Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-24 / 195. szám
SPORT www.ujszo.com | 2021. augusztus 24. 115 Újabb elherdált pontok, csak döntetlenezett a DAC LENCSÉS ZOLTÁN öt forduló elteltével is csak agy győzelemmel rendelkezik a DAC labdarúgócsapata a Fortuna Ligában. A dunaszerdahelyiek ismét botlottak, ezúttal hazai pályán l:l-es döntetlent játszottak a trencsóniekkel. Taiwo távozása után két befejező csatára maradt a dunaszerdahelyieknek, Németh Antal vezetőedző közülük Ion Nicolaescunak szavazott bizalmat a kezdő sípszótól, Sharani a cserepadon kezdett. Értesüléseink szerint Taiwo után Marko Divkovic lehet a dunaszerdahelyi csapat következő távozója, akinek van egy kecsegtető külföldi ajánlata, de a klub a nyári átigazolási szezonban még nem szeretne megválni tőle. Schäfer András, Dominik Kruzliak és Andrija Balic meglepetésre hiányzott a vasárnapi meccskeretből: a klub előzetesen nem adott tájékoztatást az állapotukról, csak a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón derült ki, hogy mindhárman sérüléssel bajlódnak. Közülük Schäfer és Kruzliak minden bizonnyal már a pénteki, garamszentkereszti mérkőzésen újra bevethető lesz, míg Balic várható felépüléséről később lesznek pontosabb információk. Kalmár és Kruzliak távollétében a csapatkapitányi karszalagot ezúttal Eric Davis viselte. A csapat ismét négyvédős rendszerben futballozott, ahol Beszkorovajnij és Brunetti alkotta a belső védőpárost, míg Ciganiks a bal szélen kapott lehetőséget Erik Davis előtt. Újra szólt a dob Kiegyenlített első öt perc után a hatodikban ziccerbe kerültek a vendégek, Jedlickának kellett nagyot nyújtózva védenie, a kipattanónál pedig Davis mentett. A trencséni ziccer után hosszú idő után ismét megszólalt a dob a MÓL Arénában, ami azonnal megadta a ritmust a szurkolóknak. A hazai csapatnak azonban nem: az első 15 percben a vendégek járatták gyakrabban a labdát, a dunaszerdahelyiek nem tudtak helyzeteket kialakítani, de a támadásépítéssel is komoly gondjaik voltak. A 13. percben a vendégek másodszor is nagy helyzetbe kerültek: Gazi átverte Davist, betett labdáját Ibrahim centikkel lőtte mellé. Ezután ellaposodott a mérkőzés, és bár továbbra is a trencséniek voltak a kezdeményezőbbek, a helyzetek elmaradtak - egészen a 24. percig, amikor Dimun labdavesztése után Jakub Kadák esélyt sem adott Jedlickának — 0:1. A DAC első próbálkozására 30 percet kellett várni, ekkor Davis szöglete után Nicolaescu fejelt magasan fölé. A 33. percben így szinte a semmiből egyenlítettek a dunaszerdahelyiek, Davis félpályáról elvégzett szabadrúgására Beszkorovajnij robbant bejó ütemben és a hálóba bólintott —1:1. A 36. percben Lavrincík ijesztett rá Jedlickára egy nem is olyan rossz távoli lövéssel, a túloldalon a 44. percben az egyébként lélektelenül játszó Divkovic jelentkezett egy távoli lökettel, majd Ciganiks veszélyes beadásáról maradt le Nicolaescu. Rákapcsolt a DAC A második félidő első izgalmas jelenetére a 48. percben került sor, amikor Nicolaescu a kapufára bombázta a labdát. Németh Antal legénysége az első félidei játékához képest gyorsítani tudott, átvette a mérkőzés irányítását, de a következő nagy helyzetet ezúttal is a vendégek dolgozták ki: egy gyors kontra végén az 58. percben Azangónak csak centiméterek hiányoztak a gólhoz. Hazai részről Dimun került ígéretes helyzetbe, de nem találta el jól a labdát, pár perccel később a túloldalon ugyanez történt Ibrahimmal. A mérkőzés egy óra elteltével újfent ellaposodott, Németh Antal előbb a halovány Andzouanát lecserélve Fábryval, majd Sharanival és Rymarenkoval próbálta feldobni csapata támadójátékát. Utóbbi a 74. percben hőssé válhatott volna, de közelről, senkitől sem zavartatva Kukucka kapuja fölé fejelt. Ezután Divkovic is jelentkezett egy veszélyes lövéssel, a DAC egyre aktívabbá vált, de a vendégek tartották magukat és Lavrincík révén még veszélyeztetni is tudtak a 87. percben. A 90. percben a trencséniek kapusa, Kukucka elkaszálta a meglóduló, de kisodródott Sharanit, Glova játékvezető piros lappal jutalmazta a hálóőrt. A DAC-ra négy perc emberelőny várt - és mivel a trencséniek cseréi már elfogytak, a mezőnyjátékosból kapussá vedlett Maduval szemben próbálkozhattak. A kaotikus percek azonban nem segítették a hazaiak törekvését, sokat állt a játék a gyakori szabálytalanságok miatt, így maradt az 1:1, ami a játék képe alapján reális eredmény. Újabb fontos két pontot vesztett a DAC, 5 forduló elteltével továbbra is csak egy győzelme van és a tabella 8. helyén áll. Igazságos döntetlen A MÓL Arénába 4542 néző látogatott ki, ami egyrészt az idei szezon eddigi legmagasabb száma, másrészt viszont a nagy mozgósítás (és a lehetséges majdnem 10 ezer néző fényében) kisebb csalódás. „Az első félidőben jobban játszottak a vendégek, mi rengeteg hibával építettük a támadásainkat. A második félidőben próbáltunk változtatni, és az a félidő már a miénk volt, de akkor is sok hibával játszottunk. Két dolognak örültem a mérkőzésen: az egyik, hogy a szurkolók velünk voltak. Használtam is őket, érzékeltettem a játékosokkal a szünetben, hogy ez mennyire fontos. A másik pedig a mentalitás, mert szinte mindenki jó mentalitásban lépett pályára - összegezte a mérkőzést Németh Antal, a DAC vezetőedzője, aki hangsúlyozta: nem elégedett az első öt forduló mérlegével, egyértelműen több pontot szeretett volna szerezni.- Hiszek benne, hogy senki sem hátrál ki senki mögül, és együtt jobb eredményekre leszünk képesek.” „Ez egy fifti-fifti mérkőzés volt, az első félidő a miénk volt, a második az ellenfélé. A döntetlen ily módon úgy gondolom, hogy igazságos”- mondta Peter Hlinka, a trencséniek trénere. „Nem vagyunk elégedettek, hazai pályán be kell gyűjtenünk a három pontot - mondta a találkozó után Danilo Beszkorovajnij, a DAC gólszerzője. - Feljebb kell kapaszkodnunk a tabellán, de egy kis szerencsére is szükségünk lenne. Szeretnék én is minél jobb teljesítményt nyújtani. A korábbi edzőmet nemrég kinevezték az ukrán válogatott szövetségi kapitányának, és azt mondta nekem, hogy fejlődjek és hogy nyerjünk minél több mérkőzést, úgy lesz esélyem bekerülni a nemzeti csapatba. Éz a cél is a szemem előtt lebeg, amikor játszom. Nekem mindegy, hogy három- vagy négyvédős rendszerben focizunk, az edző terveihez alkalmazkodom minden körülmény között.” A dunaszerdahelyi csapat következő mérkőzésére pénteken este 20 órakor kerül sor a 9. helyen álló FK Pohronie otthonában. DAC-AS Trencín 1:1 (1:1) ► Góllövők: Beszkorovajnij (33.), ill. Kadák (24.) ► Sárga .lap: Beszkorovajnij, Brunetti, Sharani ill. Yem, Lavrinöík, Ikoba ► Piros lap: Kukuőka (90.,Trenöín) ► Játékvezető: Glova, 4542 néző ► DAC: Jedliőka-Blackman, Beszkorovajnij, Brunetti, Davis-Njie, Dimun, Ciganiks (72. Rymarenkoj-Andzouana (61. Fábry), Divkovic-Nicolaescu (72. Sharani) ► TRENŐÍN: Kukuőka-Yem, Pires, Pirinen, Madu-Lavrinöík, Zubairu, Kadák (81. Kmet)-Ga2i, Ibrahim (72. Ikoba), Azango (67.Tuöny) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás NB I. 4. forduló: Úipest FC-MTK Budapest 1:2 (0:0). Szusza Ferenc Stadion, 1866 néző. G.: TaHo (66.), ill. Miovszki (71.), Vancsa (92.). Jv.: Bognár. Sárga lap: Antonov, Tallo, Mitrovics, ill. Nagy B., Weir, Alho, Varjú. 1. Kisvárda 4 3 0 1 7:5 9 2. MTK 4 2 1 1 5:4 7 3. Mezőkövesd 4 2 11 7:8 7 4. Puskás Akadémia 3 2 0 1 6:8 6 5. Debrecen 4 12 1 10:8 5 6. Fehérvár 3 1 2 0 4:3 5 7. Paks 4 112 12:10 4 8. ZTE 4 1 1 2 6:8 4 9. Honvéd 4 1 1 2 5:7 4 10. Ferencváros 2 1 0 1 5:3 3 11. Gyirmót 4 0 3 1 3:4 3 12. Újpest 4 0 2 2 5:7 2 FORTUNA LIGA. 5. forduló: 5KF Seretf-SK Slovan Bratislava 0:1 (0:1). G.: Drazsics (1.). Jv.: Sedlák. Sárga lap: Kadlec, Dias, ill. Krizán, Rabiu. 328 néző. M$K 2ilina-FK Senica 3:0 (0:0). G: Sluka (65.). Duris (85.), Kiwior (90.+1). Jv.: KráFovic. Sárga lap: Kaprálik, Mysloviő, ill. Sumbera, Halabrín, Pavlik. 1. Zilina 5 4 0 1 11:3 12 2. Slovan Bratislava 4 4 0 0 10:2 12 3. Tmava 5 3 1 1 9:2 10 4. TrenCIn 5 2 2 1 8:5 8 5. Ruzomberok 4 1 3 0 4:3 6 6. Michalovce 5 2 0 3 8:9 6 7. Senica 5 1 3 1 4:6 6 8. DAC 5 1 2 2 6:8 5 9. FK Pohronie 5 1 1 3 4:7 4 10. Sered 5 1 1 3 4:8 4 11. Zlaté Moravce 5 1 1 3 2:8 4 12. Liptovsky Mikulás 5 1 0 4 5:14 3 ■ Röplabda NŐI EB, A csoport: Szerbia-Belgium 3:0 (21,21,21), Oroszország-Azerbajdzsán 3:0 (16,17,13). B csoport: Németország-Bulgária 3:2 (23, -16,21, -18, 10). C csoport: Horvátország-Szlovákia 3:0 (21,14, 13), Olaszország-Magyarország 3:0 (16,15,19). D csoport: Hollandia-Románia 3:1 (12, -25,17,14). Az állás: 1. Horvátország 3 győzelem/3 mérkőzés, 2. Olaszország 2/2,3. Svájc 1/2,4. Magyarország 1/3,5. Fehéroroszország 0/2,6. Szlovákia 0/2. ■ Tenisz CINCINNATI NŐI TORNA, döntő: Ashleigh Barty (ausztrál, 1 ,)-Jil Bélén Teichmann (svájci) 6:3,6:1. NŐI VILÁGRANGLISTA (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 10185 pont; 2. (3.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 7010; 3. (2.) Oszaka Naomi (japán) 6666; 4. (4.) Karolina Plíéková (cseh) 5530; 5. (5.) Sofia Kenin (amerikai) 5030; 6. (6.) Jelina Szvitolina (ukrán) 5030,7. (7.) Bianca Andreescu (kanadai) 4537; 8. (8.) Iga Swiatek (lengyel) 4431; 9. (10.) Barbora Krejíiková (cseh) 4273; 10. (9.) Garbine Muguruza (spanyol) 4210; ... 92. (91.) Anna Karolina Schmiedlová 884,111. (113.) Kristina Kuőová (szlovákok) 756,126. (127.) Babos Tímea 657,152. (153.) Gálfi Dalma (magyarok) 520,158. (158.) Viktória Kuzmová (szlovák) 497,168. (168.) Udvardy Panna (magyar) 463, 187. (188.) Rebecca Sramková (szlovák) 402,191. (194.) Jani Réka 394,199. (199.) Bondár Anna (magyarok) 380. CINCINNATI FÉRFITORNA, döntő: Alexander Zverev (német, 3.)-Andrej Rublov (orosz, 4.) 6:2,6:3. FÉRFI VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 11113 pont; 2. (2.) Danyiil Medvegyev (orosz) 9980; 3. (3.) Sztetanosz Cicipasz (görög) 8350; 4. (5.) Alexander Zverev (német) 8240; 5. (4.) Rafael Nadal (spanyol) 7815 ;6. (6.) Dominic Thiem (osztrák) 6995; 7. (7.) Andrej Rubljov (orosz) 6400; 8. (8.) Matteo Berrettini (olasz) 5533; 9. (9.) Roger Federer (svájci) 4125; 10. (10.) Denis Shapovalov (kanadai) 3580;... 42. (37.) Fucsovics Márton (magyar) 1539,112. (108.) Gombos Norbert 740,121. (125.) Jozef Kovalík 670,122. (118.) Andrej Martin 667,138. (137.) Alex Molöan (szlovákiaiak) 579,139. (138.) Balázs Attila (magyar) 572,194. (195.) Filip Horansky 364, 197. (197.) Lukás Lackó (szlovákok) 362, WINSTON-SALEMI FÉRFITORNA, 1. forduló: Jegor Geraszimov (fehérorosz)-Gombos Norbert (szlovákiai) 7:6,3:6,6:2. ■ Sportfogadás L0T0, a 33. játékhét (vasárnap), I. húzás: 4.11.18. 28,35,44; pótszám: 6. NYEREMÉNYEK: 1. nincs nyertes: 2. díj: 5978,30 euró (1); 3. díj: 574,80 euró (13); 4. díj: 22,10 euró (539); 5. díj: 13,60 euró (658); 6. díj: 4,80 euró (6427), 7. díj: 4,30 euró (8278). JACKPOT: 500 000 euró. 11. húzás: 22,26,28,32,38,49; pótszám: 37. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (2); 4. díj: 25,00 euró (365), 5. díj: 10,00 euró (467), 6. díj: 5,00 euró (5268), 7. díj: 3,00 euró (7021). JOKER-szám: 080475. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (14); 4. díj: 33 euró (107); 5. díj: 3,30 euró (1278). L0T0 5 a 35-ből: 4,5,16,27, 31. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 9754,41 euró (2); 2. díj: 191,40 euró (94), 3. díj: 3,30 euró (2429). KENŐ - vasárnap: 7,10,14,16,17,18,25,27,38,39, 41,44,46,51,55,58,61,67,70,72. Kenő Plusz-szám: 51. KENŐ JOKER - vasárnap: 780329. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. dg: 30 euró (3), 5. dfj: 2,50 euró (78), 6. díj: 0,50 euró (821). Danilo Beszkorovajnij góljával egyenlítettek a dunaszerdahelyiek (Fotó daci904.sk)