Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-16 / 137. szám
www.ujszo.com I 2021. június 16. KÖZÉLET Kocner és Zsuzsová sem ártatlan! I 3 Tegnap után már nagy az esély arra, hogy Marián Koönert Ján Kuciakés Martina Kuénírová meggyilkolásának ügyében is elítélik (TASR-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szigorú biztonsági intézkedések, több tucat hazai és külföldi újségíré kísérte tegnap figyelemmel a Legfelsőbb Bíróságon a Kuciak-per kapcsán benyújtott fellebbviteli eljárást. A tárgyalásra több mint nyolc hónappal azután került sor, hogy a Specializált Büntetőbíróság tavaly felmentette Marián Kocnert és Alena Zsuzsovát a vád alól, mely szerint ők rendelték volna meg Ján Kuciak és jegyese, Martina Kusnírová meggyilkolását. Ezt a döntést azonban a Speciális Ügyészség (ÚSP) ügyésze szerint több hiba előzte meg, amit végül tegnap a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke, Peter Paluda is elismert. A bíróság tegnap jóformán teljes mértékben elismerte az ügyészség fellebbezését, egyetértett a benne felsorakoztatott kifogásokkal. Paluda például nehezményezte, hogy a Specializált Büntetőbíróság nem is foglalkozott Kocner és Zsuzsová találkozásával, amelyre egy nappal a gyilkosság után került sor. Zsuzsová azt állította, azért utazott aznap Pozsonyba, hogy a lányának megmutasson egy óriásplakátot, Paluda szerint viszont ez aligha lehetett az utazás fő célja, ugyanis a plakát abban az időben már minden jel szerint át volt ragasztva egy másikkal. Az alacsonyabb szintű bíróság a tegnapi indoklás szerint komoly mulasztást követett el a Threema-alkalmazásból megszerzett kommunikáció kiértékelése során, ugyanis ebből a több ezer üzenetből csupán kiragadt néhányat, de ezeket nem vetette össze a többi bizonyítékkal. Paluda szerint egyébként a vizsgálat során nem igazolódott be, hogy az ügyben eredetileg döntést hozó szenátust befolyásolták volna a döntéshozás során, de az sem, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyták volna a bizonyítékokat. Ezért fog az ügyben ugyanaz a szenátus dönteni. A háromtagú taláros testület elnöke így Ruzena Sabová lesz, akit Rastislav Stieranka és Ivan Matel bírók fognak kiegészíteni a gyilkosság újratárgyalása során. „Már a Specializált Büntetőbíróság feladata, hogy igazolja, képes megfelelően kiértékelni a bizonyítékot, és képes szakavatott döntést hozni” - mondta tegnap Paluda azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozatának részletes indoklását a következő napokban fogják írásban elkészíteni. Ebben részletesen összefoglalják azt is, pontosan milyen bizonyítási eljárást kell ismételten elvégeznie az alacsonyabb szintű bíróságnak, milyen bizonyítékokat kell figyelembe vennie, és mire kell ügyelnie az újratárgyalás során. A Kuciak család ügyvédje, Peter Kubina tudomásul vette, hogy az ügyet nem vették el az eredeti szenátustól. „A Specializált Büntetőbíróság kapott még egy lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa, független és objektív” - közölte. A meggyilkolt Martina Kusnírová édesanyja, Zlatica közvetlen a tárgyalás után kifejtette: „örülök, hogy győzött az igazság”. Ügyvédje, Roman Kvasnica pedig hozzátette: külön díjazta, hogy a legfelsőbb instancia a fellebbviteli eljárás során egyértelműen kimondta, hogy a Threema-üzeneteket releváns bizonyítékként lehet kezelni az újratárgyalás során. A felügyelő ügyész, Michal Súrek elégedett volt azzal, hogy a fellebbviteli beadvány sikeres volt, és hogy a Legfelsőbb Bíróság szinte teljes egészében egyetértett vele. Azt viszont már nem kívánta kommentálni, hogy az ügyet nem vették el az eredeti döntést meghozó szenátustól. „Tovább nem szeretném kommentálni a döntést, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy az ítélethez hamarosan a részletes indoklás is elkészül írásban” - mondta Súrek. (dem, tasr) Parlamenti szócsata a belügyminiszter miatt BUGÁRANNA A Roman Mikulec (OLaNO) belügyminiszter leváltását cálzó rendkívüli parlamenti ülósen tegnap Robert Fico (Smer) a koalíció ördögi tervéről beszélt, Igor Matoviő (OLaNO) pénzügyminiszter pedig maffiának nevezte az ellenzéki párt elnökét. Pozsony. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök tegnap reggel negyedórás csúszással ugyan, de megnyitotta a rendkívüli ülést. A vita megkezdése előtt még Kollár felszólította Ficót, tegye fel a szájmaszkot. A leváltást célzó indítványt a Smer elnöke terjesztette elő. Tegnap lapzártánkig a képviselők nem szavaztak a bizalmatlansági indítványról. Fico újra formában Az egykori kormányfő a több mint egyórás felszólalásában élesen bírálta az egész kormányt, legfőképp a belügyminisztert, akinek a leváltása szerinte kellőképp indokolt. Hangsúlyozta, ezt azok a hivatali feljegyzések is bizonyítják, amelyek Mikulec karakteréről árulkodnak, amikor még a katonai titkosszolgálat első embereként teljesített szolgálatot. Fico azt állította, az Aegis Eu cég, amelyben érdekelt Mikulec testvére, a katonai titkosszolgálattal üzletelt, méghozzá abban az időszakban, amikor a jelenlegi belügyminiszter volt a hivatal főnöke. A koalíciót azzal vádolta, visszaélnek a büntetőjoggal, és azt politikai harcra használják fel. Szerinte a kormány gazdasági és pénzügyi eredményeket nem tud felmutatni, ezért azzal az ördögi tervvel állt elő, hogy rács mögé küldi az előző kormány tagjait. Hozzátette, ehhez a büntetőjoggal is visszaélnek, amire egyetlen kormány ideje alatt sem volt példa. Rámutatott a büntetőügyek kivizsgálása során felmerült gyanúra, konkrétan a tanúk befolyásolására és a vallomások manipulációjára is. „Ehhez az ördögi tervhez - mindenáron becsukatni az ellenzék képviselőit a bizonyítékokra és szabályokra való tekintet nélkül - egy bizonyos bűnözői rendszer kialakítására volt szükség, illetve a bevett politikai hagyomány figyelmen kívül hagyására, amely értelmében a büntetőjogot nem használják a politikai verseny során” - érvelt Fico. Az egykori kormányfő idézni akart az SIS-jelentésből, de mivel titkos dokumentumról van szó, Kollár felszólította, ha megteszi, az ülést felfüggesztik, és a tárgyalás zárt ajtók mögött folytatódik tovább. Fico ügyes húzással megkerülte ezt a szabályt, nem közvetlenül a titkosszolgálati jelentésből olvasott fel részeket, hanem azokból a dokumentumokból, amelyek a jelentésben található információval foglalkoznak. Matovic fél tizenegyre megunta legnagyobb riválisának a szónoklását, és megszegte a vizuális eszközök használatára vonatkozó belső szabályt. Egy papírt mutatott fel, amelyen az állt: „capo di tutti capi”. Az olasz kifejezés azt jelenti „főnökök főnöke”, és általában az olasz maffia legmagasabb funkcióját jelölik ezzel a szókapcsolattal. Heger Mikulec pártján Eduard Heger (OLaNO) kormányfő megismételte hétfői kijelentését, amely szerint a kormány teljes mértékben támogatja Mikulecet. A Smer által felhozott érveket konspirációs elméletnek nevezte, majd leszögezte: a kormány meg van győződve arról, hogy a belügyminiszter nem követett el hibát, és nem ért egyet a leváltását célzó indítvánnyal. A kormányfő igazat adott Ficónak abban, hogy a büntetőjoggal nem szabad visszaélni, szerinte ezt most sem engedheti meg magának senki.„Meg akaiják hiúsítani a jelöltjeik, barátaik ügyeinek feltárását, mert félnek, hogy ellenük is vallani fognak. Ez mindnyájunk számára nyilvánvaló” - reagált Heger. Mikulec maradna -' A tárcavezető beszédében kiemelte, a smeres képviselők a leváltásával próbálják megmenteni a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított ismerőseiket. Rámutatott, kezdetét vette a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok megtisztulási folyamata. Az előző kormánynak felrótta, hogy a titkosszolgálati információkat nem vizsgálták ki, például a kormányhivatal és maffia összefonódásáról szóló híreket is a szőnyeg alá söpörték. A belügyminiszter szerint Fico célja a feszültségkeltés, és szemmel láthatóan a „saját emberei” védelme miatt aggódik. Mikulec figyelmeztetett, az ellenzék eddig semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá, hogy a vizsgálatok során befolyásolták volna a vádlottakat, akik közreműködnek a hatóságokkal. A tárcavezető tagadta, hogy testvére az Aegis Eu cég tulajdonosa vagy vezetője lett volna, a Fico által bizonyítékként tálalt hivatali feljegyzéseket pedig hamisítványnak nevezte. Lepatkányozott ellenzék Matovic tegnap kora délután kapott szót, a bevezetőben arról beszélt, kormányának köszönhetően szabad kezet kapott a rendőrség. Lubos Blaha (Smer) folyamatosan provokálta a pénzügyminisztert, aki cserébe patkánynak és őrültnek nevezte az ellenzéki képviselőt. Matovic - a tőle megszokott, érzelmileg túlfűtött hangnemben - felháborítanak nevezte, hogy a Smer beszél erkölcsi kérdésekről, „amikor az általa jelölt igazságügyi államtitkár retikülért osztogatott ítéletet” - utalt Monika Jankovskára. Beismerte, a jelenlegi koalíció nem tökéletes, de a közös cél összetartja őket, méghozzá a Smer által alkalmazott praktikák megszüntetése. Nem ért egyet Hegerrel abban, hogy a Smer a maffiát védte, szerinte ők maguk a maffia, (ba, TASR, sme.sk) Roman Mikulec leváltása érdekében Robert Fico a miniszter'és legközelebbi hozzátartozóinak múltjában vájkált (TASR-feivéteiek)