sajnálom, hogy megint a nők jogainak korlátozását fogjuk oldani, amire egyesek az egész politikai karrierjüket felépítették” - zárta. Valódi megoldás Simona Petrík, a Progresszív Szlovákia családpolitika és nemi egyenlőség szakértője szintén úgy véli, a javaslat nem segíti, hanem korlátozza a nőket. „Jogi szempontból a jelenlegi abortuszjogszabály megfelelő kompromisszum a születendő gyermek élethez való joga és az anya magánélethez és testi épséghez való joga között” - áll a párt lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában. Petrík szerint a nehéz helyzetben lévő nőknek támogatásra és megértésre van szükségük, nem pedig rágalmazásra. Emlékeztetett, azon kevés országok közé tartozunk, ahol nem engedélyezett az abortusztabletta használata, amely sokkal kíméletesebb. „Ha a parlamenti képviselők valóban segíteni akarnak az ilyen helyzetbejutott nőknek, ahelyett, hogy beavatkoznak jogaikba, és nehezítik a biztonságos abortuszhoz való hozzáférést, az abortusztabletta engedélyezését, vagy például az egészségbiztosítók által támogatott hozzáférhetőbb fogamzásgátlók bevezetését javasolhatnák” - véli Petrík. A művi terhességmegszakításra irányuló reklám betiltását is problémásnak tartja, személyesen nem is találkozott még ilyennel. Úgy véli, sokkal inkább arról van szó, hogy az egészségügyi intézmények a weboldalaikon nem tájékoztathatnának róla, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak. „Ami automatikusan nehezíti az abortuszhoz való hozzáférést” - magyarázza. Hozzátette, a 72 órás várakozási idő lényegében lerövidíti a beavatkozásra rendelkezésre álló időt. „Ezért itt igazán nem beszélhetünk segítségről, csak korlátozásról” - mondta. Sikerre vihető? Egyelőre homály fedi a koalíció terveit e téren, a tavalyi szoros eredményt tekintve nem kizárt, hogy a kompromisszumként tálalt, nők segítésének álcázott módosítás elegendő konzervatív politikus tetszését nyeri el. Záborská elárulta, a javaslatra kompromisszumként tekint, a koalíciós partnerek korábbi módosításait már belefoglalták a jelenlegi szövegbe. „Az én szempontomból nézve a javasolt intézkedések egyike sem úgy van összeállítva, hogy erős nézeteltérést váltana ki” - folytatta. Kristián Cekovsky (OEaNO), a médiaügyi bizottság elnöke, aki a párt liberálisabb szárnyához tartozik, visszafogottan válaszolt kérdéseinkre, mindössze annyit mondott: „A javaslatban látom a segítséget a nőknek, de azokat a dolgokat is, amelyek korlátozóak. Hogy a szavazásnál miként döntök, még fontolgatom”. A cikk teljés változata lapunk weboldalán, a www.ujszo.com címen olvasható. Hamran vegyes fogadtatásban részesült ÖSSZEFOGLALÓ Szeptember 16-tól Hamran István lesz az ideiglenesen kinevezett rendőrfőkapitány. A magyar nemzetiségű rendőr élvezi Roman Mikulec belügyminiszter bizalmát, de a kinevezését néhány koalíciós és ellenzéki képviselő is furcsának találta. Pozsony. Hamran azt a Peter Kovaríkot váltja, aki ellen a Pozsony Megyei Ügyészség eljárást indított hivatali hatáskörrel való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozásának bűncselekménye miatt. A rendőrfőkapitány ugyanis júliusban megakadályozta a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának egyik rajtaütését, aminek eredményeként Matej Zemannak és Peter Petrovnak sikerült meglógnia a rendőrség elől. Mindkét említett személyt hamis tanúzással gyanúsítják több korrupciós ügyben. Kovánk azonban ragaszkodik az ártatlanságához, úgy gondolja, helyesen járt el, ennek ellenére mégis lemondott a rendőrfőkapitány i posztról. Döntését azzal indokolta, hogy nem tudja elképzelni magát a vezetői pozícióban úgy, hogy közben eljárás folyik ellene. A távozó rendőrfőkapitányt Mikulec is támogatta, mégis benyújtotta a lemondását. Mikulec a csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, 5 jelölt közül választotta ki Hamrant. „Számomra az a fontos, hogy a kinevezésével megőrizzük a folytonosságot” -jelentette ki a belügyminiszter, utalva a rendőrségnél megkezdett reformokra, valamint a technikai felszereltség további fejlesztésére. Hamran megköszönte a miniszternek a támogatást, és azt ígérte, mindent meg fog tenni, hogy az említett követeléseknek eleget tegyen. Megjegyezte, ha az ideiglenes irányítása alatt sikerül meggyőzően ellátnia a feladatkörét, akkor elképzelhetőnek tartja, hogy beszáll a posztért kiírt versenyvizsgába is. A rendőrségen uralkodó jelenlegi helyzetről Hamran kritikusan beszélt, elmondása szerint így nem lehet elnyerni a közvélemény bizalmát. „Itt mindig is voltak tisztességes rendőrök, de sajnos úgy tűnik, hogy olyanok is, akik elárulták a hivatásukat. Ezt a problémát prioritásként kell kezelni” - tette hozzá a magyar rendőr. Hamran korábban a Lynx Commando terrorelhárító egység paA komáromi rendőr szeptember 16- tól álla rendőrség élére (TASR-feivétei) rancsnoka is volt, évtizedes rendőri tapasztalattal rendelkezik. Ennek ellenére akadtak olyan koalíciós és ellenzéki képviselők, akik nem fogadták örömmel a kinevezését. Peter Pcolinsky, a Sme rodina frakcióvezetője szerint Mikulec furcsa döntést hozott, mivel szerinte a rendőrfőkapitányt átmenetileg az egyik helyettesének kellene pótolnia, Hamran pedig eddig nem látott el ilyen funkciót. Denisa Saková (Hlas) volt belügyminiszter úgy véli, az országos rendőr-főkapitányságot egy olyan személynek kellene irányítania, aki nem egyetlen szakterületre specializálódott, hanem jobban átlátja a rendőrség széles körű tevékenységét. Hozzátette, korábban többször is érkezett panasz Hamranra, amikor az említett speciális egység parancsnoka volt. (nar, TASR) Wmmk Záborská javaslata sok dolgon változtatna, a kezdeményezés ellenzői szerint viszont csak rontana a helyzeten !tasri