Új Szó, 2020. december (73. évfolyam, 278-301. szám)

2020-12-05 / 282. szám

14 ÉRDEKESSÉG PRESSZÓ ■ 2020. DECEMBER 5. www.ujszo.com Négy férfi vitte el a rejtélyes monolitot szemtanú szerint négy férfi darabolta fel és vitte el a múlt péntek éjszaka a utahi sivatag vörös kövei között nemrég felfedezett, rejtélyes monolit fémoszlopot, amely napok óta lázban tartja az internetezőket világszerte. Ross Bernards coloradói fotós a helyi televíziónak nyilatkozva közölte, hogy miután a fémoszlop nagy robajjal feldőlt, az egyik férfi azt mondta: „ezért nem szabad szemetet hátrahagyni a sivatag­ban”. A négyfős brigád darabokra törte a szerkezetet, felpakolta és elment. „Miközben pakolták és elsétáltak, azt mondták, ne hagyjunk nyomot” - idézte fel Bernards, akinek csapata meg is örökítette a történéseket. A San Juan megyei rendőrfőnök hivatala korábban azt nyilatkozta, hogy nem indít nyomozást a közterületre illegálisan kihelyezett monolit eltűnésének ügyében, ugyanakkor szívesen fogad minden fülest attól a több száz embertől, akik elzarándokoltak a Red Rock sivatag mélyére, hogy megcsodálják a csillogó fémoszlopot. A utahi hatóságok múlt hét hétfőn jelentették be, hogy egy 3,6 méter magas fémépítményre bukkantak a sivatag vörös sziklái között. A monolit pontos helyét szándékosan nem adták meg, ám az internetezők mindössze 48 óra alatt lokalizálták a pontot és kiposztolták a koordinátáit. Nem sokkal később meg is je­lentek az első fotók az Instagram közösségi képmegosztón a titok­zatos eredetű oszloppal pózoló emberekről. A fémtömb eredete ismeretlen. A legtöbben arra tippeltek, hogy szobrász alkotása lehet, néhányan John McCracken minimalista művész (1934-2011) keze nyo­mát vélték felismerni benne. Nem Utah az egyetlen hely, ahol rejtélyes monolit tűnt fel: Eszak-Romániában egy hasonló fémépítmény felbukkanásáról és eltűnéséről számoltak be a napokban. (MTI) Gennaro műhelyében Gennaro Di Virgi­­liót jól ismerik Ná­polyban, s különösen most az adventi, kará­csony előtti időszak­ban sokan keresik fel. ◄ Genny két legújabb figurája: Joe Biden és Diego Maradona hemi figurákat készít, több száz jól ismert személyiséget is megalko­tott: mindig van a pápa (valójában Ratzinger pápa és a jelenlegi Ferenc pápa is megkapta a saját szobrát), és sok emlék kapcsolódik olyan politikusokhoz is, mint Napolitano államfő, Andreotti és Berlusconi miniszterelnökök, vagy olyan fut­ballistákhoz, mint Ibrahimovic, Cavani, Lavezzi... és mindenkinek mindig tetszett a szobor. Legújabb műve Joe Biden és a napokban elhunyt Maradona, aki-N ápoly szívében, San Gregorio Armenó­­ban, a világ egyik leghíresebb utcájá­ban van Gennaro műhelye, amelyben csodálatos bet­lehemek készülnek. Genny (ahogy becenevén szólítják) apjánál tanulta ki a mesterséget, őt pedig szintén az apja tanította - a Di Virgilio család mintegy két évszázadon át adta apáról fiúra ezt a hihetetlen mester­séget. Gyönyörűek a Mária-szob­­rocskák, a Kis Jézusok, csodálatos pásztorokat alkottak, mind-mind egyedi példányok, amelyeket egye­sével mintáztak és festettek, hogy minden szobrocskának saját lelke legyen. Az összes nápolyi pásztor­nak kristályszeme van, fából készül­tek a lábak, és szakszerűen „gyúrták meg” terrakottából a testeket. A ru­hákat értékes San Leució-i selyem­ből varrják, és zsinórokkal, csipkék­kel díszítik még ma is. Genny azonban nem csak bede-Harangbetlehem: a termék egyedi darab, mivel teljes egészében kézzel készítik. Ára 400 euró. (Fotók: divirgilioart, TASR/AP) Napkeleti bölcsek 1500 euróért Betlehemi jászol előtt Joe Biden.... nek szárnyakat adott megalkotója. Genny figurái nem karikatúrák, hanem csak némi iróniával, de együttérzéssel is újrateremtett mi­niatűr karakterek, (ug) Kos (III. 21.—IV. 20.) Felgyorsulnak az esemé­nyek ön körül, s nem csu­pán a karácsonyi előkészü­letek és ajándékvásárlások miatt. Kapcsolatai szintén aktívabbá és változatosabbá válhatnak, mind párjával, mind üzletfeleivel, csak ki kell várnia a legmegfelelőbb alkalmat a cselekvésre. Rák (VI. 22.—VII. 22.) Legszívesebben lustálkod­na. Felkelni sincs kedve, s inkább ágyban, olvasgatás­sal és filmnézéssel töltené a napját. Elképzelhető, hogy az időjárás, a kevés napfény miatt ilyen a hangulata, vagy kimerült, mert túlhajszolta magát. Végül is a lényeg, hogy pihenésre van szüksége. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy jöhetne valaki, aki igazán felkavar­ná. Kalandra vágyik, minden mennyiségben, s nem lesz a környezetében senki, aki meg tudná állítani. Önnek is szüksége van lazításra, s hogy kilépjen a komfortzónájából. Bak (XII. 22.-I. 20.) Talán el kellene gondol­kodnia azon, hogy lassab­ban kellene élnie, csele­kednie. Ha így folytatja, s továbbra is „két végéről égeti a gyertyát”, nem fogja sokáig bírni a tempót, sőt meg is betegedhet. Fogja vissza magát, és hagyjon időt pihenésre is! Bika (IV. 21.-V. 21.) Meglepetés érheti, mivel nem várt pénzhez juthat, ami megkönnyítheti a karácsonyi ajándékok be­szerzését. Bár nem készült dtága meglepetésekkel szeretteinek, de így maradhat annyi tartaléka, amiből elutazhatnak kedvesével valahova kipihenni magukat. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Sikerül felélesztenie az önben rejlő oroszlánt, mert már nagyon vágyik az elismerésre és a szeretette. Sajnos, eddig a hiúsága akadályozta meg abban, hogy ezt megkaphassa. Ha hajlandó változtatni a hozzá­állásán, megkaphatja azt, amit annyira szeremé. Skorpió (X. 24 -XI. 22.) Olyan lendülettel Iát ügyei intézéséhez, hogy szinte nem látja a fatói az erdőt. Nem gondolja át alaposan a problémák megoldását, és az észér­vekre sem hallgat. Csak az lebeg a szeme előtt, hogy minél előbb, minél több feladatot elvégezzen. Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Mintha visszafogottabb lenne az utóbbi időben, ami nem jellemző önre. Legtöbbször azzal tűnik ki, hogy mindig mindent máshogy csinál, mint a hozzátartozói. Mintha alkalmazkodni szeretne környeze­téhez, bár kétséges, hogy ez a változás végleges lesz-e. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Végre sikerül kibújnia a csigaházából, és igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy minél több és nagyobb örömet szerezhessen családtagja­inak. A meglepetésekre sem sajnálja a pénzt, mert az a legfontosabb, hogy szeretteit boldognak láthassa. Szűz (VIII. 24.—IX. 23.) Mint mindenki másnak, önnek is szüksége van legalább néha pihenésre. Ahhoz, hogy elszakadjon a mindennapi gondoktól, nem kell messzire utaznia, elég ha kimegy a természetbe. Örülne, ha kedvese is önnel tartana, akkor mondja meg neki! Nyilas (XI. 23.—XII. 21.) Ügy érzi, eljött az ideje a karácsonyi ajándékok alapos átgondolásának. Mivel nagy a család, és sze­rem e mindenkit meglepni, az elkövetkező napokban lesz mit csinálnia. Szerencsére sikerült néhány kíván­ságot megtudnia, így nem lesz nehéz dolga. Halak (II. 20.-III. 20.) Ideje, hogy a régóta tartó passzivitásán változtasson! Azzal, hogy nem kommu­nikál senkivel, nem oldód­nak meg a gondjai. Bár szerencsés, mert viselkedése ellenére is néhány ügye szinte magától rendeződik. Tu­datosíthatná, hogy minden csoda csak három napig tart! A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urbanffliujszo.com. Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Presszó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom