Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)

2021-08-31 / 201. szám

■HEES3501 FOCITIPP ■ 2021. AUGUSZTUS 31. ■■HBI » Történelmi Juventus-vereség A Serie A második fordulójában még az első körben nyújtott teljesít­ményét is alulmúlta a Juventus, amely 1-0-ra kikapott az Empolitól hazai pályán - korábban soha nem volt még példa erre. Massimiliano Allegri vezetőedző a Juventus honlapján értékelte az újabb kudarcot. „Két meccs után csak egy pontunk van, így természetesen nem va­gyunk elégedettek, mert a jó eredmények segítik a csapat fejlődését, de tanulni fogunk ebből a két kisiklásból. Csapatként kellett volna játszanunk, nem pedig öncélúan. Jobban meg kellett volna szállnunk az ellenfél tizenhatosát, de sok technikai hibát vétettünk" - mondta ki Allegri. A riválisok eközben szárnyalnak: az újonc Venezia után a Genoát is legyőzte a Napoli, az AC Milánnak egy félidő is elég volt, hogy kiüsse a Cagliarit, míg az AS Roma 4-0-ra győzött a Salernitana otthonában. A Lazio 6-1-re győzött a Spezia ellen, a büntetőt hibázó, de ennek ellenére mesterhármast szerző Ciro Immobile főszerepet vállalt a sikerben. Az Inter 3-1-re nyert a Verona ellen, a bajnoki címvédő második és harmadik gólját az a Joaquin Correa szerezte, akinek érkezését csak csütörtökön jelentette be a klub. » Szenvedve, áldozat árán nyert a Barca A La Liga 3. fordulójában az FC Barcelona sovány produkcióval verte 2-1-re hazai pályán a Getafe együttesét. A vezetést Jordi Álba beadása után szerezték meg a katalánok, a balhátvéd a 62. gólpasszát adta a La Ligában, a még aktívan futballozó védők közül ennél többig csak Marcelo jutott: 70-ig. A győzelemre árnyék is vetült: a hajrára fordulva Roberto és Martin Braithwaite is lesérült. Szintén a hajrára történt, hogy Ronald Koeman a 75. percben elküldte Samuel Umtitit melegíteni, a szurkolók pedig heves füttykon­certtel fogadták. Umtitinek 2023-ig szól a szerződése, a Mundo Deportivo informá­ciói szerint ő a csapat egyik legjobban kereső játékosa, miközben a klub nem tart rá igényt, ugyanakkor a játékos nem kíván távoz­ni. A Barcát érintő hír, hogy a La Liga a bajnokság következő, 4. fordulójában rendezendő Villarreal-Deportivo Alavés és Sevilla— FC Barcelona mérkőzés elhalasztását kezdeményezte a Spanyol Labdarúgó-szövetségnél - a bajnokságot lebonyolító szervezet a dél-amerikai világbajnoki selejtezőkkel való átfedés miatt szeretné elnapolni a két mérkőzést. » Agyonverte a City az Arsenalt A Manchester City 5-0-ra elgázolta hazai pályán a több mint egy fél­időn át tíz emberrel küzdő Arsenalt a Premier League 3. fordulójának nyitómérkőzésén. A döbbenetes fölényről mindent elmond, hogy a második félidőt tekintve 91:9 százalékos labdabirtoklási arányt jegyezhettünk fel, miközben az Arsenalnak nem volt kaput eltaláló lövése. A City a győzelem mellett annak is örülhetett, hogy a klub 2027 nyaráig meghosz­­szabbította Rúben Dias szerződését. Az Arsenal 1955 óta először kezdte három vereséggel az első osztályú bajnoki idényt, ami különösen úgy fájó a drukkerei­nek, hogy eközben a Tottenham Flotspur a harmadik bajnokiját is meg­nyerte: ezúttal a Watford volt az ellenfél, amely a londoniak ven­dégeként kapott ki. Szón Hung Min az első félidő végén szerezte a mérkőzés egyetlen gólját. (összeállította: Pincési László) 3. forduló Wolvertiampton-ManUnited 0-1 (0-0) ® 80. Greenwood Burnley-Leeds United 1-1 (0-0) @62. Wood, ill. 86. Bamford Tottenham-Watford 1-0 (1-0) ©42. Szón Liverpool-Chelsea 1-1 (1-1) @45+4. (11-es) Szalah, ill. 21. Havertz ■ 45. James (dielsea) Aston Villa-Brentfoid 1-1 (1-1) © 13. Buendia, ill. 7. Toney Brighton-Everton 0-2 (0-1) @ 41. Gray, 58. (11-es) Calvert-Lewin Newcastle-Southampton 2-2 (0-0) @ 55. Wilson, 90. Saint-Maximin, ill. 74. Byounoussi, 90+6. (11-es) Ward-Prowse Norwich City-Leioester City 1-2 (1-1) © 44. (11-es) Pukki, ill. 8. Vardy, 76. Albrighton West Ham-Crystal Palace 2-2 (1-0) © 39. Pablo Fomals, 68. Antonio, ill, 58., 70. Gallagher Manchester City-Arsenal 5-0 (3-0) © 7. Gündogan, 12., 84. Ferran Tones, 43. Gabriel Jesus, 53. Rodri. ■ 35. Xhaka (Arsenal) Í. Tottenham 3 3 0 0 3-0 9 2. West Ham 3 2 1 0 10-5 7 3. ManUnited 3 2 1 0 7-2 7 4. Chelsea 3 2 1 0 6-1 7 Liverpool 3 2 1 0 6-1 7 6. Everton 3 2 1 0 7-3 7 7. Manchester City 3 2 0 1 10-1 6 8. Brighton 3 2 0 1 4-3 6 9. Leicester 3 2 0 1 4-5 6 10. Brentford 3 1 2 0 3-1 5 11. Aston Villa 3 1115-4 4 12. Watford 3 1 0 2 3-5 3 13. Southampton 3 0 2 1 4-6 2 14. Crystal Palace 3 0 2 1 2-5 2 15. Leeds United 3 0 2 1 4-8 2 16. Burnley 3 0 1 2 2-5 1 17. Newcastle 3 0 1 2 4-S 1 18. Wolverhampton 3 0 0 3 0-3 0 19. Norwich 3 0 0 3 HO 0 20. Arsenal 3 0 0 3 0-9 0 A góllövőlista élmezőnye: 4 Antonio (West Ham) 3 Bruno Fernandes (Manchester United) 3 Calvert-Lewin (Everton) 3 Greenwood (Manchester United) 3. forduló Wolfsburg-RB Leipzig 1-0 (0-0) ® 52. Roussillon Union Berlin-M gladbach 2-1 (2-0) © 22. Giesselmann, 41. Awoniyi, ill. 90+1. Hofmann Stuttgart-Freiburg 2-3 (2-3) © 45. Mavropanosz, 45+2. AI Ghaddioui, ill. 3,9. Dzsong, 28. Holer Augsburg-Leverkusen 1-4 (1-2) © 30. Niedertechner, ill. 3. Iago (öngól), 14. Niedertechner (öngól), 75. Schick, 81. Wrrtz Bielefeld-Frankfurt 1-1 (0-1) © 86. Wimmer, ill. 22. Hauge Köln-Bochum 2-1 (0-0) © 82. Schaub, 90+1. Lempede, ill. 90+4. Zoller Mainz-Greuther Fürth 3-0 (2-0) 315. Lucoqui, 18. Szalai, 90+2. Stöger Bayern Mundten-Hertha 5-0 (2-0) 3 6. Müller, 35., 70., 84. Lewandowski, 49. Musiala Dortmund-Hoffenheim 3-2 (0-0) © 49. Reyna, 69. Bellingham, 90+1. Haaland, ill. 61. Baumgartner, 90. Dabbur 1. Wolfsburg 3 3 0 0 4-1 9 2. Leverkusen 32109-2 7 3. Bayern 3 2 1 0 9-3 7 4. Freiburg 3 2 1 0 5-3 7 5. Dortmund 3 2 0 1 9-6 6 6. Köln 3 2 0 1 7-5 6 7. Mainz 3 2 0 i 4-2 6 8. Union Berlin 3 1 2 0 5-4 5 9. Hoffenheim 3 1118-5 4 10. RB Leipzig 3 1 0 2 4-2 3 11. Bochum 31023-3 3 12. Bielefeld 3 0 3 0 2-2 3 13. Stuttgart 3 1 0 2 7-8 3 14. Frankfurt 3 0 2 1 3-6 2 15. M'gladbach 3 0 1 2 2-7 1 16. Greuther Furth 3 0 1 2 2-9 1 17. Augsburg 3 0 12 1-8 1 18. Hertha 3 0 0 3 2-10 0 A góllövőlista élmezőnye: 5 Lewandowski (Bayern) 3 Haaland (Dortmund) 2. forduló AC Milan—Cagliari 4-1 (4-1) © 12. Tonali, 17. Rafael Leao, 24, 43. (11-es) Giroud, ill. 15. Deiola Salemitana-AS Roma 0-4 (0-0) S 48, 79. Pellegrini, 52. Veretout, 69. Abraham Genoa-Napoli 1-2 (0-1) © 69. Cambiaso, ill. 39. Fabian Ruiz, 84. Petagna Juventus-Empoli 0-1 (-1) © 21.Mancuso Fiorentina-Torino 2-1 (1-0) © 41. González, 70. Vlahovics, ill. 89. Verdi Lazio-Spezia 6-1 (3-1) © 5,15,45+2. Immobile, 47. Anderson, 70. Hysaj, 85. Luis Alberto, ill. 4. Verde Atalanta-Bologna 0-0 Verona-Intemazionale 1-3 (l-O) © 15. Hies, ill. 47. Martinez, 83, 90+4. Correa Udinese-Venezia 3-0 (1-0) © 29. Pussetto, 70. Deulofeu, 90+3. Molina I. Lazio 2 2 0 0 9-2 6 Unter 2 2 0 0 7-1 6 ASRoma 2 2 0 0 7-1 6 4. AC Milan 2 2 0 0 5-1 6 5. Napoli 2 2 0 0 4-1 6 6. Udinese 2 110 5-2 4 7. Bologna 2 110 3-2 4 Sassuolo 2 110 3-2 4 9. Atalanta - 2 110 2-14 10. Rorentina 2 10 13-4 3 II. Empoli 2 10 12-3 3 12. Juventus 2 0 112-3 1 13. Sampdoria 2 0 110-1 1 14. Cagliari 2 0 113-6 1 15. Spezia 2 0 113-8 1 16. Torino 2 0 0 2 2-4 0 17. Verona 2 0 0 2 3-6 0 18. Satemitana 2 0 0 2 2-7 0 19. Genoa 2 0 0 2 1-6 0 20. Venezia 2 0 0 2 0-5 0 A góllövőlista élmezőnye: 4 Immobile (Lazio) 3 Veretout (Roma) “SPANYOLORSZÁG 3. forduló Atlético Madrid—Villarreal 2-2 (0-0) © 55. Suárez, 95. Mandil (öngól), ill. 52. Trigueros, 74. Danjuma Cádiz-Osasuna 2-3 (1-0) © 16,66. (11-es) Alex Femández, ill. 59. (11-es) Kike Garda, 90+1. (11-es) Tones, 90+5. David Garda Rayo Vallecano-Granada 4-0 (3-0) © 3. Alvaro Garda, 23. (11-es) Trejo, 43. Nteka, 58. Santi Comesana Barcelona-Getafe 2-1 (2-1) ® 2. Sergi Roberto, 30. Depay, ill. 18. Ramirez Celta Vigo-Athletic Bilbao O-l (0-1) ® 34. Wiliams Elche-Sevilla 1-1 (1-1) ® 11. Roco, ill. 40. En-Nesziri Real Sodedad-Levante 1-0 (l-O) © 42. Barrenetxea Beds-Real Madrid O-l (0-0) © 61. Carvajal Mallorca-Espanyol 1-0 (l-O) © 27. Dani Rodriguez ■ 90+4. Sergi Gómez (Espanyol) Valenda-Alavés 3-0 (2-0) © 3. Wass, 45+2. Soler, 60. Guedes 1. Real Madrid 3 2 1 01 8-4 7 2. Sevilla 3 2 1 0 5-1 7 Valentia 3 2 10 5-1 7 4. Barcelona 3 2 1 0 7-4 7 5. Atlético Madrid 3 2 1 0 5-3 7 6. Mallorca 3 2 1 0 3-1 7 7. Real Sodedad 3 2 0 1 4-4 6 8. Osasuna 3 1 2 0 3-2 5 9. Bilbao 3 1 2 0 2-1 5 10. Rayo Vallecano 3 1 0 2 44 3 11. Villarreal 3 0 3 0 2-2 3 12. Cádiz 3 0 2 1 4-5 2 Levante 30214-5 2 14. Beds 30212-32 15. Bche 3 0 2 1 1-2 2 16. Espanyol 3 0 2 1 0-1 2 17. Granada 3 0 2 1 1-5 2 18. Celta Vigo 3 0 12 1-3 1 19. Getafe 3 0 0 3 1-4 0 20. Alavés 3 0 0 3 1-8 0 A góllövőlista élmezőnye: 3 Correa (Atlético Madrid) 3 Vinicius (Real Madrid) 3 Lamela (Sevilla) 3 Carlos Soler (Valencia) A rendes játékidő végén a Hoffenheim ugyan egyenlített a Dortmund ellen a Bundesliga 3. fordulójának nyitómérkőzésén, de Erling Haaland az utolsó pillanatokban győztes gólt bombázott a vendégkapuba (Fotók: tasr/ap, képarchívum) EB ANGLIA BNÉMETORSZÁG 1J OLASZORSZÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom