Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-24 / 69. szám
Az áldozatnak a levél elolvasását követően 48 órája van arra, hogy fizessen, ha ezt nem teljesíti, a támadók azzal zsarolják, hogy mindenkinek elküldik a felvételt . (Shutterstock) Maszturbálós videóval zsarolnak SZABÓ LACI Újabb hullámban tórt vissza az a zsarolólevél, amely már korábban is számos áldozatot szedett Szlovákiában. A mostani az érzelmekre, a megfélemlítésre és a szégyenérzetre utazik - azt állítja, hogy a videóra vették, amint az címzett maszturbál pornéfilm nézése közben. Az ESET tájékoztatása szerint a zsarolók pontosan felépített, érzelmekre és szégyenérzetre ható emailekkel bombázzák a szlovákiai felhasználókat. Levelükben azt állítják, hogy megtámadták a gépet, és felvételt készítettek arról, amin a tulajdonos erotikus filmet nézve maszturbált. De másolatuk van a böngészési előzményekről, a csevegésekről, megszerezték a belépési nevet és a jelszót az e-mail-fiókba, a közösségi portálra, sőt, az összes vi-HWSW.HU-HÍR Három új okostelefonnal szórja meg a középkategóriát a Samsung, a vállalat bejelentette legújabb, Galaxy IV sorozatú modelljeit, az Balaxy A52-t, A52 5G-t és az 1172-t. A telefonokkal egy sor, jellemző;n a felső kategóriában megismert cépesség is lecsorog a barátságosabb árkategóriákba, mint az imjresszív kameraválaszték vagy a nagas frissítési rátájú kijelzők. Utóbbi téren a trióból a Galaxy k52 5G viszi a prímet, 6,5 hüvelykes, 1080x2400 pixeles AMOLED képernyője derekas, 120 hertzes éréket produkál, míg a másik két eszköznél 90 hertz a maximális frissíési gyakoriság, azonos felbontás, lletve az A72 esetében valamivel lagyobb, 6,7 hüvelykes képemyődeó és fénykép is a markukba került - állítják. Hogy a felvételt és az adatokat töröljék, „nem kell mást tenni”, mint kifizetni a zsarolók díját, ez esetben 1450 eurónyi összeget, bitcoinban (az összeg változhat, némelyik levélben magasabb, némelyikben alacsonyabb). A támadók azzal zsarolnak, hogy ha ezt nem teszi meg, akkor nyilvánosságra hozzák a felvételeket, előbb az ismerősök számára küldik el, de az üzleti partnerekkel is megosztják az intim részleteket. „Az áldozatnak a levél elolvasását követően 48 órája van arra, hogy fizessen. Ha ezt nem teljesíti, a támadók azzal zsarolják, hogy mindenkinek elküldik a felvételt” - mondja Ondrej Kubovic, az ESET biztonságtechnikai cég szakértője. A zsaroló közben azt ígéri, hogy „fair” játékos, így amint megkapja az összeget, 48 órán belül törli az összes megszerzett adatot. A levelek egyébként számos címről érkezhetnek, olyannal is találkozni lehet, méret mellett. A panelbe ütve valamennyi új készüléken egy 32 megapixeles szelfikamera figyel. A két LTE-s modellt, az A52-t és az A72-t a Qualcomm nyolcmagos Snapdragon 720G processzora hajtja, két Cortex-A76 és hat Cortex- A5 5 maggal a fedélzetén, míg az A52 5G-ben már egy Snadpragon 750G lapka figyel, a hat Cortex-A55 mellett két Cortex-A77 maggal. A lapkához valamennyi esetben 6 gigabájt RAM és 128 gigabájt tárhely párosul, utóbbi microSD-kártyával igény szerint akár 1 terabájttal bővithető. A szufláról a kisebb modellekben egy 4500 mAh, az A72-ben pedig egy masszív, 5000 mAh kapacitású akku gondoskodik. A középszinthez képest a gyártó kifejezetten ütős kamerákat sorakoztatott fel a készülékek hátoldalain. Mindhárom új modellen találunk egy 64 megapixeles, optikai képstabilizációval támogatott, f/1.8- as fő kamerát, egy 12 megapixeles, amikor egy online világítástechnikai bolt volt a „feladó”. „Ha hasonló levelet talál a postafiókjában, akkor kerülje a hirtelen döntéseket, legyen megfontolt. A zsarolólevélre ne válaszoljon, ne töltse le a csatolmányokat, ne kattintson a benne található linkre, és nem utolsósorban semmiképp se fizessen!” - tanácsolja Kubovic. Az ESET szakértője hozzáteszi, hogy előfordulhat, hogy a támadó feltünteti az áldozat jelszavát is, ez esetben haladéktalanul változtassa meg azt, és kapcsolja be a kétszintes biztonsági megoldást (ezzel csak egy megerősítő SMS-kóddal lehet bármilyen módosítást végrehajtani az adatokban). A hackerek ugyanis sokszor a dark neten árusított listákból dolgoznak, és a levél küldése előtt letesztelik a jelszót, hogy működik-e. Ennek két „előnye” van számukra, az egyik, hogy nagyobb az esély arra, hogy fizessen az áldozat, a másik, hogy a nevében küldik ki a támadó leveleket. „Nézze át a gépét A52-t, A52 5G-t és az A72-t f/2.2-es, ultraszéles látószögű szenzort, illetve egy 5 megapixeles, f/2.4- es makrókamerát is. Ehhez jön még az A52 modelleken egy 5 megapixeles mélységérzékelő, az A72-n pedig egy 8 megapixeles, optikai képstabilizációval is megspékelt, 3x egy megbízható biztonsági szoftverrel, hogy elkerülje a támadásokat, a zsarolóvírusokat, az esetleges visszaéléseket a számítógép beépített kamerájával” - tanácsolja a szakértő. Ez utóbbira a legjobb módszer, ha egyszerűen egy sötét szigetelőszalaggal leragasztjuk az objektivet, és azt csak akkor távolítjuk el, ha használjuk a kamerát, minden egyéb esetben legyen rajta a sötét ragasztó. A fentihez hasonló csalások már több éve, kisebb nagyobb hullámokban teijednek Szlovákiában. Bár technikailag nem lehetetlen, amit a zsarolók állítanak, eddig még nem volt rá példa, hogy a levél mögött valódi adatok, videók, tényleges online adatlopás áll. Nyilván az a cél, hogy az áldozat fizessen, hiszen ki szeretné, ha az ismerősei, barátai, esetleg üzlettársai olyan videót kapnának, amin éppen maszturbál. Vagyis ha ilyen levelet kapott, akkor a legjobb, ha azt azonnal törli, és semmiképpen sem reagál rá. optikai zoomot kínáló teleobjektív. Szintén említést érdemel, hogy valamennyi új készülék IP67-es víz- és porállósági besorolást kapott, illetve Android 11-gyei a fedélzetén érkezik, persze a Samsung saját, One UI 3 felhasználói felületével. RÖVIDEN Beperelte a Telekom a 4ka-t A Telekom bírósági úton szeretné elérni, hogy a 4ka mobilszolgáltató több millió eurót fizessen a nemzeti roamingért. Az ügy még a negyedik szolgáltató 2015-ös startjától kezdődött, ekkor a 4ka megállapodott a Telekommal, hogy nemzeti roamingban a Magenta szolgáltató hálózatát használja hívásokra, adatokra, SMS-re. Ám az árban nem sikerült megegyezni, az árvita pedig odáig vezetett, hogy a 4ka váltott, és ezt követően az Orange hálózatát vette igénybe. A Telekom most jogi úton szeretné elérni, hogy a 4ka 3,5 millió eurót fizessen a korábbi szolgáltatásokért. A bíróság helyt adott a keresetnek, ám a hírek szerint a 4kamegfellebbezi a döntést - erre utal a szolgáltató Zive.sk portálnak adott nyilatkozata, amely szerint „folyamatban lévő ügyeket nem kommentálunk”. A portál szerint a 4ka korábban már 2,2 milliót kifizetett, így „csak” a maradékot, illetve a Telekom által követelt késedelmi kamatokat kellene megtéríteni, ha a bíróság is így dönt. Visszatérnek a Google autói Frissíti a Google Street View szolgáltatást a Google, így a napokban újra megjelennek az óriáscég autói a szlovákiai utakon. A Google 360°-os felvéte| leket készít, így akár virtuálisan is bejárhatjuk a hazai nevezetességeket - várakat, kastélyokat, természeti örökségeket -, de ugyanígy megnézhetjük a városokat, falvakat, útjainkat, tereinket. Szlovákia 2012-ben került fel a Google Street View szolgáltatása közé, legutóbb két évvel ezelőtt frissítették a (térképeket. A tervek szerint most több hónapon át járják a szlovákiai utakat, régiókat, nevezetességek környékét a Google 360°-os kamerával felszerelt autói. Fizetős Wikipedia a nagy cégeknek A Wikipedia úgy döntött, hogy fizetős szolgáltatást indít - ezzel a nagy techcégektől szedne be jelentős bevételt, azért cserébe, hogy azok hozzáférnek az adatbázisához. Bár az enciklopédiát egy nonprofit szervezet működteti, amely adományokból tartja fenn magát, most készül egy kereskedelmi tennék, amely még idén elérhetővé vár lik. Jelenleg az olyan cégek, mint az Amazon, az Apple, a Facebook vagy a Google ugyanazt a nyilvános adatbázist használják a termékeikhez, mint amit az átlagemberek is elérnek. A jövőben ezért fizetniük kell majd - cserébe szer mélyre szabott adathalmazt kapnak majd, ügyfélszolgálattal, technikai szakértőkkel és pontos projekthatáridőkkel. A Wikimedia LLC már egyeztet is a nagy technológiai óriásokkal, júniusra aláírhatják a megállapodásokat. (szí, IT Café) Uj, középkategóriás telefonok a Samsungtól _________ ——mm A Samsung bejelentette legújabb, Galaxy A sorozatú modelljeit, a Galaxy (Fotó: Samsung)