Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)

2021-02-25 / 46. szám

www.ujszo.com UTAZAS 2021. FEBRUAR 25. 151 Egyre közelebb az újranyitás, nem marad el a nyári szezon Lazításokról érkeztek hírek Törökországból is ' (Shutterstock) Bár még nem tudjuk, mikor indulhat újra a turizmus, talán nem tűnik túlzottan opti­mistának a megálla­pítás, hogy májusban már szinte kockázat nélkül szervezhetjük a nyaralásunkat, uta­zásunkat - egy nyári, vagy őszi időpontra. Sok még a kérdőjel, de az biztos - az emberek utazni akarnak. Akkor is, ha idén ennek feltéte­le lesz a vakcinaúdevél, és akkor is, ha bizonyos járványügyi szabályok (pl. a maszk viselése né­hány helyen) továbbra is életben maradnak. Igaz, sok függ attól, hogy mikorra sikerül beoltani a la­kosság szükséges részét (az EU-ban ezt június, július végére tervezik), illetve, hogy pl. május-júniusban már mindenki hozzáférhet-e az oltáshoz, aki ezt igényli. Ahogy nő az átoltottság, úgy szaporodnak a nyitási hírek, és egyre több ország nyitja meg határait a turisták előtt - nagy lesz a verseny is, hiszen min­denki szeremé magához csábítani a tavaly elmaradt külföldi vendé­geket, ez pedig mindenképpen jó hírnek számít. Nemcsak ez emberek lettek egyre optimistábbak, az utóbbi napok hí­rei is arra engednek következtemi, hogy egyre közelebb a nyitás. Elsőként egy magyarországi hír, amely a szállásfoglalásokról szól: ahogy közeledik a húsvét időszaka, úgy emelkedik a leadott foglalások száma is - derült ki a Magyar Tu­risztikai Ügynökség adataiból. Ja­nuárban 100 ezer új vendégéjszakát rögzítettek áprilisra, februárban a foglalások napi ádagos száma 33%­­os növekedést mutat, májusra eddig 625 ezer vendégéjszakát foglaltak le. Tegyük hozzá, ezek a foglalások még olyan időszakban valósultak meg, amikor még nincs hír a lazí­tásról, ahogy a brit példa is mutatja, amint konkrét dátumokat jelente­nek be, azonnal megindul a fogla­lások drasztikus növekedése. Nagy- Britannia ugyanis bejelentette, hogy fokozatosan, március 8-tól kezdőd­nek a lazítások, és ha minden jól ha­lad, akkor az ország lakossága június 21-én szinte teljes mértékben vissza­térhet a korábbi életéhez. Hasonlóan lazításokról érkeztek hírek Törökországból is (az egyike azon kevés országoknak, ahova vé­gig beengedték a turistákat - igaz, az év végén ehhez már negatív PCR-tesztre is szükség volt). A he­lyi vezetés szintén a fokozatosság mellett döntött, az első enyhítés március elsején lép életbe, ezek között található a hétvégi kijárási ti­lalom eltörlése is (ez az országba lá­togató turistákra nem vonatkozott, ők bármikor szabadon mozoghat­tak Törökországban). Lengyelország pedig arról döntött, hogy mentesülnek a karantén alól, és negatív PRC-tesztet sem kell felmutatniuk azoknak, akik már megkapták az oltást, feltéve, hogy az Európai Unió valamelyik tagálla­mának az állampolgárai (illetve van még néhány kiemelt ország, köz­tük: Izland, Liechtenstein, Norvé­gia, Svájc, Japán, Kanada, Thaiföld, Ausztrália stb.), vagy ezen országok valamelyikében rendelkeznek lete­lepedési engedéllyel. Nemcsak az országok, de egyes társaságok is az indulást tervezik. Több hónapnyi kényszerű leállást követően március 27-én már úrnak indulnak a Costa Cruises járatai. A szezon első útjain olaszországi kör­utazásra fizethetnek be az érdek­lődők, az út során érintik Savona, La Spezia, Civitavecchia, Nápoly, Messina és Cagliari városát is. Má­jus elsejétől pedig már a hosszabb, földközi-tengeri hajóutak is elin­dulnak. Természetesen a társaság nem győzi hangsúlyozni, hogy új biztonsági előírásokat vezetett be, hogy ezzel is minimalizálja a fertő­zés esélyét. Azt talán mondani sem kell, hogy csak negatív teszttel lehet felszállni a hajóra. Szabó Laci Az Easyjetnél 300 százalékkal nőtt a leadott foglalások száma, míg a nyaralási csomagot választók 600 százalékkal többen voltak, mint egy héttel korábban. A legnépszerűbb úti cél Málaga, Alicante, Faro és Kréta szigete volt (képünkön), a legtöbben a július-szeptemberi időszakra foglaltak. (Shutterstock) Többszörösére nőttek a foglalások a brit enyhítési terv bejelentésére A brit kormány hétfő este bár azt jelentette be, hogy legkoráb­ban csak májusban lazíthatnak az utazá­si korlátozásokon, az utasok máris megrohanták a nagyobb légitársa­ságok honlapját. A Reuters jelentése szerint az Easyjetnél 300 százalékkal nőtt a leadott foglalások száma, míg a komplett nyaralási csomagot vá­lasztók 600 százalékkal többen vol­tak, mint egy héttel korábban. A légitársaság tájékoztatása szerint a legnépszerűbb úti cél Málaga, Alicante, Faro és Kréta szigete volt, a legtöbben a július-szeptemberi időszakra foglaltak. Johan Lundgren, az Easyjet ve­zérigazgatója megjegyezte: ez is bizonyíték arra, amit már régóta mondanak, azaz hogy az emberek utazási kedve töreden, csak a kor­látozások miatt nem vásárolnak repülőjegyet. A BBC összeállítása szerint hasonló növekedést tapasztalt a TŰI is, az utazásszervezőnél egy éjszaka alatt 500 százalékkal nőtt a foglalások száma, Görögországba, Spanyol­­országba és Törökországba volt a legtöbb. A Thomas Cook tájékoztatása sze­rint honlapjuk forgalma megkét­szereződött, az európai úti célok mellett Mexikó és Dominika volt nagyon népszerű. Boris Johnson brit miniszterelnök hétfő este bejelentette: április 12- ig készül el az utazási szabályok könnyítésének terve, ennek alapján döntenek majd a módosításokról. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy május 17-e előtt nem lehet számí­tani az utazási korlátozások enyhí­tésére. A bizonytalanság ellenére rendkí­vüli módon megnövekedett fogla­lások számán túl érdekesség, hogy Spanyolország nagyon népszerűnek bizonyul a britek körében, pedig a dél-európai ország Franciaországgal együtt lezárta a határokat a szigetor­szág lakói előtt a vírus új mutációja miatt. (Airportal.hu) » Wizz Air: pénzvisszafizetés 7 napon belül Automatizált rendszerének köszönhetően a készpénz-visszafizetési kérelmek 95 százalékát már egy héten belül teljesíteni tudja a Wizz Air - közölte a légitársaság. A 2019-es számokhoz képest 2020-ban 3000 százalékkal növekedtek meg a visszatérítési kérelmek - tájé­koztatta lapunkat a Wizz Air. A megfelelő opció kiválasztásával az automatizált folyamat lehetővé teszi, hogy a járattörlésben érintett utasok vagy visszakapják a viteldíj 120 százalékát Wizz Air-pon­­tokban, vagy 100 százalékát a fizetés eredeti módja szerint, illet­ve választhatnak ingyenes átfoglalási lehetőséget is. Az utasoknak mindössze egyetlen kattintásba kerül a visszatérítés igénylése a lé­gitársaság weboldalán található egyéni felhasználói felületükön vagy az e-mailben kapott linken. (MTI, szí) » Egy időre leállnak a Boeing 777-esek A Covid Travel Pass (Covid Utazási Igazolvány) annyira közel van, hogy akár már heteken belül is elindulhat. A hamisítás elleni védelem érdekében applikációban lennének elérhetőek az oltottságot vagy negatív teszteredményt igazoló adatok a légi közlekedést használó utasok esetében - írja a BBC azzal, hogy a Covid Travel Pass (Covid Utazási Igazolvány) annyira közel van, hogy akár már heteken belül is elindulhat, megkönnyítve így a közlekedést, illetve életet lehelve a számos gazdasági áldozattal járó ágazatba. Az IATA tájékoztatása szerint a legtöbb ázsiai légitársasággal tárgyalnak már, a tervek sze­rint pedig a pass heteken belül tökéletesen működő rendszer lesz. Jelenleg nem elsősorban a Covid-pass hiánya, hanem a beutazási, illetve vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozások jelentenek nehéz­séget a turizmusban. A Boeing azt javasolja a légitársaságoknak, hogy ideiglenesen füg­gesszék fel azon 777-es típusú repülőgépeinek használatát, amelyek olyan hajtóművel vannak felszerelve, mint amelyiknek egyes darabjai vasárnap Denver egyik elővárosára hullottak. A bejelentésre azután került sor, hogy az amerikai szövetségi légi közlekedési hatóság (FAA) vizsgálatot rendel el a baleset miatt, Japán pedig felfüggesztette az érintett, a Pratt8iWhitney PW4000T200 hajtóművel felszerelt repü­lőgépek használatát. Az intézkedés összesen 128 repülőgépet érint, amelyek közül 69-et aktívan használnak, 59-et viszont csak tárolnak. » Karnyújtásnyira a digitális Covid-pass

Next

/
Oldalképek
Tartalom