Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-30 / 74. szám
KÖZÉLET 2 2021. március 30.1 www.ujszo.com Egyre több család adósodik el, és gyakran a legalapvetőbb életszükségleteiket sem képesek kielégíteni (TASR-feivétei) Egyre több családot fenyeget szegénység MOLNÁR IVÁN Pozsony. A magyarok által is lakott keleti járásokban jóval nagyobb azok száma, akik hosszabb ideje képtelenek munkát találni, így az sem csoda, hogy ezekben a legnagyobb azon családok aránya, amelyek a szegénységi küszöb alatt tengődnek. Szlovákiában csaknem minden harmadik állástalan több mint egy éve képtelen munkát találni - derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legfrissebb felméréséből. A munkaügyi hivatalok nyilvántartásában szereplő 234 ezer állástalanból februárban 87 ezer volt kénytelen szembenézni ezzel a problémával, nagyjából 27 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A legtöbb ilyen állástalan, csaknem 24 ezer, Eperjes megyében él, a sorban azonban rögtön ezután a déli megyék következnek, és ezeken belül is a magyarok által lakott járásokban a legrosszabb a helyzet. A Kassa megyében regisztrált 22 ezer ilyen állástalan tetemes része a Tőketerebesi, Kassa-vidéki, Rozsnyói és Nagymihályi járásban él. Besztercebánya megyében 16,5 ezer olyan állástalan él, akik több mint egy éve képtelenek munkát találni, és közülük nagyjából minden harmadik a Rimaszombati járás munkaügyi hivatalaiban van regisztrálva. Hogy a keleti és a nyugati országrész között mekkora a szakadék, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy míg a már említett Rimaszombati járásban nagyjából 5 ezer ilyen állástalan van, egész Nyitra megyében csupán 5,4 ezer, Nagyszombat megyében pedig 3,3 ezer. Ez utóbbi adat még a Pozsony megyeinél (4 ezer) is jobb. A hosszabb ideje segélyen tengődök magasabb száma az adott régiókban élők anyagi helyzetén is meglátszik. „A Statisztikai Hivatal adatai szerint Szlovákiában a lakosság nagyjából 16 százalékát, vagyis 872 ezer embert fenyeget a szegénység, akiknek csaknem a fele, vagyis mintegy 400 ezer ember Eperjes és Besztercebánya megyében él. Az országos átlagnál nagyobb, mintegy 20 százalékos az ilyen emberek aránya azonban Kassa megyében is, míg Nyitra megyében 13, Nagyszombat megyében pedig 11 százalék körül mozog” - mondta el lapunknak Lenka Buchláková, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság elemzője. „A legszegényebb régiókban magas a munkanélküliség, és sokan szorulnak segélyre, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy általában a segélyek sem segítenek a családoknak kitömi a szegénységből” — állítja Buchláková. Szerinte egyre több család adósodik el, és gyakran a legalapvetőbb életszükségleteiket sem képesek kielégíteni. „Tavaly e tekintetben tovább romlott a helyzet, és a járvány okozta gazdasági nehézségek miatt a legrosszabb helyzetben levő megyékben az elkövetkező időszakban is folytatódhat ez a negatív trend” - tette hozzá Buchláková. Micovsky leginkább önmagát dicsérte MOLNÁR IVÁN A földművelésügyi tárca elmúlt egy évben nyújtott teljesítményével kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Míg a tárcavezető az egekig magasztalja a saját teljesítményét, az ellenzék szerint a minisztérium hibát hibára halmoz. Pozsony. „A földművelésügyi tárca az elmúlt egy évben 766 millió eurós támogatást fizetett ki a gazdáknak, amire az elmúlt négy évben nem volt példa. Ezzel párhuzamosan a korábban kötött toxikus IT-szerződések felülvizsgálatának köszönhetően csak ez elkövetkező két évben 2,6 millió eurót képes megtakarítani. További 159 ezer eurós megtakarítás érhető el évente a tárca működésével kapcsolatos változásoknak köszönhetően is” - mondta el Ján Micovsky földművelésügyi miniszter az általa vezetett tárca elmúlt egy évét értékelve. Szerinte - a szokásos állami támogatásokon kívül - idén négy olyan új beruházástámogató felhívást is meg szeretnének hirdetni, amelyeknek köszönhetően 337 millió eurót oszthatnak szét a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban vállalkozók között. Az ellenzék már korántsem ilyen derűlátó Micovsky teljesítményével Ján Miőovsky földművelésügyi miniszter (TASR-felvétel) kapcsolatban. „Káosz, szakmaiatlanság és a stratégiai víziók teljes hiánya” - Róbert Puci, az ellenzéki Hlas parlamenti képviselője szerint ez jellemezte a szaktárca tevékenységét az elmúlt egy évben. Szerinte a miniszter képtelen hatékony párbeszédet folytatni a szakma képviselőivel. „A legközelebbi munkatársai is megszöktek mellőle. A gazdák a hivatali ideje csaknem fele alatt sztrájkkészültségben voltak, és ha nem lennének a járványügyi megszorítások, az utcák már rég tele lennének a tüntető gazdákkal” - tette hozzá Puci, a megemelt földbérleti díjakra és a gazdáknak nyújtott, szerinte elenyésző járványügyi támogatásokra hivatkozva. járványhelyzet Javul a ÖSSZEFOGLALÓ Folyamatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában - közölte az egészségügyi minisztérium azzal, hogy jelenleg nem fenyegeti az országot a járvány harmadik hulláma. Pozsony. „Szlovákiában jelenleg kis lépésekben haladunk, de a helyzet egyre javul, amit bizonyít a kórházban kezelt páciensek számának enyhe csökkenése, valamint a beoltottak számának folyamatos növekedése is” — közölte Zuzana Eliásová, a tárca szóvivője. Hozzátette: az esetleges újabb hullámokkal szemben a legjobb védekezés az oltás, kombinálva a járványellenes óvintézkedések betartásával. A szakértők szerint a vírust azután vonhatjuk végleg az ellenőrzésünk alá, hogy kialakult a kollektív immunitás. Ehhez a becslés szerint 3,3 millió lakost kell beoltani. Szlovákiában eddig összesen 643 763 személy kapta meg az első adag oltóanyagot. Vasárnap (március 28.) 7071 személyt oltottak be az első adaggal. A második adagot eddig 255 897 személynek adták be. Az oltási tempó tekintetében jelenleg Szlovákia a nyolcadik az Európai Unió tagállamai közül. Jelenleg az országban három vakcinával oltanak, a Pfizer/BioNTech, a Modema és az AstraZeneca oltóanyagaival. Állítólag áprilisban kellene megérkeznie az országba a Johnson&Johnson-vakcinának. Eduard Heger ideiglenesen kinevezett egészségügyi miniszter jelezte, hogy már ezen a héten elkezdhetnék az oltást a Szputnyik V-vakcinával, amelyből eddig kétszázezer érkezett az országba. Márciusban összesen 400 ezer adag volt megrendelve, az egészségügyi tárca nem akarja elárulni, hogy már megérkezett-e a hiányzó kétszázezer vakcina., Azután tájékoztatunk a további eljárásról, hogy áttanulmányoztuk az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (SÚKL) jelentését a vakcináról” - közölte az egészségügyi tárca. Az SUKL mindeddig nem tette közzé, hogy biztonságosnak tartja-e az orosz vakcinát, vagy sem. A szakmai konzílium egyébként még múlt héten felhívta a figyelmet, hogy az új koronavírus elleni küzdelemben a vízválasztó a húsvéti időszak lesz. Az embereknek azt javasolják a szakértők, hogy korlátozzák a látogatásokat, halasszák el a locsolkodást, és csak „virtuálisan” vegyenek részt szentmisén. A természetben kerüljék a nagyobb csoportosulást, és maradjanak az adott járáson belül. A szakemberek azt ajánlják, hogy a szabadban, sportolás közben is viseljünk védőmaszkot. Az egészségügyi minisztérium hangsúlyozza, hogy a vírus terjedése ellen sokat tehetünk az ismert hármas szabály betartásával is, ami nem más, mint a maszkhordás, távolságtartás, kézmosás. (TASR, dp) RÖVIDEN Az SIS volt vezetője rács mögött marad Pozsony. A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében előzetes letartóztatásban marad Vladimír Pcolinsky, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt igazgatója. A bíróság szerint fennáll a tanúk befolyásolásának veszélye. A legfelsőbb instancia ezzel eltörölte a Specializált Büntetőbíróság korábbi határozatát, melynek értelmében az SIS egykori vezetője szabadlábon védekezhetett volna. Pcolinskyt március 11-én, kora reggel vették őrizetbe a NAKA emberei. Azzal gyanúsítják őt, hogy Boris Bénával, az SIS volt igazgatóhelyettesével együtt 40 000 euró értékben fogadtak el kenőpénzt Zoroslav Kollár vállalkozótól és csődügyvédtől. A vállalkozó cserébe állítólag azt kérte, hogy az SIS ne figyelje meg őt. Pcolinsky lemondott az igazgatói tisztségéről. A döntését a kormány és az államfő is elfogadta. (TASR) Népszámlálás: már 81%-os a részvétel Pozsony. Vasárnapig a lakosság csaknem 81 százaléka, megközelítőleg 4,5 millió fő töltötte ki a népszámlálási kérdőívet - tájékoztatott Jasmína Stauder, a Statisztikai Hivatal népszámlálásért felelős szóvivője. Eddig a legtöbben - a lakosok 84 százaléka - Zsolna megyében kapcsolódtak be a népszámlálásba. A megszámolt lakosok aránya még nem éri el a 80 százalékot Nyitra megyében (79%), Besztercebánya megyében (76%), Eperjes megyében (75%) és Kassa megyében (71%) sem. Az elektronikus népszámlálás, melynek keretében a lakosok önállóan töltik ki a népszámlálási íveket, február 15- től március 31 -ig tart. Az asszisztens segítségével történő népszámlálásra április és október között kerül sor. Minden információ elérhető a www.scitanie.sk weboldalon. (TASR)