Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-17 / 88. szám
ÍÍ8 SZALON 2021. ÁPRILIS 17. www.ujszo.com Fehér keresztek tere P rága, Óvárosi tér, a száztornyú metropolis máskor nyugtalan szíve. Most a csend tere. Mintha körös-körül őrt állna a sok színes, pompába öltöztetett gótikus, reneszánsz, barokk épület. Nincs pezsgő hangulat, zárva minden étterem, kávézó, söröző. Az Orloj tornya alatt, ahol máskor egymás nyakába lihegnek a turisták, most csak maréknyi hazai ácsorog. Vidékről jöttek, valahonnan délről, ők várják a csillagászati óramű két kisablakában perceken belül megjelenő apostolokat. Piactér volt ez hajdanán, már a középkorban is, ismerte egész Európa, kereskedelmi útvonalak kereszteződési pontja. Mozgalmas hely azóta is. Karácsonyi, húsvéti vásárok illatos forgataga, forradalmi megmozdulások tűzpontja, elvégre itt áll Húsz János, a máglyahalálra ítélt huszita vezér szobra. Közel a Lőportorony, a Rendi Színház, ahol Mozart az operák operáját, imádott Don Giovanniját vezényelte 1787. október 29-én, de csak pár perc innen a Károly híd vagy a Régi zsidó temetőben Löw rabbi sírja. Világraszóló reklámot először a ’89-es forradalom idején kapott, aztán 1996-ban Tom Cruise-tól, aki a Mission: Impossible első részében a tér egyik sarkán álló, Akvárium nevű étteremből kiömlő óriási víztömeg elől menekült. Tágas a tér, sok minden belefér. Emberek ezreit képes befogadni, összetömöríteni, magához ölelni. Szebb napokon lehet itt fagyizni, forralt bort kortyolgatni, finom falatokhoz jutni, randizni, szerelmet vallani, családilag öszszejönni, megbeszélni, kibeszélni, átbeszélni, az éjszaka leple alatt vágyakozni, hajnalban mámorosán csetleni-bodani, éles ésszel, lángoló lélekkel, ökölbe szorított kézzel szebb jövőért küzdeni, tervezni, álmodozni, vagy egy hosszabb séta után pihenőt tartani. Szusszanni egyet a tér ölén, vagy csak úgy ráérősen bámészkodni, kockakövein kényelmesen ücsörögni. De most minden más Más a tér, más a hangulata, és mások az emberek is. Az a kevés, aki éppen itt van. Ez most a közös fájdalom tere. A megrendülés, a letaglózó félelem tere, amelyben ott az összeborulás, összekapaszkodás, a remény, az új világba vetett hit reménye. Egy évvel azután, hogy Csehországban meghalt az első koronavírussal fertőződött beteg, a hajnali órákban helybeli önkéntesek, kezükben iából készült sablonnal vonultak ki a térre. Nem egész három óra leforgása alatt több ezer fehér keresztet festettek a kockakövekre, szinte felparcellázva a nem éppen tenyérnyi helyet. Nem jöttek a rendőrök, pedig tudták, mi zajlik a téren. Eszükbe sem jutott leállítani az akciót. Ez nem rongálás, ebben nincs kihágás. Azóta minden kereszmek gazdája van. Magánügyből szájhagyomány útján közügy lett. Reklám sem kellett hozzá, csak a város, egy emberi közösség humánus megmozdulása. Most, amikor a vírus elválaszt, ismereden emberek fogtak össze sosem látott társaikért. Azokért, akik elmentek, s azokért, akik siratják őket. Döbbenetes a látvány. Szabó G. László A folytatásban elolvashatják, ki lakott az Óvárosi téri 17-es számú házában. Miért lepték el rózsák, mécsesek a kovácsoltvas kapu környékét? Ki volt tulajdonképpen Carmen Farkasová? Kik hajoltak meg a művészete előtt? Mi törte meg végleg a lelkét 2015-ben? Mit jelképeznek a névvel, dátummal jelölt kis keresztek a tér kockáin? Mindezt elolvashatják a Vasárnap keddtől, április 20-ától kapható számában. Hat láb, négy szárny, két csáp „Furcsák. Különlegesek. Találékonyak. Szórakoztatók. Intelligensek. Változatosak. Fantasztikusak. Elbűvölök. Igazi túlélők. A világ urai.” Ezek a különös hívószavak egy szép kivitelezésű könyv borítójának belső fülén szerepelnek egymás alatt, mondatértékű kijelentésekként. Ha feltennénk egy találomra összeállított embercsoportnak a kérdést, hogy kikre vonatkozhatnak ezek a megállapítások, valószínűleg olyasmikre tippelnének a delikvensek, mint, mondjuk, a majmok és az emberszabásúak, vagy pedig a szuperhősök. Tehát meglehetősen távol járnának az igazságtól. Ok ugyanis, akikre ezek a jelzők vonatkoznak, a rovarok. A felsorolás pedig Anne Sverdrup-Thygeson norvég rovarkutató, természetvédelmi biológus Terra Insecta - Miért csodálatosak és nélkülözhetetlenek a rovarok? (ford. Merkl Ottó, HVG Könyvek, Budapest, 2020) című remekül megírt, igen szórakoztató sikerkönyvének behajtott fülén olvasható. Jópofa ez a párszavas fülszöveg abból a szempontból is, hogy megelőlegez valamit a könyv hangulatából, ugyanis a kiváló szerzőtől (science-kommunikátortól) nem áll távol a megfontolt antropomorfizálás, amellyel közel hozza (megszeretted) a rovarvilág extrém, fura szerzeteit is. Ezekben pedig nincs hiány, a könyvben hemzsegnek az elképesztő sztorik, az egyiken meghökkenünk, a másikon szinte önfeledten mulatunk, miközben bevezetőt kapunk a rovartan rejtelmeibe. Igazat adhatunk a hátlapszövegnek is: „Ha volt is valaha bármi ellenérzésünk a rovarokkal szemben, ez a könyv örökre megváltoztatja a hozzáállásunkat.” Talán annyival egészíteném ki, hogy mindez úgy történik meg, hogy azért az idegenség sem számolódik fel teljesen. Profi tálalás, érdemes tehát belelapozni. Már a Terra Insecta bevezetője meggyőzi az olvasót arról, hogy a világunkat - igen nagy valószínűséggel - a rovarok tartják mozgásban. A szerző parányi fogaskerekekként hivatkozik rájuk, melyek kulcsfontosságú és kiiktathatadan részei a természet óriási gépezetének, illetve a táplálékhálózatoknak, a hulladékfeldolgozásnak, az újrahasznosításnak és a talajgondozásnak. A számok valóban lenyűgözők: „Napjainkban a Földön minden egyes emberre több mint 200 millió rovar jut. Miközben ezt a mondatot leírom, egy és tíz kvintíllió közötti számú rovar surran, mászik és repül bolygónkon - többen vannak, mint az összes tengerpart összes homokszeme. Tetszik, vagy sem, mindenütt körülvesznek minket. A Föld a rovarok bolygója.” Mintha egy science fictionbe csöppennénk, ám mégsem. Valóban, ezek a főszereplők nemcsak mindenütt megtalálhatók, de - például a medveállatkákhoz hasonlóan - ők is túlélték a fajkihalási hullámokat. 479 millió éve léteznek, az élőlények összes ismert fajának több mint a felét alkotják; elképesztő változatosságban vannak jelen a szabad szemmel nem látható régióktól kezdve a karhosszúságú zónákig. „Olyan sokan vannak, hogy felfogni is nehéz - folytatja Sverdrup-Thygeson — [...]. Akadnak rovarok szenteltvíztartókban, számítógépekben, olajpocsolyákban, valamint lovak gyomorsavában és epéjében. Megtaláljuk őket sivatagokban, a befagyott tenger jege alatt, a hóban és a rozmárok orrlyukában.” Vagyis szinte mindenhol, egy precízen működő - olykor érthetedenül kiegyensúlyozott - körforgásban. Talán nem kell külön hangsúlyozni, hogy a biológiai (illetve kémiai) mechanizmusokkal és jelenségekkel foglalkozó ismeretterjesztő könyvek jelentős része - mint amilyen a Terra Insecta - epizodikusán érinti valamilyen formában a különböző mérettartományokat, pesség bemutatására összpontosít, hanem folyamatosan szem előtt tartja azt a kérdést is, mit kezdjünk mindezzel. A „hogyan működik a világ ezen a szinten” dimenzióját kiegészíti az arra koncentráló látásmód, hogy a rovarok rendkívül sokféle értelemben befolyásolhatják az emberiség jövőjét. Az egyik ide vonatkozó terület nyilvánvalóan az élelmezés témaköre, hiszen valószínűsíthető, hogy a rovarokból előállított élelmiszerek iránti kereslet nőni fog. (Ez a tendencia már lényegében meg is indult.) A bug burgertől (bogárburger) a cricket cookiesig (tücsökkeksz) nagyon széles a skála, ahhoz pedig aligha fér kétség, hogy a rovarevés iránti ellenérzés itt-ott komoly viták tárgyát képezi, míg másutt a sáskák és tücskök fogyasztása az evidenciák közé tartozik. És például itt hozható szóba a kultúra. Sverdrup-Thygeson jó érzékkel mutat rá azokra a jellegzetességekre is, melyek a rovarokkal szemben kialakult szokásrendszerek mögött húzódnak meg. A könyv lényegében ezek lebontására tesz kísérletet, amikor rámutat az ismertebb példák mellett olyanokra is, melyeknek elterjedése hozzájárulhatna a szélesebb körű rovar-TUDÁSTÉR az azokban lehetséges élettereket és különleges létformákat, így a vírusokat is. Ez megér egy rövid kitérőt. Sverdrup-Thygeson munkájában a következő megdöbbentő történet szerepel a rovarok és a vírusok együttműködéséről. Egy élősködő darázsfaj a katicabogarat használja keltetőként: egy jól irányzott szúrással elhelyezi benne a petéit, majd a petékből kikelő lárva felfalja a bogár belső szerveit. (Emlékezzünk csak, Darwin az ehhez hasonló eseteken akadt ki.) Ezután kipréseli magát a katica potrohán keresztül, egy apró selyemlabdát sző a még élő bogár lábai közé, ahol bábbá alakul. A katica viselkedése innentől kezdve megváltozik, a bogár pajzsként áll mozdulatlanul, ám amikor a darázs ellensége közelít hozzá, megrázza magát, és elijeszti a ragadozót. ,A nagy kérdés az - írja a rovartan mdósa -, hogy miként alakítja át a darázsanya zombi-bébiszitterré a katicabogarat. Végül is, hetek teltek el azóta, hogy lerakta a petéjét, és eltűnt. A válasz: a darázs nemcsak a petéjét juttatta a katicába, hanem egy vírust is. A vírus felhalmozódik az agyban, és úgy időzíti a működését, hogy éppen abban a pillanatban bénuljon meg a bogár, amikor a lárva kimászik a testéből. A vírus tehát lehetővé teszi, hogy a darázs átvegye a hatalmat a katica agya felett, így a bogár nemcsak táplálékként, hanem bébiszitterként is szolgálhat.” (77. old.) Ez a megdöbbentő példa jól illusztrálja a vírusok különös tulajdonságait és a rovarok hajmeresztő szokásait. Megemlítendő ezen túl, hogy a Terra Insecta nemcsak a rovarkéhasznosításhoz. Nem is gondolnánk, hogy a rovarok mi mindenre alkalmasak az iparban, illetve milyen technológiai újításokban vesznek részt. A pókfonáltól kezdve a robotikán át az űrkutatásig terjed a skála. Ugyanakkor lényeges, hogy éppen az ide vonatkozó részek teszik kérdésessé a hasznossági elvet, az előnyös vs. hátrányos megkülönböztetését, és amellett érvelnek, hogy „fontos megóvni a természetet és a benne élő fajokat, akár hasznosnak ítéljük őket, akár nem”. Jól jegyezzük meg ezt a tényt: a rovarfajok negyedét a kipusztulás fenyegeti, a fajkihalás pedig - mint már jól tudjuk - továbbgyűrűzik az ökoszisztémán. A helyi fenyegetés globális (hálózati) probléma is. Másfelől nézve, persze, megfogalmazhatunk a kultúrára vonatkozóan ehhez hasonló kérdéseket is: mi az összekötő kapocs Shakespeare drámái és Beethoven szimfóniái, Linné virágvázlatai és Galilei holdról készült rajzai, Snorri Eddája és a Függetlenségi nyilatkozat között? A közös pont az, hogy mindegyiket olyan gubacstintával készítették, amelyet a rovaroknak (a gubacsdarazsaknak) köszönhetünk. Valóban, az 1100-as évektől az 1800-as évekig ez a tinta tette lehetővé, hogy az írástermékek fennmaradjanak. A kínai koromtinta ugyanis vízben oldódott, könnyű volt eltávolítani, így rengeteg írásmű megsemmisült (vagy tudatosan eltávolították, hogy újra felhasználják a pergament). Az íráskultúra sokat köszönhet ezeknek az apró rovaroknak, nélkülük a középkor és a reneszánsz dokumentumai közül még többet mosott volna el a víz. A gubacstinta tehát médiumtörténeti jelentőségű is - használata egybeesik a kódex, majd a könyv tárolómonopóliumának a megszilárdulásával megváltoztatta a kéziratos adattárolást, mivel kiválóan beivódott a pergamenbe. (Mentés másként.) Igen fontos eleme a könyvnek továbbá a városi ökoszisztémák kutatásának sürgetése, illetőleg az olyan élőhelyek bemutatása, mint például a halott fák csoportja vagy egy odvas tölgy a napon. Az öreg tölgyfák varázslatos életterét szinte lírai nosztalgiával idézi fel a szerző. Félhomály, a nedves föld és a meleg fa édeskés illata, titokzatos odvak, melyekben megváltozik a tér és az idő jelentése. „Élet és halál, drámák és álmok - mind-mind milliméteres méretben.” Az ősöreg tölgyeken keresztül bevillan a múlt, mintha ebben a képben összegződne a tudós életútjának egy-egy fontos szakasza is. Nem egészen váratlan tehát, hogy ez a fejezet a tölgyfák védőbeszédévé alakul át: „Öt perc a láncfűrésszel, és az óriás, mely a pestisjárvány idején hajtotta első ágait, majd látta megszületni és elmúlni a reneszánszot és az ipari forradalmat, máris szétforgácsolt törzzsel fekszik a földön. De 700 évbe kerül, mire ugyanilyen méretű új tölggyel pótoljuk. És hol éljenek eközben a rovarok?” (166. old.) Ki tudja, ugye? De persze nem pusztán az érdekes részletekért (pl. rovarszex, metamorfózis, sáskajárás, ökoszisztéma a lajhár bundájában, élőhalott árvaszúnyogok), vagy a tanítható összefüggésekért érdemes felütni ezt a könyvet. lenyűgöző ugyanis a teljes tájkép. Sverdrup-Thygeson teljesítménye kimagasló, alkalmas arra is például, hogy népszerűsítse a környezettudatosságot, a hálózati gondolkodást vagy a biodiverzitás megismerését. A szerző azt írja az utószó utáni köszönetnyilvánításban, hogy hiheteden élvezettel írta ezt a könyvet. Nos, valóban büszke lehet rá, mert ez az alkotástechnikai öröm és tudás generálta flow nemcsak átjön a lapokon (már amenynyire ennek közvetítésére alkalmas a nyelv), de ugyanez megismédődhet a befogadó oldalán. A sok-sok rovartól kapkodhatjuk a fejünket, ám nem ettől leszünk bogarasok. Ellenkezőleg, a Terra Insecta megpillanthatóvá tesz egy másfajta, különleges világot, melyet kár lenne kihagyni. „A tehénlepényért folyó csatában gyorsnak kell lennie annak, aki ki akar hasítani egy szeletet a tortából.” H. Nagy Péter A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
