Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-22 / 67. szám
181 Horoszkóp Ko« (III. 21.-IV. 20.) Ma szinte minden sikerülhet, amibe belekezd, ezért itt az ideje, hogy belevágjon tervei megvalósításába Használja ki a szerencséjét és az energiáját arra, hogy a céljait elérje. Csak bíznia kell önmagában, akkor minden rendben lesz. Bika (IV. 21.-V. 21.) Ha valaki felajánlana önnek valamit, akkor teljesen természetes, hogy az egész mögött valami hamisságot gyanít. Néha vannak kivételek, s ez a mostani is azok közé tartozik. Az illető csupán nagylelkű szeretne lenni önnel. Ikrák (V. 22.-VI. 21.) Úgy étzi, néhány dolgon változtatnia kellene, főleg ami a ruhatárát és saját magát illeti. Ezért nagy elánnal vág bele az átalakításba, amit mások is hamar észrevesznek. Bár talán inkább az önből sugárzó életerőt és energiát érzékelik. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Az utóbbi időben kissé unalmasnak bizonyult az élete, de ne aggódjon, hamarosan felpörögnek az események ön körül. Ezért jobb, ha most kipiheni magát, amíg lehet, mert a későbbiekben minden energiájára szüksége lesz. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) A határidős munkáját be kell fejeznie, amihez szüksége van munkatársai segítségére is, viszont ma nincs elég türelme az emberekhez. Szedje össze magát, mert jelenleg ez a fontos projekt fontosabb, mint az ön lelkivilága! Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) A megszokott lendületessége mintha megkopott volna. Nem is csoda, mivel az elmúlt időszakban erején felül teljesített. Most inkább arra kellene összpontosítania, hogy feltöltődjön energiával, mert hamarosan szüksége lesz rá. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) ■MM Néhányan a környezetében úgy gondolják, hogy veszett ügyért BMI harcol, viszont esélye sincs annak, hogy elfogadja a vereséget. Tegye tovább a dolgát, higgyen önmagában, s abban, hogy a helyzetet képes a saját előnyére fordítani. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Nem mindenki érti a fura humorát, ezért ne lepődjön meg, ha néhányan furcsán néznek majd önre, főleg, ha olyat mond, ami nem oda illő vagy túlságosan is illetlen. Esetleg jobban figyelhetne, hogy milyen társaságban van. Nyila« (XI. 23.-XII. 21.) Ha tud, segítsen, de okosan! Viszont ha úgy érzi, erején felül várnak el öntől bizonyos dolgokat akkor tegyen félre mindent és vonuljon el valahova, ahol nyugodtan félreteheti a telefont és pihenhet, feltöltődhet új energiával. Bak (Xll.22.-1.20.) Olyan érzése van, mintha visszatért volna a szerencsés időszaka, pedig az sosem múlt el. Hamarosan rá fog jönni, hogy az élet örömteli, s nemcsak néha, hanem folyamatosan. Ezt kedvese is bizonyíthatja, aki mindent megtesz azért, hogy önt még boldogabbá tegye. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Úgy tűnik, hogy minden áron valami olyasmihez ragaszkodik, ami már nem működhet többé. Okosabb lenne elengedni az egészet, hiszen most képes bármit megteremteni magának. Ne ragadjon a múltban, lépjen tovább! Halak (ll.20.-lll. 20.) Tele van remekebbnél remekebb ötletekkel, mégis tanácstalannak érzi magát. Többet ér, ha kiválasztja közülük a három legfontosabbat és igyekszik csak ezekre összpontosítani. A többit tegye félre, később még visszatérhet hozzájuk! PIHENŐ George Clooney hét évvel ezelőtt vette feleségül a szépséges jogászt, Amal Alamuddint, 2017-ben pedig egy Ikerpár szülei lettek, ám a romantika ma sem veszett ki a kapcsolatukból. A színész mindig talál módot arra, hogy újra és újra levegye a lábáról kedvesét. Egy interjúban elárulta, hogy sokszor ír szerelmes leveleket feleségének. „Még a karanténban sem felejtettem el. írok neki egy szép levelet, majd becsempészem az irodája asztalára, de ő is viszonozza a gesztust. Gyönyörű sorokat fogalmaz meg a leveleiben, amiket a párnám alá rejt el. Alapjáraton én nagyon hiszek a kézzel írt üzenetek bájában. Több hírességtől is vannak leveleim, amiket bekeretezve tartok otthon. Ha SMS-ben írjuk le ugyanazokat a kedvességeket, az teljesen más, mint ha papírra vetnénk őket" - vallja a színész. (Fotó: Shutterstock) 2021. március 22. | www.ujszo.com Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) I 5 1 3|7 4 : 61 2 9 8 ■5. 874 9 1 2 6 35 ‘m 6 9 2 3 5 8 4 1 7 g 386425179 ■3, S'tg 7 2 9 6 3 1 8 5 4 14587,9 32,6 S .3 o 431587962 .1 "e 9 5 8 2 6 3 7 4 1 <C .§,0 I2 6 7 1 9 415 8 3 Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi nevek: RÉTSÁG REZOVAC REZOVO RÉZÖVEZET RIBACSIJ-FÉLSZIGET RIESCO-SZIGET RIF-HEGYSÉG RIGOLET RIMINI RIMÓC Előző feladványunk megfejtése: Remete-hegy. Mai receptünk Sárgarépás brokkolikrémleves Hozzávalók (4 adag): 50 dkg brokkoli 1 nagyobb sárgarépa 1 db krumpli 1 kis fej hagyma 1,5 dl főzőtejszín só bors szerecsendió Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, a krumplit és a hagymát megtisztítjuk, majd felkockázzuk, a sárgarépát karikára vágjuk. A megtisztított zöldségeket egy fazékba rakjuk, és felöntjük másfél liter vízzel. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük, és lassú tűzön puhára főzzük. Ha a zöldségek megpuhultak, botmixerrel pürésitjük. Felöntjük a főzőtejszínnel, és forrásig főzzük. Jó étvágyat kívánunk! (cookpad) Előrejelzés ________ POZSONY 6 #C ÉRSEKÚJVÁR 7«C- J Nappali hőmérséklet 8 °C 0°C Éjszakai hőmérséklet ^ o°c •7°C Vízállás Duna Pozsony - 295 cm Komárom - 185 cm Medve - 155 cm Párkány - 125 cm Bodrog Bodrogszerdahely - 475 cm Hétfő Kedd Szerda Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyűgy______________7°C Rozsnyó_________SS? 2 °C 11 *C ' -3°C 13 °C , -2°C Velká Raőa____________-5°C Őiómany______________-3°C Dunaszerdahely_6 °C Szene_____________ 6°C Derült, vagy enyhén felhős idő, Enyhén felhős lesz az ég, helyen- Csorbató_____________-5°C Malinö Brdo __ -4°C Komárom___________8 °C Csorbató_________-5°C reggel helyenként köd várható. ként hózivatarok is előfordulhatnak. Bachledova dolina______-6°C Kubínska hola__________-5 °C Ógyalla______________8 °C Párkány_________7 °C Pozsony________________11 °C Pozsony____________11 °C Myto pod Öumbierom -1 °C Pezinská Baba__________1°C Léva ______ 7 °C Nagyszombat________6 °C Érsekújvár__________11 °C Érsekújvár__________11 °C Martinské hole _ -6 °C Jahodná ____ -1 °C Nagymihály__________5 °C Losonc____________6 °C Losonc________11 °C Losonc____________________11 °C Krahule______________-3 °C Drienica______________-2 °C Nagyrőce 2°C Tőketerebes______ 5°C Kassa_ ____10 °C Kassa_______________9°C DonovalyZáhradiSte -5 °C Pofana________________-3°C Mai időjárás Európai nagyvárosok időjárása Változó, a nyugati országrészben délután csökkenő felhőzet. Helyenként havazás, hózivatar, az alacsonyabban fekvő területeken vegyes halmazállapotú csapadék, vagy eső várható. A nappali hőmérséklet 0 és 8 fok között alakul. Varsó Berlin 5°c Budapest 6°C Athén 17«©-“ Helsinki 0°C Moszkva -2 °C Szélirány: Legfeljebb 30 km/ó-s északkeleti szél, helyenként 60 km/ó-s széllökésekkel.