Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-24 / 144. szám
2 KÖZÉLET 2021. június 24. I www.ujszo.com Búcsú az egy- és kétcentesektől: jövőre kevesebb apró lehet a pénztárcánkban ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az elmúlt években már többször is felmerült az egy- és kétcentes euréérmék kivonása a forgalomból, ám a hatalmas médiafelhajtáson kívül semmi sem történt. Most azonban úgy tűnik, a pénzügyminisztérium végre valóban elszánta magát, így már jövőre könnyebb lehet a pénztárcánk. A legkisebb névértékű euróérmékkel kapcsolatos új szabályokat már előkészítették, ezek sorsa így a pénzügyminisztérium és a parlament kezében van - ismerte el Peter Kazimir jegybankelnök, aki szerint az általa vezetett intézmény teljes mértékben támogatja az egy- és kétcentes érmék kivonását a forgalomból. A jegybank már többször is felhívta a figyelmet arra, hogy ez a lakosságnak sem okozna gondot, miközben a kereskedőknek, a bankoknak és az államnak jelentős megtakarítást j elentene. Értéktelen milliók A szlovák jegybank 2009 óta több mint 580 millió darab egy- és kétcentest bocsátott ki, nagyjából 8 millió euró értékben. Eszerint az összes kibocsátott érme 64 százaléka egy- és kétcentes, az értékük az összes érmének azonban csak a 4 százalékát teszi ki. Ha a lakosság között arányosan osztanánk szét az említett érméket, minden szlovákiai lakos tárcájában 64 egycentes és 41 kétcentes lapulna. A legnagyobb RÖVIDEN Sertéspestis a Losonci járásban Bolyk. A Losonci járásban fekvő Bolykon (Bofkovce) is megjelent az afrikai sertéspestis -jelentette be szerdán Samuel Vicán földművelésügyi miniszter. A tárcavezető szerint a fertőzést az ottani, nagyjából 7400 sertéssel rendelkező Agrospol szövetkezet farmján mutatták ki. Nem kell azonban elpusztítani az összes disznót, mivel a fertőzés a többi állattól elkülönített vágósertéseknél ütötte fel a fejét, Vicán szerint így csupán 207 sertés leölését rendelték el. (TASR) 333 euró a kevésbé tehetős gyerekeknek Pozsony. Az anyagi szükséghelyzetben levő családok - vagyis, : akiknek a jövedelme nem éri el a létminimum összegét, és ezért szociális segélyben részesülnek - augusztusban minden egyes eltartott gyerekük után egyszeri, 333 eurós támogatásra számíthatnak - az erről szóló javaslatra szerdán a kormány is rábólintott. Az intézkedés nagyjából 13 500 olyan gyermeket érint, akiknek a családja a 2020 márciusa és 2021 áprilisa közötti időszakban anyagi szükséghelyzetben volt. „Az érintett családok a szociális segéllyel együtt jutnak hozzá a támogatástöbbletkiadást jelentene. A pénzügyminisztérium eredetileg azt tervezte, hogy a kerekítést választhatóvá teszi a kereskedők számára, a legújabb elképzelései szerint azonban ez kötelező lenne. Erre a lépésre épp a jegybank tanácsára szánta el magát, ez utóbbi ugyanis azt állítja, hogy ha a kerekítést nem tennék kötelezővé, elmaradna a várt hatás. Példaként Belgiumot említették, amely 2014-ben lehetővé tette az önkéntes kerekítést, aminek azonban a hatása elenyésző volt, a kereskedők nagy része ugyanis attól félt, hogy emiatt elvesztik a vásárlóikat. Belgium így 2019-től bevezette a kötelező kerekítést, ami már meghozta a várt hatást. Jövőre indulhat „Szlovákiában akár már jövő januártól megkezdődhetne az átmeneti időszak, amely során lehetővé tennék a kereskedőknek a felkészülést. A kerekítés teljesen kötelezővé tétele pedig valamikor jövő nyártól indulhatna be” - mondta el Kazimir. A kereskedőknek ugyanis emiatt aktualizálniuk kell az elektronikus pénztárgépüket, ami a pénzügyminisztérium számításai szerint pénztárgépenként nagyjából 30-60 eurós kiadással járhat. Ez nagyjából 78,5 ezer vállalkozót érint, akik együttesen több mint 143 ezer pénztárgépet használnak. A virtuális pénztárgépet használóknak ezzel kapcsolatban semmilyen pluszkiadásuk nem lesz, az adóhivatalnak azonban az esetükben is át kell majd állítania a rendszerét, ami a hivatal költségvetését nagyjából 105 ezer euróval terheli majd le. (mi, TASR) hoz. Akiknek bankszámlára jár a segély, azoknak augusztus 11. és 13. között utalják át az egyszeri támogatást, akiknek pedig a postás viszi ki a pénzt, azok erre augusztus 18. és 27. között számithatnak” - mondta el Milan Krajniak munkaügyi miniszter, aki szerint az intézkedés 4,5 millió eurójába kerül az államnak. Krajniak elmondta: a második fázisban a többi család is számíthat egyszeri támogatásra, ez azonban gyerekenként már csak 200 euró lesz, és nagyjából 730 ezer gyermeket érint majd. A második fázis részleteiről Krajniak szerint augusztus végén tájékoztatnak. (mi, TASR) Téves riasztás a belügyminiszternél Pozsony. ANovy cas bulvárlap szerda délután arról számolt be, hogy Roman Mikulec (OEaNO) belügyminiszternél razziát tart a rendőrség. A lap értesülései szerint a tárcavezető háza előtt több rendőrautó is tartózkodott. A hír azért is keltett nagy érdeklődést, mert Mikulecet az utóbbi hetekben többször is bírálta Robert Fico, a Smer elnöke, aki szerint a belügyminiszter befolyásolja a rendőrségnél zajló eljárásokat. Később azonban kiderült, hogy a rendőrség azért ment ki a helyszínre, mert megszólalt a riasztó. Bebizonyosodott, hogy csak téves riasztás volt. (nar, Novy ías) gond velük azonban korántsem az, hogy rendszeresen felhalmozódnak a pénztárcánkban, hanem az, hogy az előállítási költségeik meghaladj ák az érmék valós értékét, nem beszélve a vállalkozók és bankok ezzel kapcsolatos kötelességeiről. Kazimir szerint csak a vállalkozók több millió eurót spórolnának meg a kivonásukkal, az egy- és kétcentesek használatának a korlátozása jelentős költségmegtakarítást jelentene azonban az államnak is, és a fogyasztókat sem terhelné le. Kötelező kerekítés Az említett érméket nem vonják ki teljesen a forgalomból, a későbbiekben is fizethetünk velük, vagyis a kereskedők kötélesek lesznek elfogadni ezeket, de már jóval kevesebb lesz forgalomban, mint jelenleg. Ennek érdekében a kereskedők kötelesek lesznek az áraikat úgy kerekítem a legközelebbi ötcentes értékre, hogy a kisebb névértékű érmékkel ne kelljen fizetni. Ha például a vásárlásnál a végösszeg 2,54 euró lesz, ezt 2,55 euróra kerekítik, ha pedig mondjuk 4,57, akkor lefelé, 4,55 euróra. „Az előzetes becsléseink szerint a változás az árakon sem látszódna meg látványosabb mértékben” - tette hozzá a jegybankelnök. Egy korábbi felmérésük szerint egy-egy családnak ez havonta átlagosan 0,5-1 cent közötti Mesterséges intelligencia a felvételin Az érméket nem vonják ki a forgalomból, a kereskedők kötelesek lesznek elfogadni ezeket, de már jóval kevesebb lesz forgalomban, mint jelenleg (TASR-feivétei) BUGÁRANNA A koronavírus-járvány nem vette el az egyetemre jelentkezők kedvét - derült ki a Scio társaság szerdai sajtótájékoztatóján. Bár a felvételi vizsgák ezúttal online zajlottak, a szabályok betartását szigorúan ellenőrizték, méghozzá a mesterséges intelligencia segítségével. Prága/Pozsony. Nem a hagyományos, egyetemek által megrendezett tesztelésre kell gondolni, a Scio néven Szlovákiában is ismertté vált cseh cég már évek óta együttműködik a szlovákiai felsőoktatási intézményekkel, jelenleg közel 30 kar veszi igénybe szolgáltatásaikat a felvételi vizsgák során. Idén például a pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Kara is online, rendhagyó keretek között mérte fel a jelentkezők tudását. Az előző tanévben 3 0 szlovákiai és 50 csehországi kar használta a Sciotesztet, ekkor kevesebb mint 21 ezer diák jelentkezett, idén viszont 22 630-an kapcsolódtak be az online felvételibe (Szlovákiában 4335-en). A járványügyi óvintézkedésekre való tekintettel ezúttal az online megoldásé volt a főszerep, a közel 23 ezer jelentkező 61 018 elektronikus tesztet töltött ki. Technikai szempontból viszonylag bonyolult műveletet kellett biztosítani, mivel Idén is több ezer szlovákiai diák kapcsolódhatott be a rendkívül szigorú szabályok alapján megtartott online felvételikbe (TASR-feivétei) egyszerre több ezren vizsgáztak, különböző típusú számítógépekkel. Ennek ellenére a jelentkezők 98,48%-a problémamentesen abszolválta a vizsgát, akiknek ez nem sikerült, ők egy másik időpontban próbálkozhattak újra. Az online tesztelés szigorú feltételek betartása mellett zajlott, aki megszegte az előírásokat vagy csalni próbált, annak az eredményeit nem továbbították az egyetemnek. „Bár a vizsga résztvevőit többször ismertették a szabályokkal, a leggyakrabban elkövetett vétségek között így is szerepelt a helyiség hiányos szkennelése, a nem megengedett tárgyak elhelyezése a jelentkező közelében - telefon vagy számológép - valamint ide tartozik a távozás a kamera elől a vizsga ideje alatt, de a fülhallgató vagy online segédeszköz használata is” - mondta Martin Dmek, a projekt vezetője. Szerinte voltak, akik a felmérés során telefonon próbáltak kikeresni egyes információkat, de akadtak olyanok is, akik egy másik személy segítségére hagyatkoztak. A szoba szkennelése kulcsfontosságú, mivel ezek a képek teszik lehetővé az oda nem illő tárgyak beazonosítását. A több ezer teszt kiértékelése első lépésben a mesterséges intelligencia feladata volt, amely a felvételeken felismerte a vitatható részeket. Ezt követően hús-vér emberek értékelték az egyes teszteket. Aki nem értett egyet a döntéssel, az fellebbezhetett, az ügyet ilyen esetben egy többtagú bizottság vizsgálta felül. A vállalat munkatársai szerint a hatékony online vizsgáztatás a jövőben egyre fontosabb szerepet kap, ezért egy saját vizsgafelügyelő programot fejlesztettek ki, ami a SociLink nevet kapta.