Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-13 / 60. szám
101 KITEKINTŐ - HIRDETÉS 2021. március 13. | www.ujszo.com Látványos kitörést produkál a Föld egyik legveszélyesebb vulkánja, az indonéziai Sinabung. A vulkán már januárban is egy kilométeres füstoszloppal jelezte, hogy nem alszik, de kedden és tegnap is hamufelhőt küldött az égre. (TASR/AP) Fertőtlenítőszer lehet a megmaradt borból MTI-TUDÓSÍTÁS Róma. Mintegy 150 millió liter bor maradt az olasz bortermelők nyakán tavaly a járványvédelmi korlátozások okán bezárt éttermekben és bárokban kiesett fogyasztás miatt. A készletből fertőtlenítőszert készítenének majd egy javaslat szerint. A Coldiretti mezőgazdasági szervezet felmérése alapján tavaly 150 millió literrel több bor maradt az olasz bortermelők készletein, mint egy évvel korábban. A 2021 .január 31 -i állás szerint az olasz pincészetek 6,9 milliárd liter fogyasztásra kész borral rendelkeztek. Tavaly az olasz borexport 2,2 százalékkal csökkent a 2019-eshez képest, ami hatalmas, 6,29 milliárd eurós bevételkiesést okozott az olaszországi pincészeteknek. A Coldiretti szervezet szükségintézkedések mihamarabbi bevezetését várja a kormánytól a borászatok helyzetének az enyhítése érdekében, beleértve a 150 millió eurós támogatást is a felhalmozott többletkészletek lepárlásának a finanszírozására. A lepárlással ugyanis 25 ezer liter, most igencsak kelendő alkoholt lehetne előállítani fertőtlenítőgél gyártásához, amivel ki lehetne váltani annak importját. (MTI) Minden eddiginél több iker születik világszerte Egyre több iker eziiletik világszerte: ávente mintegy 1,6 millióan, minden 42. gyerek ikerként jön világra. London. A gyerekvállalás későbbre tolódása és a mesterséges megtermékenyítés különböző módszerei hatására az 1980-as évek óta egyharmadával növekedett az ikerszülések száma - olvasható a Reproduction Medicine című tudományos lapban bemutatott jelentésben. Az Oxfordi Egyetem kutatója, Christiaan Monden és kollégái számításai szerint 2010 és 2015 között 165 országban ezer születésből 12 ikerszületés volt. 1980 és 1985 között még ezer szülésre 9 ikerszülés jutott 112 ország adatai alapján. Az ikrek mintegy 80 százaléka Afrikában és Ázsiában jön világra, de a nyugati országok is felzárkóznak: míg az arány Afrikában stabil maradt, Európában 60 százalékkal, Észak-Amerikában 71 százalékkal növekedett. Ázsiában is nőtt az arány 32 százalékkal. A tudósok szerint a számok arra utalnak, hogy az értékek Európában és Észak-Amerikában elérték a csúcsot. A növekedés nagyrészt a kétpetéjű ikreknél figyelhető meg, míg az egypetéjűeknél alig változott. Ezt a szakértők főként a mesterséges megtermékenyítéssel hozzák összefüggésbe, de az anya életkora is szerepet játszik, Christian Monden szerint azért is lehet csúcsértékről beszélni, mert a hangsúly egyre inkább az egybabás szülésre kerül. „Ez azért is fontos, mert az ikerterhességeknél nő a babák és gyerekek magasabb halálozási aránya, magasabb az anyák és a gyerekek komplikációkockázata a terhesség alatt, a szülés során és a szülést követően” - idézi a szakembert a BBC. com. Az ikrek esetében több a szülési szövődmény, gyakrabban érkeznek korán, alacsonyabb születési súlylyal, valamint nagyobb a halva születés kockázata is. Különösen Afrikában születik sok kétpetéjű iker, ezen belül Nyugat-Áfrikában magas az ikerszületések száma. Valószínűleg a genetikai hajlam fontos szerepet játszik ebben. MEGEMLÉKEZÉS m B Fájó szívvel emlékeztünk 2021. március 12-én, halálának 5. évfordulóján a szerető fiúra, férjre, édesapára és testvérre, SZIMETH PATRIKRA (Egyházfa). Emlékét őrző szerettei DPR210150 m Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! ADÁSVÉTEL ♦ AKCIÓ! Kemény tűzifa. Tel.: 0915 985 922. DPR201468 MEGEMLÉKEZÉS „Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. ” Fájó szívvel emlékezünk március 14-én, halálának 6. évfordulóján GAÁL JÓZSEFRE (Vásárút). Emlékét örökké őrző felesége és családja DPR210185 ___________^ ♦ Eladó árpavetőmag. Telefonszám: 0905 738 654. DPR210177 ♦ Méhcsaládok eladók, B-s kereteken, DS. Tel.: 0903 178 116. DPR210181 zot Március Idusa ~~ frmtaol m&üáifiacfmii tartalmából: Kvíz - Játsszon velünk nemzeti ünnepünkön • A reformmozgalom elébe ment egy parasztfelkelésnek A19. század magyar mérlege március 15-én, hétfőn! S^gC^e o\ p, doto°ft6 Afrikában az ikreknél különösen nagy a gyerekkori halálozás kockázata. így bár egyre jobban közelít az európai és afrikai országok ikerszületéseinek aránya, a túlélési esélyeket tekintve hatalmasak a különbségek. Az alacsony és közepes bevételű országokban születő ikrek sorsára ezért különös figyelmet kellene fordítani - vélik a tudósok. Afrika Szaharától délre elterülő részén évente több mint 200 ezer gyerek veszíti el ikertestvérét életük első évében. (MTI) Megrendelhetők ROS 308-as húshibrid naposcsibék és 21 hetes fiatal tojótyúkok (Fajta: Lohmann Brown Klasik, a tojótyúkok bajnoka!). AGROCENTRUM Nyárasd. Tel.: 031 5582 664. DPR210134 VEGYES ♦ GROPO Slovakia s. r. o. príj me Soférov na kontajnerovú prepravu na trasách v okolí DS (na prepravy do 50 km v rámci SR). Základná mzda 739 €, hrubá mzda s prémiami 1000-1450 € podl’a vykonu (uz poéas skúSobnej doby). Pracovná pozícia vhodná aj pre uchádzacov v döchodkovom veku. Prihlásif sa mőzete osobne, telefonicky: 0908/757 603, e-mailom: zbenko@gropo.sk DPR210171 ♦ Nagymegyeri üzletünkbe gyakorlattal rendelkező virágkötőt keresünk. Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: +421911/540 218. DPR210200 Apróhirdetését e-mailben vagy telefonon is feladhatja a következő elérhetőségeken: Kis Szilvia, tel.: 0918/865 748, e-mail: silvia.kis@iujszo.com