Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-31 / 75. szám

www.ujszo.com I 2021. március 31. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 9 Már a műtrágyáért is szédítően sokat kérnek Ha a gazdák kevesebb trágyát juttatnak a földekre, gyengébb termésre szá­míthatunk, ami a fogyasztói árakra is hatással lehet (TASR-feivétei) SUSLABÉLA Pozsony. Az időjárás okozta viszontagságok mellett a szlo­vákiai gazdáknak a termelési költségek folyamatos növeke­dése is gondot okoz. Legújab­ban a műtrágyaárak ugrottak meg rég nem látott ütemben. A termelők 20-30%-os átla­gos drágulásról beszélnek, de egyes esetekben ennél is nagyobb volt az árugrás. A műtrágya drágulásával járó pluszterhek rengeteg gazdaságnak okoznak gondot. „Ráadásul, nem csupán az árak ugrottak meg, hanem sok helyen hiány is van a műtrágyából. Több olyan mezőgaz­dasági üzem van az országban, amelynek óriási gondot okozott a trágya megvásárlása, amire ugyan­akkor most égető szükségük lenne” - mondta el lapunknak Jana Holé­­ciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője. A kamara ezért azt java­solja a termesztőknek, hogy csopor­tosan vásárolják meg a műtrágyát. Jelentős árugrásról számolt be Németh György, a csenkei Agrolens vállalat ügyvezetője is, aki több pél­dával is szolgált. „Tavaly az urea tonnáját átlagosan 275 euróért vá­sároltuk meg, most pedig már 325 eurót kémek érte. A Ledek műtrágya tonnája tavaly átlagosan 182 euróba került, most 218 euró. Nagy általá­nosságban elmondható, hogy mint­egy 20 százalékos áremelkedésen vagyunk túl, ami komoly gondot okoz a gazdaságoknak” - mondta a csenkei vállalat ügyvezetője. Szalay Mihály magyarbéli gazdá­nak hasonló tapasztalatai vannak. „Az urea néhány eladónál 350-370 euróba is kerül, ami az előző évihez képest hatalmas ugrás” - mondta el Szalay. Anton Rebro, a Máriatöl­­gyesi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke felháborodva közölte, hogy 20-40 százalékkal emelkedett a műtrágyák ára. „A 40 százalékos növekedés szédítően nagynak szá­mít. Ám, ha kevesebb trágyát jutta­tunk a földekre, értelemszerűen gyengébb termésre számíthatunk” - mondta a gazdaság vezetője. Holé­­ciová szerint a gazdák növekvő költ­ségei a termények árára is hatással lehetnek, szerinte azonban ez alap­ján jelenleg még korai lenne messzemenő következtetéseket le­vonni a fogyasztói árak várható ala­kulásával kapcsolatban. Jobban ügyelünk a pénzünkre A világjárvány során azok is megtanultak spórolni, akik erre eddig nem fordítottak túl nagy figyelmet. Jelenleg a ne­gyedével többen takarékos­­kodnak, mint korábban. Pozsony. A járvány kitörése előtt a lakosság nagyjából fele spórolt rendszeresen, az elmúlt hónapokban azonban megugrott azok száma, akik a nehezebb időkre takarékoskodnak - derül ki a Median közvélemény­kutató intézet legfrissebb, az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) meg­rendelésére készült felméréséből. „A megkérdezettek csaknem ne­gyede vallotta be, hogy a járvány miatt kezdtek el rendszeresen taka­rékoskodni, átlagosan 6 hónapra elegendő tartalékot halmozva fel” - mondta el Monika Martinková, a Median elemzője. Egyre többen ta­karékoskodnak lakásvásárlásra vagy a lakás felújítására is. „A fel­mérésből kiderül, hogy az emberek 60 százaléka átlagosan 100 eurót tesz félre havonta erre a célra. Min­den negyedik megkérdezett 100-250 euró közötti, 14 százalé­kuk pedig ennél is nagyobb össze­get is képes félretenni” - mondta el Jozef Plsko, a PSS sajtóosztályának a vezetője. Szerinte a férfiak átla­gosan nagyobb összeget képesek megtakarítani. Míg ez utóbbiak 22 százaléka tesz félre 250 eurónál na­gyobb összeget, a nőknek erre csak a 6 százaléka képes. (mi) Kiütötte a koronavírus a magyar munkapiacot Budapest. Szlovákiához ha­sonlóan a magyar munkapiacon is látványos pusztítást hagyott maga után a koronavírus-járvány - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb felméréséből. A 2020 decembere és 2021 februárja közötti időszakban Magyarorszá­gon a munkanélküliek átlagos lét­száma 217 ezer volt, 53 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,5%-os értéke 1,1 százalékponttal volt magasabb az előző évinél. Az összes munkanélküli csaknem ötödé a fiatalok köréből kerül ki. A munkakeresés átlagos időtartama 9 hónap, a munkanélküliek 26,6%­­a pedig legalább egy éve keres ál­lást. A KSH hozzáfűzte, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgá­lat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszá­ma az egy évvel korábbihoz ké­pest ugyanakkor 14,5%-kal, 302 ezerre nőtt. Tegnap tették közzé a friss fog­lalkoztatási adatokat is. Február­ban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4,55 millió volt, ami - jórészt a koronavírus­­járvány gazdasági következmé­nyeként - 104 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. A magyar háztartások külföldön dolgozó tagjai körében csökkent legjobban a foglalkoztatottság, 39 ezerrel, a közfoglalkoztatottak száma 12 ezerrel esett vissza. Horváth And­rás, a Takarékbank elemzője sze­rint már a kormányzati támogatá­sok sem képesek fenntartani a fog­lalkoztatási szintet. Virovácz Pé­ter, az ING Bank elemzője el­mondta: még csak most érkezik meg a járvány harmadik hullámá­nak a hatása, így a munkanélküliek száma tovább emelkedhet. (MTI) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Élelmiszer-sivatagok Szlovákiában Pozsony. Szlovákiában 102 olyan kisebb település található, ame­lyekben nincs elérhető közelségben élelmiszerüzlet, így egyfajta „élelmiszer-sivatagnak” számíta­nak - mondta el a Szlovákiai Vá­rosok és Falvak Társulásának (ZMOS) az elnöke, Branislav Tré­­ger. Emil Macho, a Szlovák Me­zőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke szerint az áldatlan helyzeten az állam segít­hetne, olyan dotációs programmal, amelynek köszönhetően a keres­kedőknek az ilyen településeken is megérne üzletet nyitniuk. A szak­mai szervezetek ezért a kormány­hoz fordulnak segítségért. (TASR) Angol font 0,8537 MM Lengyel zloty 4,6582 Cseh korona 26,122 KB Magyar forint 363,30 Horvát kuna 7,5698 BM Román lej 4,9210 Japán jen 129,48 BM Svájci frank 1,1057 Kanadai dollár 1,4814 Q USA-dollár 1,1741 ______________________VÉTEL-ELADÁS___________________ BANK I DOLLÁR I CSEH KORONA I FORINT Privatbanka 1,21-1,15 26,76-25,46 Postabank 1,21-1,14 27,16-25,07 377,33-348,31 Szí. Takarékpénztár 1,22-1,14 26,77-25,34 379,42-346,75 Tatra banka 1,22-1,14 27,02-25,19 381,02-344,74 ŐSOB 1,20-1,14 26,81-25,48 Általános Hltalbank 1,22-1,14 26,94-25,27 379,39-346,72 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Kevesebb uniós támogatás a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt ÖSSZEFOGLALÓ A rendezetlen tulajdonvi­szonyok miatt a szlovákiai önkormányzatok jóval keve­sebb uniós támogatáshoz juthatnak hozzá - figyelmez­tet a Szlovákiai Városok ás Falvak Társulása (ZMOS), amely szerint mindez a Szlo­vák Földalap tétlenségével magyarázható. Pozsony. „A települések tisztá­ban vannak azzal, hogy mire szeret­nék felhasználni az uniós támogatá­sokat, gyakran azonban nem tudnak hozzájutni az önkormányzati ingat­lanok, utak, járdák alatti telkek tu­lajdonjogához, ami a támogatás me­rítésénél feltételnek számít. Az em­lített telkek tulajdonosai általában ismeretlenek, vannak közöttük azonban állami tulaj donban levők is” - állítja Michal Kalinák, a Szlová­kiai Városok és Falvak Társulásá­nak (ZMOS) az irodavezetője. Sze­rinte erre minél hamarabb meg kel­lene találni a megoldást, ellenkező esetben az önkormányzatok az új programozási időszakban sem jut­hatnak hozzá a támogatásokhoz. Tétlen földalap „Akinek nincs tulajdonviszonya a telekhez, az azon álló ingatlanra sem igényelhet uniós támogatást, az ön­­kormányzatok így jelentős összegtől esnek el, amit az épületek hőszige­telésére, a járdák és az utak felújítá­sára fordíthatnának” - mondta el Kalinák. Szerinte a probléma a Szlo­vák Földalap (SPF) tétlenségével magyarázható. „Ha az alap aktívab­ban lépne fel, nincsenek ilyen gond­jaink. Épp ezért felszólítjuk a földművelésügyi és régiófejlesztési tárcát, hogy lépjen közbe” - tette hozzá a ZMOS irodavezetője. A ZMOS szerint standardizálni kellene a földek átírásával kapcso­latos szabályokat, megkönnyítve az önkormányzatok dolgát. „Ä Szlo­vák Földalapnak az ilyen telkeket automatikusan és térítésmentesen át kellene írnia az önkormányzatokra” - vallja Martin Cervenka, a ZMOS mezőgazdasági és vidékfejlesztési szekciójának a vezetője. Szerinte az alap ezzel szemben nem egyszer magas árakat szabott meg az önkor­mányzatok számára még a közhasz­nú célra használt ingatlanok alatt ál­ló telkek esetében is. Milliós földrendezés A ZMOS panaszaira a föld­művelésügyi tárca is reagált. „Tisz­tában vagyunk az ismeretlen tulaj­donosokkal és a földek szétapró­zottságával kapcsolatos problémák­kal, ami a teljes szlovákiai földterü­let nagyjából 20 százalékát érinti” - áll a szaktárca nyilatkozatában, amely szerint a földrendezés bein­dítása mellett az ismeretlen tulajdo­nosok azonosítását is megkezdték. A minisztérium sajtóosztálya szerint tavaly 34,1 millió eurós vissza nem térítendő támogatásról döntöttek, ami 130 település földrendezésére elegendő. Ezekben ehhez már tavaly hozzá is láttak, jelenleg pedig újabb 120 kataszteri terület kiválasztásán dolgoznak. (mi, TASR) Az önkormányzatok jelentős összegtől esnek el, amit a járdák és utak felújí­tására, az épületek hőszigetelésére fordíthatnának (TASR-felvétel) :

Next

/
Oldalképek
Tartalom