Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-05 / 53. szám
MMA: Blachowicz vs. Adesanya Israel Adesanya (jobbra) kiszámíthatatlan a ketrecben (Fotó: tasr/ap) FEKETE NÁNDOR Már március elején megkapjuk a 2021-es év egyik legtömöttebb UFC eseményét, melynek keretében három bajnoki bunyót is láthatunk majd (Blachowicz-Adesanya; Nunes-Anderson; Yan-Sterling). Helyi idő szerint a főkártya vasárnap hajnali 4:00-kor kezdődik. Talán a fő bunyó párosítása ígérkezik a leginkább kiszámíthatatlannak és ebből kifolyólag a legérdekesebbnek is. A félnehéz-súlycsoport jelenlegi királya, a lengyel Jan Blachowicz próbálja majd megvédeni a bajnoki övét a középsúlyú bajnok Israel Adesanya ellen, aki e bunyó kedvéért feljebb lép egy súlycsoportot. Israel Adesanya A fénylő kickboxos háttérrel rendelkező nigériai Israel Adesanya alaposan kialakította dominanciáját az UFC középsúlycsoportjában. Nemcsak hogy veretlen, de a bajnoki övét is már négyszer megvédte (profi MMA-s győzelem-vereség ráta 20:0). Adesanya, avagy „Az Utolsó Stílushajlító” úgy érezte, hogy itt az ideje megmérettetni magát a „nagyobbak” között is, s ezért fellép egy_súlycsoportot. Adesanya egyedi stílusa miatt az egyik legizgalmasabb kevert harcművész a világon. A nigériai születésű és Új-Zélandon nevelkedett kickbox-harcos még a médiát is sokszor megzavarja nyilatkozataival. Beszéd- és egyúttal mozgásstílusát nézve Adesanya sokszor mintha egy másik dimenzióban élne, s ez mérkőzésein is megmutatkozik. Valószínűleg az egyik legintelligensebb bunyósról van szó, SAKK 2021 február végén rendezték meg a Moszkva Opent, ahol 160 fő küzdött ipeg az 550 000 rubeles összdíjért. A verseny győztese, Rozum Ivan 170 000 rubellel gazdagodott. Őt követte a verseny első kiemeltje, Ivan Bocsarov, a dobogó legalsó fokára pedig Afanaszjev Nyikita állhatott. Világos: Neszterov-Sötét: Kuhmazsov l.d4 Hf6 2.c4 e6 3.HI3 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 b5 6.e5 6.Hxb5 Hxe4 7. Fxc4 Fb4+ 8.Kfl 0-0 9.Fe3 Érdekes állással. 6...Hd5 7.Hxb5 Hb6 8. Fe2 Hc6 9.Fe3 Fe7 10.a3 Ha5 A huszár megvédi a c4 gyalogot, és alkalom adtán mehet b3-ra is. ll.Vc2 Fb7 12.Bdl Fc6 13.Hc3 Bb8N 14.h4! Előkészíti a támadást világosaki fantasztikus fizikai képességein túl mindenekelőtt az eszét használja a ringben. Hosszú végtagjainak köszönhetően rendkívül veszélyes állóharcban, legyen szó ütő- vagy rúgótechnikájáról. Az ellenfél ütései elől pedig sokszor Mátrix-szerű mozdulatokkal hajol el olyan stílussal, amit más harcostól nem nagyon látunk. Jan Blachowicz Blachowicz a jelenlegi félnehézsúlyú bajnok. A címet 2020 őszén nyerte el domináns teljesítménnyel a kategóriában szintén magasan értékelt Dominick Reyes ellen. Blachowicz most fogja először megkísérelni megvédeni bajnoki övét. Bár Jan Blachowicz (27:8-es győzelem-vereség ráta) már 38 sál, akár Hg5-tel, akár a bástya átjátszásával g3-ra. 14...Vd7 14...0-0 15.Hg5 g6 16.Hge4 Nesztverov jó játékával. 15.Bh3 Ha4 16.d5! Az áttörés kezdete, a d7 vezért és a c6 futót támadja világos. 16...exd5 16...Fxd5 17.Hxa4 Fehér tisztelőnyével (Lásd az 1. ábrát). 17.e6! Eltereli a sötét vezért, és az f3 huszárnak helyet biztosít e5-ön. 17.. .fxe6 17...Vxe6 18.Hd4 (18.Hxa4 Ve4=) 18...Bxb2 19.Hxe6 Bxc2 20.Hxg7+ Kf8 21 .Hxd5 Fxd5 22.Fh6 izgalmas. 18.He5 Bxb2 Minden lóg a táblán, világos mégis közbeszúr egy kellemetlen sakkal. 18.. .Vd6 19,Hxc6 Vxc6 20.Vxa4 Vxa4 21.Hxa4 Tisztelőnnyel. 19.Fh5+ Kd8 19...g6 20.Fxg6+ hxg6 21.Vxg6+ Kd8 22.Hxd7 Vezérelőnnyel. 20.Vei! Ellépett az ütésből, és a b2 bástyát még mindig fenyegeti. 20...Hb3! 20...Vc8 21. H17+ Kd7 22,Hxa4 Könnyed győzelemmel fehérnek. 21.Hxa4! Hxcl 22.Hxb2! Lóg a vezér, a futó, a huszár, és fenyeget Hf7 sakk. 22. Hxd7? Fxa4 23.Bxcl Kxd7 Sötét anyagi előnyével. 22...c3! 22.. .Vc8 23.Hxc6+ Kd7 24.He5+ Kd8 25.Hf7+ Kd7 26.Hxc4! Bf8 27. Hce5+ Ke8 28.Hd6+ Világos nyerésével. 23.Hbc4! 23.Hxd7? cxb2 24,He5 Fe8 23...Hb3 23...Vc8 24.Hxc6+ Kd7 25.H6e5+ Kd8 26.HÍ7+ Kd7 27.Hce5+ Ke8 28. Hd6+ vezémyéréssel. 24.Hxd7 c2 25.Hce5 cxdlV+ 26.Fxdl Ha5 éves, és mutatója nem olyan „lecsiszolt”, mint Adesanyáé, kiütőereje és ellenfeleinek állandó nyomás alatt tartása megkérdőjelezhetetlen. Lehetséges taktikák A lengyel B lachowicz fekete öves jiu-jitsuból, így egyáltalán nem okozna meglepetést, ha első számú taktikája a földharc lenne. Ellenfele, Adesanya ugyanis ha rendelkezik is magasfokú jitsuval, a ketrecben még nem mutatta meg. Eddig még se fojtással, se feszítéssel nem kényszeritette feladásra ellenfelét, mind a 20 győzelmét kiütéssel vagy bírói döntéssel szerezte. Blachowicznak azonban óvatosnak kell majd lennie a földharcban, Adesanya ugyanis védekezésképp 27.HÍ7+ Kxd7 28.Hxh8 Ke8 29.Fc2 Sötét feladta, mivel teljes bástyahátránya van, és az állása reménytelen. 1-0 3254. fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrzőjelzés-Világos: Kc4, Vd3, Bbl, Fh3, Hdl, gy: f2, c3, b5 (8 báb) Sötét: Kel, gy: Í3, e2, e3, c5, b2, b3, b6 (8 báb). A megfejtéseket az Új Szó címére (DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó, P. O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3) küldjék, SAKK megjelöléssel. A DUELPRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https:// ujszo.com/gdpr weboldalra. Bekülveszélyesen tud térdeléssel a fejbe kontrázni. Nem Blachowicz lenne viszont az első, aki ezt a stratégiát alkalmazná, de Adesanya a földreviteli próbálkozások 86%-át kivédekezi, még ha le is viszik, aktív rezisztenciával és csípőmunkával általában hamar ki is jut a csapdából. A sokoldalú Blachowicz Természetesen nem a földharc Blachowicz egyetlen specialitása, sőt. Bár lehet, nem annyira technikás, mint Adesanya, a lengyel harcos is hatékony kickboxos. Ellenfeleit rendszeresen küldi padlóra ütésekkel, a legutóbbi, Dominick Reyes elleni bajnoki meccsén pedig vöröseslilára verte ellenfele oldalát félelmetes rúgásaival. dési határidő - a 3255., a 3256. és a 3257. fejtörőkkel együtt - 2021. április 2. A legalább három helyes megfejtést beküldők között havonta kisorsolunk egy 20 eurós (mattligások) és egy 10 eurós (ligások) pénzdíjat. Lóránd Norbert Nyerteseink A 3246. fejtörő megfejtése: 1. f4! a) l...Kb4 2. Ba6 sötét bármilyen lépése 3. Vd6 matt b) 1... Fc6 2. Bd5+ bl) 2... Kxd5 3. Ve5 matt b2)2... Fxd5 3. Vb6 matt Kétlépésesen: 1. f4 Fa6 (Fa4) 2. Vb6matt. A 3247. fejtörő megfejtése: 1. Ve4+ A 3248. fejtörő megfejtése: 1. Ff 4! A 3249. fejtörő megfejtése: 1. Bf6+ Mattligás nyertes: Kovács Zoltán, Rozsnyó, jutalma: 20 euró; ligás nyertes: Pajtás Ferenc, Tiszacsernyő, jutalma: 10 euró. SPORTMENÜ ■ Labdarúgás NB 1,25. forduló-20.00: Diósgyőr-MTK Budapest. ■ Jégkorong TIPOS EXTRALIGA, 45. forduló -16.00: Kosice-Banská Bystrica; 16.30: Trencín-Nové Zámky; 17.00: Lipt. Mikulás-Nítra: 18.00: Zvolen-Slovan, Detva-Michalovce, DVTK Jegesmedvék-Poprad. ■ Kosárlabda NŐI NIKÉ EXTRALIGA, 4. forduló, az 5-8. helyért - 17.30: UMB Banská Bystrica-Poprad. SPORTATV-BEN 7.50 - EUROSPORT 2, ARENA 4, CT SPORT: Hódeszka-vk 10.00 - M4 SPORT, CT SPORT: Fedett pályás atlétikai Eb, Torun 10.00 - EUROSPORT 2: Sznúker, Gibraltar'Open 11.10 - EUROSPORT 1: Alpesisí-vk, férfi lesiklás 13.10-EUROSPORT 1, STV 2: Északisí-vb, férfi 4x10 km sífutás 13.00 és 20.00 - SPORT 2 (magyar), NOVA SPORT 2: Darts, UK Open 13.00 és 17.30 - DIGISPORT 2 (magyar): Lyoni női tenisztorna 15.05 - EUROSPORT 1, STV 2, CT SPORT: Sílövő-vk 16.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Dohai női tenisztorna 16.30 - M4 SPORT: Brescia- FTC férfivízilabda BL-csoportmeccs 16.50 - EUROSPORT 1, CT SPORT, STV 2: Északisí-vb, síugrás, férfi nagy sánc 17.30 - ORANGE SPORT 1: Sparta Praha-Bmo cseh bajnoki hokimeccs 18.00 - DIGISPORT 3 (magyar): DVTK Jegesmedvék- Poprad hoki Tipos Extraligameccs 18.00 - SPORT 1 (cseh): Zvolen-Slovan hoki Tipos ExtraligameCcs 18.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Paderbom-Darmstadt német másodosztályú focimeccs 18.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Würzburger-Heidenheim német másodosztályú focimeccs 18.45 - EUROSPORT 1: Sznúker, Gibraltar Open 19.15 - STV 2, CT SPORT: Fedett pályás atlétikai Eb, Torun 19.15 - DIGISPORT 2 (magyar): Fehérvár-Salzburg hoki IHL-meccs 19.30 - EUROSPORT 2: Rotterdami férfitenisztoma 20.00 - M4 SPORT: Diósgyőr- MTK Budapest foci NB I-meccs 20.30 - SPORT 1 (magyar), DIGISPORT 1 (szlovák): Schalke-Mainz foci Bundesliga-meccs 20.45 - NOVA SPORT 1: Leicester-London Irish angol bajnoki rögbimeccs 20.45 - ARENA 4, PREMIER SPORT: Huddersfield-Cardiff angol másodosztályú focimeccs 21.00 - SPÍLER 1: Ökölvívás, profi gála 21.00 - ORANGE SPORT 1: Servette-Fribourg svájci bajnoki hokimeccs 21.00 - ORANGE SPORT 2: Barcelona-Baskonia férfikosárlabda Euroliga-meccs 21.00 - SPÍLER 2, DIGISPORT 2 (szlovák): Valencia- Villarreal foci La Liga-meccs 1.05 (szombat) - NOVA SPORT 2: Boston-Washington hoki NHL-meccs 3.05 (szombat) - NOVA SPORT 1: Arizona-Minnesota hoki NHL-meccs