Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-20 / 114. szám

KÖZLEKEDŐUTAK és talajtakarók Az utak, járdák, ösvények nem csupán az esztétikum, de a praktikum miatt is fontos és lényeges részei a kertnek. A burkolóanyagoknak, felületeknek harmonizálniuk kell a környezettel. A közlekedőutak, kerti kiülők bur­kolatának egyik ideális formája a kövezet az összes változó formájában. Kiváló az el­lenálló képessége, szilárd alapot biztosít a tárgyak részére, kevés karbantar­tást igényel, egyúttal sem­leges hátteret és önálló díszítő elemet is képez a kertben. Ha kövezett utak mellett döntünk, tisztázni kell a kövezet kialakítási tervét, valamint az egyes elemek elhelyezkedésének rendjét, vagyis az úgynevezett kö­tésformát. Ez azért fontos, mert a különböző kövezet­minták és anyagok radikáli­san megváltoztathatják az egész kert karakterét. Ha a burkolt felület nem feltűnő és nerrr mintázott, az össz­kép válik hangsúlyossá, és semleges hátteret képez a kerti kompozíció egyéb elemei számára. A lágy burkolóanyagok, a kavics, a kőzúzalék és pél­dául a' fakéreg, igen prak­tikusan és sokféleképpen alkalmazhatók, és szépen is mutatnak. Nem kerülnek sokba, s kezelésük is egy­szerűbb, mint a kemény anyagoké (pl. a kő és a beton). Mutatós, egyedi átmeneteket lehet velük kialakítani a különböző fe­lületek között, mivel a köve­zeteknél lágyabb, viszont a gyepnél vagy a talajtakaró növényeknél keményebb hatásúak. Előnyük: a különböző szemcsézettségű kavics vagy más lágy burkolóanyag sza­badon szétteríthető, szűk, szabálytalan alakú felülete­ken is alkalmazható. Olyan helyekre is érdemes használ­ni, ahol kevés növény képes megélni, pl. a fák alatt. Hátrányuk: a közlekedés ezeken a felületeken zajos és kényelmetlen. ÖTLET! A gyerekek játszóhelyénél a folyami kavics a legmegfe­lelőbb anyag, mivel nincse­nek éles szemcséi, ellentét­ben a kőzúzalékokkal. A ka­vics szinte csaknem minden helyre alkalmas, használa­takor azonban gondoljunk arra, hogy ősszel a levelek, télen pedig a hó eltakarítása­kor könnyen eltávolíthatjuk a levéllel vagy hóval együtt. TANÁCS Egy félig szilárd burkolatot úgy hozhatunk létre, hogy tömörített, mosatlan ka­vicsrétegre (agyagkompo­nenseket vagy finom, apró kőzúzalékot is tartalmaznia kell) mosott apró kavicsot terítünk, és hengerrel tö­­mörítjük. így ideális felületet tudunk létrehozni pl. egy terasz szomszédságában, és nagyobb társasági összejö­vetel esetén hozzá hasonló­an használható. A BURKOLATOK VARIÁLÁSA A világos színű, apró szem­csés gyöngykavics és rönk­fák, pallók vagy kiszuperált vasúti talpfák kombináci­ója a növényzettel együtt különleges képet alkot a kertben. A japán kertészek a kavicsot már évszázadok óta használják a felületek kialakításakor, és absztrakt mintákat hoznak létre, me­lyek tengeráramlásokat és mohás sziklacsoportok körül kavargó örvényeket utánoz­nak. Éppen olyan hatásos és kevésbé időigényes meg­oldás a kavics kombinálása nagyobb görgetegkövekkel és sziklatömbökkel. A nagyobb, gömbölyded alakúra kopott vagy egyedi alakú kövek szoliterként is használhatók. A különböző kavicsos felületek elhatáro­lására téglát vagy esetleg deszkacsíkokat, illetve alu­míniumszalagot is alkalmaz­hatunk. Kosa Károly kertépítő mérnök VAJON MIT KÍNÁLUNK MÁJUSBAN KERTJÉBE ÉS OTTHONÁBA? A tavaszi ültetések javában folynak, ehhez mi is hozzájáru­lunk gazdag palánta-, virág-, bogyósgyü­mölcs-, és szőlőkíná­latunkkal. Mindehhez természetesen kiváló földkeverékeket, fokozatosan lebomló műtrágyákat, igazi MarhaJót, de sokfajta vegyszert és tápot is kínálunk. Zöldségpalántákból a többfaj­ta paradicsomon és paprikán kívül megtalálja nálunk a zel­ler, káposztaféle, betevős uborka, görög-, és sárgadinnye, de a batáta háromfajta palántáját is. Természe­tesen a fűszernövények sem hiá­nyozhatnak a polcokról, ugyanúgy, mint a csili több fajtája sem. Kertészetünkből a zöldségpalántá­kon kívül szebbnél szebb egynyári virágot - muskátlikat, szurfíniákat és társaikat cserépben, de csodaszép lógó kompozíciókban is vásárolhat, s mindezt termelői árakon! Bogyós gyümölcsből nem csap­pant a kínálat. Fehér eperfa (sze­der), ribiszke fekete, fehér és piros változatban, zöld és piros egres, fekete szedermálna, tayberry, fino­mabbnál finomabb, többször termő málnák, önbeporzó homoktövis, vi­taminbomba fekete berkenye (aró­nia), önbeporzó kivi és fügék - ezt mind beszerezheti nálunk. Áfonyák­ból különösen széles a választékunk. Nemcsak kanadai, de kamcsatkai, alpesi és vörös áfonyák is várják ná­lunk Önt! Igazi vitaminkavalkád - válassza termékeinket a patika helyett! A bogyósokhoz hasonlóan a cseme­geszőlőket is konténerben neveljük, így szintén egész évben ültethetők. Gazdag a kínálat, amelyhez hasonlót máshol az országban nem talál! Magnélküli, rezisztens, klasszikus, PRÉMIUMrezisztens fajták - igazán van miből válogatni, jöjjön, győződ­jön meg róla! Aki még epret szeretne ültetni, nálunk jobbnál jobb fajtákat vásárol­hat. Szép, erős palántákat kínálunk packos kiszerelésben. Ugyanúgy, ha másodveteményként szeretne burgonyát ültetni június­ban, üzletünkben ezt is beszerezheti. Gyökeres krizipalántákból főleg a népszerű Creamist szerepel a kíná­latunkban, de más fajtákat is be tu­dunk biztosítani. Egy színből 50 da­rab a minimális rendelés. Májusban egyre több a növényvé­delmi teendő a kertben. Vegyszerek­ből, de biológiai szerekből is jól felké­szültünk, hogy segíthessünk megóv­ni Önnek növényeit. Használják ki a lehetőséget, lá­togassanak el nyárasdi üzletünkbe vagy internetes áruházunkba. Ül­tessenek termékeinkből családjuk egészségére, tegyék szebbé környe­zetüket virágainkkal! Angyal József, AGROCENTRUM Nyárasd Webáruház: www.agrocentrum.sk e-mail: agrocentrum@agrocentrum.sk RGROCCflTRUÍT TOPOlnÍKV 202i. május OTTHON ÉS KERT HIRDETÉS ■ DP210297

Next

/
Oldalképek
Tartalom