Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-30 / 200. szám
KÖZÉLET 2021. augusztus 30.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Kereszttűzben a kórházreform Kópviselősóg vagy egószsóg Pozsony. Jozef Bubnár (OEaNO) parlamenti képviselő távozik a parlamentből. A fiatal politikus három gyermek édesapjaként nehezen viselte a funkcióval járó terhet. A rendszeres életveszélyes fenyegetések, valamint a közösségi médiában elteijedt támadások annyira negatív hatással voltak az egészségére, hogy úgy döntött, lemond tisztségéről. Bubnár visszatér az eredeti szakmájához, a jövőben az iskolaügyben fog tevékenykedni. (TASR) Tovább fogyatkozik a Za l'udí Pozsony. Tovább fogyatkozott a legkisebb kormánypárt, Frantiáek Majersky tegnap bejelentette, nem búja tovább nézni, ahogy a párt egyre jobban eltávolodik saját eszméitől, ezért kilép az elnökségből, és otthagyja a Veronika Remisová által vezetett tömörülést. A pártelnök Majersky távozása hátterében is riválisát, Mária Kolíkovát látja, aki viszont azt állítja, Majersky döntött így. (TASR) NAGY ROLAND Pozsony. Az egészségügyi minisztérium már tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a kórházreformot, a tervezet lényege, hogy a kórházakat 5 kategóriába sorolnák attól függően, hogy mennyire bonyolult műtéteket végeznének. Ez azonban azt is jelentené, hogy jó néhány kórházat át kellene alakítani, és bizonyos kisebb, regionális intézményekben az akut ellátást nyújtó osztályokat elfekvővé alakítanák, ahol a krónikus betegeket hosszú távon kezelnék. Az egészségügyi tárca azzal érvel, hogy nagyon rossz a kórházi ágyak kihasználtsága: túl sok a sürgős eseteknek kialakított ágy, és gyakran kihasználatlanok, az idős betegeket pedig nincs hol kezelni, mivel nincs elég elfekvő. Tiltakozás Az osztályok átalakításával értelemszerűen nem értenek egyet azok a kórházak, amelyeket „lefokoznának”, vagyis a sürgősségi ellátást elfekvővé alakítanák. Lapunk is beszámolt róla, hogy Juhász Péter, a rimaszombati kórház sebészfőorvosa tiltakozott a terv ellen, Cziprusz Zolán, az MKP alelnöke és megyei képviselő pedig petíciót indított a jelenlegi állapot megőrzéséért. A Sme napilapban megjelent térkép alapján további kórházakat is átalakíthatnak magyarlakta vidékeken. Ide sorolhatják akár a komáromi, a vágsellyei, a nagykürtösi, a tőketerebesi és a királyhelmeci kórházat is. Az anyagot egyébként Richard Rasi (Hlas), a parlament egészségügyi bizottságának tagja szivárogtatta ki. Peter Pellegrinivel, pártja elnökével tartott sajtótájékoztatót a liptószentmiklósi kórház előtt, amelyre a kiszivárgott információk szerint szintén átalakítás vár. Pellegrini szerint a minisztérium Pozsonyból dönt és a régiók problémáival nem foglalkozik. „Felszólítom a kormányt, hogy hallgassa meg a régiókat, illetve térképezze fel rendesen a helyzetet, és úgy hozzon szakmai döntést, egyébként helyrehozhatatlan káosz lesz” - jelentette ki Pellegrini. Nem végleges anyag Az egészségügyi tárca lapunknak eljuttatott közleményében kiemelte: ellentmondásos a Hlas viselkedése, hiszen 2 éve ezek a képviselők még támogatták az akkori miniszter reformtervét. Pellegrini és RaSi a 2020- as parlamenti választás előtt még a Smer tagjaként kiállt Andrea Kalavská miniszter kórházreformja mellett. A mostani tervezet nagyban hasonlít ahhoz, amelyet végül Robert Fico pártelnök állított le, arra hivatkozva, hogy a választás előtt nem zárnak be semmilyen kórházat. „Arra kérjük az ellenzéket, ne kovácsoljon politikai tőkét olyan témákból, amelyek az emberek egészségének és életének védelméről szólnak. A szlovák egészségügyet hosszú évekig rosszul irányították az említett párt tagjai. A kórházak kiadásai meghaladták a bevételt, és az egészségügyi dolgozók is elégedetlenek voltak. A minőségi betegellátás helyett néhány nagyhal érdekét tartották szem előtt, akik az egészségügyön nyerészkedtek” - üzente Zuzana Eliásová, a tárca szóvivője. Hozzátette: a sajtóban keringő információk egy néhány hónappal korábbi anyagból származnak, és még nem döntöttek a végleges listáról. „Még mindig zajlik a szakmai vita, minden érintett fél hozzászólhat, továbbra is nyitottak vagyunk minden javaslatra” - zárta a szóvivő. A megemlékezést is tüntetésre használták fel (TASR-felvétel)' Kifütyülték a megemlékezést A szlovák nemzeti felkelés 77. évfordulójára emlékeztek tegnap, de a rendezvényt kisebb demonstráció zavarta meg. Besztercebánya. Körülbelül 90 fos csoport tüntetett a helyszínen, az államfő beszéde közben hangos fiittyszó hallatszott a téren. Zuzana Caputová beszédében hangsúlyozta, nem szabad, hogy a gyűlölet irányítsa az országot, kölcsönös tiszteletre szólított fel mindenkit. „Az elmúlt év sok áldozatot, sok szomorúságot hozott, de haragot és csalódást is. Ezek mind emberi érzelmek, természetesek. Amit viszont veszélyesnek tartok, az a gyűlölet és a gyűlöletkeltés” - hangsúlyozta. A tüntetők főként íaputovát sértegették, de a kormányt is szidták, amely szerintük fasiszta. Stanislav Micev, a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának igazgatója azt nyilatkozta, a zaj és a füttyszó tisztességtelen, élesen bírálta a tüntetőket, amiért a felkelés egyik utolsó túlélőjének beszédét sem tartották tiszteletben. „Tisztességtelen a szervezőkkel és a felkelés részvevőivel szemben egyaránt. Elfogadhatatlan és méltatlan” - mondta. A kormánypártok nyilatkozatban emlékeztettek meg a felkelésről, szavaik szerint a szabadság és béke nem magától értetődő, a fasizmus ellen ma is harcolni kell. Az ellenállás üzenete napjainkban különösen aktuális, egyes politikusok ugyanis nyíltan éltetik a fasizmust. „Veszélyes a történelem elferdítése és az általuk használt retorika. A szabadságért nehéz harcolni, ezért ne engedjük, hogy ismét elveszítsük” - nyilatkozta Anna Zemanová (SaS) képviselő. (TASR, úsz) Zsebpénz helyett bankkártya Az iskolakezdéssel a zsebpénz kérdésével is szembesül a szülő. Emellett egyre többen váltanak ki a gyereküknek bankkártyát. Mit kínálnak a bankok, és mire figyeljünk? Pozsony. A kártyás fizetés a fiatalok körében is teljed, és felelős használatnál a kártya biztonságosabb, mint a készpénz. „A bankok e téren általában kedvező feltételeket kínálnak. A számlát a szülő nyitja, szükség van a szülő személyi igazolványára és a gyerek anyakönyvi kivonatára. Ha diákszámlát szeretnénk, akkor az iskolalátogatási igazolásra is” - mondta Sylvia Datelinková, a Szlovák Bankszövetség jogásza. Megéri keresgélni Gyakori kérdés, hogy hány éves kortól lehet bankszámlát nyitni. Ezt minden bank egyedileg határozza meg, létezik azonban olyan megoldás is, ahol nincs feltétel, és már a születés napjától kezdve van lehetőség számlát nyitni a gyermek nevére. Számlanyitás előtt megéri felmérni a bankok kínálatát, kiválasztva a legmegfelelőbb számlacsomagot. Ehhez nyújtanak segítséget a banki szolgáltatásokat összehasonlító honlapok, mint például a financnahitparada.sk, a financnykompas.sk és a banky.sk. Több olyan gyerekbankszámla létezik, amely egyenértékű a felnőtteknek szóló számlával, és ahol az összes banki funkció elérhető. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a gyerekek számára kifejlesztett számlák bizonyos szolgáltatásokat csak korlátozottan vagy egyáltalán nem nyújtanak, hogy megóvják a fiatalokat a meggondolatlan döntésektől. Érdemes figyelni arra is, hogy az egyes tranzakciók milyen költséggel járnak, ez bankonként eltérő lehet, és alacsony egyenlegnél a felesleges költségek igen nagy arányát is kitehetik. Napi limit Érdemes figyelni arra is, hogy a gyerekszámla mellé automatikusan jár-e bankkártya, és hogy hány éves kortól.,,Az alsó korhatár általában hat év. Ha a gyereknek van bankkártyája, akkor már ugyanúgy tud költekezni, mint egy felnőtt, fizethet a pénztáránál, de online vásárlást is végrehajthat” - figyelmeztet Datelinková. Ha a szülő szeretné ellenőrizni gyereke költekezését, érdemes megszabnia napi vásárlási limitet. „A kártyának köszönhetően a szülő azt is ellenőrizheti, hogy mennyi pénzt és hol költött el a gyermek, és rugalmasan beavatkozhatnak” -tette hozzá Datelinková. Rendkívül fontos az is, hogy ha a szülő bankkártyát ad a gyereke kezébe, akkor világosítsa is fel az ezzel járó veszélyekről: a PIN-kódot senkivel se ossza meg, ne tartsa a kártyája mellett papírra írva, pénzkivételnél úgy álljon az automatánál, hogy ne olvashassák le a PIN-kódját, a kezével takarja a billentyűzetet. (mi, TASR) Gyerek kezébe való (TASR-felvétel)