Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-21 / 193. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2021. AUGUSZTUS 21. ÍZ A Ikea-élmény a /l _ bemutatóter-LJk tjf mekkel kez/ % dődik. Balra JLU van a rövidítés, ami egyenesen a piactérre visz. Ha Zolival vagyok, rövidítünk. O unja a hosszú sétát, azt mondja, neki mindegyik szoba ugyanolyan. Jobb, ha lerakom őt a hot dögösnél, a férjmegőrzőben. Most is ott van, így nyugodtan végigsétálhatok a berendezett szobákon, és hívom, amikor a piactérre érek. Vagy majd a kasszánál. Zoli számára az Ikeaélmény a hot dögösnél kezdődik, és ha rajta múlik, ott is fejeződik be. Kényelmes tempóban haladok, a prémium komódok és szekrények fiókjait sorra nyitom-csukom, szeretem érezni, ahogy lágyan visszafutnak a sínen és tompítva ütköznek. Minden pasztellszínű és rendezett köröttem, a Polly Pocketemre emlékeztet. Hogy imádtam! Össze akartam zsugorodni, és ott élni a benne lakó babával együn. Tiffanyval. Az Ikea bemutatóterem nekem olyan, mintha besétálhatnám a Polly Pocketemet. Tiffany jönne velem, nem ragadna le a hot dogosnál. Megnyitom a jegyzeteimet a mobilon. Lámpabúra, szőnyeg a WC-be, zárójelben Almtjám. Nem hosszú lista, majd rögtönzők hozzá. Egyetlen hely, ahol megtűröm a rögtönzést. Végigsétálok a berendezett gyerekszobákon, ötletelek. A Pocaklakón azt írták, hogy készüljünk tudatosan a terhességre. Ha úgy rendezzük be életünket, hogy ott van hely egy új jövevény számára, akkor az érkezni fog. Ö érkezni fog. Mintegy bevonzzuk a magzatot az életünkbe. Olvasgatom a címkéket a svéd fantázianevekkel, annyival jobban hangzik, mintha szimplán ágynak meg éjjeli lámpának hívnánk. Egy rózsaszín plüsspóni velem jön, képtelenség otthagyni. Úgyis lányom lesz, bevonzom a pónival. Almtjárn. Már a webshopban kinéztem, minőségi anyag, körülöleli a vécét, nem csak egy tenyérnyi vacak. Kiállítva szürke van, a piactéren majd keresek bézst. Olyan puha, mint a plüsspóni. Kapható hozzá terítő az ülőkére hasonló anyagból, de azt nem veszek, annyira kilencvenes évek. A lámpabúrát még fontolgatom, a webshopban egyik sem fogott meg, élőben kell látnom. A gyerekszobák után a nappalikban pipiskedem, hogy elérjem a búrák címkéit. Egy ádátszó üvegbúra lesz a nyerő, sok fényt enged át. Azokra a gömbakváriumokra emlékeztet, amiben aranyhalat tartanak. Jakobsbyn, olvasom a címkén, felírom a mobilba. Egyre fülledtebbek a bemutatószobák, a sok ágaskodástól a gyomrom is felkavarodott, átsietek a tágasabb piactérre, ott jobban jár a levegő. Hívom Zolit, kihangosítom. Nem szered, de nem szoktam elmondani neki. A legtöbb baktérium ugye a mobilunk képernyőjén tapad meg. Zoli szerint ne olvassak Webbeteget, de én már nem megyek bele a vitába. Nagyon nem tudatos ilyen szempontból, ha rajta múlik, majd spontán esem teherbe. Persze. De el kell fogadnom, hogy a férfiak máshogy gondolkodnak erről, a Pocaklakón is írták. Megkérdezi, kell-e valamit cipelni, nem kell, akkor marad a resdben, majd a kasszánál hívjam. Ez is milyen szó már, hogy resti, annyira nem ikeás. Azt mondja, majd gondolkodik ikeásabb szón. A kimenő hívás képernyője helyén megjelenik a bevásárlólista, a kurzor a Jakobsbyn felirat mögött villog. Letette. Nem értem, miért olyan bunkó, az ovulációm óta ezt csinálja. Mintha őt dobálnák a hormonok. Átsétálok a világítás részlegre és a búrát keresem. Veszek hozzá foglalatot meg körtét is, belepakolom a búrába, a pónit is közéjük teszem. Pony Pocket. Nevetnék, de böfögés jön helyette, halk, savas. Visszanyelem. Az Almtjárn szőnyeget hoszszan keresem, nem találom olyan árnyalatban, mint a webshopban. Megkérdezem egy ikeás pólós kislánytól, megnézi a tabletjén, és szó nélkül nekiiramodik. Csak akkor fogom fel, hogy kövemem kéne, mikor hátranéz. Több száz métert vágtat a szőnyeg részlegről a fürdőszobákhoz, loholok utána szinte odáig, ahol a bemutatótermek végződtek. Vissza a start mezőre. Kimelegedtem, megint fülledtnek érzem a levegőt. Kezembe nyomja a bézs Almtjámt, egyenarckifejezése pillanatra diadalittasra vált, aztán Gubis Éva: Polly Pocket ijedtre. Jól érzed magad, kérdezi. Megköszönöm a szőnyeget és keresek egy tükröt. Fehérebb vagyok, mint a tükröt szegélyező csempe. Biztos a neonfény. A tükörben látom, ahogy a kislány visszasiet a szőnyeg részlegre, a kanyar előtt még hátranéz, látja, hogy megvagyok, a kanyar után már nem az ő problémája. A mosdóra támaszkodom, a sav még mindig marja a torkom, köhécselek, de megint sav bukik fel. Ebbe nem szabad hányni, nincs bekötve, ez Zoli hangján szól a fejemben. Lenyugtatom a légzésem és a bézs Almtjárnt a hónom alá gyűrve, a megpakolt Jakobsbynt átkarolva megindulok a piactéren át a kasszák felé. Lassan megyek, egyenes háttal, mintha kötélen egyensúlyoznék, a padlóra matricázott nyilakat követem. Egy idő után nem merek lefelé nézni a nyilakra, enyhén hátradöntött fejjel zárva tartom a garatom. Próbálom felidézni, melyik átjáró a rövidítés, és melyik vezet visszafelé. Cannes szereti Lilit Katartikus film pozitív üzenettel. Mundruczó Kornél Evolúció című friss filmjéről vélekednek így a vezető európai és amerikai szaklapok Cannes idei fesztiválján osztatlan sikert aratott az alkotás. A történet főhőse egy holokauszttúlélő nő, ma már nagymama, aki több társával került Auschwitzba. Lánya van és unokája. Előbbinek még a bőrét égeti a sok anyai trauma, de a fia már más szellemben nevelkedik Egy család, három nemzedék A legnagyobb színészi terhet az enyhén demens, megőszült asszony szerepében Monori Lili vette magára. A Hollywood Reporter munkatársa Anthony Hopkins Az apa című filmben nyújtott alakításához hasonlítja a magyar színésznő „nagy horderejű előadását”. Egyszerre költői és szürreális a film. A tábor lengyel takarítói élő csecsemőt találnak az egyik gázkamrában. Öt hallgatjuk majd később, már nagymamaként egy budapesti lakásban, egy családi dráma közepette, amikor a lányától azt hallja: ő nem túlélő, hanem élő akar lenni. Lázad a fiatal nő, a múlt elől menekül, felejteni szeretne az anyja. Monori Lili vissza-visszajáró vendége a cannes-i mustrának A Mészáros Mártával forgatott Kilenc hónap óta szeretik a franciák Emlékeznek rá. Számon tartják Nagyra becsülik művészi kvalitásait. Volt egy év, amikor azt írták róla: a Kelet James Deanje. Most már Marion Brandót emlegetik vele kapcsolatosan. Finom iróniával a hangjában ő ezt egy költői kérdéssel kommentálja: „Mikor leszek végre nő?” Egészen új arccal jelent meg idén Cannes-ban. Kiszőkült a haja. Nem értem, miért látszik szőkének, ha ősz. Hogy létezik ez? Leszívták róla az összes festéket. Szörnyű volt a folyamat. Mellettem forgattak, én egy válaszfal mögött ültem, miközben a fodrász hang nélkül dolgozott rajtam. Hajszárítóval melegítette a fejemet, mert csak hideg víz volt az öblítéshez. Azt mondtam, agyhártyagyulladást fogok kapni, az tuti. De megúsztam! És így volt most Cannes-ban. A legelső fesztivál az életemben Teherán volt. Előtte sok tévéfilmben játszottam, de fesztiválra nem jutottam el. Teljesen ismeretlen volt számomra ez a közeg. Párizs más volt. Az Örökség után, amelyben Isabelle Huppert-rel, a franciák sztárjával játszottam, szerződést ajánlott a Gaumont. Kint is voltam pár hónapig, aztán hazajöttem, ami sokaknak nem tetszett. Mondtam is nekik, hogy ti Valahol elronthattam, mert már megint annál a tükörnél vagyok a fürdőszoba részlegen, csak még fehérebben. Zolinak van igaza, ez egy kibaszott labirintus. Már megint kapkodom a levegőt, így nem lesz jó. Meg kell állnom, gondolkodnom kell. Behúzódok a mennyezetről függő poszterek mögé a dekor részlegen, szuszogok, töröm a fejem, számolok. Pillanatra lenézek a pónira a bórában, elmosolyodom, aztán gyorsan felkapom a fejem, hogy ne bukjon ki a hányás. Az előttem függő poszterre koncentrálok, fekete-fehér Eiffel-torony francia felirattal. C’est la vie, c’est la vie, mantrázom. Kiüríti a fejem, megnyugtat. Ha más nem, belehányok a Jakobsbynbe. Szolidan, észre se vennék. Talán még itt kellene, takarásban, az Eiffel-torony előtt. Most persze nem jön. Túlélő üzemmódba kapcsolok, csak a mosdóig kell eljutnom. Átgondolom a hátralévő utat a kaszszáig, nagy levegőt veszek és kilépek a kifeszített képkeretek mögül. A Jakobsbynt úgy szorítom magamhoz, mintha el akarnák tőlem venni. Egy ideig ügyesen haladok, aztán elrontom a légzéstechnikát, nagyokat nyelek és belekönnyezik a szemem. Amikor megérzem a virágföld illatát, megkönnyebbülök. A kertrészleg után jobbra, és célegyenesben vagyok Nem válogatok a kasszasorok közül, beállók rögtön az elsőbe, hosszan kígyózik, de legalább lesz időm lehiggadni és átgondolni a fizetést. Leginkább amiatt aggódom, hogy ki kell adjam a kezemből a Jakobsbynt, le kell tegyem a kasszaszalagra. Enyhén kinyitom a számat, cserepes, bent viszont úszik a nyál. Nyelni már nem merek, visszajönne. Az előttem sorakozó néninek hosszan csöng a telefonja, nem akarja felvenni, de nem tudja lenémítani. Pa-dö-dö. Az unokája beállította neki. Ez a zene annyira nem illik a skandináv közegbe, Monori üli es Lang Annamária az Evolúció című filmben ezt úgysem érthetitek Felhívatott a párttitkár, mielőtt kiutaztam volna. Megfenyegetett. Ha nem jön haza két hónapon belül, elveszti a lakását, és a gyerekét sem láthatja. Vöröskereszttel sem lett volna egyszerű utánam hozatni. Minden bizonytalan volt. Mint húsra a legyek, úgy szálltak rám a kinti filmes pasik. Veszélyes helyzetek leselkedtek rám. Megkeresett Bódy Gábor, és azt mondta, gyenge idegzetű vagy, kemény világ ez, nagyon féltelek, hogy narkós leszel. Én biztos nem, mondtam. Nem is lettem az. Napi három ajánlatot kaptam a Gaumont-tól, de mindig ott lebegett a kérdés, hogy tudok-e már franciául? Nem tudtam. Tanultam. Reggel nyolckor elindultam az iskolába, délután már hozzám jöttek a tanárok, estefelé, ha francia szót hallottam, már elsötétült előttem a világ. Túl sok, túl tömény volt ez nekem. Az olaszok is érdeklődtek utánam. Azt írták rólam, hogy archetípus vagyok. De amit a franciák is összeírnak! Egyik pillanatban hogy kizökkent. A kasszás a dal ritmusára olvassa le az árut, pitty-szün-pitty-sziinpitty-szün-pitty-szün. Megfeledkezem a hányingerről, a sláger ritmusához igazítom a légzésem, ellazulok. Hé-hó, nyaralni volna hú de jó. Aztán hirtelen én következem, és nincs taktikám. Most el kell engednem a búrát. Leteszem, lesz ami lesz. A kasszaszalag tempójában sétálok, egy karnyújtásnyira a Jakobsbyntől. A póni felém fordul, meredten néz nagy, festett pilláival az üvegbúrán át, tartja bennem a lelket. Nem így kéne lennie, panaszolom neki. Komolyan mondom, szinte csalódott vagyok. Sokszor lejátszottam fejben, a Pocaklakón tanácsolták, de a fantáziámban más, ideális körülmények között történik, nem így. Zoli egy hot dog mellől bunkózik. Szakad rólam a víz. És megint a Pa-dö-dö. Vedd már föl, az istenit. A fizetésnél anynyira sem merek lefelé nézni, hogy lássam, hitel- vagy bankkártyával fizetek, csak nyújtok valamit a pénztárcámból. Family kártyám van? Nincs, felelem. Pedig van. Végre visszakapom a búrát, az Almtjárnt megint a hónom alá gyűröm és nyílegyenesen a mosdó felé rohanok. Lassan kéne, mert a mozgás meg a kapkodó légzés csak ront a helyzeten, de a szagok a hot dogosnál végleg kikészítenek, a gyomromat a tüdőmben érzem. A szemem sarkában érzékelem Zolit, nem vesz észre, a mobilját nyomkodja. Nem így kéne lennie. Nem tudok szólni neki, már teli a szám, összepréselem az ajkaimat. Ha más nem, majd a Jakobsbynbe. A mosdó üres, vasárnap délelőtt - legalább ennyi megadatik nekem. Jobb, ha ezt senki sem hallja. Berobbanok a legközelebbi fülkébe, magamra zárom. A Jakobsbyn nagyot koppan a padlón és hányok. Először csak kiköpöm, ami már a számban volt, aztán a gusztustalan toccsanásra meg a szagra újabb adag szakad ki belőlem. Egy ponton a térdem alá gyűröm az Almtjárn szőnyeget, kis pihenő, szuszogok, aztán mosolyogva hányok tovább. Majd otthon, ideálisabb körülmények között talán örülni is fogok. Ha fiú lesz, eskü, Jákobnak fogom hívni. Idétlen név, de úgyis lányom lesz. Tiffany. te vagy a világ teteje, a másikban kíméletlenül megbuktatnak. Ezt tették Fellinivel is, meg Jancsóval, a Magyar rapszódia és az Allegro barbaro után. Szabó G. László A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy: Milyen visszhangra talált a Kilenc hónap annak idején Cannes-ban, amikor Nyugaton tombolt a feminista mozgalom, ő pedig a saját gyermekét szülte meg a vásznon? Mit írt róla itthon a Film Színház Muzsika három hónappal később, talán minisztériumi rendeletre? Annak ellenére, hogy színpadi színésznőnek tartja magát, hogy lett mégis a magyar film összetéveszthetetlen karaktere? És mivel várta őt Cannes idén, hogyan fogadták őt most, az Evolúcióban? Idehaza meg miről szólnak a napjai? Hogyan nyilatkozik róla Mundruczó Koméi, a film rendezője? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap keddtől, augusztus 24-étől kapható számában. A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.$anta®ujszo,com, l evélcím: DUEL-PRESS s.r.o., ÚJ Szó - Szalon, P, 0. BOX 222,830 00 Bratislava 3
