Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-31 / 175. szám
16 SZALON ■ 2021. JULIUS 31. www.ujszo.com volt 1918-ban, mint 2020-ban, akármit mond is a Facebook-népe pro és kontra erről. Ám tény és való a múlt szeretete leginkább a nosztalgiához kötődik. A múltban - látszólag - könnyebb észrevenni a hősöket, mint mai szomszédaink között Miért van az, hogy a történelem még mindig ennyire érdekli az embereket? Mi van benne, ami ennyire érdekes? A történelmi könyveket még mindig elég sokan megveszik, ellentétben az irodalomtörténettel vagy a kémiával. A te könyveid is nagyon jól fogynak. A történelmi tudás demokratikusabb, mint a természettudományos, könnyebb szóban véleményt formálni Kun Béláról, Horthyról és Trianonról, mint a kvantumfizika vagy a molekuláris biológia, vagy az mRNS-vakcinák rejtelmeiről. A történelem úgy fest a modern tudományos világban, mint egy ötvenéves Skoda egy mai Lexus vagy Tesla mellett. Ha ez utóbbival lerobbansz Pozsony és Komárom között, azt gondolom, hogy már esélyed sincs magad utánajárni annak, hogy is hozd. rendbe, míg egy régi Skodával magad is elboldogulsz. Ezzel együtt én nem vagyok ennyire optimista a történelmi érdeklődés természetét illetően. A neves magyar történész, Szekfií Gyula mondta egyszer, amikor megtámadták: igen, a könyveimnek sokezer olvasója van és még többezer nem olvasója. Az én esetemben is ugyanez van. De tény és való, hogy nagyon elkényeztetnek az olvasóim, néha egészen megható jeleneteket szerezve. Az tényleg jó érzés, amikor egy vidéki város utcáján megállít egy ismereden olvasóm, hogy dedikáljam a könyvét. De nem akarom megkerülni a kérdést. Kételkedem abban, hogy a történelem olyan értelemben véve tudomány, mint P rikler László fényképén egy fiatalember az Irodalmi Szemlét olvassa, a kép valószínűleg 1987-ben készült. Ennyit tudunk róla, de szinte bizonyos, hogy egy füleld ifjúsági klubban járunk, mert a képsorozat egyik előző felvételén Mázik István, egy utána következőn pedig a füleld vár látható. A képen, ha kinagyítjuk, jól láta fizika, vagy a biológia, vagy akár a kemény társadalomtudományok. Ritkán ismerjük be, hogy a történelem tudományosságának kritériumai inkább a konvenciók körébe és a törzsi beavatás rimáiéihoz hasonlítanak. Az, hogy mitől leszel történész, végső soron még most is attól függ, hogy a történészi szakma annak tart-e. A Szakács Árpádok és a Drábik Jánosok pedig ezt az összességében egyre inkább magába zárkózó, sérelmeiben élő és az érdeklődő nagyközönséget magára hagyó vagy éppen lenéző elefántcsonttorony-mentalitást használják ki meglepő eredményességgel. De miért hagyjuk, hogy ők arassanak azokon a mezőkön, ahová ők csak konkolyt vetettek? Gyakori vád, hogy az egész magyar irodalomtörténeti szakma egymást vásárolja és egymást olvassa. Azért a történészek még nem itt tartanak. Még nem itt tartanak, de „jó úton vannak”. Azt gondolom, nem nagyon figyelünk arra, hogy a történelem a nem történész végzettségűek számára is érthető legyen. Vannak persze, tiszteletre méltó kivételek. Folyóiratok, elkötelezett kiadók, történészek, akik erre törekszenek. Ám a sikeres történész könnyen megkapja: „ismeretterjesztő”. Továbbra is tartom azt a meggyőződésemet, lehet úgy történetírást művelni, hogy az tudományos színvonalú, de egyben olvasható és befogadható mások számára is. Ehhez azonban le kell rázni a különc amerikai történész, Hayden White által szóvá tett történelem „terhét” a biztonságos középút követésének óvatos és szakmailag kifizetődő stratégiáit. Ha tetszik, kockázatot kell vállalni. Például a legutóbbi könyvem kapcsán (Rosszfiúk világforradalma. Budapest, Jaffa Kiadó, 2020.) többen bírálták a címet. Nyilvánvaló, az a ható, hogy a Szemle felirat mögött, a folyóirat egyik első belső lapja tetején József Attila neve szerepel. Mivel a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalizálta a lap 1958-2014 közti számait, kis keresgélés után megállapítható, hogy a kérdéses szám, melyet a fiatalember a kezében tan, az 1975. áprilisi, mely József Attila születésének 70. évfordulója alkalmából kezdődik a költőóriással (konkrétan A hetedik című versévád: bulvárosan cseng. De nekem tényleg nagyon fontos volt, hogy ez egy olyan cím, egy olyan jelentésbokor, ami kapcsán mondjuk a lányom és egész korosztályok kapnak egyfajta virtuális safe space-t, ahol otthonosan érezhetik magukat és elkezdhetnek érdeklődni a történelem mint valóság iránt és nem mint pusztán tudomány iránt, ami legtöbbjük számára az iskolai „kötelező” még inkább zombi kiadása. Ha a lányodnak ez nem tetszik meg, akkor is ezt a címet adtad volna? Nem feltédenül, de akkor is kerestem volna egy jellemző címet, mint ahogy korábbi könyveimmel is tettem. Amikor a Ravasz Lászlóról készült monográfiám {Szabadkőművesből református püspök - Ravasz László élete. Budapest, Jaffa Kiadó, 2016. - A szerk.). megjelent, kaptam érte hideget, meleget. A hazai református értelmiség egy része provokatívnak érezte, mert sokuk számára a szabadkőművest emlegetni az egyházban olyan, mint akasztott ember házában kötélről beszélni. A szabadkőművesség csinálta úgymond Trianont, a „református” Jászi szabadkőműves volt, a szabadkőművesek ateisták, vagy vei). Egyébként pedig egy műfordítói verseny második körét közli a lap: Vojtech Kondrót Objektívne versét a következő poéták ültették át magyarra: Koncsol László, Kulcsár Ferenc, Ozsvald Árpád, Rácz Olivér, Tóth László, Tőzsér Árpád, Varga Imre és Veres János. (Az első körben, a februári számban egy Rúfüs-vers fordításai szerepeltek.) zsidók, vagy éppen zsidók és ateisták stb. Miközben a református elit színe-java a 19. század második felében, a 20. század elején valóban szabadkőműves volt. Többek között a fiatal Ravasz László is az volt, és éppen az a megmagyarázandó, hogy ő a szabadkőműves identitását feladva/megtagadva épített fel egy új, korábban ismereden református identitást, amelyből sajnos az antiszemitizmus sem hiányzott. Van tehát egy metommikus - azaz névcserén alapuló - cím, amely bizonyos értelemben provokatív, mégis azt gondolom, hogy jól megragad valamit és visszatérít ahhoz, hogy igenis nézzük meg, mennyire meghatározta a szabadelvű örökség, a református identitást. Magam is meglepődtem, mennyire kevéssé tolerálható ez némely öntudatos reformátusnak. Mekkora szerepe van a nyelvnek a történelem elbeszélésében? A történetírásnak nincs saját fogalmi nyelvezete. Minden arra irányuló kísérlet, hogy egy konzisztens fogalmi nyelvezetet alakítsunk ki a történetírás számára, eleve halálra van ítélve, Nem lehet! Pont erről szól a történelmi látásmód, hogy nincsenek olyan fogalmaink, amelyek jelentésváltozás nélkül túlélnék a századokat. A fizika vagy akár a „kemény” társadalomtudományok kialakíthatnak egy normatív nyelvezetet, amelyben egy fogalomnak egy, s csak egy jelentése van. A történetírás számára ilyen nem létezik. Egy mondatot leírunk és hozzáteszünk még egy másik mondatot, már mást jelent ez a mondat együttesen, mintha a két mondatot külön írjuk le, és a szavak köznapi, vagy meghatározott jelentése is megváltozik. Emiatt tudnak manipulálni a történészek. Ami néha kifejezetten javára válik műveiknek. Ezért tudott az egykori konzervatív historikusból kommunisták társAz 1975-ös év a hivatalosan normalizációnak nevezett, normálisnak még csak cinikusan sem tartható időszakba esik, annak is egy sötét szakaszába, amikor is a lap- és kiadóalapító főszerkesztő Dobos Lászlót száműzték az élet minden nyilvános területéről. Az Irodalmi Szemle főszerkesztője ekkor Duba Gyula, a szerkesztőutasává lett Szekftí Gyula olyan zseniálisan fürmánykodni Kossuth ellen. Az öreg Kossuthról született tanulmánya, a sztálinista Kossuthkultusz csúcspontján, 1952-ben, valójában arról szólt, hogy Kossuth milyen hiú, realitásokra többé nem figyelő, szánalmas és legfeljebb szánalomra méltó emberré züllött: nem volt többé államférfi. De hát nem így írta le, hanem egy gyönyörű szép százoldalas szövegben és elküldte vörös kötésben Rákosi Mátyásnak, aki akkoriban nem Kun Bélának akart látszani, hanem az új Kossuthnak. Az öreg Kossuth remekmű, pontosan azért, mert játszik a szavakkal. De az is játszik a szavakkal, aki az arany középutat akarja és semlegesen, tárgyilagosan értekező módban akar beszélni. Ez is játék a szavakkal, ez is manipuláció. Hiszen le lehet csendesíteni a történelmet? Le lehet hűteni a történelmet? Dehogy lehet! Az emberi szenvedélyeket nem lehet lehűteni azzal, hogy a papír hűvösére tesszük őket. Éppen ezért, néha a pártos történelem vagy az a fájta történelem, amely felvállalja ezeket az elfogultságokat, vagy legalábbis számot vet azzal esendőséggel, hogy ő maga nem tudja megmondani a tutit, és nem tud egy végleges álláspontot képviselni, az sokkal sikeresebb. Vagy maradandóbb. Korábban kérdeztem az első könyvedben szereplő sodródásról. Ennek kapcsán mit állapíthatunk meg Károlyi felelősségéről. Szétszálazható-e az ő egyéni felelőssége és a történelem forgószelének, áradatának - összességében a „természeti elemeknek” - való kiszolgáltatottság? Nehéz, vagy nem is biztos, hogy lehet erre a kérdésre válaszolni. Melyik Károlyiról beszélünk 1918 őszén? Aki akirálynő szépsége előtt meghatódva sírva ígéri meg Zitának férje trónja megmentébizottság tagjai közül talán csak a szerény képességű Szabó Béla lóg ki. Mindenesetre ha Koncsoltól Tőzsérig, Tóth Lászlótól Varga Imréig képes volt leközölni egy-egy fordítást, már kivívhatja elismerésünket, s megállapíthatjuk, hogy a lap, dacolva a sötét korral és korszellemmel, úgy-ahogy állta a sarat. A szerkesztőség még a Stúr utsét? Arról, aki pacifista? Arról, aki nemzeti? Aki elmegy Belgrádba, s nem akarja aláírni a fegyverszüneti egyezményt? Az, aki uralma végén elmegy a Székely Hadosztályhoz Szatmárba, s kilátásba helyezi, hogy fegyverrel szerezzük vissza az országot? Nem tudom, hogy ki az a Károlyi, és mi lakik a már 1918-1919 között szocialistává lévő Károlyiban. Most, hogy nagyon sokat olvasom a korai emigrációs levelezését, azt látom, hogy ott ő egyértelműen a kommunistákkal akar összefogni. De miért? Mert azt érzi, hogy a Nyugatban csalódik, ezért lehet, hogy az a fajta magyar feltámadás csak az orosz bolsevikok segítségével képzelhető el. Nehéz a kérdésedre azért is felelni, mert azok után is, hogy előző könyvemet részben róla írtam (Az elátkozott köztársaság. Budapest, Jaffa Kiadó, 2018), még mindig nem tudom, hogy ki ez a Károlyi. De biztosan tudom, hogy nem az, aki tönkre akarta tenni az országot. Ahogy Horthy sem. Ne feledjük, a későbbi kormányzó azzal indult, hogy elutazott 1919 júniusában Teleki Pállal Belgrádba, s 1919 zavaros őszén akár a szerb trónörökös fejére tette volna Szent István koronáját, szigorú parancsot adott a Nemzeti Hadsereg tagjainak, hogy a románokkal véletlenül se keveredjenek tűzharcba stb., s legfőbb feladatának az antant megbízottak bizalmának elnyerését tartotta. A magyar nemzeti történelem 1919-es mélypontján, mind Károlyi, mind Horthy vagy akár Bethlen úgy látta, csak idegen hatalmak segítségével menthető meg a magyar állam. Kun Béla fegyveres harcot indított a megszállt területek visszaszerzéséért, Horthy kormányzóként szentesítette a trianoni békeszerződést. Vállalta, hogy kicsik legyünk, hogy egyáltalán legyünk. Bödők Gergely cában volt, az „irodalmi és kritikai folyóirat” évi tíz számának darabja 6 csehszlovák koronába került, innen költözött aztán a Mihálykapu utcai Tátrán Kiadó székházába, s lett a főszerkesztője a ’80-as években Varga Erzsébet, akitől ’89 után Grendel Lajos vette át a stafétabotot, majd Tőzsér Árpád, Fonod Zoltán, Tóth László és Szalay Zoltán. A 2016-os nyári dupla számtól jegyzi Mizser Attila főszerkesztőként, szerkesztői Nagy Csilla és Németh Zoltán, főmunkatársai pedig N. Tóth Anikó, Polgár Anikó és Tőzsér Árpád. A negyedéves folyóiratként induló Irodalmi Szemle ma a 64. évfolyamát írja, s ezzel a legrégebbi irodalmi sajtótermék, de nevezhetjük kultúrterméknek és kultúrák közötti fórumnak is. A 2014 utáni számai elérhetők a nyomtatott laptól független, de azzal együttgondolkodó online változatban, melyet Juhász Tibor irányít. Ha felsorolnánk mindazokat, akik a lapot szerkesztőként, grafikusként és illusztrátorként alakították, a teljes csehszlovákiai magyar alkotótábor és értelmiség névsorát kapnánk meg. Ha pedig rendszeres vagy alkalmi szerzőit is számba akarnánk venni, testesebb kötetet kapnánk, mint a fent említettek lexikona. S talán külön hangsúlyozni sem kell: az Irodalmi Szemle egyeden korszakában sem csak a szlovákiai magyarok lapja és fóruma volt. Az egyetemes magyar irodalomhoz ragaszkodott, s mindig rengeteg színvonalas fordítást is közölt. Csanda Gábor DIGITALIS E Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu Az Irodalmi Szemle
