Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)

2021-08-19 / 191. szám

UTAZÁSI HÍREK Az ügyvivő holland kormány szeptemberben beszüntetné a tá­volságtartásra vonatkozó szabályokat, novemberre pedig az ösz­­szes járványügyi korlátozást felszámolná. A kormány bejelentette ugyanakkor, hogy szeptember közepéig hatályban marad a többi járványügyi intézkedés: a vendéglátóipari helyiségeknek továbbra is be kell zárniuk éjfélkor, az éjszakai szórakozóhelyek pedig leg­alább szeptember 20-ig zárva maradnak. A kormány legközelebb szeptember 17-én tanácskozik járványügyben és dönt a követke­ző lépésekről. A holland közegészségügyi intézet legfrissebb ada­tai szerint pénteken 2718 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, pár száz fővel kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt. Az intézet sze­rint ez három hét óta a legalacsonyabb arány. Hollandiában eddig a lakosság 71 százalékát oltották be. » Kanada nyit az oltottak előtt Szeptember hetedikétől szabadon beutazhatnak Kanadába a be­oltott európai turisták. A határnyitásra való felkészülés jegyében újraindult az Air Canada Bécs és Torontó közötti járata. Július vége óta heti három alkalommal repül Bécs és a kanadai To­rontó között az Air Canada járata - adta hírül a bécsi reptér. Az útvonalon Boeing 787-9 Dreamliner közlekedik. A járat fe­délzetén ugyanakkor jelentős számú észak-amerikai turista ér­kezhet Bécsbe és a közép-európai régióba. Kanada fokozatosan nyitja meg a határait a külföldi turisták előtt: augusztus 9-étől az USA beoltott polgárai két héttel a második oltás felvétele után szabadon beléphetnek az országba. » Hollandia felszámolná a korlátozásokat » Ryanair: négy új útvonal Budapestről Négy új útvonalat jelentett be Budapestről a Ryanair a 2021/22- es téli menetrendben, az ír fapados Bournemouth, Köln, Kaunas és Krakkó repülőtereire indít közvetlen járatokat Ferihegyről. A Ryanair az idei téli menetrendben hetente 220 járatot indít a ma­gyar fővárosból, több mint 50 úti célra. A légitársaság közleménye szerint a dél-angliai Bournemölith-ba kettő, a németországi Köln­be négy, a litvániai Kaunasba kettő, a lengyelországi Krakkóba pedig három járatot üzemeltetnek majd hetente Budapestről az október 31-én induló téli menetrendben. (Airportal.hu, mti, szí) UTAZAS ■ 2021. AUGUSZTUS 19. www.ujszo.com Egyre többen utaznak Budapestre Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszo­boszló után a fővá­rosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos tartózkodási idő 3 éjszaka és átlago­san 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzá­ró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk - tá­jékoztatta szerkesztő­ségüket a Szállás.hu. Egyre népszerűbb válasz­tás a magyar főváros a vendégek körében, az augusztus húszadikai hosszú hétvégén pél­dául a harmadik helyen végzett Bu­dapest a Szallas.hu foglalási darab­számait összesítő ranglistáján. Csak Siófok és Hajdúszoboszló előzték meg. Ugyanakkor a napi bejövő foglalásokat már vezeti: a három­napos pihenő közeledtével több Budapestre szóló foglalás érkezik, mint Siófokra. „A magasabb ár sem szegte a szál­lásfoglalók kedvét - ismertette a részleteket Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere. - Míg a Balatonon egy főnek az ünnepi hétvégén átlagosan 12 ezer forint­ba, a fővárosban és térségében 11 forintba kerül egy éjszaka, addig országos viszonylatban 10 ezer forintos költséget jelent.” A szak­ember azt is hozzátette, hogy a fő­városban átlagosan 16 százalékkal, a Balatonon és országosan pedig körülbelül 9 százalékkal drágul­tak meg a szállásárak éjszakánként w Átlagosan 3 éjszakát töltenek el idegenben a vendégek, és 3 főre foglalnak szállást. ejy fő részére tavalyhoz képest. Átlagosan 3 éjszakát töltenek el idegenben a vendégek, és 3 főre foglalnak szállást. Hajszálnyival ugyan, de az apartmanok kere­kedtek felül a szállástípusok közül, a vendégek harmada választotta. Hotelben a turisták 27 százaléka hajtja majd álomra fejét. Minden ötödik foglalás vendégházba szól, panzióban pedig a kirándulók 15 százaléka piheni ki fáradalmait. Wellness-szállásra minden ötödik vendég voksolt. Előrelátóak voltak a vendégek, ádagosan 2 hónapra előre leadták már a foglalásokat. „Ebből az látszik, hogy tavalyhoz képest jóval bátrabban terveztek az utazók, hiszen 2020-ban 49 nap volt a foglalási időkapu” — mondta Trepess Beatrix. Régiós szinten tarolt a Balaton, a hosszú hétvégi foglalások har­mada ide szól. Észak-Magyaror­­szág (15,7%), Nyugat-Dunántúl (10,8%) és Észak-Alföld (10,7) települései iránt is fokozott az érdeklődés. A dobogón kimagas­ló városok mögött Eger, Hévíz, Balatonftired, Gyula, Zalakaros, Szeged és Pécs sorakoznak a nép­szerűségi listán. A legnépszerűbb magyarországi úti célok az augusztus 20-ai hosszú hétvégén 2021-ben (zárójelben a 2020-as helyezésük): 1. Siófok (1.); 2. Hajdúszoboszló (2.); 3. Budapest (4.); 4. Eger (3.); 5. Hévíz (5.); 6. Balatonftired (6.); 7. Gyula (7.); 8. Zalakaros (9.); 9. Szeged (8.); 10. Pécs (tavaly Deb­recen volt a 10.). (szí) Nem ismeri el a cseh Kiwi.com-on kiállított beszállókártyákat a Ryanair Augusztus 18-án fi­gyelmeztetést adott ki az utazók számára a Ryanair légitársa­ság, amely szerint a Kiwi.com-on a fapados járataira ki­állított beszállókártyákat mostantól „hamisnak” minősíti. Az ír fapados közleménye emlé­keztet arra, hogy az Európai Unió 2015/1998-as rendelete szerint az utasok számára kötelező, hogy a Ryanair által előírt becsekkolási folyamaton menjenek végig, mi­vel így biztosítható, hogy meg­kapják a megfelelő tájékoztatást az utazással kapcsolatos összes biz­tonsági és szabályozási előírásról. A légitársaság álláspontja szerint a Kiwi.com megkerülte ezeket az előírásokat, amikor elkezdte kiállítani a saját beszállókártyáit, amelyek a Ryanair szerint nem érvényesek az ő járataikon. A fentiek értelmében augusztus 18-ától a Kiwi.com által kiállított beszállókártyák tulajdonosaitól lásukat - írják a közleményben, megtagadja a beszállást a légitár- A Ryanair arra is figyelmezteti az saság. Azok az utasok, akik szeret- utazókat, hogy a Ryanair webolda­­nének hozzájutni a hivatalos be- Ián foglaljanak és kerüljék a közve­­szállókártyájukhoz, a ryanair.com titok, így az online utazási irodák weboldalon vagy a Ryanair appon igénybevételét, mivel azok sok eset­keresztül is el tudják érni fogla- ben extra díjakat számolnak fel és Augusztus 18-ától a Kiwi.com által kiállított beszállókártyák tulajdono­saitól megtagadja a beszállást a légitársaság (Fotó: Shutterstock) hamis e-mail-címeket adnak meg, emiatt a Ryanair nem tud kapcso­latba lépni szükség esetén az uta­sokkal. A Ryanair arra kéri az érintett uta­sokat, hogy vegyék fel a kapcsola­tot a Kiwi.com-mal, és kérjék el tőlük a Ryanair foglalási kódjukat és csekkoljanak be a légitársaság hi­vatalos felületén. A Ryanair check­in indulás előtt 24 órával érhető el minden utas számára, illetve 60 nappal indulás előtt a helyfoglalás­sal rendelkezők számára. A légitársaság és a cseh hátterű on­line utazási iroda között nem ma kezdődött a harc. Egy tavalyi köz­leményben a Kiwi.com vezérigaz­gatója, Oliver Dlouhy „mocskos trükkök” alkalmazásával vádolta meg a Ryanairt. A mostani közle­ményre ugyanakkor eddig hivatalo­san nem reagált a brünni székhelyű Kiwi.com, amelynek weboldalán átlagosan napi 100 millió keresést regisztrálnak. (Turizmus)

Next

/
Oldalképek
Tartalom