Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2021-07-30 / 174. szám

12 www.ujszo.com Bolognai töltött paradicsom Q­Hozzávalók (4 főre): 8 közepes paradicsom (húsos fajta), 1 kisebb vöröshagyma, 5 ek olaj, 30 dkg darált ser­téshús, 1 zsemle, 1 csapott tk só, fél mk őrölt fekete bors, 2 gerezd fokhagyma, 5-6 bazsali­komlevél, 10 dkg sajt. Elkészítés: A hagymát megtisztítjuk, fi­nomra vágjuk és serpenyőben, 3 evőkanál olajban megfony­­nyasztjuk. A húst hozzáadjuk, kevergetve 5 perc alatt fehére­désig sütjük. A paradicsomokat megmossuk, szárukat kimetsz­­szük. Tetejükből egy vékony szeletet levágunk, ez lesz a kalapjuk. Belsejüket kikapar­juk, a húshoz keverjük, majd a hideg vízbe áztatott és kifacsart ✓—v Energiatartalom 520 kcal adag Nehézségi fok zsemlét is belemorzsoljuk a masszába. Megsózzuk, megbor­sozzuk, a zúzott fokhagymával és a fölaprított bazsalikommal fűszerezzük. A bolognai ragut lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a kis kockákra vágott vagy durvára reszelt sajtot. A paradi­csomok üregébe töltjük, azokat pedig a maradék olajjal kikent tepsibe rakjuk. A „kalapokat” mellérakjuk, forró sütőben, nagyjából 200 fokon 12 percig sütjük. Babos paprika Hozzávalók (4 főre): 50 dkg fejtett bab, só, 50 dkg vöröshagyma, 7 ek olaj, 1 ek finomliszt, 1 mk pirospaprika, őrölt fekete bors, 1 csokor pet­rezselyemzöld, 1-2 ág zeller­levél, 3 gerezd fokhagyma, 8 tölteni való húsos zöldpaprika. Energiatartalom 695 kcal adag Nehézségi fok Elkészítés: Az átválogatott babot enyhén sózott vízben puhára főzzük, leszűrjük, a levét is fél retesz­­szűk. A hagymát megtisztít­juk, vékonyan felszeleteljük, gyűrűire bontjuk. Egy széles serpenyőben 5 evőkanál olajat kissé megforrósítunk, majd a hagymát aranyszínűre pirítjuk benne. A liszttel meghintjük, egy kicsit tovább pirítjuk, a pirospaprikával színezzük, megsózzuk, megborsozzuk, a finomra aprított petrezselyem­mel és zellerzölddel, a zúzott fokhagymával fűszerezzük, végül beleforgatjuk a puha babot is. A paprikát kicsumázzuk, a babos hagymával megtöltjük. Kiolajozott peremes tepsibe rakjuk, ha kimaradt a tölte­lékből, azt is melléhalmozzuk. Aláöntünk egy pohárnyit a bab főzőlevéből, és előmelegí­tett sütőben, 180 fokon 35-40 percig sütjük. Melegen, hide­gen egyaránt finom. Szójával töltött patisszon Hozzávalók (4 főre): 1 db zsenge, kb. 1 kg-os patisszon, 12 dkg szójagranu­­látum, 1 tk ételízesítő por, 1 kisebb vöröshagyma, 1 nagyobb gerezd fokhagyma, 2 ek olaj, 1 tojás, 10 dkg re­szelt ementáli sajt, 1 mk só, 1 mk őrölt fekete bors, 1 mk bazsalikom, 1 csokor petrezse­lyemzöld, 2 dl tejföl. Elkészítés:­A szójagranulátumot kb. 20 percre annyi ételízesí­­tős, langyos vízbe áztatjuk, amennyi ellepi. A csillagtököt alaposan megmossuk, de nem hámozzuk meg. Alsó részéből Csirkés töltött padlizsán Hozzávalók (4 főre): 4 zsenge padlizsán, 30-35 dkg csirkefelsőcomb-filé, 20 dkg csiperkegomba, 1 kisebb vöröshagyma, 1 nagy gerezd fokhagyma, késhegynyi őrölt kakukkfű, fél csokor petrezselyemzöld, 3 ek olaj, só, őrölt fekete bors, 12 dkg reszelt sajt (a fele füstölt is lehet), 1 tojás. Elkészítés: A padlizsánokat megmos­suk, hosszában kettévágjuk. Belsejüket egy kanállal úgy egy vékony szeletet levágunk, hogy stabilan megálljon a tepsiben. Felső részéből egy kör alakú szeletet kimetszünk, és először a magos belét, majd a húsát is kikaparjuk kanál­lal, úgy, hogy a héjon kb. fél centi vastag réteg maradjon. A kikapart húsát kis kockákra daraboljuk. A megtisztított hagymát és a fokhagymát finomra vág­juk, serpenyőben az olajon megfonnyasztjuk, majd a csillagtökkockákat is hoz­záadva kissé megsózzuk, 2-3 percig pároljuk. A be­áztatott szójagranulátumot jól kinyomkodjuk, majd a kaparjuk ki, hogy a padlizsán­csónakoknak kb. 1,5 centi vastag faluk maradjon. Ezeket enyhén besózva félrerakjuk. A csirkehúst 1 centis koc-Energiatartalom 415 kcal adag Nehézségi fok .kákra, a gombát vékony szeletekre, a hagymát és a fokhagymát finomra, a kivájt padlizsánbelsőt 1 centis koc­kákra vágjuk. Egy nagyobb tojással, a reszelt sajt felével és a hagymás patisszonnal összekeverjük. Megsózzuk, megborsozzuk, a bazsalikom­mal és a finomra vágott petre­zselyemmel fűszerezzük. Az ízes tölteléket a tök üregé­be nyomkodjuk. A héját kí­vülről villával néhány helyen megszurkáljuk, nehogy sülés közben szétrepedjen. A töltött patisszont tepsibe tesszük, aláöntünk egy kevés vizet, alufóliával letakarjuk. Kb. 170 fokos sütőben, 40 perc alatt puhára pároljuk. Ekkor levesszük róla a fóliát, a tejföl felét a tetejére locsoljuk, meg­szórjuk a maradék sajttal. A serpenyőben felforrósítjuk az olajat, a hagymát közepes lán­gon megfonnyasztjuk rajta. Rádobjuk a csirkét, és nagy lángon 3-4 percig rázogatva pirítjuk. Hozzákeverjük a gombát, továbbra is keverget­ve újabb 3 percig pirítjuk. A zúzott fokhagymával, a ka­kukkfűvel és a finomra aprí­tott petrezselyemmel fűszerez­zük, megsózzuk, megborsoz­zuk, a padlizsánbelsővel még egy percig pirítjuk. A tűzről levéve elkeverjük a reszelt sajt felével és a tojással. A húsos-gombás ragut a lecsö­­pögtetett padlizsánok üregébe púpozzuk, tepsire fektetjük, Energiatartalom 465 kcal adag Nehézségi fok sütőbe visszatolva ráolvasztjuk a sajtot. Tálaláskor negyedekbe vág­juk, és á maradék tejföllel meglocsolva kínáljuk. Megjegyzés: szója helyett darált hússal is tölthetjük, kb. 40 dkg kell bele. Lazább lesz a húsos töltelék, ha egy áztatott, kifacsart zsemlét is adunk hozzá. tetejüket megszórjuk a mara­dék reszelt sajtal. Nagyjából 190-200 fokos sütőben 15-20 percig sütjük. Köretnek paradi­csomsalátát kínálhatunk hozzá. VARIÁCIÓK RAKOTT KRUMPLIRA A szardíniás változat Hozzávalók (6 főre): 10-12 közepes nagyságú, héjában főtt burgonya, 2 fej vöröshagyma, 4 tojás, 2 dl tej vagy főzőtejszín, 10 dkg reszelt sajt, 1 tk só, 1 mk őrölt fehér bors, 2-3 dkg vaj, 40 dkg konzerv szardínia. Valamint a tálaláshoz: tejföl, lila hagyma, metélőhagyma, kapor ízlés szerint. Elkészítés: A főtt krumplit hámozás után 3 mm vastagságú ka­rikákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra ap­rítjuk. A tojásokat fölverjük, hozzáadjuk a tejet, majd a sajtot is beleszórjuk, megsóz­zuk, megborsozzuk. Egy tűzálló tálat vagy tepsit jól kivajazunk, és a krumpli felét egyenletesen belerakjuk. Erre fektetjük a szardíniát, Energiatartalom 600 kcal amit megszórunk a hagymá­val, meglocsolunk a szardínia olajával. A maradék krumpli­val egyenletesen beborítjuk. Ráöntjük a tojásos masszát, végül sütőben, kb. 190 fokon 35 percig sütjük. Nagyobb kockákra, szeletekre vágva tálaljuk. Tejfölt és finomra vágott lila hagymát, kaprot vagy metélőhagymát kíná­lunk hozzá. A cukkinis változat Hozzávalók (4 főre): 60 dkg burgonya, 60 dkg cukkini, lduci gerezd fok­hagyma, 2 dkg vaj, 10 dkg parmezán, 20 dkg tejföl, 2 dl habtejszín, só, bors, szerecsendió, majoránna, zsemlemorzsa. Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Közben a meghámozott burgonyát, a megmosott, a végeitől megszabadított cukki­nit egyforma vékony szeletekre vágjuk vagy legyaluljuk. A megtisztított és félbevágott fokhagymagerezddel bedör­zsölünk egy tűzálló tálat, a maradékot félretesszük. A tálat Energiatartalom 530 kcal az alján és az oldalán is be­ecseteljük egy kevés olvasztott vajjal. A sajtot nagyobb tálba reszeljük. Hozzáadjuk a tejfölt és a tejszínt, présen át belenyomjuk a maradék fok­hagymát, majd simára kever­jük. Sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval és 1 csipet morzsolt majorán­nával ízesítjük. Az előkészített burgonyát és cukkinit a kikent tálba rétegezzük. Közben a rétegeket enyhén megsózzuk, majd az egészet leöntjük a saj­tos-tejfölös keverékkel. Ráfor­gácsoljuk a 2 dkg hideg vajat, tetszés szerint megszórjuk egy kevés zsemlemorzsával és par­­mezánnal. Az előmelegített sütőben aranybarnára sütjük kb. 50 perc alatt. A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Az ízvilágban használt képek forrása: shutterstock.com Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - ízvilág, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3. ÍZVILÁG ■ 2021. JÚLIUS 30,

Next

/
Oldalképek
Tartalom