Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-24 / 169. szám
Í6 SZALON ■ 2021. JULIUS 24. www.ujszo.com Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu ^ desanyám számára, Eaki 1955-ben hajadon lányként Prágába is eljutott és a strahovi stadionban tornázott, élete egyik szép emlékeként őrződött meg a szpartakiád. Nem csoda, hiszen fiatal volt, szeretett világot lámi, és Prágába eljutni akkor korántsem volt magától értetődő. Én alapiskolásként, a hetvenes évek „szűrt levegőjében" találkoztam a szpartakiáddal. 1975-ben piros és fehér műanyag „tányérokkal”, 1980-ban buzogányszerű botokkal tornáztunk. Bennem azonban már-semmi nem maradt anyu egykori lelkesedéséből. A gyakorlatozást kényszernek éreztem, ösztönösen idegenkedtem az egésztől, bár akkor még nem tudtam volna megfogalmazni, mitől is. Inkább fociztam volna, minthogy olyan gyakorlatokat végezzünk, amelynek semmi értelmét nem láttuk. És azt is érzékeltük, hogy ilyenkor az amúgy „normális” tanárok is megőrülnek kicsit, előjön belőlük a „szadista tornatanár”. Szerencsére volt annyi eszünk, hogy ne nagyon igyekezzünk, ellazsáljuk, ellógjuk a gyakorlást, csak úgy tessék-lássék végezzük a gyakorlatokat, így az iskolai fordulóból sohasem válogattak be bennünket még a járási fordulóba sem. Ma már tanult ismereteim vannak arról, mi is akart ez az rendezvény lenni. És azt is tudom, hogy amitől akkor idegenkedtem,. az a szpartakiád militarizmusa, a benne rejlő szocialista propaganda, az általa sugalmazott uniformizálás szándéka volt. Az egyszerre, parancsra mozdulás, az egyén irányítható tömeggé alakítása, vagyis az, amit anno Leni Riefenstahl Az akarat diadalában már bemutatott. Az első ízben 1955-ben, majd 1960-ban, 1965-ben, 1975-ben (amikor a mellékelt kép készült), 1980-ban és 1985-ben megrendezett szpartakiád milliókat mozgatott meg: az anyukáikkal gyakorlatozó ovisoktól a katonákig. Volt olyan alkalom, amikor a strahovi stadionban tartott központi ünnepségen mintegy háromnegyed millióan tornáztak. Ez egyedülálló volt, hiszen a szabad világban nem lehetett parancsra tornáztatni az embereket, de a szocialista országokban sem volt ennek divatja. Csehszlovákiában, pontosabban a cseh társadalomban, azonban korábbi hagyományokból táplálkozott. A cseh Sokol tomaegylet (ők persze valójában német mintákat követtek) már a két háború között nagyszabású tomaünnepségeket rendezett. 1938-ban például mintegy 200 ezren tornáztak a Strahovban, és demonstrálták, hogy készek megvédeni az országot a náci Németországgal szemben. És persze ott voltak a különböző munkástomaegyletek hagyományai is, amelyek elegyéből, megfűszerezve egy jó adag kommunista ideológiával és militarizmussal, kifejlődött a szpartakiád. A strahovi stadion manapság lepusztult betonrengeteg. Csupán a betonkaréj egyik sarkában van élet: néhány focipálya, a Sparta edzőpályái. 2020 tavaszán egy barátommal ott sétálva az jutott eszembe, hogy anyu valószínűleg boldog lenne, ha még egyszer eljutna ide. Én viszont egy percig sem bántam, hogy sohasem tornáztam ebben a gigantikus teknőben. Erre gondoltam, majd néztük még kicsit az épp zajló focimeccset, aztán elindultunk a strahovi kolostor felé, ahol finom helyi sört csapolnak. Simon Attila címét. A tízrészes sorozat főhőse Sheila Rubin, a gyötrődő feleség és édesanya, aki annak idején a szülei elleni lázadásból jött össze a hippi férjével, és miután a férfit elbocsátják az egyetemről, ahol tanárként dolgozott, egyre inkább gyötri a tudat, hogy egy lúzer kedvéért áldozta fel az életét. Sheila ráadásul - legyen bármennyire vékony - komoly önértékelési zavarokkal, önutálattal és étkezési problémákkal küzd: rendszeres programjai közé tartozik, hogy kibérel egy olcsó motelszobát, odahajt több zacskónyi junk fooddal, majd meztelenre vetkőzve az összesét felzabálja (ezt azért nem hívnám evésnek) az ágyon, hogy aztán a hazaautózás előtt kihányja a wc-ben. Az egyhangú életébe akkor érkezik egy kis fény, amikor a helyi plázában véledenül belebotlik egy aerobik órába, és rögtön annyira beleszeret, hogy ebben képzeli el a jövőjét. A félórás epizódok központi alakja egyértelműen Sheila, a történéseket az ő narrációjával nézhetjük végig, így vele azonosulunk, ami Aerobik és önutálat A Physical egy csodálatos időutazás Ronald Reagan Amerikájába, ahol még éppen csak kezdett kialakulni a tökéletes test kultusza. A nyolcvanas évek az Egyesült Államokban egyrészt vadkapitalista fordulatot vett, és a Wall Street sokkal nagyobb hatással lett a gazdaságra, mint korábban, másrészt eluralkodott a tökéletes test kultusza, ami a férfiaknál a body building (nem csoda, hogy az évtized legnagyobb sztárjainak pont Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone számított), a nőknél pedig az aerobik elképesztő népszerűségéhez vezetett. Hollywood női sztárjai is örömmel vették ki a részüket az aerobik-őrületből, főképp Jane Éonda és Olivia Newton-John révén. Utóbbi popslágere, a Physical a maga aerobikos videóklipjével meghatározónak bizonyult, így nem csoda, hogy az Apple TV+ új sorozata is innen kölcsönözte a elég merész húzás az alkotók részéről. Ezt a nőt ugyanis egy pillanatra sem próbálják meg szimpatikussá tenni. Nemcsak önmagát, hanem általában az embereket is utálja, a lánya inkább csak púp a hátán és a célja elérése érdekében bármikor gádástalan hazudozásba kezd, és ha kell, még a lopás és a zsarolás is belefér az értékrendjébe. A Koszorúslányokból és A kémből is S0R0ZATDARÁLÓ ismert Rose Byrne alakításában ez a kissé elviselheteden figura mégis elviselhetővé, sőt még kicsit szerethetővé is válik, nem kis részben annak köszönhetően, hogy ebben a sorozatban igazából senki sem szimpatikus, sőt mindenki piszkosul önző, és a többi ember csak arra jó nekik, hogy felhasználják őket a saját javukra. A Physical egyrészt az amerikai aerobik-kultusz kialakulásának vicces krónikája, másrészt társadalmi tabló egy olyan Amerikáról, ahol a hippi-korszak elmúlt, a szlogenjei paródiává váltak, az egykori hippik pedig megöregedve nehezen találják a helyüket Reagan fogyasztásra és a tőzsdére épülő új, konzervatívnak mondott Amerikájában. A politikai oldal direktben is megjelenik, ugyanis Sheila ex-hippi férje is elindul egy helyi választáson, így a Physical az aerobik mellett a korszak politikájába is betekintést enged. Vígjátéknak írják, de a Physical inkább egy okos szatíra arról, miket rejtegetünk a tökéletesség álcája mögött. Tóth Csaba
