Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-21 / 270. szám
4 RÉGIÓ 2020. november 21.1 www.ujszo.com Két ügyvezető a nagymegyeri fürdő élén KISS BARTALOS ÉVA Új ügyvezető kinevezése zavarta meg a nagymegyeri termálfürdő medencéinek állóvizét. Holényi Gergő polgármester a képviselőtestület és a felügyelőtanács tudta nélkül nevezett ki még egy vezetőt a fürdőt üzemeltető önkormányzati vállalat élére, állítja, ez csak a fürdő javát szolgálja. NAGYMEGYER Ismét feszültség, valamint a polgármester és a képviselők közötti ellentmondások jellemezték a képviselő-testület legutóbbi ülését. Többször elhangzott az a kérdés, hogy ki mit tesz a városért, és ez mennyire látszik meg Nagymegyer fejlődésén. A város vezetése ismét egymásra mutogatott, a képviselők a kommunikációt, a polgármester pedig az együttműködést hiányolta. Visszatérő téma A nagymegyeri Thermal Corvinus fürdőt üzemeltető Termál Kft. ügyével már hónapokkal ezelőtt is foglalkozott a testület, amikor a fürdő pénzinjekciót kért az önkormányzattól. Végül megoldódott a probléma, beindult a strandszezon, ugyan a látogatottság elmaradt a tavalyi szinttől. Néhány hete újra bezárt a fürdő kapuja, de ez nem jelenti azt, hogy csend honolna a népszerű turistacélpont környékén. A képviselő-testület ülésén ugyanis kiderült, hogy Krizán Tibor igazgató mellett Milan Oresanskyt is vezetői feladatokkal bízta meg a polgármester. Pénzügyi szakember Balázs Péter képviselő kért magyarázatot Holényi Gergőtől arra, hogy hogyan került a fürdő élére Milan Oresansky, és hogyan szolgálja a másik ügyvezető a fürdő javát. Holényi Gergő azt mondta, a kapcsolatai és szaktudása miatt esett választása Oresanskyra, aki a kétezres évek elején a pénzügyminisztérium állami hiteleket felügyelő osztályát vezette, a kereskedelmi jegyzéktár 14 találatot kínál erre a névre. A polgármester szerint a pénzügyi szektorban dolgozott és nagyobb vállalatok vezetésében is részt vett. „Azért, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor nincs bevétele a fürdőnek, továbbra is százszázalékos városi tulajdonban maradhasson, és majd önerőből nyithassa ki kapuit” - indokolta a szakember foglalkoztatását Holényi A képviselők szerint önkényesen döntött a polgármester, amikor kinevezte a másik ügyvezető igazgatót. Gergő, hozzátéve, hogy Oresanskynak kormányzati szinten több kapcsolata van, ami a fürdő javát szolgálja. Arra a kérdésre, hogy hogy került a férfi a vállalat élére, a polgármester annyit felelt, hogy a kapcsolatain keresztül. Együtt vezetik a fürdőt A képviselők azt is nehezményezték, hogy a polgármester kizárta a fürdő felügyelőbizottságának tagjait a megbeszélésről, hármasban egyez-Holényi Gergő polgármester (középen) másodszor avatkozott be a képviselőktudta nélkül a városi vállalatok vezetésébe (A szerző felvétele) tetett Krizannal és Oresanskyval, majd az eredményről tájékoztatta az illetékeseket. „A megbeszélésen semmi keresnivalója nem volt a képviselőknek és a felügyelőbizottságnak” - folytatta Holényi Gergő kritizálva a képviselők viselkedését, akik szintén ugyanezt rótták fel a város első emberének. A polgármester azt is megjegyezte, hogy Krizán először nem értett egyet a javaslatával, ezért visszahívta volna őt a funkciójából, másnapra azonban sikerült közös nevezőre jutni. „Azóta a két ügyvezető közösen hozza meg a döntéseket, együtt vezetik a fürdőt” — mondta Holényi. Önkényes lépés Balázs szerint a polgármester önkényesen nevezte ki a másik igazgatót, csakúgy, mint amikor a városi közterület-fenntartó vállalatnál tett hasonló lépést. Néveri Sándor képviselő is azt kérte a polgármestertől, hogy közölje, hogyan került Oresansky a képbe, és rámutatott, hogy Holényi ismét kész tények elé állította a képviselőket ahelyett, hogy tárgyalt volna velük ez ügyben. Jövőre terveznek „Jól tudom, mit csinálok, hova szeretném vezetni a várost, és mit szeretnék elkerülni a termálfürdővel kapcsolatban” - vágott vissza a testületnek a városvezető, hozzátéve, hogy szeretnék megóvni a fürdő nyolcvanhét alkalmazottját, valamint az idegenforgalmi célpontra kötődő mintegy ötszáz szállásadót, és mindazokat, akik erre építik a megélhetésüket. A polgármester úgy látja, a jelenlegi helyzet alapján elképzelhető, hogy csak februárban nyitják ki újra a Thermal Corvinus kapuit, és reméli, hogy ehhez nem lesz szükség pénzinjekcióra. Néveri Sándor emlékeztetett, hogy jelenleg 700 ezer euró van a fürdő számláján, több, mint a városén. „Oresanskyt azért neveztem ki, hogy ez így is maradjon, és elősegítse azokat a tárgyalásokat, amik még a fürdő előtt állnak a pénzintézetekkel. Ha a fürdő helyzete megkívánja, pénzügyi segítséget tudjon kapni. Már az első héten államtitkárokkal egyeztetett, hogy milyen támogatásra jogosult a fürdő. Ez teszi ki a munkája nagy részét, hogy hol lehet spórolni a költségvetésen, és támogatást hozni” - folytatta az indoklást Holényi Gergő. A képviselők megjegyezték, hogy az elérhető támogatások folyósításáról már Krizán Tibor is gondoskodott. Régi sérelmek Az önkormányzat nem tért napirendre a kérdés felett, többször is visszatértek a közterület-fenntartó vállalat ügyére is, csakúgy, mint arra, hogy ki mit tett a város fejlődéséért, és ez mennyire látványos. Kérdéses, hogy a látogatók mikor élvezhetik majd a Thermal Corvinusban elérhető szolgáltatásokat, ahogy az is, hogy ők vajon észreveszik-e a fürdő élén bekövetkezett változást. Fejlesztési paletta Dunamocson Prioritása település anyagi helyzetének stabilizálása (A szerző felvétele) VATAŐÖIN PÉTER Jelentős fejlesztéseken esett át a helyi alapiskola, számos befejezett és még futó projekt van terítéken a Duna menti faluban. DUNAMOCS Bármelyik önkormányzathoz is kopogtat be az újságíró ezekben a hónapokban, mindenhol ugyanazzal a problémával szembesítik: voltak ilyen és olyan terveik, de közbeszólt a járvány. Ugyanakkor azt is látni lehet, hogy mindenütt folytak különféle fejlesztések, illetve sikerült stabilizálni az önkormányzatok működését. Nincs ez máshogy a valamivel több mint 1100 fos Dunamocson sem, ahol Tóth Eszter (független) polgármesterrel a községi hivatal atipikus épületében sorra vesszük a 2020-ban megtett lépéseket. „Nekünk most a gazdasági helyzetünk a prioritásunk, mert nagyon rossz alapokkal indultunk: adósságokat és kifizetetlen számlákat kell rendeznünk. Ingatlanjainkat is rendbe szeretnénk tenni, a hivatalt, a kultúrházat stb. Erre pályázunk, ha nem sikerül, akkor minimális összegekkel önerőből, óvatosan látunk munkához” - vázolja az elsődleges céljaikat a polgármester. A Covid-19 mintegy 20 ezer eurós kiesést okozott eddig a falunak, az állami hozzájárulások 10%-a esett ki - szerencsére azonban elbocsájtásokra nem került sor. Központban az iskola A jelek szerint a helyi alapiskola egyes épületrészein látszanak meg legjobban az idei év fejlesztései. „Sor került a kémiai, biológiai és fizikai univerzális laboratórium felújítására. Ez főleg a szülői munkaközösség kezdeményezésére történt meg, amelybe a község anyagilag és munkával is besegített” - mondja Tóth Eszter, majd hozzáfűzi, a felújítás mellett új eszközöket is vásároltak, részben a Bethlen Gábor Alap támogatásával, a helyiség pedig már működőképes állapotban van. Saját erőből megújult a háztáji ezermesterkedés fortélyainak megtanulására szolgáló műhely is. „És van egy szintén önerőből felújított tanulókonyhánk is, ahol a lányok a főzést és a hozzá kapcsolódó dolgokat tanulják meg” - teszi hozzá. „Tavasszal megvalósítottunk egy 2018-ban beadott pályázatot is, felújítottuk az iskola fűtésrendszerét. Gázkazán helyett egy geotermális hőszivattyús rendszert telepítettünk” - meséli a polgármester, ezt a Környezetvédelmi Alap segítségével valósították meg. Szeptemberben pedig a környezetvédelmi minisztérium közvetítésével uniós pénzekből a tornaterem fűtését is modernizálták. Minden igyekezet ellenére Dunamocson is gond van a diáklétszámmal, de az önkormányzat teljes mellszélességgel kiáll a fenntartása mellett, hozzájárulnak a költségeikhez is: „70 gyermek jár az iskolába. Nagy gondban vagyunk, s nemcsak a születéssel, hanem sok diákot elszippantanak más iskolák is.” Tóth Eszter elmondta azt is, hogy tervezik egy iskolabusz megvételét. Padlón a kulturális ólet A Covid-járvány a kulturális rendezvényekre volt a legpusztítóbb hatással, ilyen téren szinte meg sem történt Dunamocson a 2020-as év. Csupán egy visszafogott júniusi trianoni és egy augusztus 20-ai ünnepséget tudtak,megtartani. Többek között elmaradt a híres Burcsákfesztivál, vagy a Duna túloldalán található Süttővel közösen szervezett tavaszi Költészet Napja is. Más fejlesztések Viszonylag friss fejleménynek számít, hogy a mintegy 70 taggal működő önkéntes tűzoltó-egyesület a belügyminisztériumnak köszönhetően szeptembertől egy új tűzoltókocsit kapott, amire még 2019-ben pályáztak. Ötévnyi használat után kerülhet majd községi tulajdonba. Nem kerülte el az önkormányzat figyelmét a temető sem, amelynek félreeső részén széles körű parkosítást végeztek. Hamarosan a világháló is általánosan elérhető lesz Dunamocson, ugyanis a falu területén 10 ingyenes wifipontot helyeznek ki. Ezenfelül egy községi bérház építésének előkészítése is zajlik, azt remélik, hogy helyben tudnak tartani családokat, de akár új lakosokra is szert tehet a falu. Dunamocson keresztülhalad az EuroVelő 6-os kerékpárút, de Tóth Eszter egyelőre óvatosan nyilatkozik a kerékpáros turistákban rejlő potenciálról. „A turizmusról az a véleményem, hogy építsük ki az alapokat, az infrastruktúrát, s utána kezdjünk vele bővebben foglalkozni” - mondja a községvezető, majd hozzáteszi azt is, a járványhelyzet megmutatta, nem lehet csak a turistákra alapozni.