Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-18 / 112. szám

RÉGIÓ 2021. május 18. | www.ujszo.com RÖVIDEN Új polgármester Éberhárdon Eberhard. A szenei járásbeli Éberhárdon (Malinovo) a szombati időközi polgármester­választáson Valacsai Edit eddigi alpolgármestert választották meg a település vezetőjének. 1334-en vettek részt a választáson, Vala­csai Edit 871 szavazatot kapott. Éberhárdon négy jelölt indult, a településen 2853 szavazásra jo­gosult lakos él, 1335-en éltek ezzel ajogukkal, az érvényes szavazatok száma végül 1315 volt. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a 2018-ban megválasztott Janik Jenő 2020 végén lemondott. Távozását az­zal indokolta, hogy támadások­nak van kitéve és néhány képvi­selő, illetve egyes helyi lakosok folyamatosan megkérdőjelezik a munkáját. Szombaton összesen 30 településen tartottak időközi választást. (TASR) Gyerekekre zuhant a mennyezet vakolata Pozsony. Leszakadt a mennye­zeti vakolat egy darabja a pozso­nyi Medená utcai óvoda ebédlő­jében. A vakolatdarab a gyere­kekre zuhant. Katarina Krizano­­vá, a Tűzoltó- és Mentőszolgálat szóvivője szerint egy körülbelül kétszer négy méteres vakolatda­rab esett a gyerekekre. „Egy gyermeket kórházba szállítottak, két kicsi sokkot kapott az ijedt­ségtől, a mentők ellátták őket” -. közölte a szóvivő. A tűzoltók el­távolítják a mennyezetről a va­kolatot, hogy ne zuhanjanak le újabb darabok. (TASR) Jelentősen enyhült a járványhelyzet Komárom. Jelenleg csupán két Covid-pozitív pácienst ápolnak a komáromi kórházban, s mindössze egy személynél áll rr-'M "II ii w—i w i i (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) fenn a fertőzésgyanú - közölte Miroslav Jaska kórházigazgató. Az alkalmazottak között is csak egy beteget tartanak számon. Tekintettel arra, hogy véget ért a veszélyhelyzet, a kórházban csökkentették a Covid-ágyak számát is, hogy a felszabaduló fekhelyeket a fertőtlenítést követően más betegek is igénybe vehessék. Az igazgató elmondta, folyamatosan növe­lik az elvégzett műtétek számát, ami a múlt héten 90 műtétet je­lentett. Ugyanebben az időszakban a kórház munka­társai 13 ezer embert oltottak be Komáromban, valamint Nyitrán, Vágsellyén és Pár­kányban. A kórházban ismét szabad a beteglátogatás az adott óvintézkedések betar­tása mellett. (AGEL, vp) Termelői piac Nagyfödémesen TORNYAI BIANKA Első alkalommal rendeztek termelői piacot Nagyfödéme­sen, de a tervek szerint rendszeresen, minden hónap harmadik szombatján megismétlik. NAGYF ííEöhh A település polgármestere, Gogh Ferenc elmondta, a termelői piac egy nagyobb, összetettebb elképzelés része. Közösségi teret terveznek „Idén lesz hatvan éve, hogy meg­rendezték az első díjugrató versenyt Nagyfödémesen, azóta rendszere­sen megtartják. A falu szélén talál­ható lóversenypályánál nemrég nyílt meg egy büfé azzal a céllal, hogy a pályát ezentúl ne csak a versenyek rendezésére lehessen kihasználni, hanem közösségi tér jöjjön létre. Azért, hogy érdekesebbé tegyük a helyet a gyerekek számára is, gör­deszkapályát és játszóteret, vala­mint szánkózásra alkalmas dombot építettünk. Három évvel ezelőtt vá­sároltunk hóágyút is, amelyet a ked­vezőtlen időjárás miatt eddig nem tudtunk kihasználni, de reméljük, hogy idén kipróbálhatjuk. A falu több részén végigfutó kerékpárút több szakasza ér össze a lóverseny­pályánál, a büfé létrehozásával a bi­ciklisekre is gondoltunk. Szeret­nénk, ha az emberek ideszoknának, illetve ha a gyerekeknek is inkább itt lenne a találkozóhelye, hiszen elő­fordul, hogy a falu központjában fo­ciznak, kerékpároznak, bandáznak nem épp biztonságos helyen. A ló­versenypálya ilyen szempontból is ideális, hiszen az úttesttől kicsit tá­volabb, részben zárt helyen találha­tó” - beszélt az elképzelésekről a polgármester. Hosszas előkészületek A büfé üzemeltetője, Király Mária kereste fel a polgármestert az ötlet­tel, hogy a Dunaszerdahelyi járás több településéhez, vagy a tallósi vá­sárhoz hasonlóan talán érdemes len­ne Nagyfödémesen is hagyományt teremteni a piacból. A kultúrház ve­zetőjével, Prágai Erzsébettel a tallósi termelői piac szervezőitől kértek ta­nácsot abban, hogyan is érdemes ne­kifogni a szervezésnek, amely hóna­pokkal ezelőtt elkezdődött. „Talló­­son ennek már hagyománya van. Múlt héten hajnalban indultunk, hogy megnézhessük, hogyan zajlanak az előkészületek a nyitás előtt. Hatal­mas köszönettel tartozunk a tallósi­­aknak, amiért mindenben a segítsé­günkre voltak” - emelte ki Prágai Er­zsébet. Örömmel nyugtázta, hogy az (A szerző felvételei) az árusok is. Volt olyan, aki tíz óra­kor már csomagolt, mert addigra mindent eladott. A község rendelke­zésre bocsátott sátrakat, asztalokat, de volt, aki saját standdal érkezett. A közeljövőben szeretnénk faházikó­kat vásárolni, hogy a téli hónapok­ban is viszonylag kényelmesen meg­rendezhessük a piacot” - egészítette ki Gogh Ferenc. A Boróka Méhészet Nánáról érkezett NagyfÖdémesre. Egyik tulajdonosa, Hanza Bán Krisztina elmondta, a környékükön nem rendeznek termelői piacokat, ezért járnak el más helyekre, például Lévára, Galántára, Tallósra, vagy bárhová, ahová meghívást kapnak. „Családi vállalkozásként, tulajdon­képpen manufaktúraként működünk. A kaptárkészítéstől kezdve az anya­szaporításon át a mézkészítésig és annak értékesítéséig mindent egye­dül végzünk. Terjeszkedünk Ma­gyarországra, bioboltokba is szállí­tunk és piacozunk már három éve. A termékkínálatunkban megtalálható­ak a hagyományos mézek, de nem szerettük volna a századik méhészet után megnyitni a százegyediket, il­letve szerettük volna a repceméz adottságait is kihasználni, ezért kré­­mesített, ízesített mézet kezdtünk gyártani. Van például gyömbéres, csokoládés, fokhagymás és többféle gyümölccsel ízesített mézünk. Ezzel nemcsak más ízeket varázsolunk a mézbe, hanem a gyerekekbe is sok­kal több mézet tudunk becsalni” - tudtuk meg a méhésztől. A nyárasdi organiKA handmade szappanokat, natúr kozmetikumokat készít. „A termékek között szappa­nok, ajakbalzsamok, dezodorok, szi­lárd samponok, fürdősók található­ak. Készítünk ajándékcsomagokat és lakodalmakra vendégváró ajándé­kokat. A termékeink készítését ki­lenc hónappal ezelőtt kezdtük el. Magunk is szeretjük a natúr kozme­tikumokat és fontosnak tartjuk a cso­magolásmentes és az újrahasznosí­tás, a környezetvédelem vonalát kö­vetni. A termékek költséghatéko­nyak, leginkább a 20-30 éves kor­osztály, illetve érzékeny bőrű egyé­nek keresik őket” - mondta el Görföl Attila, aki párja, Frühwald Karin he­lyett is nyilatkozott, mivel ő a folya­matosan érkező vásárlókkal foglal­kozott a beszélgetés alatt. Az árusok középiskolai tanulmányaik mellett indították a vállalkozást otthoni műhelyükben. Számos őstermelőnek kiváló lehetőség ez a bemutatkozásra árusok visszajelzéseiből úgy tűnik, legközelebb több sátrat, árusító he­lyet kell majd kialakítani számukra. A nagyfodémesi piac előnye, hogy nyílt terepen van, ahol nagy terület kínál­kozik arra, hogy fel lehessen állítani az árusító standokat. Király Mária feladata az volt, hogy megszólítsa az árusokat, termelőket. ,^Először a he­lyieket kerestem fel, majd a környék­beli árusokat is megszólítottam. El­mentem több piacra és személyesen beszéltem velük, vagy az interneten keresztül léptem velük kapcsolatba. Sokkal több az idegen, mint a helyi őstermelő. Ez talán azért is van, mert első alkalommal szerveztük a piacot, de azért is lehet, mert aki már hosszabb ideje vásározik, annak megvannak a saját megszokott hely­színei, ahová rendszeresen jár, és ha ugyanabban az időpontban van más­hol is piac, akkor nem biztos, hogy a nagyfodémesit választják. Az embe­reknek idő kell ahhoz, hogy meg­szokják, hogy ezentúl itt is árusíthat­ják portékáikat. A legtöbbjük ilyen helyeken tud csak bemutatkozni” — fogalmazott Király Mária. Elégedett résztvevők A szervezők elégedettek voltak a rendezvénnyel, amelyen közel hat­van árus vett részt. A jelenlévőkön látszott, hogy felszabadultak, hogy a hosszas bezártság után végre talál­kozhatnak. „A visszajelzésekből úgy tűnik, elégedettek voltak a vevők, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom