Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-04 / 52. szám

www.ujszo.com I 2021. március4. KÖZÉLET I 3 A koalíciós válságból több kiút vezet, ám úgy tűnik, jelenleg már kicsi az esélye, hogy a kedélyek lecsillapodása után Igor Matoviö kormányfő marad a miniszterelnök (TASR-feivétei) Már a kormány-átalakításról tárgyalnak CZÍMER GÁBOR Pozsony. „Eljött az ideje, hogy a kormány átalakításáról beszéljünk" - jelentette ki a tegnap délelőtti kormányülés után Richard Sulik, a koalíciós SaS vezetője, aki az orosz vakcina beszerzése után Igor Matoviő (OLaNO) távozását követelheti. Sulik azonban nem szeretne előrehozott parlamenti választást. „Ez komoly dolog. Nem történik ilyen minden nap, nagyon érzéke­nyen kell fellépni” - nyilatkozta a tegnap délelőtti kormányülés után az SaS elnöke, de leszögezte, hogy alapvetően elutasítja az előrehozott parlamenti választást. Sulik szerint minden miniszter leváltásának terí­tékre kell kerülnie, az övét és a mi­niszterelnökét is beleértve. „Ebben a formában ugyanis nem tudunk to­vább működni” - jelentette ki. Az SaS kormánypárt vezetője arról is beszélt, nem akar ultimátumokat adni a koalíciós partnereinek. „De elmondom önöknek, hogy egészen világos elképzelésem van arról, mi­lyennek kell lennie a kormány át­alakításának” - tette hozzá, azzal, hogy az elképzelését először a koa­líciós partnereinek mondja el. Úgy tudjuk, a kormányfő, Igor Matovic (OEaNO) leváltását is el szeretné érni. Sulik arról is beszélt, hogy nincs bajuk a Szputnyik V vakcina beho­zatalával, de azzal igen, ahogy Matovic Kassán üdvözölte a szállít­mányt. Az SaS tegnap délután ki­adott közleményében azonban már azt írja, nem az orosz vakcina vagy annak a kormányfő általi üdvözlése okoz nekik gondot, hanem Matovic „tarthatatlan” kormányzási stílusa. Találkozó Éaputovával Az SaS elnöke és a Za l’udí veze­tője, Veronika Remisová a kor­mány átalakításának ügyében teg­nap délután Zuzana Caputová köz­­társasági elnökkel találkozott. Remisová az egyeztetés után arról beszélt, a kormányuk sok hibát kö­vetett el. „Egy éve már, hogy ez a kormány hivatalba lépett, de ma­gunk is látjuk, hogy, a jó szándé­kunk ellenére, sok dologban hibát követtünk el” - mondta a Za l’udí vezetője. Remisová meg szeretné újítani az embereknek a kabinetbe vetett bizalmát, ezért tárgyaltak az elnökkel a kormány átalakításáról. Sulik pedig az államfővel való ta­lálkozót követően megismételte, a kormány átalakítását szükségesnek látja, viszont az előrehozott parla­menti választást kizártnak tartja. A köztársasági elnökkel való egyez­tetés további részleteiről azonban nem tájékoztattak. Caputová a ta­lálkozó után kijelentette, meglepte őt, mekkora összhang van az SaS és a Za l’udí vezetése között abban, milyen változásokra van szükség a kormányban. „Nagyon szeretném, hogy a szükséges változásokról ugyanilyen mértékű legyen az egyetértés mind a négy koalíciós párt között” - tette hozzá. Az ál­lamfő emlékeztetett arra, már q is hosszabb ideje folyamatosan kom­munikálja, hogy szükség van a kor­mányzás stílusának megváltozta­tására. Matovic egyébként tegnap nem kért találkozót az államfőtől. Az SaS és a Za l’udí országos tanácsa a par­lamenti frakciójuk részvételével még kedden este tartott ülést, illetve a két párt vezetése külön is egyezte­tett. Ezeken a találkozókon is a kor­mány átalakításának lehetőségeiről tárgyaltak. Matoviő védekezik A miniszterelnök tegnapi lapzár­táig csak a közösségi oldalán rea­gált arra, hogy koalíciós partnere, az SaS-t vezető Richard Sulik a kor­mányjelentős átalakítását követeli. A kormányfő szerint az orosz Szputnyik V-vakcina beszerzése nem ok arra, hogy megbukjon a kormány. Matovic a szerdai kor­mányülésről távozóban az újság­íróknak röviden annyit mondott, hogy délután tart sajtótájékoztatót. Este hat óráig erre azonban nem ke­rült sor, viszont a miniszterelnök két bejegyzést is közzétett a közösségi oldalán. Az egyikben visszautasít­ja, hogy a Szputnyik V-vakcinát Oroszország a hibrid háború esz­közeként használná. Korábban Ivan Korcok (SaS jelölt) külügyminisz­ter állította ezt. Matovic szerint a koalíciós partnerei a témát arra használják, hogy szétverjék a kor­mányt. Kiemelte, az orosz vakciná­val csak azokat oltják be, akik ezt önként vállalják, és azt sem tartja a kormány bukására elegendő oknak, „Egy éve már, hogy ez a kormány hivatalba lépett, de magunk is látjuk, hogy, a jószándékunk ellenére, sok dologban hibát követtünk el." Veronika RemiSová, a Za fudí elnöke hogy a vakcinaszállítmányt szemé­lyesen fogadta a kassai reptéren. Azt írja, az orosz vakcina megrendelé­sekor csak az emberéletek meg­mentését tartotta szem előtt. A közösségi oldalán közzétett másik bejegyzésében a miniszter­­elnök arról ír, egyesek szerint az ál­tala és Marek Krajcí (OEaNO) egészségügyi miniszter által be­szerzett 2 millió adag Szputnyik V vakcinának az a baja, hogy Orosz­országból származik, illetve a sze­mére vetették, hogy a reptéren üd­vözölte a szállítmányt. Matovic szerint egyes, magas pozícióban lévő politikusoknak az felel meg, hogy minél több ember haljon meg, minél több lakos és a gazdaság is szenvedjen. „A jelszavuk, minél rosszabb Szlovákiának, annál jobb az ő sikertelen pártjaiknak, melyek kormányozni akarnak” - írta a kor­mányfő. Röviddel lapzártánk előtt Matovic egy videóüzenetet tettközzé, amely­ben a kialakult kormányválságot az orosz vakcina beszerzéséhez köti. Arról beszél, érti, hogy két koalíciós partnere ezzel nem ért egyet. Ugyanakkor azt is mondta, „kutya kötelessége” volt, hogy így mentse meg több ezer polgár életét. Egyben arra kéri a kormánypártokat, ne po­litizálják át ezt az ügyet, ne hasz­nálják ügyügyként az orosz vakcina beszerzését a kormány megbuktatá­sára. Közben Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter Eszak- Komáromban tartott sajtótájékoz­tatóján megerősítette, segített Matovicnak abban, hogy beszerez­ze az orosz vakcinát. Kollár bókítene Boris Kollár, a parlament házel­nöke, aki egyben a negyedik koalí­ciós párt, a Sme rodina vezetője, ar­ra kérte az OEaNO, az SaS és a Za l’udí kormánypártokat, ne visel­kedjenek úgy, mint a kisgyermekek a homokozóban. Tárgyalni hívta a kormányzó pártok vezetését. Kol­lár a kialakult kormányválsággal kapcsolatban kijelentette, két kor­mánypárt a közösségi médiában és a sajtóban közölt üzenetekkel tá­madja a partnereit. „Káoszt alakí­tanak ki, amelyhez most a harma­dik párt is csatlakozott” - mondta. Arra szólította fel az érintett politi­kai szubjektumokat, hogy tegyék félre a konfliktusaikat. „Tisztelt koalíciós partnerek, kérlek benne­teket, ne viselkedjetek úgy, mint a kisgyerekek a homokozóban” - mondta. Egyben arra szólította fel az érintetteket, hogy térj enek vissza a programjuk megvalósításához. „Amiért az emberek minket a par­lamentbe küldtek” - tette hozzá. Arról is beszélt, szerinte a jelen helyzetnek nem lehet nyertese. „Ennek csak vesztesei lehetnek, mégpedig az emberek lesznek a vesztesei” - jelentette ki azzal, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az országban a koronavírus szedi az áldozatait. Kollár tegnap este öt órára tár­gyalni .hívta a koalíciós pártok ve­zetését, hogy zárt ajtók mögött be­széljék meg a kormánypártok kö­zötti konfliktust. Lapzártánkig nem érkezett hír az egyeztetés eredmé­nyéről. Annyi azonban kiderült, hogy mind a négy koalíciós párt részt vesz az egyeztetésen. Az ellenzék A Peter Pellegrini által vezetett el­lenzéki Hlas azzal vádolja a kor­mányt, hogy a koalíciós ellentétek miatt nincs ideje a világjárvány okozta válsággal foglalkozni. „Nincs idejük arra, hogy az embe­reknek elmagyarázzák az új higié­niai intézkedéseket, de arra van elég energiájuk, hogy a kölcsönös sérte­getésekkel zaklassák a nemzetet” - írja közleményében a párt. Egyben megismétlik, hogy szerintük a meg­oldás a teljes kabinet lemondása len­ne, az előrehozott parlamenti vá­lasztásig pedig szakértői kormány­nak kellene vezetnie az országot. Ha valóban kormányátalakításra kerül sor, akkor a szlovák alkotmá­nyos berendezkedés az előrehozott parlamenti választáson kívül is szá­mos lehetőséget kínál. Ha például a kormányfő beadná a lemondását és a négy koalíciós párt egy új minisz­terelnök kinevezésében állapodna meg, akkor hasonló helyzet állna elő, mint 2018-ban, amikor Robert Ficót Peter Pellegrini követte a kormány élén. Ebben az esetben néhány mi­nisztérium is új vezetést kaphat. Ha a Za l’udí és az SaS is távozna a koa­lícióból, még mindig nyitva áll an­nak a lehetősége, hogy az OEaNO és a Sme rodina kisebbségből kormá­nyozzon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom