Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2021-07-24 / 169. szám

Í6 SZALON ■ 2021. JULIUS 24. www.ujszo.com Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról köz­lünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu ^ desanyám számára, Eaki 1955-ben hajadon lányként Prágába is el­jutott és a strahovi sta­dionban tornázott, élete egyik szép emlékeként őrződött meg a szpartakiád. Nem csoda, hiszen fiatal volt, szeretett világot lámi, és Prágába eljutni akkor ko­rántsem volt magától értetődő. Én alapiskolásként, a hetvenes évek „szűrt levegőjében" találkoz­tam a szpartakiáddal. 1975-ben piros és fehér műanyag „tányérok­kal”, 1980-ban buzogányszerű bo­tokkal tornáztunk. Bennem azon­ban már-semmi nem maradt anyu egykori lelkesedéséből. A gyakor­latozást kényszernek éreztem, ösz­tönösen idegenkedtem az egésztől, bár akkor még nem tudtam volna megfogalmazni, mitől is. Inkább fociztam volna, minthogy olyan gyakorlatokat végezzünk, amely­nek semmi értelmét nem láttuk. És azt is érzékeltük, hogy ilyenkor az amúgy „normális” tanárok is megőrülnek kicsit, előjön belőlük a „szadista tornatanár”. Szerencsére volt annyi eszünk, hogy ne nagyon igyekezzünk, ellazsáljuk, ellógjuk a gyakorlást, csak úgy tessék-lássék végezzük a gyakorlatokat, így az iskolai fordulóból sohasem válo­gattak be bennünket még a járási fordulóba sem. Ma már tanult ismereteim van­nak arról, mi is akart ez az rendez­vény lenni. És azt is tudom, hogy amitől akkor idegenkedtem,. az a szpartakiád militarizmusa, a benne rejlő szocialista propaganda, az álta­la sugalmazott uniformizálás szán­déka volt. Az egyszerre, parancsra mozdulás, az egyén irányítható tömeggé alakítása, vagyis az, amit anno Leni Riefenstahl Az akarat diadalában már bemutatott. Az első ízben 1955-ben, majd 1960-ban, 1965-ben, 1975-ben (amikor a mellékelt kép készült), 1980-ban és 1985-ben megrende­zett szpartakiád milliókat mozga­tott meg: az anyukáikkal gyakor­latozó ovisoktól a katonákig. Volt olyan alkalom, amikor a strahovi stadionban tartott központi ün­nepségen mintegy háromnegyed millióan tornáztak. Ez egyedülálló volt, hiszen a szabad világban nem lehetett parancsra tornáztatni az embereket, de a szocialista orszá­gokban sem volt ennek divatja. Csehszlovákiában, pontosabban a cseh társadalomban, azonban korábbi hagyományokból táplál­kozott. A cseh Sokol tomaegylet (ők persze valójában német min­tákat követtek) már a két háború között nagyszabású tomaünnep­­ségeket rendezett. 1938-ban pél­dául mintegy 200 ezren tornáztak a Strahovban, és demonstrálták, hogy készek megvédeni az országot a náci Németországgal szemben. És persze ott voltak a különböző mun­­kástomaegyletek hagyományai is, amelyek elegyéből, megfűszerezve egy jó adag kommunista ideológi­ával és militarizmussal, kifejlődött a szpartakiád. A strahovi stadion manapság le­pusztult betonrengeteg. Csupán a betonkaréj egyik sarkában van élet: néhány focipálya, a Sparta edzőpá­lyái. 2020 tavaszán egy barátom­mal ott sétálva az jutott eszembe, hogy anyu valószínűleg boldog lenne, ha még egyszer eljutna ide. Én viszont egy percig sem bántam, hogy sohasem tornáztam ebben a gigantikus teknőben. Erre gondol­tam, majd néztük még kicsit az épp zajló focimeccset, aztán elindul­tunk a strahovi kolostor felé, ahol finom helyi sört csapolnak. Simon Attila címét. A tízrészes sorozat főhőse Sheila Rubin, a gyötrődő feleség és édesanya, aki annak idején a szülei elleni lázadásból jött össze a hippi férjével, és miután a férfit elbocsát­ják az egyetemről, ahol tanárként dolgozott, egyre inkább gyötri a tu­dat, hogy egy lúzer kedvéért áldozta fel az életét. Sheila ráadásul - legyen bármennyire vékony - komoly önértékelési zavarokkal, önutálat­tal és étkezési problémákkal küzd: rendszeres programjai közé tartozik, hogy kibérel egy olcsó motelszobát, odahajt több zacskónyi junk food­­dal, majd meztelenre vetkőzve az összesét felzabálja (ezt azért nem hívnám evésnek) az ágyon, hogy aztán a hazaautózás előtt kihányja a wc-ben. Az egyhangú életébe akkor érkezik egy kis fény, amikor a helyi plázában véledenül belebotlik egy aerobik órába, és rögtön annyira beleszeret, hogy ebben képzeli el a jövőjét. A félórás epizódok központi alakja egyértelműen Sheila, a törté­néseket az ő narrációjával nézhetjük végig, így vele azonosulunk, ami Aerobik és önutálat A Physical egy csodála­tos időutazás Ronald Reagan Amerikájá­ba, ahol még éppen csak kezdett kiala­kulni a tökéletes test kultusza. A nyolcvanas évek az Egye­sült Államokban egyrészt vad­kapitalista fordulatot vett, és a Wall Street sokkal nagyobb hatással lett a gazdaságra, mint korábban, más­részt eluralkodott a tökéletes test kultusza, ami a férfiaknál a body building (nem csoda, hogy az év­tized legnagyobb sztárjainak pont Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone számított), a nőknél pedig az aerobik elképesztő népszerűségé­hez vezetett. Hollywood női sztár­jai is örömmel vették ki a részüket az aerobik-őrületből, főképp Jane Éonda és Olivia Newton-John ré­vén. Utóbbi popslágere, a Physical a maga aerobikos videóklipjével meghatározónak bizonyult, így nem csoda, hogy az Apple TV+ új sorozata is innen kölcsönözte a elég merész húzás az alkotók részé­ről. Ezt a nőt ugyanis egy pillanatra sem próbálják meg szimpatikussá tenni. Nemcsak önmagát, hanem általában az embereket is utálja, a lánya inkább csak púp a hátán és a célja elérése érdekében bármikor gádástalan hazudozásba kezd, és ha kell, még a lopás és a zsarolás is belefér az értékrendjébe. A Ko­szorúslányokból és A kémből is S0R0ZATDARÁLÓ ismert Rose Byrne alakításában ez a kissé elviselheteden figura mégis elviselhetővé, sőt még kicsit sze­­rethetővé is válik, nem kis részben annak köszönhetően, hogy ebben a sorozatban igazából senki sem szimpatikus, sőt mindenki piszko­sul önző, és a többi ember csak arra jó nekik, hogy felhasználják őket a saját javukra. A Physical egyrészt az amerikai aerobik-kultusz kialaku­lásának vicces krónikája, másrészt társadalmi tabló egy olyan Ameri­káról, ahol a hippi-korszak elmúlt, a szlogenjei paródiává váltak, az egykori hippik pedig megöregedve nehezen találják a helyüket Reagan fogyasztásra és a tőzsdére épülő új, konzervatívnak mondott Ameriká­jában. A politikai oldal direktben is megjelenik, ugyanis Sheila ex-hippi férje is elindul egy helyi választáson, így a Physical az aerobik mellett a korszak politikájába is betekin­tést enged. Vígjátéknak írják, de a Physical inkább egy okos szatíra arról, miket rejtegetünk a tökéletes­ség álcája mögött. Tóth Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom