Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-01 / 49. szám
8 I Prága Páratlan útikalauzzal SZABÓ G. LÁSZLÓ Száztornyú Prága, arany Prága, misztikus Prága. Kafka Prágája, Hrabal Prágája, Mozart Prágája. Ahány útikalauz, annyiféle megnevezés. Radim Kopáó és Josef Schwarz könyve, amely a Cseh Tudományos Akadémia gondozásában jelent meg, a maga nemében páratlan városi útmutató. A cseh metropolis erotikus látnivalóit kínálja. Hol részesült érzéki örömökben Franz Kafka? Kik voltak Jirí Mucha házának vissza-visszatérő hölgyvendégei? Miről álmodozott a jeles cseh festőművész, Jan Zrzavy? Hol volt Prágában az öngyilkosok WC-je? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ az Erotikus Prága című, nagy műgonddal, precizitással megírt és megszerkesztett, 350 oldalas, nívós kiadvány, amelynek alakjai a 19. és 20. század jeles alkotói. Főképp írók, költők, képzőművészek, filmesek és a zenei életből ismert, színes egyéniségek. Festők és szobrászok alkotásai, amelyek a cseh főváros különböző pontjain, köztereken és épületek homlokzatain késztetik ámulatra a turistákat. Ilyen értelemben nemcsak a könyv, Bohémia szíve is unikális. Sem Pozsony, sem Bécs, de még Budapest sem öleli magához ilyen érzékien hazai és külföldi látogatóit, szemüknek nem nyújt annyi vágyakat korbácsoló látnivalót, mint Prága, Európa nyugtalan szíve. De hogy pontosan mitől is nyugtalan, arra ebből a könyvből egészen árnyalt választ kapunk. Prága tíz városkerülete szerint a kötet tíz fejezetből áll, és minden fejezet részletes leírást nyújt a tárgyalt műről és alkotójáról, megadva a címet, ahol a mű látható, körbejárható, vagy azt a helyet, amely a könyvben szereplő szerző személyéhez kötődik. így olvashatunk a hatvanashetvenes években elhíresült, erotikus képregény-rajzoló Kája Saudek múzeumáról, a prágaiakat rózsaszín tankkal megajándékozó David Cemy belvárosi szobráról, a tetőmagasság-KULTÚRA 2021. március 1.1 www.ujszo.com finom, érzéki csábítása a kezünkben sétálhatunk a száztornyú város kivételes látnivalókat kínáló utcáin, terein Anna Chromy Cseh muzsikusok című szoborcsoportjának egyik alakja Prágában, a Szénamérő téren (A szerző felvétele) ban fél kézzel kapaszkodó Freudról, „aki” világ körüli útja során több helyen riogatta már az embereket. (Első ránézésre Amerikában is sokan öngyilkosjelöltnek hitték, és volt, hogy tűzoltókat hívtak a megmentésére.) Több oldalon találkozunk Alfons Mucha, a szecesszió nagymestere fiával, Jirí Muchával, illetve azokkal a ledér hölgyekkel, akik a hetvenes években a híres kettős ügynök, háborús riporter várbeli házában szórakoztatták a kor erotikára éhes elitjét. Leopold von Sacher-Masoch, a Vénusz nercben szerzője, a mazochizmus atyja is helyet kapott a könyvben, hiszen Prágában érettségizett, és ott kezdte el egyetemi tanulmányait. Olga Schoberová, vagyis Olinka Berova, aki huszonegy évesen, 1964- ben a Playboy címlapján hódította meg a világot, Marilyn Monroe és Brigitte Bardot mellett a kor harmadik szexszimbóluma volt. Amerikai, német, olasz produkciókban kapott vonzerejéhez illő szerepet, de első munkáit a Rybná 9. szám alatt működő Technomat cég számlázójaként kapta. Josephine Baker, akit Bronz Vénuszként emlegettek a világban, legendás banánhéj-szoknyájában háromszor is fellépett a prágai éjszakában, és minden alkalommal a Vencel tér melletti Lucernában. Ugyancsak a Lucernához kötődik Gustav Machaty filmtörténeti jelentőségű, Extázis című filmjének 1933- as bemutatója, Hedy Lamarr (eredeti nevén Kieslerová) főszereplésével. A film provokatív képsorait (Hedy mezítelenül fekszik a víz hátán, vagy azt, ahogy az orgazmust megéli) több országban kivágták. Prága erotikus töltetű köztéri szobrai közül is biztos szemmel válogattak a szerzők. Bekerült a könyvbe az Adria-palota neoklasszicista stílusban készült szoboregyüttese, Jan Sture alkotása, a Városi Könyvtár bejáratát díszítő hat szobor, három férfi és három nő, az irodalom, a zene, a filozófia, a dráma, az építészet és a szobrászat kőbe vésett alakja. Az Új Városháza 1912-ben készült reliefje a platóni tanokat hirdeti. Egy idős férfi vezeti kamasz növendékét, beavatva őt az érett férfikor szépségébe. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium épületének négy külső falát és tetejét díszítő száz mezítelen alakot tizennégy szobrászművész készítette. A Fekete pávához címzett házban, a Kamzíková 6. szám alatt a 19. század hatvanas éveitől egészen 1918-ig Prága legelegánsabb vörös lámpás házát, a Gogo Szalont Otto von Bismarck német kancellár, Habsburg- Estei Ferenc Ferdinand osztrák-magyar trónörökös és Gustav Mahler zeneszerző is gyakran látogatta. A cseh költészet és széppróza nagyjainak sorát a Nobel-díjas Jaroslav Seifert nyitja, aki tizenhét évesen többször is ellátogatott a Kisoldal bordélyházainak egyikébe - ahová az első világháború vége felé főleg részeg magyar katonák jártak -, de mindannyiszor inába szállt a bátorsága, ahogy ezt a Szexuális noktümben megírta. Franz Kafka a Celetná utcai örömlányok között kalandozott, amikor a házasság előtti testi kapcsolat még tiltva volt a fiatalok számára. Prágai utcák és éjszakák című írásában Egon Erwin Kisch, a száguldó - és a könnyűvérű lányok csábításának ellenállni nem tudó - riporter is gyakran eltűnt az óváros sikátoraiban. Az erotika Bohumil Hrabal regényeiből sem marad ki. Gondoljunk csak a Szigorúan ellenőrzött vonatok legendás pecsételős jelenetére vagy az Őfelsége pincére voltam virágokkal és illatos tavaszi ágacskákkal feldíszített mezítelen női testére. 1950-ben az író a Národní tfída 37. szám alatt működő Klafande cégnél dolgozott, s mint üzleti utazó számlatömbökre írta szerelmi vallomásait. Az Ostruhová (ma Národní) 47. szám alatt Jan Neruda nemcsak a Kisoldal lakóiról írt pompás történeteket, hanem a testi bájaikat ott árusító prostituáltakról is. Ugyanezeket az utcákat járta Karel Hynek Mácha, a cseh romantizmus individualista ágának képviselője, aki erotikus naplójegyzeteivel saját vágyait tüzelte. Ladislav Fuks, A hullaégető írója, aki aNárodníobrany 15. szám alatt élt egészen a haláláig, igazából a regényeiben élte meg vonzódását saját neméhez. Prózai műveiben, akárcsak a költő Julius Zeyer Arnisa, lángoló szívvel keresi barátját, Amilt. Sugárzik az erotika Karel Pokomy Testvérré válás című szobráról is, amely a prágai főpályaudvar előtti parkban áll. Igaz, csak másolat a szobor, eredetijét 1951-ben Ceská Trebován avatták fel, és díszített már postai bélyeget, sőt bankjegyet is. Egy 1945 májusában született fénykép alapján készült a mű: fiatal prágai munkásfiú orgonacsokorral a kezében üdvözli - és öleli magához nem kis szenvedéllyel - a felszabadító szovjet katonát. Marie Cermínová, művésznevén Toyen (1902-1980), a két világháború közötti cseh avantgárd, azon belül is a szürrealizmus jeles alkotója, Prága 3. városkerületében, a Krásová utca 2-ben lakott, 1947-ben pedig André Breton párizsi köréhez csapódott. Ott festette Fekete paradicsom című képét, amely a vágyak és az ösztönök ünnepét hirdeti. Jan Zrzavy 1929-ben készült Tavasza a festő legrejtettebb vágyainak kristály gömbbe zárt lenyomata. Száz név, száz cím, száz látnivaló. Kezünkben ezzel a rendhagyó útikalauzzal a legizgalmasabb sétákat tehetjük majd Prága meztelen ölében. A szerző a Vasárnap munkatársa Meghalt Vlado Sadílek rendező, az amatőrök vezérszurkolója JUHÁSZ KATALIN Szombaton 76 óvos korúban elhunyt Vladimír Sadílek rendező, színósz, a szlovák ós a hazai magyar amatőr színjátszó mozgalom lelkes támogatója, országos rendezvények több évtizedes zsűritagja. Vladót nem lehetett nem észrevenni a tömegben. Már a kilencvenes években úgy festett, mintha egy fantasyfilmből lépett volna ki. Aki az utóbbi harminc évben részt vett a komáromi Jókai Napokon vagy a szepsi Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon, az rögtön kiszúrta őt, vagy a zsűriben, vagy a nézőtéren. Nem beszélt magyarul, de szinte mindent értett, mivel Losoncon élt, kétnyelvű környezetben, és imádta a magyarokat. Asztalosnak tanult ki, majd díszVladimír Sadílek (1945-2021) letező lett, ahonnan egyenes út vezetett a színpadra, hiszen melyik rendezőnek ne akadna meg a szeme egy ilyen karakteren? Egyre mélyebben beleásta magát a szakmába, és mivel volt hozzá tehetsége, egyre több amatőr előadást rendezett, amelyekkel egyre nagyobb sikereket ért el. Aztán jöttek sorban a felkérések profi színházaktól, tévéből, rendezvényszervezőktől. Vlado Sadílek játszi könnyedséggel mászta azt a bizonyos létrát, amelyet tulajdonképpen ő készített el fából. Egészen a Nemzeti Népművelési Központ szakelőadói posztjáig mászott, eközben színészként számos szlovák filmben játszott kisebb karakterszerepeket. Én 1992-ben ismertem meg Vladót, amikor is Rimaszombat adott otthont a gyermek- és ifjúsági sakk- Európa-bajnokságnak. Bizony, akár hiszik, akár nem, ilyen is volt a rimaszombati kultúrházban. Meglehetősen kaotikus szervezésre emlékszem, és sebtiben verbuvált stábra - például elsőéves angol szakos egyetemistaként én voltam a három tolmács egyike -, a tizenhárom éves Lékó Péterre, akinek én segítettem a stábszobából felhívni a szüleit, és az ünnepélyes megnyitó fura, bohém rendezőjére. Amikor közölték velem, hogy a színpadon fogok állni, és minden szlovákul elhangzó mondatot kapásból angolra kell fordítanom, eléggé elbizonytalanodtam, és ennek hangot is adtam. Ekkor megjelent az irodában egy laza, mosolygós, mikulásforma emberke, a megnyitó rendezője, Vlado Sadílek. Kedvesen rám kacsintott, és azt mondta, ne aggódjak, minden a legnagyobb rendben lesz. Olyan volt, mintha ő dolgozott volna nekem, és nem fordítva. Az ünnepi rendezvény tényleg rendben lement, ő pedig végig a szinpad előtt bolondozott, táncolt a kisfiával a nemzeti csapatok bevonulásakor felhangzó zenére. Akkor spontán ökörködésnek gondoltam ezt, ma már sejtem, hogy a feszültséget akarta oldani - ami sikerült is neki. Vlado volt az első szlovák szakember, akit hazai magyar amatőr színházi fesztiválokon lehetett látni. A kívülálló szakmabeli szemével tudta nézni az előadásokat, nem befolyásolták őt régi ismeretségek, barátságok, nem hatódott meg attól, hogy magyarul beszélnek a színpadon, és milyen szépen, folyékonyan el tudnak mondani három mondatot. Meglátásait, tanácsait, ötleteit egy idő után jobban megfontolták a csoportvezetők, mint a magyar zsűritagok értékelését. A szereplők pedig talán először hallottak véleményt szlovák szakember szájából a produkciójukra. Nem is értették, mit keres ez a figura egy magyar rendezvényen. Aztán kapiskálni kezdték, hogy a színház nem nyelvfüggő, hanem egyetemes művészet, egyetemes kritériumokkal. Drága Vlado, minden magyar amatőr színjátszó nevében köszönöm neked ezt a szemfelnyitást!
