Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)
2021-09-08 / 207. szám
12 KÖNYVESPOLC ■ 2021. SZEPTEMBER 8. www.ujszo.com KÖNYVHETI ÚJDONSÁGOK A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) őszre halasztotta a 92. Ünnepi Könyvhetet, amelyet szeptember 2. és 5. között rendeztek meg. Az MKKE szerint a világjárvány kiszámíthatadanná tette a könyvek megjelentetését is, ezért idén a 2021. január 1. és szeptember 2. között megjelent újdonságokat tekintették könyvheti könyveknek. * * * Mamiként címmel új regénye jelent meg Háy Jánosnak. A könyvben megszólaló cigány lány nap mint nap pletykákkal, rágalmakkal és ítéletekkel küzd. Egy olyan faluban, ahol a cigánytól nem fogadnak el semmit, még az általa sütött kenyeret is alig. S bár a történet elbeszélője nem ártatlan, hiszen lopásba keveredett (emiatt két évet tölt intézetben), mégis igyekszik megfelelni a falu közösségének, igyekszik feltűnésmentes, normális életet élni. Ebben nyújt neki nagy segítséget a Mamika, akit a saját anyjánál is jobban szeret, akire felnéz, és aki igazodási pontot jelent az életében. A sajátos elbeszélés a lehető legautentikusabban adja vissza roncsolt nyelven a mai magyarországi falu mindennapjait. A be- és elfogadás hétköznapjait, az együttélés súrlódásait, a hivatalokkal folytatott örökös küzdelmet. A maga nyerseségében is felragyogó nyelv egyből berántja az olvasót a regény mélyébe, abba a világba, amelyről úgy véljük, már unalomig ismert a híradásokból. A minden szempontból különleges regény azok hangját juttatja el hozzánk, akikről ugyan beszél a sajtó, ám a valódi szereplőket igazából soha nem képes megszólaltatni. Háy János: Mamikám, Európa Könyvkiadó, 2021,195 oldal * * * Mezei Márk (1972) a rendszerváltás éveiben a magyartanárától tudta meg, hogy valami köze lehet a zsidósághoz. Ez annyira foglalkoztatni kezdte, hogy jesívákba, kollelekbe és a rabbiképző pedagógiumába ment tanulni. Végül Szegeden és Angliában diplomázott, nemzetközi kommunikációs ügynökséget vezet. Első könyve, a 2018-ban megjelent Utolsó szombat a vészkorszakból merítette témáját; Zsidó temetés című új regénye 1987. augusztus 20-án indul. Koszos, kihalt nyári utcák, üres hűtőpultok, műbőr puffok, a presszók asztalain üveglapok alá szorított csipketerítők. Farmernadrág és csavaros fagyi, flipper és majmos Nintendo; a tévében már a Petrocelli megy, de a tisztavatáson még az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka a díszvendég. Haldoklik a szocialista rendszer és vele együtt Davidovics László, a tengizi Magyarvárost megjárt vendégmunkás. Vajon el tud búcsúzni apa és fia, vagy újra elnémítják őket a kibeszéletlen titkaik? Kinek van joga dönteni a végakarat nélkül eltávozott apa temetéséről, az ateista gyereknek vagy a vallásos fivérnek? Mezei Márk: Zsidó temetés, KaUigram Kiadó, 2021, 256oldal * * * Oké, ide még ezt lehetne bepasszintani: „Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla” — írja Szerb Antal. Dunajcsik Mátyás könyve pedig épp egy ilyen szerelemről szól, de még inkább azokról a történetekről, amelyeket a szerelemről mesélünk egymásnak és saját magunknak. Egy fékezheteden intellektusú, gördeszkás bölcsész és egy rejtélyes, véledenül idevetődött francia lány a 2010-es évek vibráló, zsúfolt Budapestjén váradanul egymásba szeret - de hogy közös történetük tündérmese vagy bűnregény lesz-e végül, azt már nem ők döntik el, hanem a város és a folyó szeszélyes istenei. A szerző első regénye egyszerre urbanisztikai love story, rendhagyó családtörténet és szédítő utazás a mai, egykor volt és sohasem létezett Budapesten, amelynek épp annyi arca van, mint a rajta keresztül hömpölygő, történelmi és mitikus hordalékokat görgető Dunának. Dunajcsik Mátyás: Víziváros, Jelenkor Kiadó, 2021, 252 oldal ,A Birodalom és a Demokrácia megvetette a moyereket, holott a moyerek mindöjüknél nemesebbnek képzelték magukat. Valójában megtűrt drogdílerként tengették napjaikat, a határvidék páriái voltak, és a remény tartotta őket életben, hogy egy kései kor majd megdicsőiti őket és a tetteiket. Hogy egyszer majd, valahol, valamikor megsimogatja buksijukat egy láthatatlan kéz, hálából, amiért testüket csak egy buroknak tekintették, ahol az Ige meghúzódhat, és ha eljön az idő, kiröppenhet belőle ezerszínü piüangószámyával. A Lingvista már tudta, hogy ez a remény ostobaság. ” Baráth Katalin, az olvasók és a kritikusok körében is nagy sikerért aratott, négy kötetet megélt Dávid Veronsorozat szerzője műfajt váltott: a századfordulós krimiszéria - majd egy méltadanul keveset emlegetett, ízig-vérig mai krimi-thriller, az Arkangyal éjjel - után a sci-fi térfelén mutatkozik be. Az Afázia univerzumában a tőle megszokott biztonsággal, intelligenciával használja fel a zsáner jellegzetes elemeit, témáit, klasszikusakat és kortársakat egyaránt: nagyjából az extraterrális birodalmak szembenállásától a poszthumán manipulációkig terjed ez a horizont. Minderre pedig ráépít valamit, amitől a könyv több értelemben is eredeti mai magyar sci-fivé válik: a magyar (pontosabban: moyer) nyelvet, a magyar irodalmat. A Föld évszázadokkal ezelőtt lakhatadanná, mérgezővé vált; a gazdag kiváltságosok kirajzásával a Naprendszeren két nagy entitás osztozik - a keleti totalitárius rendszerek hullámával megszületett Háló Birodalom, valamint a nyugati gyökerű Demokrácia. Előbbi lakóit a Háló tartja teljes kontroll alatt, gyakorlatilag szerves robotokká változtatva őket, utóbbi polgárai nagyrészt a maxneten és virtuális valóságokban vegetálnak. Az evolúció pedig továbbra is működik: az emberiség maradéka már csökevényes, töredezett nyelven is alig képes kommunikálni. A két nagyhatalom közé néhány kisebb, „ftiggeden” alakulat is beékelődik. Ilyen Pandonhya, ez a mes-Moyer nanokiri terséges égitest, amely egy különc milliárdosnak köszönheti a létét - alapítója itt gyűjtötte össze a nagyvilág megmaradt moyerjeit. Mind a 7700-at. A moyerek különleges, küldetéses nép: már-már vallásos átszellemültséggel, kiváltságtudattal őrzik az Igét - a nyelvüket, a szövegeiket, a beszéd képességét. Ami az evolúció játékának következtében egyben fegyverük is: a szépen zengő moyer szavakkal szemben védtelenek a beszédkészségüket fokozatosan elvesztő, többiek, a moyer nyelvvel akár ölni is lehet. Amikor pedig nem kell ölni, a moyer nyelvezet biztos bevételi forrás: Pandonhya hírszerzői rendszeres időközönként leadják az anyagot és beszedik a sápot a reszketeg igefüggő dzsankiktól... Posztapokaliptikus, apokaliptikus világot rajzol Baráth Katalin, amelyben moyerjeink sorsa törvényszerűen a pusztulás felé tart. A Naprendszer egyre szűkösebb, a két nagyhatalom egyre éhesebb, és az eddigi fennmaradásnak is megvolt az ára. Például, hogy ez az egyébként elzárkózó népesség az ideigóráig tartó túlélés érdekében furcsa szövetségeket, nehéz alkukat kötött. Az emicídium után befogadta a megmaradt mesterséges intelligenciákat és egyfajta szimbiózisban él velük; alkalmazta a radikális genoplánerekef és átszabatta a teljes moyerség génállományát; a személyes szabadság eszméjét hirdetve saját tagjaitól is képes volt megvonni az életük feletti rendelkezés legelemibb jogát. Nem véletlen, hogy egyre több moyer kérdőjelezi meg a moyer identitás hitelességét. És ahányan, annyiféleképpen látják a moyer megmaradás lehetőségeit. Az Afázia talán legkevésbé kontúros, kidolgozott eleme a szűkén vett cselekmény. Az, hogy eljutunk-e a remélt csodafegyverig, szinte mellékes; sokkal izgalmasabb, ahogy a kihagyásokkal, elhallgatásokkal profin operáló Baráth Katalin egy-egy szereplő nézőpontjából folyamatosan hajlítja, homorítja, domborítja a kirajzolódó képet. Generációs gyűlölet, belénk nevelt előítéletek, szükségesnek ítélt megalkuvások, cinikus vagy hithű önigazolások prizmáján át tekintve juthatunk el olyan kérdésekig, mint a nemzeti önkép hitelessége vagy torzulása, a megkérdőjelezhetetlennek vélt identitásképző értékek haszna vagy kára, a manipuláció sokféle útja-módja. Némiképp még az is ott bizsereg az agyalapunkban, hogy a szerző a korunkra reflektáló szatirikus olvasat lehetőségét is megnyitotta, anélkül, hogy feltétlenül direkt irányt szabott volna neki. Az pedig tényleg csemege, ahogy a regénybe illesztett idézetek, vendégszövegek (Babits, Vörösmarty, Vajda, Nemes Nagy, Szerb Antal vagy Rejtő Jenő sorai) érzelmek és asszociációk sorát képesek előhívni. A regény végére a két főhős is megszületik: az egyiket egy bizonytalan irányú átalakulás kellős közepén hagyjuk magára, a másik éppen elfogadta a sorsát, a testét, a küldetését. Az Afázia így, ahogy van, kerek egész, de akkor sem lepődnénk meg, ha lenne még folytatás. Baráth Katalin túl sok mindent töltött bele ebbe az univerzumba. És nagyon sok mindent nem mesélt végig. AlmásiSára Baráth Katalin: Afázia Agave Könyvek, 2021 336oldal GYEREKEKNEK Merj a magad értelmére támaszkodni! - szólt a felvilágosodás jelmondata, és a kötet alkotói is erre bátorítják az olvasót: a nagy sikerű 25 szelfi-sorozat 3. részét is kritikus gondolkodással forgassa (és közben persze legyen nyitott a humorra). Ezúttal a török kiűzése utáni 130 év szereplői lépnek elénk: akad közöttük átutazó művész és betelepülő jobbágy, a népre rátelepülő és a népet felemelő uralkodó, híres feltaláló és gyári munkás, forradalmár és áruló (aki néha egy és ugyanaz a személy). Kiderül például, miről folytatott kommentháborút Kazinczy és Batsányi, hogyan működött Kempelen Farkas sakkautomatája, milyen praktikákkal védekeztek eleink a pestis ellen, miért kell Beethoven egyik művét szemüvegben előadni, milyen lelkiállapotban írta Kölcsey a Himnuszt, kik ültek a szabadkőművesek titkos páholyaiban, elmesélhető-e vajon II. Rákóczi Ferenc és II. József élete képregényben. A fejezetek végén található Hogy volt, hogy nem volt... felér egy igazi megvilágosodással: itt derül fény a kommentek igazságtartalmára és a kommentelők személyére, egy izgalmas kor eseményeinek fontos összefüggéseire. A sorozatban korábban megjelent kötetek (25 szelfi az Árpád-korból, 25 szelfi a török korból) után az új rész is kihagyhatatlan olvasmány minden, történelem iránt érdeklődő gyerek számára. Lőrinc László: 25 szelfi a felvilágosodás korából Rátkai Koméi rajzaival Kolibri Gyerekkönyvek, 2021 160 oldal Aki járatos a közéleti karikatúrák világában, annak ismerős Marabu, azaz Szabó László Róbert művészneve. Most az okos humoráról ismert Marabu első gyerekkönyvét veheti kézbe az olvasó. A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyeden eseményteli csütörtök délután - ahogy a cím is sejteti - igazán egyedi történet, ami abszurd humorával, szórakoztató illusztrációival, könnyen olvasható, nagybetűs szövegével garantáltan a kis olvasók kedvence lesz. Azoknak ajánlott, akik már túl vannak az első könyveiken, de még nehezükre esik hosszú fejezetekből álló regényeket olvasni. Két iskolás fiú, Cérna és Dugasz farsangra készülve kalózjelmezben és álszakállban indul az iskolába. Egy sikátor sarkán hozzájuk hasonló kinézetű figura rántja be őket az utca sötétjébe, lebukást, titkos hadműveletet, törpekommandósokat emlegetve. Főhőseink hamar rájönnek, hogy a harci kedvvel bőven megáldott törpék világuralomra törését csak ők ketten, az álszakálluk miatt törpéknek hitt kisiskolások akadályozhatják meg. Az olvasási kedv fenntartásában a történet mellett a szöveg felépítése és szerkezete is segít. Minden fejezet 10-15 mondatból áll, melyek figyelembe veszik a közönségük befogadási korlátáit. A fejezetek között elidőzhetünk a bolondos, egyszerű, de nagyszerű rajzok elemzésével. Marabu: A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután Pagony, 2021,155 oldal
