Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-11 / 58. szám
www.ujszo.com | 2021. március 11. PANORÁMA 127 Elfogadná az EU a kínai és az orosz oltást a vakcinaigazolványban Április elejétől áll forgalomba Olaszországban az első olyan, Európában egyedülálló vonat, amely intenzív ellátásra szoruló betegek szállítására is alkalmas. A vonat olyan, mintha egy kórház intenzív osztályát a sínekre költöztették volna. Felszereltségében a vonat egyedülálló, kihasználására számtalan lehetőség nyílik majd, és Európa bármely pontján bevethető. A vonatot a római Termini pályaudvaron mutatták be. (TASR/AP-feivétei) ÖSSZEFOGLALÓ A Bloomberg hírügynökség megszerezte az Európai Bizottság javaslatát, amely szerint az Európai Unió elfogadná a kínai ás az orosz oltóanyagot a közös védettségi igazolásban. Az Európai Bizottság a jövő héten mutatja be javaslatát az ún. védettségi igazolásról. A dokumentumot a déli tagállamok kérésére vezethetik be, és a koronavírus elleni oltás meglétét, illetve más jellegű védettséget igazolhat. A cél az utazások megkönnyítése a nyári turistaszezonra. A Bloomberg hírügynökség munkatársa belepillanthatott a bizottsági javaslatba. Eszerint a dokumentum háromféle igazolást adhat: az oltás meglétét, illetve azt, hogy milyen oltóanyagot kapott az illető, azt, hogy az illető negatív koronavírustesztet mutatott fel, vagy pedig azt, hogy már átesett a betegségen, ezáltal természetes védettséget szerzett. A leginkább érdekes rész az lehet, hogy a védettséget igazoló uniós dokumentumot azok is megkaphatják, akiket az unióban eddig nem engedélyezett kínai Sinopharm vagy az orosz Szputnyik V oltóanyagot kapták. A tervekről még annyit tudni, hogy az igazoláson szerepelni fog az illető neve, a személyi igazolványának vagy útlevelének a száma, a születési ideje, illetve az, hogy milyen oltóanyagot és hány dózist kapott. Jelenleg Magyarországon használnak uniós engedély nélkül kínai és orosz oltóanyagot, de Szlovákiába is érkezett már egy szállítmány a Szputnyik V-vakcinából. Dániai vakcina Dániában elkezdik embereken tesztelni az új dán, koronavírus elleni vakcinát. Az oltóanyagot Adaptvacnak hívják. Első körben 42 önkéntest oltanak be. A dán vakcina jelenlegi információk szerint hosszabb védettséget nyújt, mint az eddig engedélyezett oltóanyagok. Sürgetnek a görögök Görögország bejelentette, hogy fogadja azokat a turistákat, akik hitelt érdemlően tudják bizonyítani, hogy be vannak oltva, vagy már átestek a betegségen. A jórészt idegenforgalomból élő görögök az uniót sürgetik, hogy minél előbb vezesse be az utazásokat megkönnyítő oltási igazolást. Görögország számára létfontosságú, hogy május közepén elindulhasson a turisztikai szezon. Szigorítanak az észtek Szigorúbb korlátozásokat léptettek életbe Észtországban egy teljes hónapra a vírus brit mutációjának rendkívül gyors terjedése miatt. Az iskolák áttérnek az online oktatásra, az éttermek csak elvitelre szolgálhatnak ki. Az elmúlt két hétben 100 ezer lakosonként 1300 fertőzöttet regisztráltak az országban, ami több mint a duplája az egy hónappal ezelőtti adatoknak. A szakemberek az egészségügyi ellátás összeomlásától tartanak. 179 halott Jól halad a koronavírus elleni oltás Magyarországon, a következő egy hétben is több százezren kaphatnak vakcinát - mondta a magyar Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője a Kossuth rádióban. Galgóczi Ágnes elmondta, több százezer adag oltóanyagot szállítottak ki az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Az utóbbiak most a 60 év feletti embereket oltják - tette hozzá. Szólt arról is, a felmérések szerint egyre nő a vakcinák iránti bizalom, amit alátámaszt az is, hogy egyre többen regisztrálnak a vakcinainfo.gov.hu oldalon, már majdnem hárommillióan jelezték, hogy szeretnének oltást. Magyarországon a tegnapi adatok szerint 179 beteg halt meg, és újabb 5653 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Zeman leváltaná Blatnyt Milos Zeman cseh államfő Jan Blatny egészségügyi miniszternek és Irena Storovának, az állami gyógyszer-ellenőrzési hivatal igazgatójának távozását követeli a koronavírus elleni orosz oltóanyag elutasításáért. Jan Blatny és Irena' Storová azzal, hogy elutasítják a Szputnyik V vakcina felhasználását „személyesen felelősek a Covid-19 betegségben C sehországban elhunytak haláláért’ jelentette ki Zeman a Parlamentní Listy internetes hírportálon tegnap megjelent beszélgetésben. Zeman azt szorgalmazza, hogy a koronavírus elleni csehországi oltási kampányban az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm oltóanyagokat is használják. Az egészségügyi miniszter viszont azt az álláspontot képviseli, hogy az orosz és a kínai oltóanyagot csak azután használják, ha azokat az Európai Gyógyszerügynökség (EM A) is jóváhagyta. (euronews, MTI) A Buckingham-palota közleményben reagált Harry és Meghan nagy vihart kavart interjújára London. A brit királyi család aggasztónak tartja azokat a problémákat, különösen a rasszizmussal kapcsolatos felvetéseket, amelyekről a sussexi hercegi házaspár, Harry és Meghan beszélt a velük készített televíziós interjúban - áll a Buckingham-palota közleményében. A nyilatkozat burkolt, de érzékelhető utalást tesz ugyanakkor arra is, hogy az udvar nem feltétlenül fogadja el tényként mindazt, amit Harry és Meghan a CBS televízió inteijúműsorában elmondott. A nagy vihart kavart inteijúban, melyet Oprah Winfrey készített a házaspárral, Meghan kijelentette: még várandós volt kisfiával, Archie-val, amikor Harrynek „valaki” a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne „vajon mennyire lesz sötét”. A sussexi hercegnő személyében a brit monarchia modem kori történelmében először került elvált, afrikaiamerikai gyökerű amerikai állampolgár a királyi családba a trónutódlási lista egyik magas rangú tagjának hitveseként. A Buckingham-palota az interjúra reagáló, II. Erzsébet királynő nevében közleményben úgy fogalmaz: bár „egyes visszaemlékezések módosulhatnak”, a felvetett problémákat az udvar nagyon komolyan veszi. Ez volt az udvar első hivatalos megnyilvánulása az Amerikában vasárnap, Nagy-Britanniában hétfőn sugárzott műsor óta. A közlemény hangsúlyozza: az egész királyi család szomorúsággal értesült arról, hogy az elmúlt néhány év mennyire nehéz volt Harry és Meghan számára. Az interjúban említett problémák, különösen azok, amelyek a rasszizmushoz kötődő kérdéseket vetettek fel, aggodalomra adnak okot, és ezekkel a királyi család foglalkozni fog, de bizalmas jelleggel - áll a közleményben. A nyilatkozat hangsúlyozza azt is, hogy Harry, Meghan és Archie mindig is a királyi család nagyon szeretett tagja lesz. Az interjú után annyi kiderült, hogy a házaspár gyermekének bőrszínével kapcsolatos megjegyzéseket nem II. Erzsébet királynő és nem is az uralkodó férje, Fülöp edinburghi herceg tette. Harry és Meghan mindazonáltal eddig nem fedte fel, hogy ezek a megjegyzések a királyi család melyik tagjától eredtek. Az interjút Nagy-Britanniában az ITV kereskedelmi tévétársaság tűzte műsorra hétfő este. A programot több mint 11 millióan nézték. Az ITV Good Morning Britain című hírmagazinjának nemzetközileg ismert műsorvezetője, Piers Morgan azonban kedden bejelentette, hogy hat év után távozik a program éléről, miután kétségbe vonta a sussexi hercegnő által elmondottakat, és ez rendkívüli felháborodást kavart. Morgan a műsorban azt mondta, hogy a hercegnő egyetlen szavát sem hiszi el, még azt sem hinné el neki, ha az időjárási előrejelzést olvasná fel. Piers Morgan megjegyzése miatt több mint 41 ezer panaszbejelentés érkezett a nézőktől; ez negyedszázados rekord. Az ITV kedd esti közleménye szerint megállapodás született a társaság és Morgan között arról, hogy „most jött el az ideje” a műsorvezető távozásának. (MTI) NAPTÁR Március ii ► NÉVNAP Szilárd, Bendegúz A Szilárd férfinév magyar nyelvújítási alkotás a Konstantin magyarítására. A Bendegúz magyar eredetű férfinév. Bendegúz a mondák szerint Attila hun király apja volt. ► ESEMÉNY Japán északkeleti partvidékét a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés rázta meg. A földmozgásban, majd az azt követő három szökőárban 18 466 ember halt meg, illetve tűnt el (15 894 halott). A sző kőá ra k tö n kretetté k a Fukusima I. atomerőművet, és a legsúlyosabb nukleáris katasztrófát idézték elő a világon az 1986-os csernobili óta. A sugárzás miatt 123 ezer ember kényszerült otthona elhagyására. (10 éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 115 éve született Bánhidi László szín művész, a Tüskevár Matula bácsija. 100 éve született Astor Piazzolla argentin zeneszerző, harmonikás, „tangókirály". 90 éves Rupert Keith Murdoch amerikai-ausztrál sajtómágnás. 5 éve hunytéi Keith Emerson angol billentyűs, zeneszerző, az Emerson, Lake and Palmer rockzenekar egyik alapítója. 1 éve hunytéi Chrudinák Alajos Balázs Béla-díjas újságíró, szerkesztő. ► NAPI VICC-Vádlott, mondja, a betörés közben egyszer se jutott eszébe a szegény édesanyja? - Dehogynem, tisztelt bírónő, de nem találtam semmi neki valót... ► ORVOSMETEOROLÓGIA A változékony időben keringési panaszok és vérnyomásingadozás jelentkezhet, múló rosszullétet tapasztalhatunk. A szabadban ingadozó a hőérzet. Csökken fizikai és szellemi teljesítőképességünk. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. IIÖ0:35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4„ P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságkuldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. PTl íLfOGAOJUK AI ÜJSAGlROK ETIKAI KÓOCXfT •■«KULT öté MINOR