Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)

2021-04-01 / 76. szám

Nyári akciós utazások, repjegyek Jövő héten 2021. április 1., csütörtök, 14. évfolyam, 13. szám Párizs turizmusa 15,5 milliárd eurót veszített Tavaly 15,5 milliárd euró bevételkiesést szenvedett el Párizs és környékének vendéglátó- és szállodaipara a járvány miatt le­csökkent forgalom következtében a regionális turisztikai hivatal hétfői jelentése alapján. A turisztikai és üzleti céllal érkező látogatók száma az ádagos 50 millióról mintegy kétharmadá­val, 17,5 millióra csökkent, az ágazat bevétele pedig 6,4 milliárd euróra esett tavaly a 2019-es 22 milliárdról. A koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú korlátozások gyakorlatilag felszámolták a tengeren túli érkezéseket. A nyári szezonban, július-augusztusban 18 százalékkal a német turisták tették ki a látogatók legnagyobb csoportját. A második legnagyobb csoportot a brit, a harmadikat a holland, majd a belga és az olasz turisták alkották. A legkedveltebb turisztikai célpon­tok, például a versailles-i kastély vagy a Musée d’Orsay is hatalmas forgalomkiesést szenvedtek el. A múzeumok 140 napig voltak bezárva tavaly, a Louvre látogatott­sága így 72 százalékkal, a Versailles forgalma pedig 76 százalékkal csökkent 2019-eshez képest. A szállodák többsége az üzleti és turisztikai utazók elmaradása miatt március közepe és május vége között, valamint október végétől kénytelen volt bezárni. A tavaly teljes évben a vendégéjszakák Párizs térségében 68 százalékkal csökkentek a 2019-eshez képest. A bérlakások és apartmanok forgalma kevésbé, 55 százalékkal csökkent. A nemzetközi utazók ki­esése elsősorban a párizsi belvárosi hotelek, valamint a luxusszállodák forgalmát vetette vissza. (MTI) 40 ezer német turista utazik Mallorcára húsvétkor Ugyan a korlátozá­sok értelmében a német turisták belföldön nem utazhatnak, de a Spanyolországhoz tartozó Mallorcára minden további nélkül elrepülhetnek. A húsvéti időszakra közel 40 ezer német turistát várnak a szigetre. Már az előző hétvégén is német nyaralók ezrei repültek Pal­ma de Mallorcára, hogy ott töltsék a húsvéti időszakot. Csak szombaton 60, vasárnap pedig 70, Németországból érkező repülőgép szállt le a szigeten - írja az euronews. Ugyan a jelenleg érvényben lévő korlátozások miatt a belföldi turizmus továbbra sem indult meg Németországban, a német turisták minden további nélkül elrepülhetnek a spanyol szigetre: a német kormány ugyanis két héttel ezelőtt levette Mallorcát a kockázatos úti célok listájáról a fertőzések csökkenése miatt. Ez a döntés lehetővé tette az üdülők számára, hogy Mallorcára utazzanak a húsvéti időszakban, természetesen szigorú biztonsági ellenőrzések mellett. A német turisták érkezése miatt a múlt héten Mallorca repülőteré­nek tesztközpontja és a foglalási rendszer is összeomlott, miután többszörösére növekedett a teszte­lésre váró turisták száma. Az utazásszervezők azzal nyugtatják a helyieket, hogy a német turisták csak negatív PCR-teszttel szállhatnak fel a Mallorcára tartó repülőre, így nem jelentenek rájuk veszélyt. A turisták tömegei azonban nemcsak aggodalmat, de fe­szültséget is szítottak: a spanyol lakosok ugyanis egyelőre nem utazhatnak az országon belül, így Mallorcára sem érkezhetnek Spanyolország más részeiről látogatók. Az éttermek, bárok és kávézók belső részei ismét bezártak, és szigorúbbá vált az éjszakai kijárási tilalom. Ennek ellenére a hétvé­gére körülbelül 40 ezer német ajkú turista várható Mallorcán a húsvéti ünnepek alatt. Közben keddtől életbe lép a német kormány szigorítása, mely szerint csak negatív tesztered­ménnyel lehet felszállni bármely Németországba tartó repülőgép­re. (Euronews) Míg a német turisták visszatérhettek Mallorcára, a spanyolok nem utaz­gathatnak a saját országukban (Shutterstock) Idén felejtse el a last minute akciókat Teljesen más lesz az idei utazási szezon, mint ahogy azt ko­rábban megszoktuk. A nyári hónapok­ban, az utazások újraindulása után várhatóan jelentősen megdrágul­nak a tengerparti nyaralások árai, aki pedig last minute akciókra vár­na, azt ki kell ábrándítanunk: olyan idén nem lesz. Nyitásra készülve A mostani állás szerint minden bizonnyal legkésőbb júniusban már nyitnak Európa és a világ or­szágai, hogy újra megindulhassa­nak a turisták a felfedező útjukra, vagy éppen csak egyet pihenni valamelyik tengerparton. Az uta­zási irodák is készülnek a nyitásra, már nagyban reklámozzák a nyári üdüléseket, ám ha az árakra pil­lantunk, akkor jól láthatjuk, hogy azok a korábbinál sokkal többe kerülnek. A mostani prognózi­sok szerint a 2019-es áraknál akár 20-40 százalékos áremelkedés is jöhet. A kínálatokban a legna­gyobb mennyiségben a korábbi­ról jól ismert helyek szerepelnek elsősorban, azaz, ha tengerparti nyaralásokat nézzük, akkor ez Spanyolország, Görögország, Olaszország, Bulgária, Egyiptom, Tunézia és Törökország. Miért lesz drágább a nyaralás? Mivel az év elején még minden bizonytalan volt, ezért az utazási irodák kisebb kapacitásokkal ter­vezték az idei évet, vagyis kevesebb charterjáratot béreltek, a lekötött szobák száma is alacsonyabb, mint korábban. Bár ezen időközben le­het módosítani, növelni a kapacitá­sokat, ám a nyugat-európai utasok nagy tömege és fizetőképesebb vendégserege többet is hajlandó fizetni a nyaralásért, ezért ők hama­rabb lecsapnak a szabad szobákra- és többet is üzemek érte. Hiába nő meg az igény, hiába lenne sok­kal több nyaraló, ha nem lesz hol elszállásolni őket - mivel a tenger­parti hotelek a nyári főszezonban- július, augusztus - szinte biztosan megtelnek Miért nem lesz last minute? A fenti okok miatt idén elfelejthet­jük, hogy a főszezonban last minu­te akciókra bukkanunk, hiszen már most látható, hogy a charterjáratok telt házzal fognak üzemelni, ha fel is szabadul egy-egy hely, arra az utazási irodáknak nem kell akciós árat kínálni, hiszen akár teljes áron is el tudják adni. Sőt, az sem kizárt, hogy még többet is kérnek a felsza­baduló helyekért, mintha azt alap­áron foglaltuk volna. Mikor érdemes foglalni? Ha idén nyaralni szeretne, akkor érdemes még most, áprilisban, májusban foglalni, még akkor is, ha úgy gondolja, hogy most még drágák a tengerparti nyaralások (a korábbi árszinthez viszonyít­va). Mert idén ahogy közeledik a nyári szezon, folyamatosan nőnek az árak, azaz minél előbb foglal, annál biztosabb lehet benne, hogy pihenhet a tengerparton. És nem kell azon izgulni, lesz-e olyan sze­rencséje, hogy felszabadul egy-egy hely, hogy akkor a bármi áron is, de nyaralni szeretnék mondat kísé­retében a mostani áraknál is többet űzessen. Az utazási irodák többsége nem kéri el a foglaláskor a nyaralás teljes díját, általában csak előleget kell fizetni a foglalás során. Mikorra várható árcsökkenés? Az árak csökkenése várhatóan szeptemberben kezdődhet meg, ak­kor is leginkább a hónap második felében. De még olyankor is van számos hely, ahol fantasztikus ten­gerparti nyaralásban lehet részünk, hiszen az időjárás is kedvező (pl. Törökország, Egyiptom), és a turis­ták tömege is csökken addigra. És még olcsóbb is lesz. Szabó Laci A tavalyi teljes évben a vendégéjszakák Párizs térségében 68 százalékkal csökkentek a 2019-eshez képest (Fotó: Shutterstock)

Next

/
Oldalképek
Tartalom