Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)
2020-12-01 / 278. szám
8 I RÖVIDEN Merkel az uniós költségvetésről Berlin. A közös cél érdekében tett kölcsönös engedményeken alapuló megállapodás iránti nyitottság szükséges valamennyi féltől az unió következő hétéves keretköltségvetése és a vírusjárvány utáni helyreállítást szolgáló alap elfogadásához - közölte Angela Merkel német kancellár, aki szerint nem igaz, hogy az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötését titokban, a hátsó ajtón keresztül csempészték volna bele a költségvetési alkuba, mert a kezdetektől fogva erről volt szó. (MTI, Portf.) A Momentum is a közös listán lesz Budapest. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke bejelentette, hogy a párt is csatlakozik a 2022-es országgyűlési választásra tervezett közös ellenzéki listaállításhoz. „Tíz év után először nyílik valódi esély arra, hogy mi, magyarok lerázzuk magunkról a Fidesz keleties, korrupt uralmát. 2022 nem egyszerű kormányváltást, hanem valódi korszakváltást fog jelenteni, közösségünk pedig készen áll arra, hogy ennek érdekében az ellenzéki pártokkal közösen dolgozzon” - értékelte a döntést. Az MSZP és a DK kezdettől az egyetlen lista mellett voltak, hozzájuk csatlakozott később az LMP és a Párbeszéd, most pedig a Momentum is. Belső viták most már csak a Jobbikban maradtak. (444 hu) Női csapat veszi körül Joe Bident Washington. Kizárólag nőkből áll majd Joe Biden megválasztott demokrata elnök kommunikációs csapata. A Fehér Ház kommunikációs igazgatója Kate Bedingfield lesz, az elnöki hivatal szóvivője pedig Jen Psaki. Bedingfteld korábban az elnökjelölt kommunikációs tanácsadója volt, Psaki pedig Barack Obama elnöksége idej én 2013 és 2015 közt a külügy, 2009-ben pedig a Fehér Ház szóvivői tisztségét :öltötte be. A csapat összesen hét lőből áll, közülük többen afrotmerikaiak. Kificamította a bokáját Biden. A bejelentés szerint 178 éves Biden az egyik kutyáéval játszott szombaton, amikor negcsúszott és elesett. (MTI) Kiutasították a szerb nagykövetet 3olgrád/Podgorica. Zdravko Crivokapic kormányalakítással negbízott montenegrói politikus lajnálatát fejezte ki, hogy a tározó kormány szombaton nem dvánatos személlyé nyilváníotta és kiutasította az országból Szerbia nagykövetét. Válaszként Szerbia is kiutasította a montelegrói nagykövetet, vasárnap izonban visszavonta a döntést. Montenegró azért utasította ki zombaton Vladimir Bozovic zerb nagykövetet, mert az Pod;orica szerint beavatkozott a nontenegrói belügyekbe. (MTI) MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2020. december 1.1 www.ujszo.com Kemény moldáv felkérés Chisinau/Moszkva. Maia Sandu megválasztott moldovai elnök tegnap úgy foglalt állást, hogy Oroszországnak ki kell vonnia katonáit és fegyvereit a szakadár oroszbarát Dnyeszter menti területről, az ott szolgáló orosz békefenntartókat pedig fel kell váltaniuk az EBESZ égisze alatt tevékenykedő polgári megfigyelőknek. „Nincs és sohasem volt megállapodás ezeknek a csapatoknak az állomásoztatásáról, hiányzik Moldova beleegyezése e hadseregcsoport állomásoztatásához az országunkban. Ki kell vonni őket az ott tárolt fegyverekkel és lőszerekkel együtt” - szögezte le. Az orosz kéksapkásokat 1992. július 29-én vezényelték a területre, ahol akkoriban harcok dúltak. Súlyos regionális destabilizálódáshoz vezethet a Dnyeszteren túli terület státusának megváltoztatása, ebben a témakörben kerülni kell a „hirtelen mozdulatokat” - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Peszkov ezt arra a kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy milyen körülmények között vonnák ki az orosz békefenntartókat Moldova Dnyeszteren túli területeiről, amelyek lakosságának zöme orosz anyanyelvű. „Oroszország nagyon fontos feladatot lát el, és nyilvánvaló, hogy a nemzetközi jog szellemén és betűjén nyugvó status quo megváltoztatása komoly destabilizációhoz vezethet. Természetesen arra számítunk, hogy mindez megbeszélések témája lesz, és senki nem tesz hirtelen mozdulatokat” - mondta. Peszkov közölte, javaslatával kapcsolatban Sandu előzetesen nem konzultált Moszkvával. Megjegyezte, hogy a leköszönő elnökkel, Igor Dodonnal ,jóval konstruktívabb” a párbeszéd. (MTI) Tegnap a nyugdíjasok vonultak utcára az államfő ellen tiltakozva. Fehéroroszországban 313 embert vett őrizetbe a rendőrség a vasárnapi kormányellenes tüntetésen. A biztonsági erők könnygázt és villanógránátot vetettek be, és figyelmeztető lövéseket is leadtak. Vasárnap ismét tízezrek tüntettek Aljakszandr Lukasenka elnök ellen. A tüntetések augusztusi kezdete óta legalább négy ember meghalt a megmozdulások és a kihallgatások során. (tasr/ap) Tegnap a helyén maradt Demeter ÖSSZEFOGLALÓ Budapest Nem lát okot a magyar kormány arra, hogy leváltsa Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetőjét - legalábbis ez derül ki Varga Mihálynak az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén elmondott szavaiból. Több ellenzéki képviselő felvetésére a pénzügyminiszter arról beszélt, a főigazgató már elismerte hibáját, visszavonta és törölte nagy botrányt kavart írását. Demeter egy ideig a Facebookon próbált kiállni a cikke mellett, végül visszavonta az írást, és törölte Facebook-oldalát. Bocsánatot - Varga Mihály állításával szemben - viszont nem kért. Varga Mihály egyúttal szóvá tette azt is, hogy a baloldal kettős mércével mér, mert amikor egy baloldali polgármester, a DK-s László Imre pozitívan nyilatkozott Hitlerről, akkor nem követelték lemondását. Demeter Szilárd az Origón hétvégén megjelent és ma már fel nem lelhető publicisztikájában Soros Györgyöt liberális Führemek nevezte, majd kijelentette, Európa Soros György gázkamrája. A DK-s Arató Gergely azt mondta, „Demeter Szilárd nem az új zsidó, hanem a régi náci, ismerjük ezt a hangot. (...) Azzal hogy a helyén van, önök közösséget vállalnak egy nyílt nácival.” Tiltakozó nagykövetségek Az írás nagy felháborodást váltott ki a magyar zsidóság soraiban, de az amerikai és izraeli nagykövetség is tiltakozását fejezte ki a holokauszt relativizálása miatt. „A budapesti Amerikai Nagykövetség határozottan elítéli a közelmúltban megjelent véleménycikk kijelentéseit, amelyek egyenlőségjelet tesznek a jelenleg Európában zajló viták és a holokauszt során több millió ember ellen elkövetett rettenetes gyilkosságok közé. A holokauszt bármiféle relativizálása és minimalizálása kapcsán zéró toleranciát kell gyakorolni” - írta a miniszteri biztos, múzeumi főigazgató cikkéről az amerikai nagykövetség. A Fidesszel amúgy szívélyes viszonyt ápoló rabbi, Köves Slomó is ízléstelen, otromba provokációnak nevezte Demeter állításait. Az ellenzéki pártok Demeter elbocsátását követelték, és a PIM kutatói is felháborodásukat fejezték ki a cikkben leírtak miatt, a Budavári Ónkormányzat pedig szerződést bontott a PIM-mel. Ezrek kérik távozásit Több ezren írták alá azt a nyílt levelet, ami szerint Demeter Szilárd miniszteri biztosnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának azonnal le kellene mondania minden közéleti funkciójáról, és ki kellene vonulnia a közéletből. A nyílt levél szerint Demeter „a holokauszt áldozatainak emlékével és a túlélők fájdalmaival visszaélve, Európa- és nemzetellenes szövegével, tudatosan provokál, békétlenséget és gyűlöletet szít. A legaljasabb módon tetszeleg egy nem létező áldozati szerepben, miközben ő a bántalmazó, kiszolgálva a pillanatnyi kormány szégyenletes propagandáját. A magyarokra hivatkozik, akiktől nem kapott felhatalmazást! Zavaros írásával minden jóérzésű honfitársát emberi méltóságában mélységesen megsértette. Alkalmatlannak és méltatlannak bizonyult, hogy a magyar kultúra, a közélet bármilyen területét irányítsa, azt képviselje.” Bajnai Gordon volt miniszterelnök az Orbán Viktornak címzett nyílt levelében írt arról, ha Demeter hétfőn is a kormány tisztviselője lesz, az arra utal, hogy a cikkében írottak a kormány álláspontját tükrözik. Az irodalmi múzeum 44 éves vezetője azt mindenesetre elérte, hogy neve végigfusson a nemzetközi sajtón az al-Dzsazírától az európai és orosz sajtón át az angolszászig. Az orosz sajtóban Demeter szövegéből idéztek - komisszárnak nevezik benne a kultúrfelelőst, aki saját zenekarával saját intézménye által támogatott rendezvényen is fellép, és a szónak oroszul is van némi ironikus mellékzöngéje... Orbán mást ostoroz Orbán Viktor kormányfő tegnap hallgatott a témában, ehelyett Martin Schulz német szociáldemokrata parlamenti képviselőt, volt EP- képviselőt támadta. Szerinte Schulz azért támadta éveken át Magyarországot, mert az megvédi határait és nem fogad bevándorlókat. Pedig - állítja Orbán -, a bevándorlás „nyilvánvaló összefüggésben” van azzal, hogy „Németországban ma is megtörténhet zsidó személyek nyílt zaklatása és bántalmazása”, ami Magyarországon elképzelhetetlen. A Német Szociáldemokrata Párt volt elnöke előzőleg bírálta a jogállamisági mechanizmus miatt az uniós költségvetés és közös válságkezelés elindítását blokkoló magyar és lengyel kormányt. (MTI, 444, Tx, MaHa) Az egyik királyi ezred kaszárnyájához vonultak a kormányellenes tüntetők Bangkokban, a tömegből többen megpróbálták átvágni all. gyalogezred kaszárnyáját körülkerítő szögesdrótot. A tüntetők szerint a hadsereg aláássa a demokráciát, Maha Vadzsiralongkorn (X. Ráma) király kezében pedig túl nagy hatalom összpontosul, noha az ország államformája alkotmányos monarchia. A délkelet-ázsiai országban a világ egyik legszigorúbb felségsértési törvénye van érvényben, amely 15 év börtönnel fenyegeti a királyi család legenyhébb bírálatát is. A diákok vezette tüntetések már több hónapja tartanak. (TASR/AP) Iszlamisták öldöklése Abuja/Mogadishu. Az ENSZ közlése szerint legalább 110 földművest mészároltak le hidegvérrel a Boko Haram terrorszervezet iszlamistái Nigéria Bomo államában. Ez volt a legvéresebb, polgári személyek elleni támadás a dzsihádista lázadók által több mint 10 éve sanyargatott Eszakkelet- Nigériában. Edward Kallón, az ENSZ nigériai humanitárius összekötője elmondta, a fegyveres támadók motorkerékpáron érkeztek, és brutális támadást hajtottak végre a mezőn dolgozó férfiak és nők ellen. Kallón szerint a támadók számos földművest megsebesítettek. Az iszlamisták októberben két offenzíva során 22 földművest gyilkoltak meg Maiduguri térségében. John Enenche, a nigériai hadsereg szóvivője közölte, hogy több tucat szélsőségessel végeztek az ország északkeleti térségében bombázások során. Az iszlamisták több rejtekhelyét is megsemmisítették Ngwuri Gana és Tumbuma Baba településeken. A Boko Haram Nigériában alakult 2002-ben, majd kitelj esztette tevékenységét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is. A szervezet célja egy iszlám kalifátus megteremtése. Az ENSZ adatai szerint megalakulása óta a Boko Haram mintegy 36 ezer embert ölt meg. Legalább 20-an vesztették életüket tegnap Szomália központi részén az al-Shabaab iszlamista szervezet harcosai és fegyveres falusiak összecsapásában. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek 2012-ben hűséget fogadó al- Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt és radikális értelmezésen alapuló saríát (iszlám törvénykezést) vezessen be Szomáliában. (MTI)