Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-22 / 296. szám

6 RÉGIÓ 2020. december22. lwww.ujszo.com Segítség a párkányi rászorulóknak BUCHLOVICS PÉTER A városban rendszeresen hordanak ki tartós élelmiszert a rászorulóknak, a csomagokat a szociális osztály állítja össze. WSiWNYM A városháza szociális osztálya a Lidi áruházzal együttműködve már november óta rendszeresen szállít ki élelmiszercsomagokat a helyi hátrá­nyos helyzetű, szociálisan rászoruló családoknak, a nyugdíjasoknak és a hajléktalanoknak. Főképp tartós élel­miszerről, konzervekről, tartós tejről van szó, az emberek a Lidi áruházon és a szociális osztályon keresztül tu­lajdonképpen egymáson segítenek. Amit ugyanis a vásárlók jótékonysá­gi célból megvesznek, azt az áruház­ban külön rekeszben gyűjtik és az itt felhalmozódott élelmiszert a szociá­lis osztály munkatársai heti kétszer elszállítják, szortírozzák, majd pedig kiszállítják a rászorultaknak. A szo­ciális osztály egyrészt a saját listája alapján, másrészt pedig az iskolák, gyermekorvosi rendelők, óvodák, speciális iskolák javaslatai alapján térképezte fel azoknak a körét, akik rendszeresen kapnak élelmiszert. Szegény sorsú többgyermekes csalá­dok, kisgyermekes szülők, hátrá­nyos helyzetű, egyedül élő nyugdí­jasok részesülnek az élelmiszer­támogatásban, de gondolnak a haj­léktalanokra, sőt, azokra a közmun­kásokra is, akiknek ez az egyedüli bevétele. Mint azt Michaela Paj­­chortová, a városháza szociális osz­tályának vezetője lapunknak el­mondta, az élelmiszergyűjtést és -elosztást novemberben kezdték, az ünnepek közeledtével érezhetően nő az emberek adakozó kedve is, több csomagot tudnak összeállítani és ki­szállítani. A hajléktalanszállóra fő­képp konzerveket visznek, mert eze­ket főzés nélkül el tudják fogyaszta­ni az ott melegedők. A családokhoz, nyugdíjasokhoz egyéb tartós élel­miszer kerül. Több tucat emberen tudnak így segíteni. „Az áruházból elhozott élelmiszert a városházán válogatjuk szét és ott állítjuk össze a csomagokat is, igyekszünk minden­kinek mindenből juttatni egy keve­set. Persze, ez attól is ftigg, mennyi élelmiszer gyűlik össze a rekeszben. A nincsteleneknek, szegényeknek viszont minden apróság számít, szí­vesen fogadnak minden tartós élelmet” - mondta az osztályvezető. Karácsony előtt december 21-én vitt ki élelmiszercsomagot a szolgá­lati autó a párkányi rászorultakhoz. Néhány csomag tartós élelmiszerrel családokat segíthetünk (TASR-feivétei) Autópályát akarnak az ukrán határig, a D1 -es a kabinet prioritása Az eredeti, 1930-as tervek alapján a Dl-es autópálya Prágát kötötte volna össze Szlovákián át Munkácssal, de ez máig nem valósult meg (A szerző felvétele) NÉMETI RÓBERT Kassa megye is támogatja azt a kezdeményezést, mellyel nyomást gyakorolnának a kormányra a Dl-es autópálya Kassától Ukrajnáig történő megépítése érdekében. mmmmnnm A szomszédos ukrán oldalon már épül az autópálya az államhatár és Kijev között, a keleti országrészben, Kassa megyében viszont mindössze 22 kilométernyi autópálya és csupán 15 kilométernyi gyorsforgalmi sza­kasz épült meg eddig. Ezért a megyei önkormányzat szerint itt az ideje, hogy végre ebben a régióban is ko­molyabban foglalkozzanak az infra­struktúra fejlesztésének ezen részé­vel is. „A Gölnicbányai, Nagymihá­­lyi, Rozsnyói, Szobránci és Tőkete­­rebesi járásokban jelenleg egy kilo­méternyi autópálya sincs. Ha valóban a régió fellendítése, a befektetők ide csalogatása, a helyi tehetséges fiata­lok elvándorlásának megállítása a cél, akkor minél előbb folytatni kell a D1 -es autópálya megépítését, mely Kas­sa határában véget ért. Nagy öröm­mel tölt el, hogy a jelenlegi kormány esélyt ad a fejlesztésnek és hajlandó tárgyalni a problémáról” - mondta az Új Szónak Anna Terezková, a megye szóvivője. A megyei hivatal tájékoz­tatása szerint a kezdeményezés tag­jai, köztük Kassa megye képviselői, az Autópálya Zemplénig és Nagymi­hályig Polgári Társulás vezetői és a Kassai IT Valley szervezet egy talál­kozó keretében egyeztettek a lehető­ségekről a beruházásokért, regionális fejlesztésekért és informatizációért felelős minisztérium (MIRRI) képvi­selőivel. Köztudott, hogy a megyei utak egyik legforgalmasabb és legleter­­heltebb szakasza pont a Kassa és Nagymihály közti főútvonal. Marek Antala, az MIRRI államtitkára sze­rint a kárpáti régió, melyhez Kassa megye is csatlakozott, az első világ­háború óta a legelzártabb. „Kassáról Kijevbe autóval legalább 12 óra az út, és közvetlen vasúti összeköttetés sem létezik a szakaszon. Ha azt akarjuk, hogy a keleti régió is sikeres és fejlő­dőképes legyen, az autópálya építé­sének folytatásáról itt és most kell beszélni” - mondta az államtitkár. Mivel a Kassai Műszaki Egyetemmel (TUKE) a kezdeményezést támogató Kassai IT Valley csoportosulás is szorosan együttműködik, és az egye­temen megközelítőleg 1500 ukrán egyetemista tanul, szerintük is nagy szükség van egy gyors és megbízható közúti összeköttetés megalapozásá­ra. Az autópálya megépítését szor­galmazó Autópálya Zemplénig és Nagymihályig Polgári Társuláshoz már számos vállalkozó, képviselő, polgármester és helyi aktivista csat­lakozott. „A szlovák-ukrán határnál végződő Dl-es autópálya megépíté­sére korábban készült egy környezeti hatástanulmány, de az már elavult. Jelenleg egyetlen olyan érvényes do­kumentum sincs, amely alapján el­kezdődhetne az autópálya befejezé­se. Szlovákiában valószínűleg lobbi nélkül semmi sem történik. A ha­nyatló infrastruktúra miatt nemcsak a tehetséges fiatalokat, hanem az ér­deklődő befektetőket is elveszítjük” - jelentette ki a találkozón Peter Bá­thory, a társulás elnöke. A megyei hi­vatal tájékoztatása szerint a kormány 15 prioritása között jelenleg a Dl-es autópálya Magyarbőd (Bidovce) és a keleti régió közti szakaszának meg­építése is szerepel, azonban a szlovák-ukrán államhatárig húzódó szakasz már nem. „Az ukrán kor­mány képviselőivel folytatott egyez­tetésen elhangzottak alapján nekünk is azonnal cselekednünk kell” - zárta Rastislav Tmka megyeelnök. UJ szó TÖBB MINT ÚJSÁG KGT6SS6 az újságárusoknál egy nappal szilveszter előtt: december 30-án, szerdán

Next

/
Oldalképek
Tartalom