Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-03 / 152. szám
www.ujszo.com SZALON 2021. JULIUS 3. A többi írás, bár sem komplexitásában, sem nyelvezetében nem olyan gazdag és rétegzett, mint Nemes Z. esszéje, a maga módján mind egy-egy érdekes szempont alapján kínál (fókuszált műelemzés vagy áttekintő jellegű írás formájában) betekintést Farkas Roland művészetébe. Itt-ott akadnak megmosolyogtató részletek is, de ezek rendszerint apróságok, szerkesztői „vétségek” (Lim Jongeun szövegében lábjegyzettel van magyarázva, hogy mi is értendő Covid-19-en; Stenczer Sári kurátori bevezetőjében, a Meyer Schapiróra való (amúgy picit öncélú és esedeges) hivatkozásnál nem a hivatkozás forrása van megadva, hanem Schapiro „foglalkozása”, születésének és halálának dátuma). Nyelvileg - mind angolul, mind magyarul - maradéktalanul rendben van a szöveg, a tördelés és a tipográfia is szépen, sallangmentesen illeszkedik a kötet koncepciójához. A képanyag ről (lényegében jelenünkről) is. A „cikk” méltó keretezése Nemes Z. Mártó esszéjének - ha másért nem, hát ezért a két szövegért mindenképpen érdemes kézbe venni a könyvet. Vizuálisan a szöveg végét egy, a művészt ábrázoló fénykép keretezi - Farkas Roland alkotói habitusát némileg ismerve elfog a gyanú, hogy a mesterkélten művi, már-már Duane Hanson hiperrealista viaszfiguráit idéző fotó sem véleden beállítás. Külön ajánlani lehet a kötetet azoknak a felnőtteknek, akik számára a kortárs kritikai művészet fogalom hallatán elsőre Nagy Kriszta „Tereskova” virágmintás vezérportréi, Dr. Máriás vicces festmény-mémjei, vagy horribile dictu a Banksy márkanév (és egyéb sikkes instagram-kompatibilis fogyasztói tartalmak) ugranak be - de azok is érdeklődéssel olvashatják, akik egyszerűen egy kortárs művész alkotói gyakorlatával (gyakran egész oldalakra széthúzva) válogatásában és nyomdatechnikai kivitelezésében is minőségi párbeszédet folytat a szövegekkel. A szöveganyag a kötet legvégén- első olvasatra (már csak a tördelés révén is) szinte észrevehetedeniil feloldódik a fikcióban, lényegében átsiklunk egy farkasrolandi „műalkotásba”. Elsőre úgy tűnhet, a Hushegyi Gábor által is hivatkozott 2008-as MUERTO projekt szövegét olvassuk (melynek kritikai-ironikus élét éppen az ékezetek elhagyása adja - utalva arra is, hogy a szóban forgó lap - a magyarországi művészed színtér fontos intézményes szereplője - nem tudja/akarja megjeleníteni az idegen nyelvű nevekben előforduló mellékjeleket). De hamar kiderül, hogy itt az ereded „címlap” palimpszesztusszerű továbbításáról van szó. Az epilógus egy hatalmas prolepszis: 2040- ben járunk ugyanis, a művészeti és műkereskedelmi lap (tudjuk, inkább műkereskedelmi) árát ekkorra már jüanban tüntetik fel, a vezércikk pedig Farkas Roland aktuális projektjeivel, annak kalandos-botrányos kontextusával, fogadtatástörténetével foglalkozik (A velencei incidens óta Farkas szökésben van.”). A finom utalásokkal és ironikus intarziákkal megspékelt, egyre inkább szatírába hajló fikciós szöveg mintha egyszerre állítana görbe tükröt az önmagát (Joseph Beuyst is megszégyenítő módon megkonstruáló-misztifikáló művészszubjektumnak, a művészeti lapokban bejáratott „szakmai” nyelvezet által működtetett sablonoknak- ugyanakkor egy játékos, ám egyben maró gúnnyal átitatott disztópikus képet kínál jövőnkismerkednének meg - akire végső soron rásüthető a „szlovákiai magyar” billog is. És persze ajánljuk mindazoknak, akiket nem hagy teljesen hidegen a kérdés, hogyan válhat egy-egy képzőművészeti projekt kritikai gyakorlattá, kollektív cselekvéssé az irónia öncélú gesztusok sokasága helyett revelatív megszólalásmóddá. Farkas Roland alkotói praxisában - kritikai alapállásából eredően - alig vagy egyáltalán nem hoz létre piacosítható műtárgyakat, artefaktumokat — ezért is hasznos és érdekes ez a könyvtárgy. Egyfajta kritikai olvasókönyvként is tekinthetünk rá, mely árnyalt értelmezési keretet kínál a művész munkáihoz - erre már azért is szükség van, men a „művek” hol játékos, hol kritikai-felforgató éle formai, „retinális” alapon, pusztán reprodukciók-dokumentációk révén alig vagy egyáltalán nem fejthető fel (vagy ha igen, gyakran gegszerű gesztusnak tűnik). A kötet egy professzionális katalógus kritériumainak is eleget tesz — a konzekvensen kétnyelvű (angol-magyar) kiadvány a művész életrajzával és válogatott bibliográfiával zárni. A koncepció és a grafikai kivitelezés Farkas Roland munkája. Csanda Máté Farkas Roland: Crisis Diaries - Krízisnaplók. Szerkesztő, koncepció, grafikai tervezés: Farkas Roland, Koreai Kulturális Központ, Budapest, 2021. (Baglyos Erika, Juraj Gamy, Farkas Roland, Maja és Reuben Fowkes, Hushegyi Gábor, Istvánkó Beáta, Mira Keratová, Jongeun Lim, Helena Markusková, Nemes Z. Márii, Hyeyoung Shin, Lucia Gregorová Stach, Stenczer Sári szövegeivel) A kormány arroganciája miatt holtvágányon a kisebbségpolitika Jól nevelt ember látogatóba nem megy üres kézzel. Eduard Heger sem indult ajándék nélkül Magyarországra. Sőt, a goral kalapba, bokréta helyett, hangzatos kijelentéseket is tűzött. Budapesten olyat is mondott, hogy ő Szlovákia összes polgárának miniszterelnöke akar lenni, beleértve a kisebbségeket, a magyart is. Mindezt azért tartja fontosnak, hogy mi is itthon érezzük magunkat Szlovákiában. Azt is hozzátette, hogy a magyar miniszterelnökkel „tapasztalatot cseréltek arról, hogyan tudják ezt elérni”. Nem tudom, milyen tanácsokat kapott Budapesten, én Pozsonyból úgy látom, hogy a kormány, egészen pontosan Igor Matovic kormánya addig foglalkozott a kisebbségpolitikával, amíg a vonatkozó fejezetet beírta a kormányprogramba. Heger utódkormánya meg még addig sem, mert megörökölte az előző kabinet programját, a nemzeti kisebbségek iránti érzékedenséggel együtt. Mert az a kormány felállása óta eltelt három hónap alatt is kiderült, hogy a Heger-kabinetből a kisebbségpolitika iránti érzék leghalványabb szikrája is hiányzik. Ha nem így lenne, nem okozna gondot az R2-es Rozsnyó és Szádalmás közötti szakasza és a Szoroskő-alagút, ami az R7-essel együtt a Dolezal-féle lista végére került. Többször elmondtam, hogy mi sem szimbolizálja jobban a jelenlegi kabinet kisebbségpolitikáját, mint azR7-es gyorsforgalmi út egyházgellei torzója. Ha nem így lenne, a nemzeti kisebbségek jogai szempontjából két kulcsfontosságú minisztériumban, az oktatási és a kulturális tárcánál történtek miatt sem kellene aggódnunk. A kulturális tárca kisebbségi osztálya már rég megszűnt, az oktatási minisztériumban ugyan még létezik, de ott is csak papíron, kellő számú munkatárs nélkül. Ezen a területen mindkét minisztériumot a szakmai és szellemi leépülés jellemzi. S ha már az oktatási tárca is szóba került, teljesen elfogadhatatlan, sőt vérlázító, hogy a miniszter hónapok óta nem írja alá a sikeresen pályázó magyar iskolák szerződéseit. Ez már nem a szakértelem hiánya. Ez hatalmi önkény és arrogancia. Mint az is, ami a Kisebbségi Kulturális Alap körül zajlik. Láthatóan arra megy ki a játék, hogy megnyirbálják, jól megcsonkítsák az önállóságát. Az ezt célzó képviselői módosító javaslatot már be is nyújtották, a törvény átfogó módosításán még ügyködnek. Félreértés ne essék, ha szükséges, a négy éve létrehozott intézmény működésén lehet javítani, de az intézményt magát nem szabad tönkretenni, összevonni vagy éppen szétcincálni. Ezért nem véleden, hogy Gyimesi György az intézmény ellen indított lejárató hadjáratát az új igazgató megválasztása idejére ütemezte. Az OLaNO magyar nemzetiségű képviselője még attól sem riadt vissza, hogy olyan szlovákiai magyar művészeket, alkotókat rágalmazzon, akik vele ellentétben valamit már letettek az asztalra. Akik nem rombolnak, hanem alkotnak S ami a legfontosabb, akik nem sértettek törvényt. De ezzel a szlovákiai magyarok önjelölt képviselője is tisztában van. Ellenkező esetben nem faliújságokat gyártana, hanem feljelentést tenne. Azt gondolom, hogy a „magyar ügyeket felvállaló” Gyimesinek nem az új igazgató megválasztása előtt, hanem most, a transzparensnek és objektív eljárásnak hazudott színjáték után kellene a kamerák előtt állnia. Az ellen kellene tiltakoznia, hogy a pályázók közül épp a jelenlegi kulturális államtitkár asszony üdvöskéje bizonyult a legrátermettebbnek. A vízió nélküli barátnő. Nem az átgondolt jövőképpel, az emberi és kisebbségi jogok védelme területén is sokéves tapasztalattal rendelkező pályázó. Petőcz Kálmán volt diplomata, ENSZ-nagykövet, a szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke, az EBESZ Civil Társadalom Platformjának tagja, a Fórum Intézet programigazgatója. Éveket töltött olyan posztokon, ahol embereket „vezetett”, de az (el)ítélő bizottság szerint nem rendelkezik elegendő vezetői gyakorlattal. Szakértők szerint átgondolt stratégiával és a legjobb projekttel pályázott az alap igazgatói posztjára. Petőcz a kormány emberi jogokért felelős tanácsában is évekig dolgozott. Kedden az ebben a szervezetben betöltött alelnöki posztjáról és tagságáról is lemondott. Így tiltakozik a kulturális minisztérium eljárása, illetve a bizottság részrehajló döntése ellen. De az ellen is, hogy a kisebbségi kultúrát támogató intézmény élén a jövőben nem a magyar vagy más kisebbséghez tartozó személy áll. Mert ott, ahol az utolsó népszámlálás adatai alapján a lakosság mintegy 16 százaléka tartozik az itt élő nemzetiségek valamelyikéhez, ez szimbolikus jelentőségű. Az én értelmezésemben ez a kormány kisebbségek iránti érzéketlenségének, sőt arroganciájának újabb bizonyítéka. Miniszterelnök úr, ha valóban minden itt élő polgár kormányfője kíván lenni, szóljon a kormánynak, hogy ne építse le mindazt, amit az előző időszakban a kisebbségpolitika és a régiófejlesztés területén sikerült elérnünk. Leépítés helyett fejlesszen. Vagy vegye a (goral) kalapját és távozzon! Sólymos László a Hid elnöke Két év a bezárkózott Kínában H izsnyai Tóth Ildikó közel két éve a kínai Hszián városban működő Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén oktat magyar nyelvet és irodalmat, ő maga pedig sokat tanul a kínai gondolkodásmódról és mentalitásról. Azt mondja, Kínát könnyű megszeretni, de megismerni és teljesen megérteni egy európai ember számára ilyen rövid idő alatt leheteden. Eredetileg biztosan nem számolt azzal, hogy két évig nem jöhet haza, és meg sem látogathatja senki. 2019 augusztusában azzal búcsúztam el a fiamtól és a barátaimtól, hogy majd meglátogatnak. Ebben a tudatban éltem fél évig, amikor 2020 januárjában beütött a Covid-járvány. Épp erre az időszakra esett a kínai holdújév, ilyenkor a külföldi vendégtanárok vagy hazamennek, vagy utazgatnak Kínában. Szerencsére, én a szállásunkon maradtam, mert a többiek nem tudtak visszajönni, vagy csak igen kalandos úton-módon. A százból tizenketten maradtunk Ezek szerint Hsziánon kívül egyelőre nem sokat látott Kínából. Országon belül is korlátozzák az utazást, teljesen bezárkóztak az egyes tartományok Ez ma már (Fotó: Hizsnyai Tóth Ildikó) nem az a Kína, ahová jöttem, a járványügyi intézkedések határoznak meg mindent. Valóban csak Hsziánnal ismerkedem — ez egy tizenegymilliós, felduzzasztott nagyváros az ország közepén. Kína nem annyira centralizált, mint sokan gondolják, mert akkora, mint egész Európa, és a tartományai olyan jogkörökkel bírnak, mint az egyes országok Az egyetem, ahol tarnt, rangos intézménynek számít Kínában? Az első osztályú egyetemek közé tartozik. Végzőseink a nemzetközi kapcsolatok terén érvényesülnek, és Kína úgy deklarálja, hogy nyitott a világ felé, ezért szorgalmazza a kis nyelvek oktatását. Három éve nyílt az egyetemen magyar szak, és én úgy kerültem ide, hogy kerestek egy gyakorlott magyartanárt, aki irodalmat és fordítást oktat, szervezi a könyvtárat, valamint részt vesz a tanszék kiépítésében. Rajtam kívül csak egy kínai kolléga van itt, aki valamennyire tud magyarul, és két magyarországi nyelvtanár tanít online. Érdekli a kínai fiatalokat a magyar nyelv? Itt ez nem úgy működik, hogy a diákok döntik el, mit szeremének tanulni. Felveszik őket az egyetemre, majd a preferált szakokra irányítják. Amikor átsorolják őket magyar szakra, akkor a főnököm, az Európai Nyelvek Intézetének vezetője tart egy eligazítást a szülőknek, mennyire jó hely Magyarország, milyen előnyős lesz számukra, ha magyarul tanulnak, és hogy így biztosítva van a jövőjük. Hozzánk úgy kerülnek a diákok, hogy fogalmuk sincs, hol van ez a Magyarország, és semmilyen viszonyuk nincs a nyelvhez. Vrabec Mária A folytatásban választ találnak például arra is, hogy: Internet híján hogyan lehet ott nyelvet oktatni? Milyen a hagyományos kínai életmód? És milyen valójában a kínai ember? Mennyire vállalhatják fél magukat, a nézeteiket, az identitásukat? Oltatják magukat a kínaiak, vagy inkább eladják a vakcináikat? Kínában az első járványhullámot nem követte több, ez azt jelenti, hogy az élet visszatért a megszokott mederbe? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap keddtől, július 6-ától kapható számában. A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
