Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-01 / 76. szám
www.ujszo.com UTAZÁS ■ 2021. ÁPRILIS 1. 131 Berobban a turizmus a nyári hónapokban Amerikában már májusban a teljes flottával repülne egy légitársaság, mivel olyan sokan foglalnak jegyeket, Kínában már drágábbak a jegyek, mint 2019-ben, és a Dubaj-Bécs járaton is maximalizálni kellett a kapacitásokat, mivel olyan nagy az igény. A fenti, vagyis az utóbbi napok hírei alapján bátran kijelenthetjük, hacsak nem jelenik meg újabb mutáns vírus, hogy a turizmus rakétasebességre kapcsolhat a nyári hónapokban. Többszörösére nőttek az American Airlines foglalásai egy kiszivárgott levél szerint, az utóbbi napokban már több jegy kelt el, mint 2019- ben ugyanilyenkor. A légitársaság májusra összes repülőgépét újra forgalomba állíthatja — írja az AIRportal.hu. Az elmúlt hetek tapasztalatairól a légitársaság alelnöke számolt be a dolgozóknak küldött körlevelében. A belföldi járatokon 80 százalék fölött volt az ádagos foglaltság, az egy évvel ezelőttihez képest 150-400 százalékkal nőttek a foglalások, az elmúlt hétvégén pedig már több jegyet adtak el, mint 2019-ben. Éppen ezért az alelnök arról is beszámolt, hogy terveik szerint május végéig minden repülőgépüket újra forgalomba állítják. Arra azonban nem tért ki, hogy a szélestörzsű repülőgépekkel mit akarnak kezdeni, hiszen az Egyesült Államok beutazási szabályai lényegében nem változtak. Bécsben nagyon népszerű a Dubaj- Bécs járat, az üzemeltető légitársaság, azaz az Emirates éppen ezért május végéig a legnagyobb utasszállítóval, azaz az Airbus A380-assal teljesíti a járatokat. Az Aerotelegraph beszámolója szerint a járvány óta először most csütörtökön közlekedett A380-as a Dubaj-Bécs útvonalon, a szaklap tudósítója szerint a járaton közel 400 utas volt. Eredetileg két hétig állították be a legnagyobb kapacitású utasszállítójukat erre a járatra, de közlése szerint május végéig terveznek vele. Ugyanakkor az Emirates regionális vezetője szerint az is közrejátszik a nagy érdeklődésben, hogy az emberek eddig bírták, és most rövid határidővel foglalnak jegyet, vagyis a jegy vásárlása és az utazás időpontja között kevés idő telik el. Tim Clark, az Emirates elnöke egy korábbi interjújában nagyon optimista volt az óriásgép használatával kapcsolatban, 2022-ben már mind a 117-et újra forgalomba szeretné állítani. Új-Zélandon is beindult a turizmus, a sziget belföldi járatain az elmúlt időszakban megközelítette az üzleti céllal utazók száma a 2019-es szintet. Leanne Geraghty, az Air New Zealand kereskedelmi vezetője közölte: az üzleti céllal az országon belül utazók száma már csak 10 százalékkal marad el a járvány előtti szinttől, ezért több intézkedést is hozniuk kellett. A legnépszerűbb járatokon nagyobb befogadóképességű Airbus A321-eseket állítanak forgalomba, több, korábban elbocsátott légiutas-kísérőt is visszahívtak, és az üzleti utasoknak kedvezőbb menetrendet vezetnek be. Kínában már drágábbak a jegyek, mint 2019-ben. Mivel az igény folyamatosan emelkedik a belföldi járatok iránt Kínában, a légitársaságok már nem akcióznak annyit, így vannak példák arra, hogy drágábban lehetett jegyet venni, mint a járvány előtt. A májusi munka ünnepére a Ctrip adatbázisa szerint turistaosztályon ádagosan 11 százalékkal többe kerülnek a jegyek, mint a járvány előtt. Luja Ju, a hongkongi BOCOM International elemzője szerint az igény annyira megnőtt a légi utazás iránt, hogy a felkínált kapacitást szinte teljesen le tudják kötni, így a légitársaságoknak már nem kell kedvezményes jegyekkel stimulálniuk a keresletet. Az április-októberi időszakra elemzők szerint a kínai cégek 20 százalékkal több járatot terveztek be 2019-hez képest, a legtöbb kapacitást a China Eastern fogja biztosítani. A növekvő keresletre reagálva a nyári menetrendben a Qatar Airways légitársaság járatot sűrít: március 28-tól az eddigi hétfő, péntek, vasárnap napok mellett csütörtökön is közlekedtet gépet Budapestre és vissza Dohába, egészen június 13-ig. Ezt követően a hátralévő időszakban, azaz október 29-ig további 1 járattal bővül a kínálata, a pluszgép a keddi napokon fog üzemelni. Az utasok dohai csatlakozással több mint 130 úti célra repülhetnek. (Szabó Laci, Airportal.hu) Júliustól karantén nélkül utazhatnak Phuketra az oltottak Július 1-jétől a népszerű sziget, Phuket lesz Thaiföld első olyan úti célja, amely karanténkötelezettség nélkül fogadja a beoltott külföldi turistákat, októbertől pedig további öt desztináció enyhíti az utazási korlátozásokat. Phuket nyitását „pilot projektnek” szánja a thai kormány, ahol tesztüzemmódban kipróbálják majd, menyire biztonságos és tartható a rendszer, mielőtt más népszerű úti célokra is kiterjesztenék a hétnapos karanténkötelezettség eltörlését, írja a Bangkok Charlie Facebook-oldal. További újdonságként a thai turisztikai miniszter azt is bejelentette: érkezésük után egy héttel azok a turisták, akik kinti tartózkodásuk alatt tünetmentesek és egy negatív tesztet felmutatnak, elhagyhatják majd Phuketet és szabadon utazhatnak Thaiföld többi részére. A Phuket Sandbox néven fötó tesztüzem hamarosan kezdődik, a helyi lakosság oltásával. Ahogy a közösségi médiában Bangkok Charlie írja, a Sandbox modell az informatikában járatosak számára ismerős fogalom lehet: nagyon leegyszerűsítve egy biztonságos és elzárt terület a rendszeren belül, ahol a programokat úgy lehet futtatni, hogy azok ne tudják megtámadni a számítógépet. így a phuketi projekt első lépéseként a helyi lakosok az oltási tervben kiemelt státuszt kapnak, hogy minél hamarabb megkaphassák a vakcinát. A cél a helyi lakosság 70 százalékának beoltása, mielőtt újraindulna a turizmus a szigeten. A legfrissebb adatok szerűit mindössze 466 587 lakosa van Phuketnek, vagyis számukra kevesebb mint egymillió vakcina elegendő lesz. A terv szerint április 15-ig kell megkapniuk az oltás első dózisát, május 15-ig a másodikat, így a júliusi nyitásra kialakulhat a védettség. A turisták számára előírt részletes szabályozás egyelőre még nem készült el, így nem lehet tudni, hogy Érkezésük után egy héttel azok a turisták, akik kinti tartózkodásuk alatt tünetmentesek és egy negatív tesztet felmutatnak, elhagyhatják majd Phuketet és szabadon utazhatnak Thaiföld többi részére (Fotók: Shutterstock) milyen igazolásra lesz szükség és milyen vakcinákat fogadnak majd el. Thaiföldön jelenleg három vakcina kapta meg a hivatalos engedélyt: a brit AstraZeneca, a kínai Sinovac és az amerikai Johnson&Johnson vakcinája. Korábbi thai sajtóértesülések szerint mindkét védőoltásra szükség lesz a beutazáshoz, a második adagot legkésőbb az utazás előtt két héttel kell beadami.Valószínű az is, hogy az oltások nem lehetnek majd három hónapnál régebbiek, hogy a karantén alól mentesüljön az utazó. Érkezéskor várhatóan szükség lesz egy negativ tesztre is, valamint minden turistának telepítenie kell a telefonjára egy nyomkövető applikációt, ami a hatóságok számára egy esedeges gócpont kialakulásakor megkönnyíti a kontaktuskutatást. A tesztüzem után, várhatóan októbertől, Phuketen kívül Krabi, Phangnga, Koh Samui, Chonburi (Pattaya) és Chiang Mai egyaránt karanténmentesen látogatható lesznek az oltott utazók számára. Az összes többi thaiföldi desztinációra továbbra is hétnapos kötelező körzeti karantén érvényes. (Turizmus) UTAZÁSI HÍREK » Görögország minden oltást elfogad Az ország nagyon épít a nyári turistaszezonra, ezért elsőként jelentették be, hogy nemcsak az uniós gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinákkal beoltott turisták mehetnek hozzájuk - írja a hvg. hu. Harisz Teokarisz görög turisztikai miniszter azt nyilatkozta egy nemzetközi találkozó után, hogy a kínai és orosz vakcinával beoltott szerbek is mehetnek nyáron Görögországba - írja a Novosti. Görögország egyébként minden koronavírus elleni oltást el fog fogadni akkor is, ha azokat még nem engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség. A jelenlegi tervek szerint nemcsak oltás lesz elég a belépéshez, hanem egy negatív PCR-teszt is beutazáskor, tíz év alatti gyerekeknek pedig egyikre sem lesz szükség. Az még egyelőre nem ismert, mikortól lép életbe ez a szabály. » Oltási igazolással Horvátországba Horvátország április Tjétől felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy voltak már fertőzöttek. A turisztikai miniszter pedig azt jelentette be, hogy májusban megkezdődhet a turisztikai dolgozók koronavírus elleni oltása. Annak lehetőségét is fontolgatják, hogy az Európai Unióban forgalmazott antigéntesztek eredményét is elfogadják. A napi adatokat mutató horvát e-Visitor rendszer alapján jelenleg 15 ezer turistát tartanak számon az országban, ebből nyolcezer külföldi állampolgár. Horvátországban a turizmusból származó bevételek a hazai össztermék (GDP) közel 20 százalékát teszik ki. Turisztikai szakemberek abban bíznak, hogy az idén május 23-ra eső pünkösd után beindulhat az előszezon, amelyet egy erős július és augusztus követhet, és talán a tavalyinál valamivel jobb utószezon. » Nepálban már nem kell karantén A himalájai országba érkezők mentesülnek az eddig kötelező vesztegzár alól, ha igazolják, hogy megkapták a koronavírus elleni oltást vagy azt, hogy elutazásuk előtt legfeljebb 72 órával PCR-tesztet végeztettek, amelynek eredménye negatív lett. Az érkezőket ugyanakkor koronavírus-gyorstesztnek vetik alá még a repülőtéren, és ha ez pozitív eredményt mutat, szállodai karanténban kell maradniuk - közölte az ázsiai ország turizmusügyi minisztériumának szóvivője. Nepál azt reméli az enyhítéstől, hogy újraindul a hegymászóturizmus, a külföldi alpinistáktól származó bevétel ugyanis fontos az ázsiai ország gazdaságának. Nepál egy éve, 2020 tavaszán éppen a hegymászószezon előtt zárta le a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre vezető utakat. (MTI) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Uj Szó - Utazás, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3