Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2021-07-17 / 163. szám

118 SZALON ■ 2021. JULIUS 17. www.ujszo.com M árai Sándor 1936- tól 1943-ig közölt publicisztikai írá­sait lapozgatom; az elmúlt hetek­­ben-hónapokban azonban meg­lehetősen szerény olvasási teljesít­ményt tudok felmutatni: szinte alig fogtam könyvet a kezembe. Egy-egy skandináv krimi, hébe­­hóba egy-egy kortárs költő verses­kötete, a svéd futballista, Zlatan Ibrahimovic életrajza és az ínyen­ceknek való akciós áron megvá­sárolt, nagyjából a második világ­háború időszakában írt és közölt Márai-tárcák; csupán ennyi a pro­duktumom. Fogalmam sincs ar­ról, mások miképpen éreznek ezzel kapcsolatban, de én a kánikulában szinte képtelen vagyok szövegekkel foglalkozni; egyszerűen nem megy. Nyugodtabb időkben olvasásfug­­gőnek mondanám magam; most viszont az összes sorért és monda­tén meg kell küzdenem. Olyan ez, mintha a szellemi tevékenységek a maguk természetéből adódóan téli vagy őszi dolgok lennének: ül az ember a behúzott függöny mellett egy befutott szobában és teázik, olvas és ír. A jelen pillanatban komoly szel­lemi megpróbáltatásokat igény­lő, mai napig is aktuális és kiváló Márai-szövegek egyikén azonban megakad a szemem; a cikk 1939. január 8-án jelent meg a Pesti Hírlap Vasárnapi krónika rovatá­ban: az írás címe pedig annyi csak, hogy „A nagyító”. „Az esztendő első napjainak világraszóló híradá­sai között is feltűnést keltett a táv­irat, mely értesítette a tudósokat és laikusokat, hogy dr. Vladimir Zworykin, az orosz származású amerikai tudós feltalált egy mikro­szkópot, mely milliószoros nagyí­tásban mutatja a szerves élet eddig láthatatlan elemeit...” - kezdi Márai. A magyar író ezután hosz­­szasan elmélkedik arról, hogy míg mindenhol óriási feszültséget lehet tapasztalni és a nagyhatalmak ko­moly erőfitogtatásokba kezdenek - mustárgázokat és ágyúkat gyár­tanak addig vannak olyan tudó­sok, mint az említett Zworykin, akik a forrongások ellenére is le szeretnének ásni a dolgok mé­lyére; ők azok, akik kíváncsiak az élet legapróbb részletére, és kőke­mény munkával létrehoznak vala­Plonicky Tamás Mások élete tezés titkai fölé, s mikor a gyűlölet mit, ami nem az országok közötti konfliktushoz köthető, hanem egyszerűen csak jobbá teheti a mindennapjainkat; külön érde­kesség, hogy a kutatók mindezt a káosz kellős közepén teszik, né­hány hónappal a második világhá­ború kitörése előtt. „Ugyanabban az órában, amikor a világ egyik leghatalmasabb államának elnöke beláthatadan mennyiségű fegyver­kezésre, eszeveszett repülőgépgyár­tásra szólítja fel az amerikai kong­resszust - így Márai -, ugyanaz a kábel jelenti Amerikából, hogy egy tudós nem nyugszik bele az embe­rek szűkülő, zavart és értelmetlen, pusztító és pusztulásra hajlamos szándékaiba, hanem rövidlátó és aprólékos makacssággal hajol a lé-és rosszindulat elhomályosítja az emberek nagy tömegeinek látását, egyetlen ember élesebben akar lát­ni, biztosabban akar érzékelni. Ez a megrendítő az amerikai hírben” - folytatja a magyar író. Ha jobban belegondolunk, Má­rai szövegében van valami valóban aktuális és különleges, és bár nap­jainkban szerencsére nincs globális méretű háború, mégis azt érzem, hogy körülöttünk is komoly fe­szültség tapasztalható; minket is, noha teljesen másként, mint nagyjából nyolcvan évvel ezelőtt, a fortélyos félelem igazgat. Ezekért a dolgokért elsősorban korunk mé­diáját vonnám felelősségre: a 21. század embere ugyanis szinte telje­sen el van veszve a félinformációk, az álhírek és a kattintásvadász cik­kek tömkelegében; szinte mindig csak pártok programját és állás­pontját kommunikáló szövegeket olvasunk, olykor pedig ferdíté­sekkel, álproblémákkal, drámai semmitmondásokkal és felesleges hisztériakeltéssel találkozunk, amelyek nemcsak félrevezetnek, de borzasztó hatással vannak a tudat­­talanukra is. Ki szűri ki ezek közül azt, hogy mi a jogos, legitim infor­máció, és mi az úgynevezett fake news? Nekem ez, bevallom őszin­tén, néha tényleg nagyon nehezen megy. Meggyőződésem, hogy a jö­vőben a 21. század első évtizedeit „a tudattalan manipulálásának leg­kegyetlenebb korszakaként” fogják emlegetni; ez az időszak, azt gon­dolom, ezzel a megnevezéssel fog bekerülni a történelemkönyvekbe. Az általam említett feszültség többi komponensét talán nem is kell megmagyarázni, hiszen ha visszatekintünk az elmúlt évekre, könnyen megfigyelhetjük azokat a fontos eseményeket, amelyek kö­rülöttünk zajlottak: nagyhatalmak ijesztő erőfitogtatásai, menekült­válság, vállalhatadan, provokatív és kiszámíthatadan politikusok regnálása és megjelenése, terror­­cselekmények, belső konfliktusok, újságíró-gyilkosságok, és amíg a világ és Európa a maga 21. szá­zadi módján forrongott, továbbá amíg mindannyian küzdöttünk a koronavírus-járvánnyal, illetve a pandémia okozta magánnyal és bezártsággal, addig az orvosok cso­portjai - pontosan ugyanúgy, mint Márai fentebb említett tárcájában - kifejlesztették a vírus elleni vakci­nát, és ezzel, eddig nagyon úgy tű­nik, hogy emberek millióinak éle­tét mentették meg. Felhozhatnánk ellenérvként, hogy az orvostudo­mány is biznisz. Valóban az. Fel­hozhatnánk ellenérvként, hogy a vakcinákból nagyon sok ember fog meggazdagodni, és ez is igaz. Fel­hozhatnánk ellenérvként azt, hogy vannak emberek, akiknek a szerve­zete rosszul reagál az oltóanyagra. Ez is előfordul, és bár én személy szerint nem tenném kötelezővé az oltást, mert mindenkinek szíve joga eldönteni, mit visz be a szerveze­tébe, vagy milyen gyógyszert adat be magának, mégis azt gondolom, hogy a koronavírus-járvány elleni oltás az elmúlt évek-évtizedek egyik legfontosabb találmánya lehet. Szá­momra teljesen megdöbbentő a vakcinaszkepticizmus és az a tény, hogy az ország egy része sokkal jobban fél magától az oltástól, mint a betegségtől; attól a betegségtől, amely miatt szinte egész Európa több mint egy évre vesztegzár alá került. Ezzel nem azt mondom, hogy ne legyen bennünk szkepszis, sokkal inkább gondolom azt, hogy az a védőoltással szembeni félelem és távolságtartás annak az eredmé­nye, hogy a végtelenségig mani­pulált és bizonytalan 21. századi ember már annyi sok álinformáci­ót hallott és olvasott el, annyi sok téves és felesleges adatot nyomtak le a torkán, annyi sokszor manipu­lálták a tudattalanját, és annyi sok kattintásvadász és hazug cikkel ta­lálkozott, hogy akkor is eltolja ma­gától a segítő kezet, ha találkozik vele; márpedig jelen esetben a saját életünk mellett mások élete miatt is felelősséget kellene vállalnunk. Legyen Ön is olvasóból tudósító! A nyomtatott Uj Szóban is közölt olvasó-tudósítói tartalmakért fontosságuk alapján 10-100 aurát fizetünk. Abban az esetben tudjuk teljesíteni ígéretünket, ha a szerző megadja elérhetőségét Hol jelenik meg? A beérkezett olvasói tudósításokat az ujszo.com/tudoslto lapon közzétesszük, a legfontosabb hírek, a legjobb képek pedig a nyomtatott Új Szóban is megjelennek. Ha olyan esemény, jelenség szemtanúja, résztvevője lesz, amelyről Ön is érdeklődve olvasna kedvenc napilapjában, fotózza le, örökítse meg és küldje be az Új Szó szerkesztőségébe! A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom