Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)
2021-02-23 / 44. szám
www.ujszo.com | 2021. február 23. Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Ez az időszak, mint mindig, kemény munkával és most még egy felelősségteljes hozzáállást igénylő feladattal telhet. Ez alatt nagyon figyeljen a minőségre és a színvonalra, mert ezt váiják el, ezt szokták meg öntől. Bika (IV. 21.-V. 21.) Észszerűen kell egy nagyon fontos ügyet megközelítenie, és a tetteit is ideje összhangba hozni a céljaival. Még akkor is, ha néhány dolgon változtatnia kell és extra erőforrásokat lesz kénytelen igénybe venni. Ikrak (V. 22.-VI. 21.) Ha célja megvalósítása során elutasítással és meg nem értéssel találja szembe magát környezetében, el kell gondolkodnia azon, hogy valóban a megfelelő helyen, s főleg a megfelelő társaságban van-e. Rák (VI. 22.-VII. 22.) ■MM Lehetősége lesz elmondani I valakinek, hogy milyen fontos önnek és mit érez iránta. Ez egy induló kapcsolatnál remek indítás lehet, sőt a meglévő viszonyt még jobban elmélyítheti. Ne fukarkodjon a szavakkal! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Szeretne kikapcsolódni és elrugaszkodni a valóságtól legalább egy kis időre. Ezt csak úgy valósíthatja meg, ha szabadságot vesz ki s vagy elutazik, vagy otthon mindent kihúz a falból, amin keresztül kapcsolatba kerülhet a rögvalósággal. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Remek lehetőséget kaphat aria, hogy megvalósítsa azt, amit már régóta szeretett volna. Elképzelhető, hogy nem minden az ön tervei szerint alakul majd, de a világ változik, így a terveknek is haladniuk kell a korral. Márlsg (IX. 24.-X. 23.) Jobban tenné, ha most visszafogná magát és nem kötne bele mindenkibe, akivel találkozik, ha csak nem szeretné az elkövetkező napokat azzal tölteni, hogy bocsánatot kérjen mindenkitől, akit megbánt a meggondolatlan megjegyzéseivel. Skorpió (X. 24.-XI.22.) Ne csak álmodozzon, inkább igyekezzen megvalósítani azokat! A sikerhez néha kockáztatni kell. Ha nyer, akkor valóra válhat az álma, viszont ha veszít, akkor elmondhatja, hogy legalább megpróbálta és tanult a hibáiból. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Valaki elég talpraesettnek látja ahhoz, hogy egy olyan lehetőséget ajánljon fel önnek, amilyen ritkán adódik az ember életében. Ne habozzon sokáig! Elfogadásához figyelembe kell vennie az éppen aktuális körülményeket. Bak (XII. 22.-1.20.) Egy váratlan találkozás vagy egy hír által megkaphatja a válaszokat néhány fontos kérdésére, ami lehetővé teszi, hogy átgondolja a környezetéhez való viszonyulását. Feleslegesnek bizonyulhat a jó szándék, ha a másik fél nem fogadja el a terveit. Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Sajnos, néha be kell érnie azzal a tudattal, hogy bizonyos dolgokat megtehetett volna. Azonban az élet bonyolult, és nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezi, annak ellenére, hogy kész kockáztatni is. Halak (II. 20.-III. 20.) Kiegyensúlyozott és stresszmentes nap vár önre, ami remek alkalmat adhat arra, hogy olyan dolgokat is megvalósítson, melyek nagy figyelmet és nyugodt körülményeket követelnek. Hajói dönt, anyagi helyzete is kedvezően alakulhat. PIHENŐ Cameron Diaz nemrég egy tévéműsorban népszerűsítette Avaline márkájú borát, ugyanis a színésznő a borbizniszbe vágott bele, a beszélgetés során pedig kislányáról és karrierjéről is szó esett: „Fogok még valaha filmben szerepelni? Nem gondolkozom ezen. Nem tudom. Fogalmam sincs. Talán. Soha ne mondd, hogy soha... De nem tudom elképzelni, hogy anyaként, jelen állás szerint a gyerekem első éveiben elmenjek egy forgatásra, ami 14-16 órás távollétet jelentene tőle." Diaz már többször is nyilatkozott parkolópályára tett színészkarrierjéről, és legtöbbször hasonló válaszokat adott. (Fotó: Shutterstock) 119 Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi nevek: RÁBA RÉDICS RED LAKE REDOUBT REGGIO Dl CALABRIA REGGIO NELL EMILIA REGHIN REGINA REGŐCE REGRESSO VÍZESÉS Előző feladványunk megfejtése: Rantauprapat. Mai receptünk Fűszeres-hagymás édesburgonya Hozzávalók: 1,5 kg édesburgonya, 4 közepes db vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 4 ekfííszersó, 4 ek oregánó, 3 tk fekete bors, 6 ek kókuszzsír Elkészítés: Megmossuk az édesburgonyákat, majd meghámozzuk. A hagymákat és a fokhagymákat megpucoljuk. Az édesburgonyát csíkokra vágjuk, a vöröshagymát vékonyra szeleteljük. Egy nagyobb tepsiben eloszlatunk 3 kanál kókuszzsírt. Beletesszük az édesburgonyacsíkokat, majd a hagymákat. Egyenletesen megszóljuk fííszersóval, oregánóval és borssal. Majd ismét 3 kanál kókuszzsírt teszünk rá, és egy fakanál segítségével óvatosan összekeveijük. Végül alufóliával letakarjuk. 200 fokra előmelegített sütőben 40-50 percig sütjük (nem kell levenni az alufóliát). Kicsit hagyjuk kihűlni, és már fogyasztható is. Jó étvágyat kívánunk! (nosal) Mai időjárás Napos idő várható, reggel helyenként ködre vagy alacsony felhőzetre számíthatunk, amely elszórtan napközben is megmaradhat A nappali hőmérséklet 5 és 15 fok kozott alakul. Nappali hőmérséklet 15 °C Szélirány: Gyenge, nyugaton 20 km/ó-s északnyugati szél fúj. Éjszakai hőmérséklet ^ 5°C Előrejelzés__________________________________________________________________ Kedd Szerda Csütörtök Gyűgy______________14 °C Rozsnyó -___________9^C 15 *C_______4^0 °C 15 °C_______4^2 *C Dunaszerdahely 13 °C Szene___________ 15 °C Napos idő, reggel helyenként Napos idő, Komárom________te 13 °C Csorbató____________4^ kód, alacsony felhőzet várható, reggel elszórtan köd várható. Ógyalla__________te 12 °C Párkány ___ __ 14 °C Pozsony_____________7°C Pozsony____________14 °C Léva_______________12 °C Nagyszombat______ 11 °C Érsekújvár__________7 °C Érsekújvár__________15 °C Nagymihály__________6 °C Losonc__________te 8 °C Losonc_____________11 °C Losonc_____________14 °C Nagyrőce__________7 °C Tőketerebes________6 °C Kassa______________12 °C Kassa______________12 °C Európai nagyvárosok időjárása H' f■ • . . • Helsinki Oslo 10 «C Moszkva -17 “C Varsó TO C Berlin i °c - 17 °C Párizs 15 °8-. Madrid 14 °C Budapest 4 °C 5$** Athén T9“°C 27 00^ Vízállás Duna Pozsony - 325 cm Komárom - 240 cm Bodrog Bodrogszerdahely - 690 cm Medve - 215 cm Párkány - 180 cm Jőjárás a kiemelt üdülőhelyeken VelkáRaCa____________l^C éiőmany_______________3°C Csorbató_____________4°C Malmö Brdo _ 2 °C Bachledova dolina _ 3 °C Kublnska hofa__________2°C Myto pod Dumbierom 7 °C Pezinská Baba__________6°C Martinské hole_________1°C Jahodná_______________5°C Krahule _ 5°C Drienica 4°C Donovaly Záhradiáte 4 °C Poíana 4°C