Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-01 / 124. szám
6 I RÉGIÓ - DUNASZERDAHELY 2021. június 1. I www.ujszo.com Bátor döntésekkel fejlődik Dunaszerdahely KISS BARTALOS ÉVA Folyamatosabb és biztonságosabb közlekedés, komfortosabb életvitel, kevesebb hulladék, egészségesebb és gazdaságosabb közétkeztetés - ezeket a célokat tűzte ki maga elé a járási székhely vezetése a következő időszakra. DUNASZERDAHELY A hivatalosan mintegy 22 ezer lakosú Dunaszerdahely fontos regionális központ. Ebből fakadóan naponta több ezer ember fordul meg a városban - alap- vagy középiskolába jön, munkahelyére, orvost látogat, vagy ügyintézés miatt. A folyamatosan emelkedő igények az önkormányzat felé is elvárásokat támasztanak: a városfejlesztésnél ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni a régió dinamikáját, de az élhető, zöld környezet is egyre fontosabb szempont a jövőbeli tervek meghatározásánál. Bátor döntések Ahhoz, hogy mindezt elérjék, bátor döntésekre van szükség, véli Hájos Zoltán polgármester. A bátor döntések alatt egyebek mellett azokat az innovatív megoldásokat érti, amelyeknek köszönhetően egyedülálló módon reformálták meg a közétkeztetést, de a közlekedés fejlesztésében megjelenő együttműködés, a hulladékgyűjtésben és osztályozásban tervezett okos megoldások is ide sorolhatók. Arról, hogy hogyan képzelik el a város fejlesztését, határozott véleménye van. „Fontos a fejlesztés, de előrelátóan kell tervezni, nem lenne célszerű olyan döntéseket hozni, amelyek visszafordíthatatlan irányba vinnék el a várost” - utalt a főváros vonzáskörzetében lévő falvakra jellemző betelepülési lázra. Ez azonban nem azt jelenti, hogy konzerválnák a várost, ahol nemcsak a lakosoknak nyújtott szolgáltatások minősége, hanem a lakható területek aránya is nő. Fókuszban a közlekedés Csúcsidőben a főútvonalakon, ünnepek előtt a bevásárlóközpontok környékén alakulnak ki közlekedési dugók, ez is mutatja, hogy mennyire megnövekedett az autók száma a városban, illetve annak vonzáskörzetében. A közlekedés folyamatossága és biztonságossá tétele nagy kihívás. Ismertek a neuralgikus pontok, és az elmúlt években több olyan beruházás is megvalósult, amelyek célja, hogy feloldják a közlekedési dugókat. A legtöbbször azonban többéves papírmunka és ügyintézés előzi meg az első kapavágást. így volt ez a nemrég átadott új körforgalommal is, a nyugati városrészben többéves előkészítés után láthatott munkához a kivitelező. Időközben összekötötték a városból kivezető Nagyudvamoki utat. a Kürti utat és Komáromi utat is. „Ez jelentősen tehermentesíti a' városközpont forgalmát, de karnyújtásnyira van a Kisudvamoki út az Észak lies lakótelep összekötése is, ami továbbjavítja majd a közlekedési helyzetet. Még idén megépül a jelzőlámpás kereszteződés a Tesco szupermarket előtt. Folyamatban van a körfogalom előkészítése a vasúti pályaudvar és az autóbusz-állomás között, ebben az esetben is együttműködünk Nagyszombat megyével” - sorolta a terveket a polgármester. A haladás mellett a biztonságra is figyelmet fordítanak, ezért építettek magasított útkereszteződést a Kürti úton, a Tesco szupermarket mögött, és a városból kifelé haladva, a vasúti felüljáró utáni kereszteződést is hasonló módon tennék biztonságosabbá. A szintkülönbség miatt ugyanis mindenképp lassítani kell az autósoknak. A város mellett haladó 63-as elsőrendű főút és a Pódafai út kereszteződésében is sok tragikus baleset történt már, itt a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC) tervez körforgalmat építeni, de a városnak is elengedhetetlen szerepe van a beruházásban. Ha ugyanis az építés miatt elterelik a forgalmat az útról, akkor a teherautóknak is kijelölt kerülő útvonalon lévő körforgalomban már nem fémének el a nyerges vontatók, vagyis át kell szabni az 572-es - Jilemnicky, Csallóközi és Pódafai utcák kereszteződését. Erre költenék a tavasszal épült körforgalomnál megtakarított összeget, de itt is számítanak a megye segítségére. „Ezek a tervek elősegítik, hogy még zökkenőmentesebb és biztonságosabb legyen a közlekedés a városban. Az utak minőségéről sem feledkezünk meg, folyamatban van az útburkolatok cserélje és a tervek között szerepel a Vasútsor utca felújítása a vasúti átjárótól az autóbusz-állomásig. A megyei önkormányzat pedig a Karcsai utat újítja fel még az idén” - jegyezte meg Hájos Zoltán. Az új utak mellett Hájos Zoltán új járda és közvilágítás is épül, mivel a gyalogosokról és kerékpárosokról sem feledkeztek meg. Motiváló parkolási rendszer A képviselő-testület az év elején tárgyalt a rezidens, vagyis éjjeli parkolás bevezetéséről a városban. Először akadályokba ütközött a parkolási rendszer jóváhagyása, végül azonban a testület is támogatta a módosítást, amely már életbe is lépett. Hájos Zoltán megjegyezte, hogy eredetileg nem számoltak a lakótelepi parkolási reformmal, az élet azonban más körülmények elé állította a város vezetését. Mint mondta, ez is olyan kérdés, amelyben bátor döntésre volt szükség a testülettől, egyelőre ugyanis csak más városok tapasztalataiból tudják, hogy hatékony a rendszer, amivel 15-20 százalékkal is csökkenhetik a személygépkocsik számát a lakótelepeken. Élesben majd nyártól próbálják le Dunaszerdahelyen. A rezidens parkolási rendszer bevezetésével információt kapnak arról, hogy hol mennyi autó van, il(Somogyi Tibor felvétele) letve hogy szükség van-e új parkolóhelyek kialakítására, és motiválni tudják az itt élőket, hogy jelentkezzenek be állandó lakhelyre a városban - ők ingyen parkolóhoz, a város pedig a részadókból bevételhez jut, amiből további fejlesztéseket valósíthatnak meg, vagyis még jobb körülményeket teremthetnek a helyieknek. Az állandó lakhellyel bíró lakosok ingyen parkolhatnak autóikkal a lakásuk közelében, a többieknek viszont fizetni, vagy gyalogolni kell majd. Az intézkedés már most hatásosnak bizonyul, egyre többen keresik fel a lakosság-nyilvántartást, hogy aktualizálják a lakcímüket. Elképzelhető tehát, hogy idén úgy nő majd Dunaszerdahely lakossága, hogy nem lesz több ember a városban, a becslések szerint mintegy ezer-kétezer itt élő nem jelentkezett még be a városi hivatalban. Előrelátó tervezés Dunaszerdahelyen népességrobbanás volt a hetvenes években, és míg a kilencvenes évek végén jellemző volt," hogy a helyiek a környékbeli falvakba költöztek, ma újra sokan telepednek le a város széli lakóparkokban. Ehhez nagyban hozzájárulnak az elérhető szolgáltatások is. A város vezetősége tudatosítja az ebből fakadó kihívásokat, amelyek főként az oktatást érintik. „Felelősséggel tartozunk nemcsak az itteni, hanem a régióban élő lakosoknak is. A környéken sok helyen megszűntek az óvodák, az iskolák, a szülők pedig gyakran a munkahelyük miatt is az itteni intézményeket választják. Kardinális kérdés számunkra, hogy Dunaszerdahely megőrizze a kisvárosijellegét. Aktuális a területrendezési terv módosítása, amelyben dönthetünk arról, hogy milyen jellegű épületeket engedélyezünk. Minél több családi házas övezet alakul ki, annál kevesebb lakos jut egy négyzetméterre, így dekoncentrálódhat a lakosok száma”-vázolja fel a szempontokat a polgármester, hozzátéve, hogy óvatosan kell bánni a fejlesztésekkel, ugyanis a most meghozott döntések következménye öttíz év múlva jelenik meg. Zöld igények A városfejlesztés kapcsán egyre nagyobb az igény a zöldterületekre, az éghajlatváltozás következményeit csökkentő megoldásokra. Itt azonban ellentmondással is szembesülnek. Nemegyszer fordult elő, hogy a frissen kiültetett fákat megrongálták, a szemetelés is gyakran gondot okoz. A tisztaság és az élhető környezet kialakításában a lakosok felelősségét sem lehet elvitatni. A zöldterületek növelése iránti igényeknek is határt szabhat a területrendezési terv, valamint a magántulajdon. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy több olyan, magántulajdonban lévő terület is van a városban, amelyt egyelőre nem épített be a tulajdonos, vagyis zöldterületként szerepel a köztudatban, pedig hivatalosan építési területként tartják nyilván. Vagyis csak addig marad zöld, míg a tulajdonos nem hasznosítja máshogy. Ebben az esetben a városnak csak annyi lehetősége van, hogy piaci áron megvásárolja az adott területet a tulajdonostól, ahogy az az új sportcsarnok építésénél is felmerült. Nemrég egy új lehetőség is adódott egy új zöldterület, a városi liget kialakítására. A képviselő-testület áprilisban elfogadott határozata alapján kérvényezték a Szlovák Földalap tulajdonában lévő parcellák díjmentes átruházását. Az így nyert területen egy városi pihenőzónát alakítanának ki. Központosítás okosan A polgármester a bátor döntések közé sorolta a központi iskolai étkeztetés kialakítását, két modem központi konyhával váltották ki a kis iskolakonyhákat, amit jövőre tovább fejlesztve az óvodákra is kiterjesztenek. A koncepció szerint helyi termelőktől gazdaságosan felhasználva készítik el az ízletes ételeket, amelyeket a nyugdíjasok is igényelhetnek. Nemcsak az óvodai étkeztetés átalakítása, hanem az oktatási intézmények modernizálása is napirenden van. Néhány épület felújítása folyamatban van, mások az előkészítési szakaszban tartanak. A többi közösségi szolgáltatást is fejlesztik. Hamarosan átalakul a város hulladékgazdálkodása. A családi házas övezetekben az osztályozott gyűjtést fejlesztik, több lakótelepen földbe süllyesztett konténerekkel váltják fel a kukaketreceket. A beruházással nemcsak a sok bosszúságot okozó guberálók által teremtett problémát hárítják el, hanem optimalizálni is tudják a hulladékgyűjtést. Mivel a földbe süllyesztett konténerek nagyobbak, kevesebbszer kell majdkiüríteni, így gazdaságosabb lesz a gyűjtés. Az ott lakók csippel nyithatják ki a kukát, amelynek környékét kamerával is figyelik majd, ezzel is próbálják elriasztani azokat, akik rendetlenséget hagynak a gyűjtőhelyeken. Elsőként a Városháza téren, a Duna utcában, a Neratovice téren, a Kukucin utcában és a Vámbéry téren tervezik bevezetni az újítást. A kamerák által közvetített képpel nemcsak a rendre ügyelhetnek, hanem a forgalmat is figyelhetik. A készülő Smart City, vagyis okosváros program keretében olyan szoftverrel látják el az eszközöket, amely segítségével figyelni tudják a forgalmat, az autók számát a parkolóhelyeken. A város gazdálkodásából, valamint az Európai Unió és egyéb támogatási lehetőségek segítségével fokozatosan egy még modernebb regionális központot alakítanak ki, ahol az ott élők és az ide érkezők is otthon érzik magukat. A dunaszerdahelyi turisztikai látogatóközpontban tájékoztatást nyújtunk Csallóköz turisztikai látványosságairól, valamint a csallóközi régió kerékpáros útvonalairól, éttermeket ajánlunk, szállásról tájékoztatunk. A térképek, kiadványok és mobilalkalmazások segítenek eligazodni a régióban. Nálunk megismerheti az aktuális programajánlatot Somorjától Dunaszerdahelyen át Nagymegyerig. v!/ SZÁMOS ÉRDEKES AJÁNDÉKTÁRGY '|\ ÉS HELYI TERMÉK KÖZÜL VÁLASZTHAT. ZITNY OSTROV CSALLÓKÖZ KUKKONIA REGION