Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-06 / 54. szám

www.ujszo.com | 2021. március 6. SZOMBATI VENDÉG Húsz éve barátja Gorbacsovnak Zolcer János: „Elvitt a szülőfalujába, láthattam a felesége hálószobáját, ahol ma is minden úgy van, mint régen..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Egyedi formában ás könnyed, olvasmányos stílusban írta meg Gorbacsov titkai című dokumentummeséjét Zolcer János. Nem egy világpolitikus memoárkötete ez, hanem baráti szemszögből, személyes élmények, őszinte beszélgetések alapján szüle­tett, izgalmas történetfüzér, amelynek szálait a Szovjet­unió utolsó vezetője mozgatja. Zolcer János, amüncheni illetőségű tévéproducer, aki azonos Zolczer Já­nossal, az egykori Új Ifjúság jó nevű riporterével, egy nap úgy döntött: be­mutatja a nyolcvanas-kilencvenes évek vezető politikusait. A forgatá­sok során került egyre szorosabb kapcsolatba Mihail Gorbacsowal, s húsz éve tartó barátságuk kézzelfog­ható tanúbizonysága a könyv, amely­nek alcíme: Az ember, aki megvál­toztatta a világot. Hitelességét a mű főhőse aláírásával jelzi, amikor a kö­tet előszavában azt íija: „Sok éve sze­mélyesen ismerem a könyv szerzőjét, akit tehetséges rendezőnek és doku­mentumfilmesnek tartok. Új könyv­projektjét. .. az első pillanattól kezd­ve nagyon szimpatikusnak találtam.” A pozsonyi ifjúsági hetilapban be­töltött- vezető riporteri állása mellett Zolcer János annak idején cseh, szlo­vák, magyarországi és jugoszláv la­poknak is rendszeresen dolgozott. 1986-ig. Aztán illegális körülmények között elhagyta az országot. Rövi­den: disszidált. Nagyobb ambíciók fűtötték, mint hogy egy magas pél­dányszámban megjelenő, szlovákiai magyar lap munkatársa legyen. Egy idő után bizonyára kicsinek és szűknek, de leginkább nyomasz­tónak érezhette azt a közeget, amelyben élt. Nem egyik napról a másikra szü­letett meg bennem, hogy elmegyek. Érleltem a gondolatot. Bár négy-öt ország újságjának dolgoztam, vala­hogy mégis úgy éreztem, mindenben visszafog a rendszer. Az utolsó két évben bevonták az útlevelemet. Volt idő, amikor Magyarországra is csak évente kétszer mehettem. Olvasói ta­lálkozókra jártam szlovákiai magyar iskolákba, és soha nem fogtam be a számat. Akkoriban már megfordul­tam egy-két nyugat-európai ország­ban, és lelkesen beszéltem arról, hogy ott milyen szépen élnek az emberek, és milyen jól mennek a dolgok. Egy­szer csak behívtak a rendőrségre, el­vették az útlevelemet. Engem nem tartotok fogva, gondoltam, nekem nem fogtok diktálni, hogy mit újak és hogyan. Rebellis voltam, aki mindig mást akart, és nem lépett be a pártba. Formálisan elváltam, majd formáli­san megnősültem Jugoszláviában. Az anyakönyvvezető előtt láttam má­sodszor a feleségemet. Amint meg­kaptam a nyugatnémet vízumot, fel­ültem a Münchenbe tartó buszra. Éj­félkor Újvidékről megérkeztem az ottani pályaudvarra, de aki megígér­te, hogy várni és segíteni fog, nem várt és nem segített. Az első éjszakát a pá­lyaudvar lépcsőjén töltöttem. Más­nap befogadott egy ismerős, és né­hány hónapon belül már munkám is volt. A németnyelv-tudásom a nullá­val volt egyenlő, fél év elteltével azonban már könnyen boldogultam. Amikor már saját cégem volt Mün­chenben, a volt iskolámnak Ipolyba­­logon tiz számítógépet vittem, a kas­sai iskolámból pedig éveken keresz­tül egy hónapra vendégül láttam a két legjobb diákot. Először fotósként dolgozott egy ügynökségnél. Ennek híre volt Po­zsonyban. Kiküldtek Wimbledonba, a Tett­hely standfotósaként pedig eljutot­tam különböző helyela-e, akkoriban viszont már ez is kevés volt. Másfél év után kicsempésztem a családomat Németországba. Jött a feleségem a két lányommal együtt, hatéves volt az egyik, nyolc a másik. Két hete vol­tunk együtt, elkezdődött az iskola. Nem sokkal később már úgy beszél­ték a bajor német nyelvet, hogy nem értettem őket. Én cowboyfilmekből és a Bild Zeitungból tanultam meg né­metül, mert azoknak a legegyszerűbb a nyelvezete. A könyvet magyarul írta? De négyszer átolvastam, mielőtt a szerkesztőhöz került volna az anyag. Ha az ember több nyelvet beszél, na­gyon nehéz hibátlanul írni. Nekem is már sok minden németül jut eszem­be, fogalmazódik meg a fejemben. Olyan könyvet akartam kiadni a ke­zemből, amely gördülékeny, egy­szerű nyelvezetű, ugyanakkor tartal­milag igényes. Mennyi ideig dolgozott a mün­cheni ügynökségnél? Másfél évig. Akkor már nagyon úgy éreztem, hogy szeretnék váltani. Arra gondoltam, igazából a filmes berkekben lenne lehetőségem labdá­ba rúgni. Az ugyanis nemzetközi te­rep. Elkezdtem szinopszisokat kül­deni a német televíziónak. Vagy nem kaptam választ, vagy azt írták, hogy köszönjük, ez tárgytalan. Ez már 1989 kora nyara volt. S akkor meghallot­tam a hűeket, hogy Bulgáriában, ahol akkor kilencmillió ember élt, s abból másfél millió török nemzetiségű, Tó­dor Zsivkov, az akkori pártvezető húszkilós csomagokkal toloncolja ki őket az országból. Odautaztam a megspórolt pénzemen, leforgattam a riportfilmet, és felhívtam a Bajor Te­levíziót, hogy meghoztam a világ legszenzációsabb anyagát a nagy exodusról. Azt mondták: sajnáljuk, ez a téma nem érdekel bennünket. Ki az ajtón, vissza az ablakon? Hallották az akcentusomból, hogy kelet-európai vagyok, és megkérdez­ték, volna-e kedvem Budapestre utazni, ahol egy csomó keletnémet válj a, hogy Ausztrián keresztül zöld utat kapjon Nyugat-Németországba. Magyar vagyok én is, mondtam, csak Csehszlovákiából, de vannak kap­csolataim Budapesten. Két óra múlva már kocsiban ültem. Két hónap után az első német menekültáradattal ju­tottam vissza Németországba. Az­alatt naponta tudósítottam a német te­levíziót. Átszöktünk a menekültekkel a határon, elkaptak bennünket, ránk lőttek, lecsuktak, volt minden. Ezzel alapoztam meg a kinti karrieremet, hiszen a filmek jogai, mivel külsős­ként dolgoztam, nálam voltak. A vi­lág különböző pontjából hívtak, hogy szeretnék megvenni az anyagot. Ké­sőbb felkértek, hogy tudósítsak a prá­gai és pozsonyi eseményekről, majd mentem Tűanába, Bukarestbe, Te­szes sorozatot készítettem a ZDF-nek a 20. századról. Minden évből a leg­fontosabb eseményeket mutatom meg tíz percben. Felkerestünk túlélő­ket, szemtanúkat, interjúkat készítet­tünk olyanokkal, akik érintettjei vol­tak az eseményeknek. Mihail Gorbacsov hogyan lé­pett be az életébe? Elkezdett poli­tizálni? Nem. Még közösségi alkat sem va­gyok. Nem szoktam bálokra, össze­jövetelekre, fogadásokra járni. Na­gyon megválogatom, kikkel találko­zom. A politikai véleményemet nem nyilvánítom ki, pedig van, és nagyon kemény. Embereket és helyzeteket mutatok be, a filmjeimet Amerikától Zolcer János Moszkvában, Mihail Gorbacsowal (Fotó: Zolcer János archívuma) mesvárra. Volt, hogy majdnem lelőt­tek. Egy évvel később már a volt Kádár-villát béreltem ki a Balaton partján, oda hívtam össze a húsz tu­dósítómat és negyven tévétársaság főszerkesztőjét, akikkel dolgoztam. Működik még a cége? Igen. Washingtonban, Los Ange­lesben és Tokióban is volt úodám. De már megelégeltem a napi rohanást. Huszonhét országban volt jelen a cé­gem. 2008 körül váltottam. Archív anyagokat vásároltam videókazettá­kon. Harmincötezer darabot gyűj­töttem össze. 1900-tól 2000-ig min­den fontos világesemény megvan. Politika, kultúra, sport. A Mount Everest megmászásától Bili Clinton szerelmi botrányáig minden. Százré­Japánig vagy ötven ország tévékö­zönsége látja. A Gorbacsov-könyvet azért írtam meg, mert úgy gondol­tam, ha a világ egyik legnagyobb élő politikusával, általa pedig olyan egyéniségekkel kerültem kapcsolat­ba, múlt Bush, Arafat vagy II. János Pál pápa, akkor ezt tovább kell ad­nom, hiszen nagyon kevés riporter­nek volt lehetősége arra, hogy példá­ul heteket töltsön Bush elnöknél Mi­hail Gorbacsov társaságában. Ez ki­váltságos helyzet volt, amellyel élni kellett, majd elmondani, hogy ezek az emberek megváltoztatták a világot. Most, márciusban Gorbacsov kilencvenéves. Milyen állapotban van? Rossz. A Szovjetunióban minden AJÁNDÉK az Új Szó olvasóinak: egy nyomtatásban soha meg nem jelent érdekfeszítő sztori, mely Prágában játszódik 1989 szeptemberében. Klikk: https://ujszo.com/gorbacsov BÓNUSZ most kedvezményesen megvásárolhatja a könyvet a Panta Rhei könyvesboltokban! Klikk: www.pantarhei.sk OO Panta Rhei SIESSEN, MÁR CSAK 86 DARAB VAN BELŐLE! pártfotitkár addig uralkodott, amíg élt. Ha Gorbacsov keményvonalas politikus lett volna, gyakorlatilag még ma is létezne a Szovjetunió, hiszen erőszakkal összetákolt ország volt. Erőszakkal pedig Gorbacsov is ösz­­szetarthatta volna. De mit mondott? Menjetek, és csináljon mindenki, amit akar. Kettőnket Hans-Dietrich Gen­scher német külügyminiszter hozott össze a bécsi Sacher Szállóban. Ke­zet fogtunk, megölelt, és onnantól fogva úgy viszonyul hozzám, mintha a fia vagy a testvére lennék. Egyszer elmentünk vacsorázni Izraelben. Szóltam a német stábtagoknak, hogy jöjjenek ők is. Gorbacsov leintett. Azt mondta, téged hívtalak, te gyere, te a miénk vagy! Ti nás! A szállodai szo­bájába is csak engem hívott fel a testőrén kívül. Elvitt a szülőfalujába, láthattam a felesége hálószobáját, ahol ma is minden úgy van, ahogy Raisza életében volt. En két hónappal a halála után ismerkedtem meg a fér­jével. Irina, a lányuk egy évvel fiata­labb nálam, 1957-ben született. Gor­bacsov Moszkvában él, öt éve ki sem mozdult a városból, mert ott érzi jól magát. Imádja Moszkvát. Minden bekerült a könyvbe, aminek ott kell lennie? Lehetne háromszor ilyen vastag, hiszen minden sztoriról újabb tíz ju­tott eszembe, de a lényeg így is benne van. Húsz év nagy idő, Gorbacsowal műidig történik valami. Már készül a könyv német és angol fordítása, de lesz kínai, indiai, szlovák és cseh megjelenése is. Gorbacsovról már vagy száz könyv megjelent a világ­ban, de előszót csak ehhez adott. Mondtam neki ugyanis, hogy csak akkor írom meg a könyvet, ha pár mondattal hitelesíti. Én olyan kötettel akartam előállni, amely nem csupán néhány történészhez jut el, hanem tö­megekhez. Nem a vájt fülűekhez, ha­nem a legszélesebb olvasóközönség­hez. Mihail Szergejevics, mert így hí­vom őt, semmit nem változtatott a szövegen. Dokumentummese lett a könyv műfaja. Miért? A politikusok memoáijai általában fényezések. Ez nem. Ha létezik ob­jektív igazság, akkor az ebben a könyvben benne van. Ezért doku­mentum. És azért mese, mert min­dent ténylegesen úgy próbáltam el­adni, múlt egy mesét. Azzal is kez­dődik a könyv, hogy: „Egyszer volt, hol nem volt, egy szinte ismeretlen észak-kaukázusi faluból elindult egy parasztfiú, és felküzdötte magát a csúcsra: ötven év múlva a nevétől zengett a világ. - Megtette a hihetet­len nagy utat, mert hitt az álmaiban!” Mindehhez ő maga csupán annyit fűz: „Nehéz, de szép életem volt! Ha fia­talokkal beszélek, azt szoktam nekik mondani: ha ti is egy szép, tartalmas életet akartok, akkor higgyetek az ál­maitokban, és tegyetek meg mindent, hogy valóra is váljanak!” Tíz szóval meg tudná határozni Gorbacsov egyéniségét? Nem fontossági sorrendben mon­dom a tulajdonságait. Nyílt, becsüle­tes, szavatartó, barátságos, humoros, őszülte, családcentrikus, romantikus, tisztességes és... ezt egy szóval nem tudom kifejezni... becsüli azokat, akik mellette állnak. A szerző a Vasárnap munkatársa DP210139

Next

/
Oldalképek
Tartalom