Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2021-07-19 / 164. szám

PANORÁMA www.ujszo.com | 2021. július 19. 119 Fegyveresek támadtak egy kórházra Őrizetbe vettek 33 gyerekkereskedőt Hága. Harminchárom felté­telezett gyermekkereskedőt vettek őrizetbe egy európai rendőrségi műveletben Portu­gália, Spanyolország és Nagy- Britannia vezetésével, ami 92 áldozat - elsősorban kísérő nél­küli gyerekek - azonosítását tette lehetővé - tájékoztatott az Europol. Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) támogatásával vég­zett műveletben 18 ország vett részt. A június 28. és július 4. között zajló akcióban az őrizet­be vettek mellett további 45, emberkereskedelemmel gya­núsított személyt sikerült azo­nosítani. Az uniós tagországok közti rendőrségi együttmű­ködést koordináló szervezet szerint kísérő nélküli gyerekek­re, illetve olyan kiskorúakra összpontosították figyelmüket, akik menekültközpontból szöktek meg, mivel ők gyakran esnek áldozatául olyan hálóza­toknak, amelyek hamis sze­mélyazonosító okmányokkal látják el őket. A vizsgálatba olyan gyerekeket vontak be, akiket a határokon vagy már ak­kor azonosítottak, amikor az EU-ban közlekedtek. (MTI) HÍRÖSSZEFOGLALÓ Bécs/Berlin/Mainz. A Nyugat- Európát sújtó áradásokat a Bernd nevű ciklon okozta, amely meleg és nedves leve­gőt szállított a térségbe, és sok helyütt napokig tárté esőzést okozott. Ausztria-szerte, Salzburgban, Ti­rolban és Felső-Ausztriában is ára­dásokat okozott szombat éjszaka a jelentős mennyiségű csapadékkal járó vihar, ami Eszak-Csehországot is érintette. Gyorsan emelkedik a Duna vízszintje Pozsonynál a né­metországi és ausztriai áradások kö­vetkeztében. Földcsuszamlás A szombatról vasárnapra virradó éjjel dúló vihar következtében Salz­burg tartományban kiöntött a Kothbach-patak, mely több telepü­lésen is áradásokhoz, földcsuszam­lásokhoz vezetett. Hallein óvárosa víz alá került, autókat sodort el a víz. Több száz tűzoltó, katasztrófavé­delmi szakember és önkéntes dolgo­zott egész éjjel, hogy a házakba be­törő vizet kiszivattyúzzák. Tirolban, különösen Kufsteinben okozott súlyos károkat a rövid idő alatt leesett nagy mennyiségű csapa­dék. A vihar fákat csavart ki, a víz az utcákon hömpölygött, betört a pin­cékbe, mélygarázsokba, az óváros­ban nem lehet közlekedni. Felső- Ausztriából is áradásokról érkeztek jelentések, több közutat lezártak, mert a lezúduló víztömeg miatt lehetetlen-HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az egészségügyi dolgozóknak és a legveszélyeztetettebb csoportoknak kötelezővé tenné a koronavírus elleni védőoltást Szerbia legismer­tebb járványügyi szakértője. Predrag Kon a szerbiai közszol­gálati televízió vasárnap reggeli hír­adójának beszámolója szerint azt mondta, néhány héten belül akár négy számjegyűre növekedhet a napi fer­tőzöttek száma, a kórházak pedig is­mét elkezdenek megtelni. Az egyet­len megoldás a védőoltás, amelyet bizonyos csoportoknál kötelezővé tenne. Aleksandar Vucic szerb ál­lamfő egy nappal korábban beszélt arról, hogy kötelezővé kellene tenni a védőoltást bizonyos embereknek. Arról is beszélt, harmadik adag vak­cinára is szükség lehet azoknál, akik már több mint fél éve kapták meg a védőoltás első adagját. Tízen támadtak a kórházra Hozzátartozóik halála miatt Irak­ban egy kórházat támadtak meg fegyveresek szombaton - közölte a rendőrség, amely őrizetbe vette a tet­teseket. Egy biztonsági forrás értesü­né vált a közlekedés. A fővárost sem kerülte el a vihar, a tűzoltókat 500 esethez riasztották. Elsősorban az el­árasztott pincékből és aluljárókból kellett kiszivattyúzni a vizet. Szükségállapot Az árvíz miatt szükségállapotot hirdettek Bajorország délkeleti ré­szén - jelentette be a válságkezelés stábja Traunsteinben. A szükségálla­pot Berchtesgaden járás területét érinti. Különösen nehéz a helyzet Berchtesgadenben és Bischofswie­­senben. Számos házat elöntött a víz. A lakosoknak azt tanácsolták, hagy­ják el az épületek alsó szintjeit, és ne menjenek az utcára. Csak a Berch­tesgadener Ache folyóban a vízszint lése szerint az offenzíva megtorlás volt azért, mert leállt a lélegeztetőgép négy koronavírusos betegnél, aki meghalt. A biztonsági erők őrizetbe vettek egy fegyveres csoportot, amely megtámadta az al-Kindi kórházat, az iraki főváros egyik legfontosabb ilyen létesítményét. Tíz ember hajtotta végre a rajtaütést, de mindegyiküket elfogták. A támadók annak a négy betegnek a családtagjai voltak, akik délután meghaltak, miután egy áram­­kimaradás miatt leállt a lélegeztető­gép. Az incidens a bagdadi al-Kindi kórházban, az ország legmodernebb, koronavírusos betegek gyógyítására berendezkedett központjában történt, ahol nagy teljesítményű generátorok is vannak, hogy elkerüljék a gyakori áramkimaradásokat. Hamis oltási igazolások Franciaországban hamisított koro­navírus elleni védőoltást igazoló do­kumentumok ügyében indult vizsgá­lat. Hat ember ellen folyik nyomozás, két személy már őrizetben van. A Le Monde című napilap szerint a gya­núsítottak közül négyen szerezték be a hamis igazolásokat. Két embert az­zal gyanúsítanak, hogy hamis oltási bizonyítványt vásárolt. Emmanuel Macron francia elnök a hét elej én még szigorúbb egészségügyi rendszabá­már 1,5 méterrel magasabb annál, mint amit előrejeleztek. Ez nem vé­letlen, ugyanis az árvíz sújtotta tér­ségben két nap leforgása alatt négy­zetméterenként átlagosan 148 litervíz zúdult le, miközben a havi átlag alig éri el a 80 litert, azaz 2 havi eső­mennyiség áztatja Németország nyu­gati részét, Belgiumot, Hollandiát és Luxemburgot. A Lipcsei Egyetem meteorológusa, Johannes Quass sze­rint „ez már az új norma, a klímavál­tozás átírja a megszokott időjárás de­finícióját is. Lassan közelítünk afelé az új rend felé, amely megváltozott csapadékmintázatokkal jár együtt.” 180 halálos áldozat A német rendőrség vasárnap kö­lyokat jelentett be a koronavírus­­járvány országon belüli fellángolása miatt. Jelentősen kibővítik a negatív PCR-teszt, a védőoltás vagy a beteg­ségből való felépülés bizonyítási kö­telezettségét. Újra tilos a kijárás Görögországban Mikonosz szi­gete lett az első olyan hely, ahol a ko­ronavírusos betegek számának meg­ugrása miatt ismét kijárási tilalmat rendeltek el szombaton. A szigeten az elmúlt napokban vizsgált tíz ember­ből egynek a tesztje pozitív volt. A ki­járási tilalom hajnali 1 órától 6 óráig lépett életbe, és szombat este 6 órától a bárokban, kávézókban és éttermek­ben éjjel-nappal tilos lesz a zenehall­gatás. A 20 főnél nagyobb létszámú partikra való bérbeadásért kiszabott bírságok akár a 200 ezer eurót is el­érhetik. A kijárási tilalom és a zenei tilalom július 26-án, hétfőn ér véget, hacsak a kormány nem dönt meg­hosszabbításukról. Az előkelő turisz­tikai célpont rendőrsége szerint a tár­sadalmi távolságtartási normák meg­sértésének ellenőrzése az utóbbi idő­ben kicsúszott a kezükből. A ható­ságok szerint a karanténra kijelölt egyetlen szálloda túlzsúfolt, és a po­zitív tesztet kapott látogatók a stran­dokon táboroztak. (MTI) zölte, hogy Ahrweiler járásban 110- re emelkedett a halottak száma, és ezzel már több mint 150-en vesz­tették életüket országszerte az árvi­zekben, beleértve a szomszédos Észak-Rajna-V esztfáliából j elentett 45 áldozatot is. Ahrweilerben to­vábbi 670-en megsérültek, miután az Ahr folyó egész településeket öntött el. Félő, hogy az áldozatok száma tovább emelkedik. A kör­nyező területek nagy részén még mindig nem működik az áram- és a telefonszolgáltatás. Frank-Walter Steinmeier német államfő szomba­ton, Eszak-Rajna-Vesztfáliába tett látogatása során az áldozatokkal va­ló szolidaritásra és adományozásra szólította fel az embereket, Olaf Scholz szövetségi pénzügyminisz­ter újságíróknak pedig azt mondta, „országos erőfeszítésre” lesz szük­ség a régió talpra állításához. Milliárdos károk lehetnek Scholz a Bild am Sonntag lapnak adott nyilatkozatában több százmillió euróra becsülte a helyreállításhoz szükséges kezdeti összeget, de a hosszú távú költségek milliárdos nagyságrendűek lehetnek. A kor­mány szerdán ül össze, hogy áttekint­se a terveket. A sürgős pénzügyi se­gítség a hosszabb távú újjáépítési költségeken felül érkezne, az első gyorssegélyeket júliusban meg kell kapniuk az érintetteknek - mondta. A heves esőzések és árvizek ugyancsak súlyos károkat okoztak Belgium és Hollandia egyes részein. Belgiumban szombat estig 27 halá­los áldozatot jelentettek, több mint 100 embert keresnek. (MTI, «24, ú) NAPTÁR Július 19 ► NÉVNAP Emília Az Emil férfinév női párja, je­lentése: versengő, vetélkedő. ► ESEMÉNY 25 éve kezdődött meg az olimpiai mozgalom 100. év­fordulóján rendezett XXVI., ún. Aranyolimpia az egyesült álla­mokbeli Atlantában. A játéko­kon a magyar sportolók hét első, négy második és 10 har­madik helyet szereztek. ► MAI ÉVFORDULÓINK 160 éve született Lányi Ernő zeneszerző és karmester. 130 éve született Halasy Gyu­la olimpiai bajnok sportlövő. 110 éve szüleit Mérei Gyula történész, akadémikus. 100 éve született Rosalyn Sussman Yalow orvosi Nobel­­díjas amerikai orvos­­fiziológus, aki a kitüntetést második nőként kapta meg. 50 éves Vitalij Klicsko nehéz­súlyú világbajnok ukrán ököl­vívó. 75 éve hunyt el Alekszandr Bogomolec szovjet patológus, akadémikus. 5 éve hunytéi SomlóTamás énekes, basszusgitáros, sza­xofonos, zeneszerző, az LGT tagja. ► NAPI VICC .Egy fiatal srác ül a buszon. Egyszercsak felszáll egy öreg nénike és azt mondja a srácnak: - Fölállna, fiatalember?-Áááá, ismerem ezt a trükköt! Én felállók, maga meg gyorsan elfoglalja a helyemet. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Hétfőn nem ér­kezik front, to­vábbra is a fül­ledtség okozza a panaszokat. Légszo m j at ta paszta Ihatunk, romolhat a szívbetegek álla­pota. Többen fejfájással küzdhetnek és emésztési problémák is felléphetnek. Gyakoriak lehetnek az alvás­zavarok. A hőérzet és a kom­fortérzet ingadozó. A lég­szennyezettség alacsony, alig változik. Özönvízzel küzd Nyugat-Európa A megáradt Ahr folyó magával ragadta a németországi Ahrweiler hídját (TASR/AP-felvétel) ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o„ Új Szó szerkesztősége, PO.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergátyosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Enge­délyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenn­tartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támo­gatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menáín. I ETIKAI KÓDEXET KULT •••MINOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom