Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-23 / 194. szám
www.ujszo.com | 2021. augusztus 23. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Mohamed felesége kereskedő volt Afganisztán eddig is a legveszélyesebb hely volt a nők számára A Európai Unió Ta-Ä nácsa augusztus LA W 18-án nyilatkoza- X tot adott ki az afgán nők helyzetéről, amelyet több ország aláírt. Érdemes felsorolni, őket: Albánia, Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Brazília, Chile, Costa Rica, a Dominikai Köztársaság, Ecuador, az Egyesült Királyság, az Európai Unió, Észak-Macedónia, Guatemala, Honduras, Kanada, Kolumbia, Norvégia, Panama, Paraguay, Salvador, Svájc, Szenegál és Uj-Zéland. A nyilatkozatban felszólítják az Afganisztánban hatalmon lévőket és a lakosságot, hogy garantálják a nők és a lányok védelmét. „A nemzetközi közösségben készen állunk arra, hogy humanitárius segítségnyújtással és támogatással segítsük őket, hogy gondoskodjunk arról: hallathassák a hangjukat” - áll a nyilatkozatban. Dicséretes, hogy felemelik hangjukat az afgán nők érdekében, és csak naiv kérdésként jut eszembe: Miért most? Miért hagyták idáig fajulni a helyzetet? A nagyhatalmak és a kisebb országok is, amelyek különféle háborús konfliktusokban vesznek részt, akik beavatkoznak az országok belügyeibe, akár katonai segítségnek nevezett hatalommal, azok most, miután sor került az előre megjósolt hatalomátvételre, csatlakoznak az Európa Tanács nyilatkozatához. Ezzel le van tudva a felelősségük. Ijesztő hírek érkeznek Afganisztánból. Mivel a nők csak röpke húsz évig élvezhették a szabadságot, járhattak iskolába, egyetemre, vállalhattak munkát, és szinte mindenki emlékszik a korábbi tálib uralomra, automatizmusként beindult a menekülés. De nem csak ezért, hiszen a hatalomátvétel után a Talibán azonnal durva erőszakkal lépett fel mindenki ellen, aki az ellensége lehet. Sokukat megkínozták, megölték, üldözik és keresik az előző kormány segítőit, szimpatizánsait. Sokan külföldre próbálnak menekülni, de a repülőtereken káosz uralkodik. Pár napon belül visszatért minden a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz. Ez igazán rövid idő volt ahhoz, hogy az emberek évszázados gondolkodásán és az általános tudatlanságon és elmaradottságon változtasson valamit. A vidékről nem is beszélve, hiszen odáig el sem jutottak az elmúlt húsz év eredményei. Az emberek nagy része iskolázatlan maradt, és sokak szerint, akik ismerik az afgán vidék helyzetét, az ottani emberek szinte örülnek is annak, hogy most már megint rend lesz. Külön téma lenne az országban eluralkodott korrupció, a drogkereskedelem, az, hogy az utóbbi évtizedek harcai miatt az ország lakosságának közel ötven százaléka harminc éven aluli, hogy az ország egyes területei között hatalmas gazdasági különbségek vannak stb. A tálibok mostani kijelentéseikkel szeretnék elérni, hogy a nemzetközi közvélemény és a kormányok elfogadják és partnerként kezeljék őket. Ezért például arról is beszélnek, hogy biztosítják mindenki jogait, a nők majd visszamehetnek dolgozni, hiszen Mohamed felesége is kereskedő volt. A mai művelt fiatal nők viszont nemcsak kereskedők, hanem jogászok, politikusok, művészek, újságírók, többféle szakmában jeleskednek, és nagy veszélyben vannak. Afganisztánt 2013 -ban a nők számára a világ legveszélyesebb helyévé nyilvánították, pedig akkor még szabadabb társadalomban éltek. Mi lesz velük most? Hétköznapi apokalipszis LAKATOS KRISZTINA Minden házimunkák legzenebb zenje a mosogatás. A mozdulatok komplexek, kiszámítottak, már-már rituálisak, a víz megtisztít, irányba tart, külső ingerek alig-alig zavarnak be... Ilyenkor szoktam az apokalipszisre gondolni. Jó, lehetőség szerint nem az abszolútra, csak a kisbetűs, időről időre megismétlődő fajtájára. Arra, hogy felismeri-e az ember, ha a világ határhoz ért, ha a rend, amit alapnak és megingathatatlannak vélt, éppen csikorogva bedől. Vagy elüti azzal, hogy valami mindig történik, ez sem több vagy nagyobb, mint amit apáink, nagyapáink megéltek. Vajon mire gondolt, mit érzékelt a Nyugatrómai Birodalom polgára 476-ban? Esetleg öt évvel korábban vagy öt évvel később? Mármint azon túl, hogy meg kell fejni a tehenet. Vagy hogy holnapra is kell tiszta edény. A házimunkák többsége közel sem annyira zen, mint a mosogatás. Mi éppen költözünk, így az egészséges mennyiségnél több is jut belőle. Ezzel együtt pedig a csapongó, ide-oda verdeső gondolatfoszlányokból, az élet triviális, hülye kérdéseiből, amikre nyilván megvan a válasz, csak éppen soha nem jutunk el a kielégítő lezárásig. Miért izzad a térd? - rágódik az ember, miközben rövid gatyában, négykézláb a laminált padló szegélyléceiről próbálja lesúrolni a lefolyt festéket. Mi végre születnek a hangoskönyvek? (Mármint a vakok és gyengénlátók annyira azért nem számottevő piaci szegmensének igényeit leszámítva.) Miféle ösztön és esztétika vezeti azokat, akik ál-antik hatású tetőcserepet rakatnak a kacsalábon forgó vityillóik tetejére? (Tudják, arra a típusra gondolok, ami úgy néz ki, mintha több évszázad mediterrán napfény festette volna színesre, csak éppen mégsem.) És aztán itt van ez a legújabb miért, miért, miért... Mint mondom, költözünk, és alighogy megkapjuk a kulcsokat, máris helyzetben találjuk magunkat. Harmadnapon, sokérintős riasztási láncon át ér a hír, hogy szaladjunk, mert úszik a lakás, kiáztattuk a szomszédságot (vagy legalábbis a pincéket, lévén, hogy földszinten vagyunk). Szövevényes, hosszú históriát rövidre fogva: előkerül Panaszos Szomszéd, akivel megállapítjuk, hogy a lakás csontszáraz, már-már aszályos, a legyek kopogósra szikkadva rúgják az utolsókat a párkányon, ám a pincében tényleg csordogál valami. Rövidesen megérkezik P. is a vizesektől, szakértő mozdulatokkal nyúl be a konyhai tárolószekrény hátsó lapjába vágott szabálytalan lyukon a fócsövek felé, némi tapogatózás után pedig felállítja a diagnózist: valószínűleg ez a kis átkötés a ludas, ezt kell kicserélni. Aztán mélyebbre nyúl... és előhúz egy nedves téli pulóvert a résből. Majd könyékig eltűnik... és előhúz egy másikat. Némi feszengés, pozícióváltás után újra alámerül... és egy kispárnával tér vissza. Miért, miért, miért? Mondja meg nekem, miért jobb odatömni két pulóvert meg egy kispárnát, mint kicseréltetni a csöpögő csővezetéket? - szegezem neki érzelmileg túlfűtötten a kérdést P.-nek, aki persze tanácstalanul mosolyog. Vagy tegyük fel másképp a kérdést: milyen megfontolásból éri meg inkább beáldozni két tök rendben lévő pulóvert és egy kitűnő, formatartó, tömött kispárnát, mint rendbe hozni egy húszcentis, vékony csövecskét? Erre sincs válasz. A részmegoldás annyi, hogy az ember már csak ilyen. Utánunk a vízözön. És van ebben a gondolatban valami, amire akár optimizmussal is tekinthetünk. FIGYELŐ Mélyponton Biden népszerűsége Az amerikai választók nagyjából fele nem tartja alkalmasnak Joe Biden elnököt az ország vezetésére - írta egy friss felmérés alapján a Newsmax konzervatív amerikai hírportál. A válaszadók 52 százaléka szerint Biden fizikai vagy mentális állapota miatt nem alkalmas az elnöki tisztségre, míg 46 százalék ezzel ellentétes véleményen van. Arra a kérdésre, hogy valóban Biden hozza-e a döntéseket a kormányban, 39 százalék felelt igennel, 51 százalék nemmel. Az Ipsos is közzétett egy felmérést, miszerint az elnök támogatottsága 7 százalékponttal csökkent és rekordalacsony, mióta a tálibok átvették a’hatalmat Afganisztánban. Az afganisztáni kivonulást még Donald Trump előző elnök rendelte el, és már május 1 -ig végre kellett volna hajtani. Biden kormánya nem vonta vissza a döntést, csupán módosította, a májusi csapatkivonás megvalósíthatatlansága miatt a szimbolikus szeptember 11-i dátumra tolta ki azt. (mti, úsz) Az egészségügyi reform kritikája: út és idő az első kórházig Optimalizálják a kórházi ellátást. Vajon jól teszi kormány? Márpedig az egészségügyi rendszer újrastrukturálására igenis szükség van. Csakhogy mielőtt elővennénk a térképet és piros filccel elkezdenénk városokat kihúzni, jó volna valamiféle garanciákat meghatározni, melyek biztosítják, hogy a páciens időben beérjen a kórházba. Ilyen garancia például az autópálya-hálózat, a gyorsforgalmi úthálózat, települések elkerülőútjai és anonstop heliportok. De még ez sem elég, 50-60 kilométerre van a kórház. Ráadásul azt sem ártana megnézni, hogy az adott kórház egyes osztályainak milyen a kihasználtsága, milyen a régió baleseti statisztikája stb. Szülőföldünkön több kórház felkerült erre a listára, ami azért furcsa, mert nemhogy az úthálózat infrastruktúrája hiányzik, de még a járásaink is gigantikus méretűek az északabbá járásokhoz képest. Milyen furcsa, hogy míg máshol 10-15 kilométerenként van kórház, addig délen 20- 30 kilométerenként, és még ez sem elég, az állam itt csinálna 50-60 kilométerenként egyet. Azt hiszem, mindenki levonhatja a konzekvenciákat. Ettől függetlenül ez az egészségügyi rendszer fenntarthatatlan. Egy nagyon drága rendszer, ami nem effektiv. Az átlagéletkor és a krónikus betegségek kezdetének ideje mindent elárul. Szóval biztos, hogy nincs szükség ennyi kórházra, és az is biztos: ez a reform is fájni fog. Bár egyre kevesebben vagyunk, de mivel öregedünk, egyre nagyobb igény van az ellátásra. Bízom benne, hogy minél hamarabb elkezdődik az egészségügyi reform, de abban is, hogy nem izomból hajtja végre a kormány. Meglesz a szakmai párbeszéd és vita, és megválaszolják az összes kérdés, mert itt az életünkkel játszanak. Jéney Gábor Még több jegyzet a blog.ujszo.com oldalon. Shamsia Hassani afgán graffitiművész és egyikfalfestménye Kabulban (shamsiahassam net/murais)
