Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-08 / 130. szám

ÍÍ2 KRÓNIKA FOCITIPP ■ 2021. JUNIUS 8. www.ujszo.com A németek 2009 és 2017 után harmadszor hódították el a korosztályos Európa-bajnoki címet (Fotó: tasr/ap) Futballkrónika A hét legérdekesebb eseményei ANGLIA A szezon legjobbjai Az angol labdarúgó-bajnokság (Pre­mier League) 2020-2021-es ki­írásában a Manchester City lett a bajnok, amelyben oroszlánrészt vállalt a 24 éves Rúben Dias is, olyannyira, hogy a Premier League hivatalos oldalán bejelentette: a portugál védő len az idény legjobb játékosa. A PL azt is bejelentene, hogy Pép Guardiola az idény me­nedzsere len. Rúben Diasnak fel­tehetőleg egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen bajnoki címet ün­nepelhetett a Manchester Cityvel, ugyanakkor a Bajnokok Ligája döntőjét elbukták a Chelsea-vel szemben. Ugyanakkor a Premier League az idényben nyújtón telje­sítményét honorálva bejelentette: őt választották az év legjobb játéko­sának, ami portugálként korábban csak Cristiano Ronaldónak sikerült 2007-ben és 2008-ban. A 24 éves játékos tovább növelheti díjainak számát, ugyanis a magyar váloga­tottal azonos csoportba (F csoport) kerülő portugál válogatott címvé­dőként a nyári Európa-bajnokság egyik esélyesének számít. Mellette a PL Erik Lamelát jutalmazta az év gólja-díjjal, amelyet az Arsenal elleni Eabona-mozdulattal szerzett találatáért kapott. Az idén a Man­chester Cityben kimagasló formá­ban játszó - 28 bajnoki mérkőzésen 9 gól és 5 gólpassz -, 21 éves Phil Fodent a Premier League legjobb fiatal játékosának választották. Silva és Giroud is hosszabbított Opciós jogát érvényesítve a Chelsea labdarúgócsapatának vezetősége egy évvel meghosszabbította Thiago Silva és Olivier Giroud szerződését is - jelentette be a londoni klub a hivatalos honlapján. A most 36 esz­tendős Thiago Silva tavaly nyáron egy évre írt alá a Chelsea-hez, de a szerződés tartalmazott egy plusz egy évre szóló opciót, amelyet az angol klub életbe léptetett. A bra­zil középhátvéd az első idényében 34 tétmérkőzésen két gólt szerzett a londoni együttesben, melynek tagjaként megnyerte a Bajnokok Ligáját és döntőt játszhatott az FA- kupában. Hasonló a helyzet a 2018 januárjá­ban érkező Olivier Giroud esetében is: a 34 éves francia csatárnak szin­tén lejárt volna a megállapodása a szezon végeztével, de az ő szerződé­sében is volt egy záradék a hosszab­bításra, s ezt érvényesítve a Chelsea őt is magához láncolta 2022 nyará­ig. A világbajnok csatár - aki tagja a francia válogatott Eb-keretének - eddig 39 gólt szerzett a londoni „kékeknél”, ebből hatot a BL leg­utóbbi kiírásában. Thiago Silva és Giroud előtt nem sokkal Thomas Tuchel vezetőedző is meghosszab­bította szerződését a Chelsea-nél. U21-ES EB Németország nyerte az U21-es Eb-t Németország válogatottja nyerte a magyar-szlovén közös rende­zésű U21-es labdarúgó-Európa­­bajnokságot, miután a vasárnapi, ljubljanai fináléban 1-0-ra legyőzte a portugál csapatatot. A sorozatban harmadik döntőjükben szereplő németek 2009 és 2017 után har­madszor hódították el a korosztá­lyos Európa-bajnoki címet. A talál­kozó egyeden gólját Lukas Nmecha szerezte. A portugáloknak ez volt a harmadik döntőjük az U21-es Eb-k történetében, de 1994 és 2015 után újra elbuktak. FOCI-EB Karantén Busquets miatt Az As információi szerint Sergio Busquets pozitív koronavírustesztje miatt a spanyol és a portugál válo­gatott is 12 napos karanténba ke­rülhet az Európa-bajnokság előtt. A lap szerint azonban nem kerül ve­szélybe egyik csapat részvétele sem. Busquets, az FC Barcelona közép­pályása pozitív koronavírustesztet produkált, így el is hagyta a válo­gatott madridi edzőtáborát. A fut­ballista pályára lépett a Portugália elleni felkészülési mérkőzésen, 61 percet játszott is, így mindkét vá­logatottra karantén várhat az Eu­rópa-bajnokság előtt. Ennek oka, hogy már a találkozót megelőzően kapcsolatba került a portugál já­tékosokkal - a csapatkapitányok üdvözlésekor, valamint közösen fotózkodott annak apropóján, hogy Portugália és Spanyolország közösen rendezné meg a 2030-as világbajnokságot -, majd az össze­csapáson is, azt követően ölelkezett Cristiano Ronaldóval, és több el­lenfelének is gratulált. Az As szerint emiatt mindkét gárdának kövemie kell az UEFA-protokollt, és 12 na­pos karanténba kell vonulnia. A magyar válogatott június 15-én Portugália ellen kezdené meg az Európa-bajnokságot, viszont még nem tudni, hogy a kialakult helyzet befolyásolja-e valamilyen módon az összecsapást. A spanyol váloga­tott játékosai május 31-én estek át először koronavírusteszten, azon­ban ekkor még mindenki negatív eredményt produkált. Kroos meggyógyult Toni Kroos teljesen rendbejött ko­ronavírusos megbetegedése után, így bevethető lesz a német vá­logatottban a részben budapesti rendezésű labdarúgó-Európa-baj­­nokságon. „Ami a koronavírust illeti, semmi bajom, készen állok a játékra” - jelentette ki újság­íróknak a német nemzeti együt­tes vasárnapi edzése után. A Real Madrid világbajnok középpályása május közepén produkált pozitív koronavírustesztet, emiatt karan­ténba kényszerült. A jelenleg Auszt­riában, Seefeldben készülő kerethez egy hete csadakozott. Kroos el­mondta, csak enyhe tünetei voltak, egyszer-kétszer emelkedett meg kicsit a testhőmérséklete, fáradtnak érezte magát pár napig, de egy hét tréning után már teljesen fittnek érzi magát. „Nem aggódom az erőállapotom miatt, ez nem olyan, mint amikor hathetes sérülés után tér vissza az ember. Csak annyi tör­tént, hogy egy hétig nem edzettem” — mesélte. NÉMETORSZÁG Visszavonul Klaas-Jan Huntelaar Hivatalos oldalán jelentette be a Schalke, hogy Sead Kolasinac és Klaas-Jan Huntelaar is távozik az immár német másodosztályú klubtól. A holland támadó szer­ződése lejárt, míg a bosnyák védő fél év kölcsön után visszatér az Arsenalhoz. „Fájdalmas volt meg­hozni ezt a döntést, de a klub érdekeit nézve nem volt más vá­lasztásunk. Muszáj őszintének len­nünk” - mondta a sportigazgató, Peter Knäbel. A szakember hoz­zátette, kötelességüknek érezték, hogy biztosítsák a játékosokat a jö­vőjükkel kapcsolatban. Klaas-Jan Huntelaar januárban csadakozott a másodosztályba kieső együtteshez, melyben kilenc bajnokin két gólt és egy asszisztot jegyzett. A futballista sajtóértesülések szerint szívesen ma­radt volna még egy évet a gárdánál, de a szerződésbontást követően a visszavonulás mellett döntött. Choupo-Moting hosszabbított A Bayern München hivatalos ol­dalán bejelentette, hogy 2023-ig meghosszabbította Eric Maxim Choupo-Moting szerződését. A ka­meruni támadó 2020-ban került a bajor együtteshez, szerződése június végén járt volna le. „Boldogok vagyunk, hogy Maxim további két évre velünk marad. Nagyon fontos játékos nekünk, az elmúlt idényben is jól teljesített és sok gólt szerzett. Számos pozíció­ban alkalmazható, jó technikával és sok tapasztalattal rendelkezik. Amellett, hogy játékosként is ki­váló, emberként is alappillére a csapatunknak” - nyilatkozta a klub honlapjának az együttes sportigaz­gatója, Hasan Salihamidzic. Eric Maxim Choupo-Moting a szerződéshosszabbítás után el­mondta, büszke arra, hogy a Ba­yern München játékosa lehet, hi­szen Németország legkülönlege­sebb csapatában játszhat. „Az első évem nagyszerű volt, a pályán és azon kívül is egyaránt. Szeretném folytami a csapattal az elmúlt évek sikereit, és szeretnék eljutni a Né­met Kupa döntőjébe, valamint a Bajnokok Ligáját is megnyerném.” A 32 éves kameruni támadó az el­múlt idényben 32 tétmérkőzésen kilenc alkalommal szerzett gólt. Van Bommel a Wolfsburg edzője Mark van Bommelt nevezte ki vezetőedzőjének a Bundesliga leg­utóbbi kiírásában negyedik helyen végző, így a Bajnokok Ligája-indu­­lást kiharcoló VfL Wolfsburg lab­darúgócsapatának vezetősége - je­lentette be a német klub a hivatalos honlapján. A 44 éves szakember 2023-ig szóló szerződést kötött a Wolfsburggal, melynek eddigi trénere, Oliver Glasner a következő idényben már az Eintracht Frankfurtot irányítja. Van Bommel korábban a PSV ve­zetőedzőjeként, valamint az auszt­rál és az egyesült arab emírségek­­beli válogatott másodedzőjeként dolgozott. A korábbi középpályás játékosként az FC Barcelonában, a Bayern Münchenben és a Milán­ban is futballozott a PSV mellett, a holland nemzeti csapattal 2010- ben világbajnoki ezüstérmes lett. SPANYOLORSZÁG A Real megharagudott Zidane-ra A Real Madrid másodszor is el­köszönő vezetőedzője, Zinédine Zidane a madridi As sportlapban publikált nyílt levelében megma­gyarázta távozása okait. A klub vezetőségének azonban az ABC Deportes információi szerint nem tetszettek a francia szakember kri­tikái, pláne nem annak fényében, hogy nem kis gesztust gyakorol­tak felé. Az ABC Deportes azt írja, hogy amikor Zinédine Zidane má­sodszor is elfoglalta a Real Madrid vezetőedzői posztját, szerződésbe foglalták, hogyha újfent saját szán­dékából távozik a kispadról, akkor tízmillió eurót kell kifizetnie a klubnak. A királyi gárda vezetősége azonban eltekintett ettől a záradék­tól, így most fel vannak háborodva, hogy a francia tréner nyílt levélben kritizálta őket. A spanyol lap szerint azért romlott meg a viszony a felek között, mert a vezetők azt kérték tőle a visszatértekor, hogy építsen a fiatalokra, de Zidane javarészt inkább azokat játszatta, akik a ko­rábbi sikereket szállították. Lucas Vázquez hosszabbított A Real Madrid a hivatalos hon­lapján bejelentette, Lucas Vázquez 2024-ig meghosszabbította a szer­ződését. A júliusban a 30. életévét betöltő spanyol labdarúgó a kirá­lyi gárdában nevelkedett, a Real Madrid 2015-ben vásárolta vissza az Espanyoltól. A kilencszeres válo­gatott jobbszélső többek között két bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert a fővárosi együttessel, amelynek színeiben 240 tétmérkő­zésen összesen 26 gólt szerzett és 54 gólpasszt adott. Vázquez a 2020-2021-es idényben 34 találkozón lépett pályára a Reálban, két gól és nyolc assziszt fűződött a nevéhez. Áprilisban a Barcelona ellen 2-1- re megnyert rangadón térdsérülést szenvedett, azóta nem játszott. (Összeállította: Pincési László) Börtönből az Eb-re Összeálltak az Európa-bajnokság keretei, és találunk közöttük jócs­kán olyan játékost, aki az előző kontinenstornán nemhogy a vá­logatott, de még a profi futball közelében sem volt, most viszont bekerült a legjobbak közé. KAPUSOK: Dean Henderson /angol, 24/ - Stockport County (angol VI. liga) Mike Maignan /francia, 25/ - Lille II (francia V. liga) Marek Rodák /szlovák, 24/ - Welling United (angol V. liga) Unai Simon /spanyol, 24/ - CD Basconia (spanyol IV. liga) VÉDŐK: Zeki Celik /török, 24/ - Karacabeyspor (török IV. liga) Robert Ivanov /finn, 26/ - FK Honka (finn III. liga) Robin Koch /német, 24/ - FC Kaiserslautem II (német IV. liga) Stefan Posch /osztrák, 24/ - Hoffenheim II (német IV. liga) L'ubomír Satka /szlovák, 25/ - York City (angol IV. liga) Pau Torres /spanyol, 24/ - Villarreal C (spanyol IV. liga) Stephen O'Donnell /skót, 29/ - Luton Town (angol IV. liga) Declan Gallagher /skót, 30/ - börtönben volt, 2017. januári szabadulása után csatlakozott a skót harmadosztályú Livingstonhoz KÖZÉPPÁLYÁSOK: Connor Roberts /walesi, 25/ - Yeovil Town (angol IV. liga) Danyiil Fomin /orosz, 24/ - Krasznodar 2 (orosz III. liga) Djibril Sow /svájci, 24/ - Glabdach II (német IV. liga) Joe Morrell /walesi, 24/ - Sutton United (angol V. liga) Florian Neuhaus /német, 24/ -1860 München II (német IV. liga) TÁMADÓK Sasa Kalajdzic /osztrák, 23/ - SR Donaufeld (osztrák IV. liga) Kieffer Moore /walesi, 28/ - Forest Green Rovers (angol V. liga) Lyndon Dykes /skót, 25/ - Surfers Paradise Apollo (ausztrál IV. liga) Dominic Calvert-Lewin /angol, 24/ - Northampton Town (angol IV. liga) Szerkesztette: Hegedűs Henrik ■ E-mail: ujszo@ujszo.com ■ Megjelenik minden kedden.

Next

/
Oldalképek
Tartalom