Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)
2021-05-11 / 106. szám
www.ujszo.com I 2021. május 11. KULTÚRA 113 Minifesztivál a reptéren Mégis lesz idén valami Pohoda-szerűség, kevés külföldi zenekarral, de öt napon át RÖVIDEN Irodalmi vagy politikai díjak? JUHÁSZ KATALIN A járványhelyzet javuláséra reagálva hazánk legnagyobb nyári könnyűzenei fesztiváljának szervezői merész lépésre szánták el magukat. Ötnapos minifesztivált tartanak július 7-11. között a trencsóni repülőtéren. A Pohoda on the Ground elnevezésű rendhagyó fesztiválra csupán napi 650 jegyet adnak ki, az eredetileg tervezett, világsztárokat felvonultató háromnapos Pohoda pedig jövő júliusra csúszik. Bérletek idén nem lesznek, a nézőknek legkésőbb másnap reggel el kell hagyniuk a helyszínt, és ha több napra vesznek jegyet, ismét abszolválniuk kell a beléptetőprocedúrát, az érvényben lévő előírások szerint. A fellépőkkel és a személyzettel együtt összesen ezer ember tartózkodhat a helyszínen, ezért a szerény sátortábor a fesztivál központjában kap helyet, sőt, az autók közvetlenül a sátrak mellett parkolhatnak. A fesztivál „főutcáját”, azaz a reptér kifutópályáját pedig a gördeszkások és görkorizók vehetik birtokba a minifesztivál idején. A kisebb színpadok programjának összeállítását hazánk leghaladóbb zenei klubjaira bízták a szervezők, a listát fokozatosan hozzák nyilvánosságra a honlapjukon holnaptól kezdődően. A nagyszínpadon idén is külföldi zenekarok játszanak, de mivel a megszokottnál jóval kevesebb fellépőt hívtak, minden este azonos lesz a line-up, vagyis bármelyik napra kapnak jegyet a szerencsések, ugyanazt a programot élvezhetik. A legnagyobb sztárzenekar kétségtelenül a Black Midi lesz, akik egyébként már tavaly igent mondtak A fesztivál „főutcáján" idén gördeszkázni és görkorcsolyázni is lehet majd (Fotó: Pohoda Fesztivál) a meghívásra, idén viszont a lehető legjobbkor érkeznek, mivel új albumtik május végén jelenik meg. A formabontó londoni kvartett zenéje a posztpunk, a krautrock és a noise rock izgalmas részhalmaza, bár néha hagyományos, dalszerű strófák is feltűnnek a számaikban. Már bemutatkozó albumuk akkora kritikai sikert aratott, hogy Mercury-díjra jelölték 2019-ben, és még abban az évben felléptek Pozsonyban egy kis klubban, amely természetesen dugig megtelt. Tulajdonképpen ez a mostani fesztiválfellépésük is kamarajellegű lesz, még akkor is, ha öt napon át tartózkodnak Trencsénben. Hamarosan érkező Cavalcade című második albumukról már két dalt kiadtak, animált videóklipek kíséretében - mindkettőt kitörő örömmel fogadta a kritika és a rajongók. Érkezik még a Black Country, New Road nevű fiatal zenekar, szintén Londonból, akik a Black Midihez hasonló erősségű detonációt okoztak februárban megjelent első lemezükkel. Náluk metálos riffek találkoznak dzsesszes megoldásokkal, szaxofont és fuvolát is használnak, énekesük pedig a szavalástól az ordításig terjedő skálán mozog. Ugyancsak érdekesnek ígérkezik a poszt-punk Dry Cleaning, a grime stílust képviselő Pengshui, a Párizsban élő grúzok által alapított Murman Tsuladze, vagy a Fulu Miziki zenekar Kongóból, amely bemutatja, hogyan lehet hulladékból készített hangszereken zenélni. Lesz még újcirkusz, vizuális művészet, performance (az érsekújvári Transart Communication szervezésében) és sok más látnivaló. A szervezők azt mondják, idén egy kicsit visszatérnek a kezdetekhez, a 24 évvel ezelőtti Pohoda Fesztivál családias hangulatát igyekeznek felidézni. Az első 1000 jegyet a részt vevő klubok kapják, a többit pedig május 17-én kezdik árusítani a pohoda.sk oldalon, úgyhogy érdemes résen lenni. Balgrád. Magas szerb kitüntetéseket vett át Peter Handke Nobel-díjas osztrák író, Milosevics közeli barátja. Banja Lukában, a boszniai Szerb Köztársaság fővárosában a Bosznia- Hercegovina egyik részét alkotó terület érdemrendjét vehette át. Ezután a kelet-boszniai Visegradban az Ivó Andric Irodalmi Nagy díjat nyújtotta át neki Emir Kusturica filmrendező, majd Belgrádban a legmagasabb szerb állami kitüntetést kapta meg Alekszandar Vucsics szerb elnöktől. Szarajevóban megrökönyödéssel fogadták Handke diadalmenetét szerb földön, a sajtó népirtástagadónak nevezte, aki bagatellizálja a szerb háborús bűnöket. (MTI, juk) Julie Andrews életműdíjat kap Los Angolos. Az angol színésznőt az Amerikai Filmintézet tünteti ki életműdíjjal, november 11 -én gálaestet rendeznek a tiszteletére Los Angelesben. Az eseményt egy évvel korábbra tervezték, de a pandémia miatt el kellett halasztani. Julie Andrews a 1964-es Wald Disneyféle Mary Poppinsban robbant be a filmvilágba: alakításával elnyerte az Oscar- és a Golden Globe-díjat is. Egy évvel később A muzsika hangja női főszerepéért ismét Golden Globe- és BAFTA-díjjal ismerték el. Harmadik Golden Globe-díját a Viktor/Viktória című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki 1983-ban, a kétezres évek elején pedig a Neveletlen hercegnő című vígjátéksorozatban tűnt fel Clarisse királynő szerepében. (k) Sorozat készül Pamela Anderson és Tommy Lee házasságáról A Hulu streamingszolgóltatónak köszönhetően hamarosan tovább bővül a sztárok életáről szóló filmek ós sorozatok listája. Aki anno Pamela Anderson idomai miatt nózte a Baywatch sorozatot, ós Tommy Lee tetoválásai miatt gyűjtötte a Mötley Crüe zenekar fotóit, most örülhet. A múlt héten kezdték forgatni Los Angelesben kettejük viharos párkapcsolatának történetét, Lily James és Sebastian Stan főszereplésével. A Pam & Tommy rendezője az a Craig Gillespie, aki az Én, Tonya című (szintén életrajzi) filmmel hívta fel magára a világ figyelmét, a producer pedig Seth Rogen, akijátszik is a sorozatban, méghozzá azt a karaktert, aki miatt nyilvánosságra került minden idők leghíresebb szexvideója. A nyolcrészes sorozat alapos, minden részletre kiterjedő feldolgozást ígér, a producer által pár napja megosztott első Twitter-fotók szintén biztatóak: a főszereplők a megszólalásig hasonlítanak Tommyra és. Pamelára, Ok ketten 1995-ben kötöttek házasságot, mindössze 96 Balra Sebastian Stan és Lily James, jobbra az eredeti pár (Fotó: Twitter) órával megismerkedésük után. Korábban is híresek voltak, együtt azonban új fejezetet nyitottak a celebvilág történetében, évekig foglalkoztatva a bulvársajtót. Lily James a Downtown Abbey sorozatban lett ismert, ma pedig generációjának egyik legsokoldalúbb színésznője. Játszott mesefilmben (Hamupipőke), Shakespeare-műben (Rómeó és Júlia), a Churchill életét feldolgozó drámában (A legsötétebb óra), akciófilmben (Nyomd, bébi, nyomd), zenés vígjátékban (Mamma Mia! Sose hagyjuk abba) és történelmi filmben (Az ásatás). A romániai születésű Sebastian Stan szintén sokat letett már az asztalra, játszott az Amerika Kapitányban, a Bosszúállókban, az Én, Tonyában és a Mindig az ördöggel című thrillerben is. (juk) Negyvenéves Macskák London. Ma negyven éve, 1981. május 11-én mutatták be a világ egyik legsikeresebb zenés darabját, Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljét. Webber gyermekkori kedvenc olvasmányát, T.S. Eliot Macskák könyve című versciklusát álmodta színpadra remek zenével, szemkápráztató koreográfiával, jelmezekkel és sminkekkel. A komponista mindig is hitt a nagy költségvetésű, sokszereplős szuperprodukciókban, így nem meglepő, hogy a londoni előadás 900 ezer fontba került. Jóllehet a zeneszerző ekkor már olyan sikerdarabokat tudhatott maga mögött, mint a Jézus Krisztus Szupersztár és az Evita, nehéz volt befektetőket találnia. Gillian Lynne koreográfus visszaemlékezése szerint mindenki azt mondta: „Egy show macskákról? Biztos megőrültél.” Amikor a Warner Brothers is kihátrált a produkcióból, Webber azt mondta nekik: „Gondolják meg, hogy a világ fele utálja a macskákat, a másik fele viszont imádja őket. Én megelégszem ezzel az 50 százalékkal.” Más választása nem lévén még házára is jelzálogot vett fel. Az eredmény őt igazolta: bukás esetén csődbe ment volna, így viszont ő lett a világ első milliárdos zeneszerzője, a befektetők 3500 százalékos haszonra tettek szert. Webber minden dalt Eliot ciklusára komponált, kivéve a legismertebbet: a Memory szövegét a rendező Trevor Nunn állította össze nem sokkal a premier előtt, a költő két másik verse alapján. A musical elnyerte Eliot özvegyének tetszését, aki áldását adta a bemutatóra. A munkát a New London Theatre-ben az idővel való versenyfutás is nehezítette, már árulták a jegyeket, amikor a szövegkönyv még nem volt teljesen kész, ráadásul az egyik főszereplő, Judi Dench az utolsó próbák egyikén megsérült, helyére Elaine Paige ugrott be. Az előadást 1981 és 2002 között 8949 alkalommal játszották. A londoni bemutató után egy évvel a musical a Broadwayn is megkezdte 18 évig tartó diadalmenetét. 1982 és 2000 között 7485 előadást élt meg, ezt a rekordot később egy másik Webber-darab, Az operaház fantomja döntötte meg. A Macskákat azóta 26 ország 300 városában, 19 nyelven, mintegy 50 millió ember látta. Az első nem angol nyelvű előadást 1983- ban a budapesti Madách Színházban mutatták be, Szirtes Tamás rendezésében. (MTI)