Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)

2020-11-24 / 272. szám

4 I RÉGIÓ 2020. november 24.1 www.ujszo.com Összefogtak az önkéntesek a kastélyért MAROSI BIANKA Megkezdődött az Esterházy­­kastély felújítása. Az első takarítás során kiderült, jócskán akad tennivaló. Szerencsére az önkéntesek is szép számban jelentkeznek. A hónap végén ismét megrendezik a termelői piacot a kastély udvarán. Az 1760-ban épült kastély októ­ber közepén került a település tulaj­donába. A tervek szerint az idegen­­forgalom, a helyi turizmus fellendí­tésében játszana szerepet az épület a felújítás után. Szálláshelyeket, ren­dezvénytermet szeretnének kialakí­tani és reprezentációs célokra sze­retnék felhasználni. Már elkezdő­dött a szakértői csapat összeállítása, a pályázati lehetőségek felkutatása. Nem tétlenkednek Á tallósiak máris nekifogtak a munkának. A múlt hét végén önkén­tesek segítségével takarítást szer­veztek a kastélyban. Horváth Zoltán, Tallós polgármestere elmondta, kö­zel negyvenen voltak, és a helyieken kivül a szomszédos településekről is eljöttek segíteni. Az épületben talált szeméttel, elsősorban régi, tönkre­ment bútorokkal, szőnyegekkel, amelyek az 1970-es évekből marad­tak ott, megtöltöttek egy harminc Több településről érkeztek a szorgos önkéntesek, akik elkezdték a tallósi Esterházy-kastély kitakarítását (Fotó: Facebook) köbméteres konténert és négy pót­kocsit. „Hatalmas munkát végez­tünk, de még nem végeztünk, mert a padlás kitakarítása hátravan. Amíg a pályázatokra várunk, igyekszünk önerőből megcsinálni, amit lehet. Szeretnénk elsősorban a vízelvezető csatornákat és a szennyvízhálózatot rendbe tenni, illetve csatlakozni a csatornahálózatra, mert komoly problémákat okoz, hogy ez nem működött hosszú évekig. Nemcsak attól vizesek a falak, hogy az eső­­vízcsatornák teljesen tönkrementek és nincs levezetve az esővíz az épü­letről, hanem azért is, mert legalább egy évtizede nem működött a szennyvízhálózat. Próbáltuk kame­rákkal felmérni, hol lehet a problé­ma, hol lehet eldugulva a vezeték, de szinte nem volt hova a kamerákat be­vezetni. A kiengedett szennyvíz évekig folyt az épület és annak alap­ja alá” - magyarázta. A polgármes­ter azt is elmondta, jelentkeztek a Nagyszombat megye által kiírt pá­lyázatra, amelyben ötvenezer euró támogatást lehet igényelni múzeum kialakítására. Ha sikeresek lesznek, szeretnének négy termet rendbe ten­ni, kicserélni az ablakokat, felújítani a padlót és a falakat, és a települést, illetve a kastélyt bemutató tárlatot berendezni. Ehhez a helyi lakosok segítségét kéri az önkormányzat. A kastélyról szóló közösségi oldalon felhívást tettek közzé, hogy aki őriz otthon olyan tárgyakat, eszközöket, amelyek a kastélyhoz és az egykori Esterházy-uradalomhoz tartoztak, az vegye fel a kapcsolatot az önkor­mányzattal. Szeretnék szakemberek segítségével felújítani és méltó he­lyen kiállítani azokat. Újraindul a termelői piac A járvány miatt szeptemberben rendezték meg a havi rendszeresség­gel megvalósuló termelői piacot, az októberi elmaradt. November utolsó szombatján azonban ismét vátják az érdeklődőket a kastély udvarán. „Mindenhol újra kinyitottak a bol­tok, a piacok is működnek, ezért úgy döntöttünk, mi is megszervezzük, hogy az emberek kicsit tudjanak fel­lélegezni. Az árusok támogatása szempontjából is fontosnak tartom, de azért is, hogy az érdeklődőknek lehetőséget kínáljunk a vásárlás mellett a találkozásra. Karácsony előtt még egy alkalommal megren­deznénk a termelői piacot” - egé­szítette ki Horváth Zoltán. Uj gócpontokat találtak Komáromban I [<»] ű i'.l ü i A Komáromi járásban az el­múlt héten, november 16. és 22. között összesen 230 új korona­vírusos esetet azonosítottak - közölte lapunkkal Helena Urícková, a Komáromi Regio­nális Közegészségügyi Hivatal­ban (RÚVZ) igazgatóhelyettese és epidemiológiai osztályának vezetője. Járásszerte 382 aktív esettel számolnak jelenleg, to­vábbá 403 személy tartózkodik házi karanténban. A komáromi kórházban ápolt koronavírusos betegek száma csökkent vala­melyest, ott most 19 személyt ápolnak. Komáromban kisebb „családi járvány gócokat” tarta­nak számon, míg Bátorkeszin kettő és Ógyallán egy gócpont­ról tudnak. Pénteken a vágfiizesi idősotthonban antigéntesztekkel 37 bentlakónál és négy alkalma­zottnál állapították meg a koro­­navírus-fertőzést. Az otthonban elkülönítették egymástól a pozi­tív és a negatív eredményt pro­dukált időseket, egyelőre négy személynél tapasztalják a beteg­ség klinikai tüneteit. (vp) Központban a gyakorló oktatás vataSCin Péter Két olyan projektben is részt vesz a Selye János Egyetem Tanárképző Kara (SJE-TK), amelyek célja a gyakorié okta­tás minőségének emelése. A tervekből nem maradnak ki a kis- és hátrányos helyzetű iskolák sem. IlMóMlMúl A két projekt közül az egyik a Mentra munkanevet viseli, s nem­zetközi együttműködésen alapul, míg a másikat, amelyet az oktatási minisztérium támogat, önállóan vi­szi a T anárképző Kar. Új képzési program A Mentra elnevezésű nemzetközi programban összesen hat intézmény vesz részt Szlovákiából, Magyaror­szágról, Szerbiából és Csehország­ból, köztük az SJE is. Az Európai Unió által támogatott és három évig tartó projekt összértéke több mint 260 ezer euró, az Erasmus+ program keretében valósul meg. „Tudatosít­juk annak fontosságát, hogy a peda­gógusjelöltjeink számára a legfon­tosabb »deviza«, amit adhatunk, az a gyakorlatra való felkészülés” - mondta Horváth Kinga, a jelenleg 936 hallgatót oktató TK dékánja. A projekt lényege a gyakorló iskolák­ban a mentorpedagógusok szakmai felkészítése, akik számára az igé­nyeik felmérését követően kidol­goznak egy képzési programot. Ez több mindent maga után von, első­sorban közelebbi együttműködést a SJE-vei, melynek során támogatni és fejleszteni fogják a mentortanárok professzionalizmusát, képességei­ket és ismereteiket, együtt a peda-Horváth Kinga, az SJE-TK dékánja gógushallgatók felkészítésével. Je­lenleg a tanárok igényeit mérik fel egy elektronikus kérdőív segítségé­vel. Most 31 gyakorló iskolával és óvodával van kapcsolatban az egye­tem. A képzési programok kidolgo­zását követően indul el a mentorta­nárok oktatása. Gondolnak a kisiskolákra A másik, nem egész hároméves, több mint 280 ezer eurós projekt a „Tanuljunk meg jobban tanítani” cí­(A szerző felvétele) met viseli, s a szlovák oktatási mi­nisztérium támogatását élvezi, illet­ve szintén uniós hátterű. A fókusz az előző projekttel össz­hangban áll, hiszen részben ez is a mentortanárokra irányul, s kompe­tenciaépítő képzés kialakításával jár. Ugyanakkor itt nagyobb hangsúly esik a hallgatókra, akiknél emelnék a pedagógiai gyakorlatok óraszámát és azok minőségét. Ez például azt je­lenti, hogy mentortanár és pedagó­gusjelölt szorosabban együtt fog működni a gyakorlati órák elemzé­sében, valamint a hallgatók olyan is­kolákon belüli folyamatokba fognak bekapcsolódni, amelyeket eddig ki­hagytak, ilyennek számít például a szabadidős tevékenységek szervezé­se, a versenyekre való felkészítés — egyszóval a mindennapi pedagógiai tevékenységről volna itt szó. Hor­váth Kinga szerint a komáromi part­nerintézményeikkel már konzultál­tak erről, s nyitottan álltak hozzá a ja­vaslatokhoz. A költségvetésből a mentortanárokat anyagi juttatásban részesítik majd. „A célok között sze­repel a gyakorló iskolahálózat bőví­tése. Főleg a kisiskolákat szeretnénk bevonni a partnerintézményeink kö­rébe, mivel tudatosítjuk azt is, hogy minél tovább megyünk Komáromtól egészen az ország keleti vége felé, annál kisebb mértékben működnek teljes szervezettségű alapiskolák”­­mondta a dékán, aki szerint lényeges, hogy ezekben az intézményekben is gyakorlatra tegyenek szert a leendő pedagógusok, ahol többször talál­kozhatnak hátrányos helyzetű gyere­kekkel vagy összevont osztályokkal. Mint mondja, egyre kevesebb olyan hallgató van, aki aztán teljes szervezettségű tanintézményben dolgozhat: „Nekünk ezekre a ten­denciákra reagálnunk kell”. Úgyne­vezett pedagógiai kirándulások ke­retében a hallgatókat kiviszik az egyetemi „inkubátorból”, s csopor­tosan megismertetik őket a konkrét iskolákkal. Ezen túl Horváth Kinga szerint szeretnének országszerte együttműködési szerződéseket kötni olyan tanintézményekkel, amelyek kifejezetten hátrányos helyzetű diá­kokkal foglalkoznak, legalább 5-tel — a komáromi magyar tannyelvű spe­ciális alapiskolával például már fel is vették a kapcsolatot e téren. (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom