Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-17 / 63. szám

2 KÖZÉLET 2021. március 17. | www.ujszo.com már egyeztet a kormány túléléséről Igor Matoviő kormányfő tegnap próbálta annak a látszatát kelteni, hogy győztesként érkezett az elnöki palotába, a mo­soly viszont nagyon gyorsan az arcára fagyott (TASR-feivétei) Matovic ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Bár Igor Matoviő (OLaNO) miniszterelnök tegnap intenzív tárgyalások­ba kezdett, továbbra is úgy tűnik, hogy az előrehozott parlamenti választást csak a kormány radikális átalakításával, illetve a kormányfő lecserélésével lehet majd csak megoldani. Matovic tegnap kétszer is kény­telen volt megjelenni az újságírók előtt. Egyszer a parlamentben, ami­kor a Za l’udí képviselőivel tárgyalt, másodszor pedig délután az elnöki palotában, Zuzana Caputová állam­fővel folytatott megbeszélés előtt. Bár mindkét alkalommal próbálta annak látszatát kelteni, hogy jó han­gulatban van. Míg az államfőre várt, több alkalommal mosolyogva a győzelem jelét mutatta az őt fény­képező újságíróknak, a mosoly vi­szont másodpercek alatt az arcára fagyott, mikor egy újságíró megkér­dezte tőle, hogy hajlandó-e lemon­dani a miniszterelnöki posztról. „Csak fényképezésről van szó, nem?” - kérdezte, majd elfordult az újságíróktól. A pártjára számíthat Az SaS és a Za l’udí koalíciós pár­tok hétfőn lemondásra szólították fel a miniszterelnököt. A két párt­elnök, Richard Sulik és Veronika Remisová kilátásba helyezték, hogy ők is hajlandóak lennének lemon­dani a kormányban betöltött tiszt­ségükről. Ha Matovic nem tesz ele­get a felszólításnak, az SaS kész ki­lépni a koalícióból. Ezt a másik ko­alíciós partner, a Za l’udí sem zárta ki. Mária Kolíková (Za l’udí) igazságügy-miniszter egyér­telműen jelezte, hogy amennyiben Matovic marad a kormány élén, ő távozik, mert ebben az esetben nem tudja keresztülvinni a reformjait és többé nem tudja elképzelni, hogy olyan kormánynak legyen a tagja, amelynek az élén Matovic áll. Épp Kolíkovát tartják a szakértők, ám a kormány képviselői is a legjobb miniszternek, korábban maga a kormányfő is több alkalommal el­ismerően nyilatkozott a munkájá­ról. A kormányválság viszont csak azután vált igazán súlyossá, miután hétfőn este váratlanul lemondott posztjáról Milan Krajniak, a Sme rodina munkaügyi minisztere. Azt mondta, ezzel szeretne ő és a pártja hozzájárulni a kormányválság megoldásához. Ebből egyebek mellett arra lehet következtetni, hogy Boris Kollár vezette pártja hasonló lépést vár a többi koalíciós párttól is, amivel kezdetét vehetné a kormány radikális átalakítása. Erre utalt Ondrej Sprlák, az SaS szóvivője is, aki szerint Krajniak lemondása után több a kérdés, mint a válasz. „Mi készen állunk. Most Igor Matovicon a sor” — áll a párt ál­lásfoglalásában. Az egyetlen mozgalom, amely teljes mellszélességgel kiáll a mi­niszterelnök mellett, a saját pártja, az OEaNO. Michal Sipos, a párt frak­cióvezetője tegnap elmondta, kép­viselőik véleménye szerint a moz­galom Marek Krajcí (OEaNO) egészségügy-miniszter lemondásá­val teljesítette a kormány átalakítá­sára irányuló követeléseket. Jaro­­slav Nad’, a párt védelmi minisztere tegnap úgy nyilatkozott, hogy az OEaNO minden egyes alternatívára felkészült, az egyetlen dolog, amibe soha nem fognak beleegyezni, az előrehozott parlamenti választás. „Hiába örülnek a Smer meg a Hlas képviselői, hogy újra hatalomhoz jutnak, nem jutnak” - mondta teg­nap Nad’, hozzátéve: a miniszterel­nök minden koalíciós képviselő vé­leményét figyelmesen meghallgatja, és levonja a következtetéseket. Arra a kérdésre, hogy Matovic hajlandó lesz-e lemondani kormányfői poszt­járól, viszont Nad’ nem válaszolt. Akiket nem győzött meg A kormányfő tegnap a Za l’udí parlamenti képviselőivel is tár­gyalt, zárt ajtók mögött. Sem a ta­lálkozó előtt, sem a találkozó után nem volt hajlandó kommunikálni a rá várakozó újságírókkal. Juraj Seliga, a Za l’udí, valamint a parlament alelnöke szerint Matovic atalálkozónelmondta, tisztában van a helyzet komolyságával. Seliga szerint a Za l’udí képviselői elma­gyarázták Matovicnak, miért ra­gaszkodnak a távozásához. „Sem­mi sem változott, továbbra is fenn­tartjuk, amit korábban mondtunk. A miniszterelnök végighallgatott bennünket, és azt mondta, érti, mi­ért és hogyan jutottunk erre a dön­tésre. Mi közöltük vele, hogy bár­mikor készek vagyunk tovább tár­gyalni. Az az érdekünk, hogy meg­maradjon a négy párti koalíció” - magyarázta Seliga, és hozzátette, folytatódnak a tárgyalások. Óaputovánál is járt A kormányfőt tegnap Caputová is berendelte az elnöki palotába, hogy a kialakult kormányválságról tárgyal­jon vele. A nem egész egyórás talál­kozó végén a miniszterelnök ismét elkerülte az újságírókat és nem vála­szolt a kérdéseikre. A tárgyalásokat viszont egyelőre az elnöki palota sem kívánta kommentálni. Néhány órával Matovic távozása után Caputová Sulíkot és a párt oktatási miniszterét, Branislav Gröhlinget is fogadta. Caputová a találkozók után kije­lentette: felszólította a kormányfőt, hogy mielőbb oldja meg ezt a kor­mányválságot, amelyre az emberek és a járványügyi helyzet is már ráfi­zetnek. Megkérdezte tőle, hogyan akar viszonyulni ehhez a helyzethez. „Nem kaptam konkrét választ” - mondta tegnap Caputová. Azt, hogy mikor oldódhat meg a koalíciós válság, amelyre a Sulik és Matovic közti véget nem érő konf­liktus miatt került sor, egyelőre nem tudni. Annyi bizonyos, hogy az SaS- elnök jövő szerdáig, a párt országos elnökségének üléséig adott időt a kormányfőnek arra, hogy távozzon posztjáról. Ha marad, az SaS kilép a koalícióból. (dem, TASR) A tökéletes bűncselekményről tárgyaltak ÖSSZEFOGLALÓ Grendel Gábor szerint így nézhet ki a tökéletes bűntény, Maróé Zilinka főügyész pedig elmenekült az újságírói kérdések elől - a vietnámi állampolgár elrablása ügyében továbbra is sok a homályos részlet, a botrány még biztosan borzolja majd a kedélyeket egy ideig. A Fico-kormány egyik legtitok­zatosabb botrányának tárgyát képe­ző ügyben kedden tartott zárt ülést a parlament védelmi bizottsága: Maros Zilinka főügyésznek kellett tisztáznia néhány kérdéses dolgot a 2017-es ügy vizsgálata kapcsán. Trinh Xuan Thant, a Berlinben élő vietnámi expolitikust és vállalkozót az utcán rabolták el 2017 júliusában, feltehetően a vietnámi titkosszolgá­lat tagjai. A feltételezések szerint bérelt autókkal Csehországon ke­resztül Pozsonyba szállították, majd egy vietnámi kormánydelegáció tagjaival együtt a szlovák kormány­géppel Moszkvába, majd Hanoiba szállították. A férfi bíróság elé ke­rült, és elítélték, jelenleg börtönbün­tetését tölti. A homályos részletek azzal kap­csolatban merülnek fel, tudatosan segítettek-e a szlovák hatóságok a férfi Vietnámba szállításában. A Denník N ugyanis 2018-ban nevü­ket nem vállaló rendőrök beszámo­lói alapján arról írt, hogy minden jel arra mutat, a szlovákiai hatóságok és Robert Kalinák akkori belügy­miniszter tudatosan segédkezhet­tek a vietnámi állampolgár utazta­tásában. Az ügy szlovákiai vizsgálatát Sona Jurísková pozsonyi kerületi ügyész vitte, és két részre osztotta: az egyik magát a vietnámi állampolgár elrab­lását érintette, a másik pedig a köz­­tisztviselői hatalommal való vissza­élésről, illetve arról szólt, tudott-e erről az egészről Robert Kalinák, más kormánytag vagy állami hiva­talnok. A vizsgálat a Denník N sze­rint csak az ügy első részében zaj­lott, a másodikban el sem indult. A Főügyészség pénteki közlemé­nyében arról írt, hogy helyes döntés volt, hogy a hatalommal való visszaélés kapcsán nem indult eljá­rás, mert egyetlen releváns tény sem bizonyította, hogy szlovák állam­polgárok tudatosan közreműködtek volna a vietnámi állampolgár elrab­lásában - ráadásul mindezt a német bíróságok sem támasztották alá. Mindennek azonban némiképp ellentmond, hogy a Denník N sze­rint sok furcsaságot egyáltalán nem vizsgáltak a szlovák hatóságok. Például azt, ki és kinek az utasítá­sára próbálta meg átverni Lengyel­­országot. A kormánygépnek ugyanis átrepülési engedélyre volt szüksége a lengyelektől, hogy Moszkvába mehessen, ám a len­gyel hatóságok visszadobták az el­ső kérelmet, mikor kiderült, hogy a vietnámi kormánydelegáció ül a gépen. A második szlovákiai kére­lemben már az szerepelt, hogy Ro­bert Kalinák munkautazásáról len­ne szó - holott az akkori miniszter nem volt a gépen. Emellett például az sem teljesen tiszta, ki engedé­lyezte az elrabolt vietnámi férfi utazását, mivel mikor a gépre ül­tették, nem voltak nála az iratai - mégis kivételt kapott. Maros Zilinkának épp ezeket a részleteket kellett volna tisztáznia a védelmi bizottság zárt ülésén - ám ez úgy tűnik, elég vegyesen sikerült. Az OEaNO képviselői, Grendel Gábor és Juraj Krúpa a meghallgatást kö­vető sajtótájékoztatójukon azt mondták, furcsa módon zajlik az emberrablás vizsgálata, és további kérdések merülnek fel. Grendel Gá­bor szerint az egész történet úgy néz ki, mint a tökéletes bűntény: csak az biztos, hogy a vietnámi állampolgárt Berlinben elrabolták, Vietnámban pedig elítélték. Hogy hogyan került egyik helyről a másikra, azt ponto­san nem tudjuk. „A kétségeimet ez a bizottsági ülés sem oszlatta el, a tör­ténet leggyengébb pontja számomra továbbra is az, hogy Szlovákia meg­próbálta átverni Lengyelországot” - mondta Grendel, aki azt mondta, számára kicsit érthetetlen, hogy a szlovák hatóságok nem látják ezt a kísérletet. Krúpa szerint Zilinka igyekezett megválaszolni a kérdéseket, és tu­domásul vette, hogy újabb kérdője­lek merültek fel. „Biztosított min­ket, hogy visszatér a dologhoz, és foglalkozni fog vele” - mondta a bi­zottság elnöke. Zilinka azonban - aki megválasztása előtt arról beszélt, át­láthatóvá akaija tenni a Főügyész­séget, és javítani akar a kommuni­káción, - nem volt igazán készséges a médiával. Sajtótájékoztatót nem tartott, szó nélkül sietett el az őt kér­dező újságírók elől. A meghallgatással kapcsolatban ugyanakkor a Smer képviselői elé­gedettek voltak. Marián Salon, a párt képviselője azt mondta: beiga­zolódott, hogy egyetlen szlovák ál­lampolgár sem vett részt ebben az ügyben, sőt, szerinte az sem bizo­nyosodott be, hogy az elrabolt vi­etnámi állampolgár járt Szlovákiá­ban. (fm, Denník N) Maróé Zilinka főügyész a meghallgatás után szó szerint elmenekült az új­ságírók elől (TASR-felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom