Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-30 / 99. szám
4 RÉGIÓ 2021. április 30. | www.ujszo.com Párkánynak nincs szerencséje a szobrokkal Kulturális rendezvények támogatásáról is döntöttek (A szerző felvételei) BUCHLOVICS PÉTER A járvány kitöráse óta most először szavaztak pónzügyi támogatásokról Párkányban. Nem szeretnék a hídnál látni az „Óhajok hídja" - szobrát. Felújítanák a Bartók utcai játszóteret. Í7J. A 3.1. I'É A képviselői interpellációk keretében Szalatnyai Gábor arra kérdezett rá, hogy áll a város az autóroncsok eltakarításával, Marián Mácai osztályvezető úgy reagált, Párkány tavaly négy roncsot távolíttatott el közterületről, idén pedig két eset van folyamatban. Ugyanakkor tudni kell, hogy a roncsok eltakarítása drága, autónként ötszáz eurójába kerül aí városnak, ráadásul borzasztó hosszú folyamat, néha több mint 3 hónapot vesz igénybe a lenyomozás és az engedélyeztetések miatt. Továbbá Párkánynak ebből haszna sincs nagyon, mert az autók többségére végrehajtás vonatkozik. Vitkó Andrea képviselő arról érdeklődött, hogy a Vadas fürdő és a központi buszmegálló közti bekötőutat miért nem aszfaltozták le végig. Eugen Szabó polgármester válaszában kifejtette, u Vadas most a legrosszabb állapotban lévő részt aszfaltoztatta le, ennyire van most pénz. A fennmaradó szakaszra és a volt kemping területére kész terve van a városnak, szabadidőpark, kisvonatok megállója, új járda építése szerepel bennük. Mindezt viszont pályázati pénzből szeretnék megvalósítani. Miroslav Chalmovsky képviselőt az érdekelte, hogy hol adhatják le a lakosok a motorolajat, mert ezt a benzinkutak nem gyűjtik. A motorolaj veszélyes hulladéknak számít, ezt évente kétszer, tavasszal és ősszel gyűjtik be a lakosságtól, a vállal675 ezer VATAŐClN PÉTER Sínen van a hulladékgazdálkodás átalakítása Gútán, néhány héten belül elkezdik tesztelni a szemétszállítás új rendszerét. Mi irt A gútai képviselő-testület legutóbbi tanácskozásán több kommunális ügyere és fejlesztési tervekre vonatkozó napirendi pont is szerepelt. Mindjárt az elsők között vitatták meg a város hulladékgazdálkodásáról készült értékelést, amelyről Finta Zoltán, a városi hivatal vezetője számolt be. Az anyagból többek között kiderült, hogy 2018 és 2020 között folyamatosan - 3938-ról 3358 tonnára - csökkent a kommunális hulladék mennyisége a városban. Emellett nőtt a szelektált szemét aránya: míg 2018-ban csak 370, addig 2020-ban már 500 tonnát válogattak szét a gútai lakosok. Idén januártól 6,6 tonnányi konyhai hulladékot gyűjtöttek be a városban, s az adatok fényében még bőven marad hely a 110 gyűjtőedényben. Finta Zoltán arról is beszámolt, hogy elkezdődött a mérőműszerek felszerelése a Gúta Service járműveire, s májusban elkezdődhet az kozók pedig erre szerződött cégnek adhatják ezt le. Új parkolási rendszer Frantisek Árendás képviselő arra figyelmeztetett, hogy a Duna-parti sétány szeméttároló edényeit gyakrabban kell üríteni, és oda kell figyelni, hogy hétvégéken nem tömjék tele ezeket. Árendás továbbá sürgette egy átfogó városi parkolási rendszer kialakítását, szerinte a parkolási helyzet miatt ez már régen aktuális és jó volna legalább idén év végéig előkészíteni. Marián Mácai osztályvezető úgy válaszolt, már dolgoznak az új parkolási rendszer kialakításán. Norbert Parkansky képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szent István utca és a Gesztenye utca találkozásánál balesetveszélyes a kereszteződés, oda a beláthatóság érdekében tükröt kellene kihelyezni. Mácai úgy reagált, intézkednek az ügyben, de egyes háztartásokban termelt hulladék mennyiségének megmérése, pontosabban annak tesztüzeme. A lakosokat arra kérik, a szemét elhordásának napján csak az esti órákban vigyék be a kukákat, mert a gyűjtőedényeket fokozatosan csipekkel jelölik meg. Az önkormányzat a befutó adatok fényében szeretne általános ehhez a járási közlekedésrendészet jóváhagyása szükséges. Támogatások Az önkormányzati ülésen jóváhagyták a város 2020-as zárszámadását is. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy Párkány tavaly költötte a legtöbbet a hatáskörébe tartozó oktatási-nevelési intézményekre, több mint 300 ezer eurót. Ugyanakkor várható, hogy a jövőben a kötelező oktatáson felüli tevékenységekre a szülőknek mélyebben a zsebükbe kell majd nyúlniuk. A testület továbbá döntött a párkányi óvodák utcák szerint megállapított vonzáskörzetéről is. Folytatódik a műszaki-szolgáltató vállalat kft.-vé alakítása, a cég ügyvezető igazgatója Varga Károly, a felügyelőtanács tagjai: Vitkó Andrea, Vörös Lívia és Norbert Parkansky. A keddi ülésen a képviselők jórendeletet elfogadni szeptemberben, amely háztartásonként új és igazságosabb rendszer szerint állapítaná meg a hulladékilleték nagyságát. Szennyvíztisztító Már megszokott témának számít a gútai képviselő-testületi ülésen, és most is a napirendi pontok között Az absztrakt, bronz alkotás váhagyták, hogy Párkány az IROP program keretében pályázzon a Bartók utcai játszótér és a hozzá tartozó zöldterület teljes felújítására. A célösszeg 140 ezer .euró. A város önrésze 7 ezer euró. A párkányi szerepelt a szennyvíztisztító ügye. Horváth Árpád polgármester elmondta, a beruházást tervező Nyugat-szlovákiai Vízművektől azt az információt kapta, hogy amint aláírják a beruházáshoz szükséges hitel felvételéről szóló dokumentumokat, továbbítják a gútai önkormányzatnak az építkezésre vonatkozó időtervet. Mészáros Imre, az építésügyi hivatal vezetője a téma kapcsán elmondta, a beruházás tervezett helyszínéhez közel található magán-szakközépiskola az érvényes építkezési engedély kapcsán beadott egy fellebbezést, amelyben azt sérelmezik, hogy nem kerülhettek be az eljárásba annak résztvevőjeként. Jelenleg a Nyitrai Járási Hivatalnál van az ügy, ott születik döntés arról, hogy helyet adnak-e az iskola kérelmének vagy sem. Lengyel István (független) képviselő ezzel kapcsolatban azt kérdezte, hogyan lehetséges, hogy érvényes engedéllyel kapcsolatban valaki fellebbezést nyújt be. Mészáros Imre elmondta, van lehetőség erre jogilag, emellett úgy hiszi, legfeljebb valamilyen szagfogó sáv telepítésében érhet el sikert a szakiskola. Fejlesztósdömping Óriásira duzzadt a város rövidtávú fejlesztési terve, amelyre az képviselő-testület most - a járvány kirobbanása óta első alkalommal - döntött a városi támogatások odaítéléséről is. A beérkezett kérvények alapján a kertekhez vezető út felújítására 300 eurót, a Balassi klubestekre 400 eurót, az Őszi Kulturális Napokra 800 eurót, a Párkányi Százasok elnevezésű úszóversenyre pedig 900 eurós támogatást szavaztak meg. A kenusok a májusi Jung György-emlékversenyre 750 eurós támogatásban részesülnek. Szoborelhelyezós Az önkormányzat tárgyalt az úgynevezett Óhajok hídja szobor elhelyezéséről is. A szobrot a Karol Frühauf Alapítvány ajándékozta Párkánynak, az alkotója Nelson Carrilho holland művész. Áz alapítvány saját költségén a párkányi hídfőnél helyezné el a kisplasztikát, egy kiemelt posztamensen. A terület, amelyre kiállítanák, a Szlovák Közútkezelő Vállalat tulajdonában van és a cég beleegyezett az elhelyezésbe. A Frühauf Alapítvány a város beleegyezését is kéri a szobor elhelyezéséhez. Az ügy önkormányzati vitája kapcsán viszont kiderült, hogy nagyon sok képviselőnek nem tetszik a szobor. Ez természetesen nem lehet kizáró ok, de a testületből többen a helyszín megválasztását sem tartják jónak. Csepregi Zoltán képviselő úgy fogalmazott, bárhogy vesszük, a híd a város szélén van, ezt a szobrot pedig, ha valóban kívánságszobomak, azaz megsimogatható, megérinthető alkotásnak készült, akkor méltóbb, központibb helyre kellene állítani. Hosszas vita után a képviselő-testület végül is abban állapodott meg, hogy a szobor ügyét elnapolják és lépéseket tesznek annak érdekében, hogy más közterületi helyszínen legyen kihelyezve legkésőbb őszig, a Mária Valéria híd újjáépítésének 20. évfordulós ünnepségéig. önkormányzat több mint 675 ezer eurót szánna úgy, hogy annak egy tekintélyes részét, kis híján 420 ezer eurót hitelből fog állni. A szakbizottságoktól és a Városi Tanácstól beérkezett javaslatokat a polgármester összesítette, s mint az ülésen elmondta, minden ötletet beépítettek a tervezetbe. A legnagyobb hangsúlyt a közlekedési feltételek, vagyis az utak, járdák és parkolók mintegy 240 ezer euróba kerülő javítására és megépítésére helyezték. 40 ezer euróból épül például két új parkoló az Erdei utcában található óvodánál és az Iskola utcában. A legnagyobb különálló tételt a Szent Rozália park stílusos, díszkivilágítással is ellátott körbekerítése jelenti, amelyre több mint 109 ezer euróra van szükség. 70 ezer eurós tételt tesz ki az Egészségügyi Központ felújítása, illetve a benne található röntgenszakrendelés kialakítása. Gúta központja sem marad ki a beruházásokból, hiszen a tervek között szerepel a városháza előtti szökőkút felújítása is, emellett pedig a városi művelődési központ épületének hőszigetelésére is elkülönítettek egy 50 ezres önrészt, amelyet akkor használnak fel, ha sikeresen pályáznak a munkálatok finanszírozására. eurót szánnak fejlesztésekre Gútán Tervezik a szökőkútfelújítását is (A szerző felvétele)