Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)

2021-02-17 / 39. szám

101 KULTÚRA 2021. február 17.1 www.ujszo.com Amerikában nyert a Hagyatékkal Gubík Ági karanténvígjátékot próbál, miközben cseh nyelvű cukrászati tájékoztatókat fordít magyarra SZABÓ G. LÁSZLÓ Nem felhőtlen az öröme. Moat, amikor az egyik filmje Prágában díjat nyert, a másikat beválogatták a Berlinale versenyprog­ramjába, a harmadikkal pedig a legjobb női alakítás díját nyerte el Amerikában, Gubík Ági tehetetlennek ás haszontalannak árzi magát. Hiszen most, amikor szíwel­­lélekkel átadhatná magát a nemzet­közi sikereknek, semmit nem érez belőlük. Nem utazhat, nem ünnepel­hetik, postán küldik utána a díjat. De még színházban sem játszhat, új fil­mes lehetőségek közül sem válogat­hat, a pénze napról napra fogy - a jár­ványhelyzet pedig még mindig nem enyhül. Boldogan élvezné az elmúlt két-három évben végzett minőségi munkájának gyümölcsét, de most mással van elfoglalva. Élelmiszer­ipari tájékoztatókat fordít csehből magyarra, magyarról szlovákra, hogy bevétele legyen. „A csillogás várat magára, egye­lőre nem is gondolok rá” - mondja nem sokkal azután, hogy hazaért Eg­­ressy Zoltán Gordiusz című karantén­­vígjátékának próbájáról, a Hatszín Teátrumból. - Három új filmje közül a Fliegauf Bencével forgatott Renge­teg - Mindenhol látlak az idei berlini mustrán kerül először közönség elé. Hétköznapjaink sűrűjébe, párkap­csolatok útvesztőjébe vezet a film, melynek minden hőse társa legna­gyobb titkát próbálja megfejteni. Láthatatlan feszültségek, félelmek hálójában vergődnek a figurák, a fő kérdés pedig az, hogy ki érdemel kö­zülük szeretetet, elfogadást, felmen­tést, vagy éppen büntetést és halált. „Elég hosszú előzménye volt a for­gatásnak, többlépcsős próbafelvétel után kaptam meg a szerepet - idézi fel a történéseket Gubík Ági. - Bence több filmben látott, jelezte is a Pánik és a Liza, a rókatündér után, hogy al­kalomadtán szívesen dolgozna ve­lem. Ott voltam a fejében. Tavaly­előtt nyáron volt az első casting, ősszel kezdtük el a forgatást, és ta­valy, nem sokkal a járvány betörése RÖVIDEN Lemond új épületéről a Freeszfe Egyesület Budapest. Közösségi és oktatási tér kialakítására keres helyszínt a Freeszfe Egyesület, miután a poli­tikai fronttá vált Damjanich utcai épület bérleti jogáról a szemeszter végével lemond -jelentette be kö­zösségi oldalán az egyesület. „To­vábbra is bázisdemokratikus kere­tek közt működő, autonóm, füg­getlen közösségünk döntésének célja az SZFE 155 éves szellemi­ségéhez és hagyományaihoz méltó környezetet teremteni az alkotó­­műhelynek és a kezdetét vett munkának. Kiköltözésünk a zene­iskola ügyének megoldását ugyan nem biztosíthatja, de közös remé­nyeik szerint a növendékeket és mestereket övező támogatás kitar­tása eredményre vezet majd” - fo­galmaznak a közleményben. Az épületet, melynek kulcsait a Fre­gyerekeket bújtat. Nem akarja kiad­ni őket a náci tisztnek. De az őrnagy még ennél is többet akar. Elbűvöli őt a nő szépsége. „A női tematikájú rövidfilmek Los Angeles-i fesztiválján nyertem el a Hagyatékkal a legjobb női alakítás díját. Örültem nagyon a szerepnek, egy ilyen bonyolult lelkű nőalak megformálása mindig komoly kihí­vást jelent. Szervét Tibor játssza a ná­ci tisztet. Jól működött köztünk a ké­mia. Mária nem zsidó, mégis a szívén viseli a gyerekek sorsát. A végén az­tán ő lesz az áldozat. Ha odaadta vol­na magát az őrnagynak, bizonyára másképp alakult volna a történet. Csakhogy ő ezt nem tette meg. Kép­telen volt rá.” Drámai szerepe van a Bohdan S lá­ma rendezte Amyékországban is, amely a cseh filmkritikusok díját nyerte el pár héttel ezelőtt. Gubík Ági több cseh filmben kapott már kiemel­kedő szerepet, és most ezzel az ala­kítással is újabb prágai alkotók fi­gyelmét hívta fel magára. Csehor­szág szudétanémet területén, 1945 és 1952 között játszódik a film cselek­ménye, valós események alapján. A helyi német ajkú lakosság ellen el­követett véres bűntény azóta is szé­gyenteljes pontja a cseh történelem­nek. Sláma nagy ívű drámai alkotása megrázó emberi sorsokon keresztül ábrázolja az eseményeket. „Ezt a forgatást is hosszú előké­születek előzték meg. Az első válo­gatás Pozsonyban volt, a szűkebb, fél év múlva, Prágában, aztán egy év múlva még egy, ugyancsak Prágá­ban, újabb fél év elteltével pedig már kosztümpróbára hívtak. Az első nagy örömöm az volt, hogy fekete-fehér, 35 mm-es nyersanyagra dolgoztunk. A főiskolás időszakom után csupán egy-két évig forgattunk filmszalagra, aztán jött a videó és a HD-minőség. Most pedig újra hallhattam a kamera búgását. Bohdan Sláma mind a tizen­két központi figura igazát szem előtt tartotta. Ebben a történetben nincse­nek pozitív és negatív hősök, itt egyetlen figura sem fehér vagy feke­te, minden embernek megvan a saját viselkedési formája. Nem a történel­met hibáztatja a rendező, hanem a szereplők jellembeli változását mu­tatja meg. Hogy kiből miért lesz áru­ló, mi vezetett a falu népének töme­ges lemészárlásához. Itt senki nem tudja, ki áll mellette, és a legváratla­nabb pillanatban ki lép fel ellene. Bednárová, akit én játszom, örök túl­élő. Erős benne az életösztön. A leg­szélsőségesebb helyzethez is ido­mulni képes. Még akkor is, ha az há­zasságtörést jelent számára. Minden bajból a férfiak segítségével mászik ki, ám a végén magára marad. Tragi­kus sors az övé. A férje felakasztja magát, a gyerekét egyedül kell fel­nevelnie, miközben azt sem tudja, ki­től fogant. A férjétől, vagy a szerető­jétől, vagy attólafiatal partizántól, aki megerőszakolta. Az volt egyébként a legnehezebb napom a forgatáson. Ez a brutális jelenet. Ágyban fekszem, hálóingben, amikor rám tör a parti­zán. A hálóing alá korabeli, hosszú szárú bugyit kaptam, de a rendező megkért, hogy vegyem le, ne kelljen vele bíbelődnie a partneremnek. Ma­radt hát a saját kis tangám, az viszont átsejlett a hálóingen, így attól is meg kellett válnom. Ettől a helyzettől az­tán, hogy nem volt rajtam semmilyen alsónemű, egészen máshogy kellett védekeznem. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy a jelenet a legteljesebb mértékben hiteles legyen. A partizánt egy zöld szemű, végzős operatőrhall­gató játszotta őrületes elszántsággal és vadsággal a tekintetében. Valóban rettegtem tőle, amikor rám támadt a szobában.” Ez ideáig sem Fliegauf Bence, sem Bohdan Sláma rendezését nem látta. A cseh film bemutatójára szeptem­berben nem tudott elutazni Prágába, a november elejére tervezett pozsonyi premier pedig a súlyos járványhely­zet miatt maradt el. A magyar filmet Berlinben láthatja először a nagykö­zönség. Az első hazai vetítés még vá­rat magára. „Minden nagyon hiányzik már a járvány előtti életemből -jegyzi meg keserűen Gubík Ági. - A tavaszi ka­rantént még élveztem. Jólesett a pi­henés, a kikapcsolás, az átértékelés. Most egyáltalán nem érzek ilyet. Türelmetlen vagyok. Megelégeltem ezt a szörnyű helyzetet. Elmondha­tatlanul várom, hogy visszatérjen végre a régi életformánk.” A szerző a Vasárnap munkatársa eszfe Egyesület február 8-án ve­hette át a kerületi polgármestertől, egy zeneiskola számára újíttatta fel az előző, fideszes városvezetés. (k) Díjakat söpört be a Hab című komédia Párizs/London. Párizsban öt díjjal jutalmazta a nemzetközi filmfesz­tivál zsűrije a Hab című romantikus vígjátékot, a londoni Love Story fesztiválon pedig a legjobb játék­film díját kapta meg Lakos Nóra első mozifilmje. A Hab apárizsi fesztiválon elnyerte a különdíjat és a legjobb rendezés díját is. A leg­jobb forgatókönyvért járó trófeát Fekete Fruzsina, Lakos Nóra és Kerékgyártó Yvonne együtt kapta. A magyar filmet vasárnap tűzte műsorra a járványhelyzet miatt idén kizárólag online megrendezett francia fesztivál. A Hab főszerep­lője Kerekes Vica. (MTI, k) A múlt évben 116 napot tartottak nyitva a hazai mozik, ami a látogatottság jelentős visszaeséséhez vezetett. A Szlo­vákiai Filmforgalmazók Uniója honlapján közzétett adatok szerint 2020-ban 2 364 814 nézőt fogadtak a mozijaink, a szlovákfilmekre 775 487 érdeklődő ült be. 2019-ben 6 529 320 néző váltott jegyet a hazai mozikba, 1075129-en szlo­vák filmekre. A tavalyi nyári nyitás egyik sikerfilmje nálunk a Miután összecsaptunk című amerikai romantikus film volt (képünkön ennek egyik jelenete). Csak a nyitó hétvégén 31469-en voltak kíváncsiak rá. (Fotó: Bontonfiim) „Minden nagyon hiányzik már a járvány el<jfti életemből" (Taiabér Tamás felvétele) előtt fejeztük be. Izgalmas munka volt. Pályafutásom során most kerül­tem először olyan helyzetbe, hogy még a forgatás napján sem volt min­den végérvényesen eldöntve. Bence maximalista rendező, de mi, színé­szek is részesei voltunk az igazi al­kotói folyamatnak. Még a dialógok írásába is beleszólhattunk. Én ezt na­gyon bírtam. A felvázolt lehetőségek közül mindig a legjobbat akartuk megvalósítani. A forgatókönyv sok kis epizódból állt. Nem is tudok be­szélni, csak a miénkről, amely egy bűntudattal terhelt anya és mostoha­fia kapcsolata. Fancsikai Péter a part­nerem. Egyszerre provokatív, zavar­ba ejtő, fájdalmas és vadul érzéki tör­ténetet kellett megélnünk a kamera előtt. Nem is voltak félelmeim vagy kételyeim a forgatás előtt. Annyira bíztam a rendezőben és a partnerem­ben, hogy tudtam, képes leszek meg­csinálni, amit kér tőlem. Óvatosan vezetett be bennünket a történetbe, hogy minden magától értetődő le­gyen számunkra.” A Hódi Jenővel forgatott Hagya­ték című rövidfilm Ambrose Bierce Bagoly-folyó című, az amerikai polgárháború idején játszódó novel­láját ülteti magyar környezetbe, új értelmezést adva az eredeti történet­nek. Mária, a film központi alakja, hogy apja háborús bűntetteit leg­alább részben helyrehozza, zsidó

Next

/
Oldalképek
Tartalom