Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-01 / 150. szám
2 I KÖZÉLET 2021. július 1.1 www.ujszo.com Kilőnék a vaddisznókat az agrárszervezetek MOLNÁR IVÁN Pozsony. A mezőgazdasági termelők szakmai szervezete a vaddisznókon kívánja megbosszulni, hogy a napokban már egy nagyobb sertásfarmon is felütötte fejőt az afrikai sertéspestis, hatalmas károkat okozva az adott vállalkozásnak. Az afrikai sertéspestis a múlt héten került újra a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy a Losonci járásban fekvő Bolykon (BoFkovce) található, nagyjából 7400 sertéssel rendelkező Agrospol szövetkezet farmján is kimutatták a fertőzést. Samuel Vicán földművelésügyi miniszter eredetileg azzal kecsegtetett, hogy nem kell az összes állatot elpusztítani, mivel a fertőzés a többi állattól elkülönített vágósertéseknél ütötte fel a fejét, múlt héten így csupán 207 sertés leölését rendelték el. A szaktárca hétfőn azonban bejelentette, hogy az említett farmon időközben más részlegeken is kimutatták a fertőzést, így az összes állatot, több mint 7 ezer sertést el kell pusztítani. Kilövik a vaddisznókat A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) Idén 2379 fertőzött vaddisznót találtak, a sertéspestis 2019-es megjelenése óta pedig a számuk már meghaladja a 3 ezret (TASR-felvétel) RÖVIDEN szerdán egy külön erre a célra összehívott sajtótájékoztatón követelte a kormánytól, hogy mindent tegyen meg a szlovákiai vaddisznóállomány csökkentése érdekében, szerintük ugyanis a sertéspestis terjedéséért a vaddisznók okolhatók. „Elsősorban a nagy sertésfarmok környékére kell összpontosítani, nagyobb figyelmet fordítva az elhullott vaddisznók monitorozására” - mondta el Miroslav Stefcek, az SPPK alelnöke. Hogy ez milyen fontos, azt szerinte a mostani, Losonc melletti eset is bizonyítja, korábban ugyanis ebben a régióban is találtak olyan elhullott vaddisznókat, amelyeknél kimutatták a sertéspestist. Jana Holéciová, az SPPK szóvivője szerint Szlovákiában a múlt héten is kimutatták a sertéspestist egy vaddisznónál. így csak idén 2379 fertőzött vaddisznót találtak, a sertéspestis 2019-es megjelenése óta pedig a számuk már meghaladja a 3 ezret. A szakmai szervezet szerint a 79 szlovákiai járásnak már csaknem a harmadában megjelent a fertőzés. „Az aratás megkezdésével ráadásul tovább nő a vaddisznók migrációja, ami növeli a fertőzés terjedésének a veszélyét. A tenyésztőknek meg kellene akadályozniuk, hogy a sertéseik kapcsolatba kerüljenek az új terméssel, a lekaszált gabonával és szalmával, ami szintén fertőzött lehet. És persze továbbra is érvényes, hogy sertéseket csak ellenőrzött tenyésztőktől szabadna vásárolniuk” - tette hozzá Stefcek. Rászorulunk a behozatalra „A szlovákiai sertéstenyésztők első osztályú sertéshúst dobnak a piacra, és hogy ez így maradjon, ahhoz mindent meg kell tennünk a sertéspestis visszaszorítása érdekében” - mondta el Marián Solty, az SPPK másik alelnöke. Szlovákia azonban rászorul a behozatalra, hiszen a sertéshús esetében a hazai tenyésztők csupán a kereslet 36 százalékát képesek kielégíteni. Tavaly emiatt csaknem 42 millió euró értékben hoztak be élőállatot az országba, a sertéshús-behozatal értéke pedig meghaladta a 304 millió eurót, az egy évvel korábbi 302 millió euróval szemben. Blaha: Ha Matovic a tükörbe néz, látja, mi itt Boratot látunk! Új vezérigazgató a PPA-nál Pozsony. Mától Jozef Kiss vezeti az előző és ajelenlegi kormány korrupciós ügyeiről elhíresült Agrárkifizető Ügynökséget (PPA). Az ügynökség új vezérigazgatóját Sámuel Vicán földművelésügyi miniszter nevezte ki, aki tegnap jelentette be azt is, hogy a vezérigazgatói posztról leváltja Jaroslav Jánost, aki tavaly novembertől állt az ügynökség élén. Az ellenzék már korábban figyelmeztetett arra, hogy János a legalapvetőbb szakmai követelményeknek (nyelvtudás, vezetői képességek stb.) sem felel meg, ráadásul a vele kapcsolatos súlyos érdekellentétekre is felhívták a figyelmet. Az előző földművelésügyi miniszter, Ján Micovsky ennek ellenére a végsőkig kiállt mellette. „Az Agrárkifizető Ügynökségben válságos a helyzet. Fennáll a veszélye annak, hogy ha nem sikerül teljesítenünk a feltételeket, már októberben elvehetik az ügynökség akkreditációját. Hogy ezt megakadályozzuk, elengedhetetlen volt a vezetőváltás” - mondta el Vicán. Jozef Kiss korábban a bankszektorban dolgozott vezetői posztokon, 2012-től pedig a Szlovák Postához igazolt át, ahol 2018 és 2020 között az igazgatótanácsban is helyet foglalt. (mi, TASR) Nagyobb minimálbért akarnak Pozsony. A Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) azt követeli, hogy a jövő évi minimálbér megállapításánál álljon vissza a régi rend - mondta el a KOZ hétfői közgyűlését követően annak szóvivője, Martina Nemethová.,„A szociális partnerek áprilistól augusztus végéig tárgyalnak a minimálbér nagyságáról, és ha nem sikerül egyezségre jutniuk, ezt egy képlet alapján számítják ki” - tette hozzá Nemethová. A korábbi szabályozás szerint a két évvel korábbi bruttó országos átlagbért vették alapul, a minimálbér pedig ennek a 60 százaléka volt. Időközben azonban ezt megváltoztatták, az idei minimálbérnél így csak 57 százalékos kulcsot alkalmaztak. A KOZ most az szeretné, ha visszatérnének a 60 százalékos kulcshoz. Az idei év elejétől a havi bruttó minimálbér egyébként 623 euró, a tavalyi 580 euróval szemben. (TASR, mi) Látványosan nőnek az idei adóbevételek Pozsony. 1,1 milliárd euró-ekkorát tévedett az idei évre várható adóbevételek kiszámításánál márciusban közzétett előrejelzésében a pénzügyminisztérium. A hírt - ráunva a parlamenti leváltásával kapcsolatos tegnap délutáni vitára - személyesen Igor Matovic pénzügyminiszterjelentette be. Az általa vezetett tárca most aktualizálta a 2020 és 2024 közötti időszakra szóló adóprognózisát, amelynek a legfontosabb üzenete Matovic szerint az, hogy az államkassza adóbevételei idén 1,1 milliárd euróval haladják meg a korábban várt összeget. „A javulás annak köszönhető, hogy a cégeknek jobban ment a dolguk, mint arra eredetileg számítottunk, az adó- és járulékkiesések így hétszer alacsonyabbak a tavaszi prognózisban jelzettnél” - tette hozzá a miniszter. Szerinte a nagyobb adóbevételekhez hozzájárul az is, hogy az idei gazdasági növekedés is gyorsabb lesz a vártnál, és a lakossági fogyasztás is megugorhat. (mi) Mel Gibsont BUGÁRANNA Pozsony. Igor Matoviö (OLaNO) pénzügyminiszter leváltásáról tárgyalt tegnap a parlament. A bizalmatlansági indítványt Peter Pellegrini (Hlas) terjesztette a parlament elé. Az ellenzéki pártok Mária Kolíková (Za l’udí) igazságügyi miniszter és Roman Mikulec (OEaNO) belügyminiszter után ezúttal Igor Matovic (OEaNO) pénzügyminiszter leváltását kezdeményezték. A parlamenti vitába az SaS képviselői nem kapcsolódtak be, de Richard Sulik (SaS) gazdasági miniszter kijelentette, a szavazáson ott lesznek a párt képviselői. A kormány, keddi online ülésén, állásfoglalásban kiállt Matovic mellett. A koalíció szerint az ellenzéki pártok a feszültség fokozására, a rend megzavarására és a társadalom destabilizálására használják ki a világjárvány okozta válságot. A jóváhagyott dokumentumban kitértek a Szputnyik V vakcina ügyére is, továbbra is azt állítják, az adott pillanatban az orosz vakcina beszerzése tűnt a legelérhetőbb megoldásnak a válsághelyzetre. A parlamenti ülés elméletileg kedd estére volt tervezve, de miután a koalíció technikai problémákra hivatkozva egyre későbbre tolta a tárgyalás időpontját, az ellenzéki képviselők felháborodva távoztak a parlament épületéből. Az ülést végül tegnap délben nyitották meg, Pellegrini nyitóbeszédében élesen bírálta a volt miniszterelnököt, többször adócsalónak nevezte, aki még a „saját diplomamunkáját is lopta”. Emlékeztetett Matovic azon kijelentésére, melyben azt állította, még a családi kasszát is inkább a feleségére bízta, mivel ő nem ért a pénzügyekhez. Pellegrini felrótta az antigéntesztelést is, mely szerinte többet ártott az országnak, mint segített. Rámutatott, Matoviö érkezése óta a pénzügyminisztériumból távoznak a szakemberek, ami az állami szféra destrukciójához vezet. Ezt követően Jaroslav Nad’ (OEaNO) védelmi miniszter felolvasta a kormány állásfoglalását. Gyimesi György (OEaNO) az elsők között állt ki pártfőnöke mellett, ismét visszatért az oroszvakcinavásárláshoz, ami szerinte az adott körülmények között jó döntés volt. Pellegrinit azért bírálta, mert ellenzéki képviselőként nem állt ki nyíltan az oltás mellett. Matovic közel egyórás beszédében ismét az előző kormány bűneit boncolgatta. „A Smer emberei börtönben, az adók pedig az államkasszában” - mondta annak kapcsán, hogy saját jólétük és szabadságuk miatt aggódnak az ellenzéki politikusok. Eubos Blaha (Smer) is hozzászólt a pénzügyminiszter felszólalásához. „Mikor reggel a tükörbe néz, Mel Gibsont látja, de mi itt a parlamentben Boratot látunk” — mondta, majd hozzátette, Matovic folyamatosan bűnbakot keres, ahelyett, hogy belátná saját hibáit. Az ülés este 7 óra után is folytatódott, lapzártánkig nem került sor a szavazásra. Az Igor Matoviö ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról éjjel szavaztak a parlamentben. Azt, hogy leváltották-e a miniszteri posztról, megnézheti lapunk honlapján, a www.ujszo.com oldalon. (TASR-feivétei)